Figyelő, 1963. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1963-07-03 / 27. szám

HÍREK A Magyar Közgazdasági Társaság El­nöksége határozata szerint 1964-ben tudo­mányos ülésszakkal egybekötött közgyű­lést rendeznek, amelyre külföldi orszá­gok közgazdászait is meghívják. A tudo­mányos ülésszak témajavaslatait a szak­osztályok készítik elő. A A gyermekruházati cikkek iránti keres­let jellemzőiről érdekes tanulmányt je­lentetett meg a Belkereskedelmi Kutató Intézet. A vizsgálatokból — többek kö­zött — kiderült, hogy a gyermekek 80—85 százaléka részére a ruhákat készen ve­szik, s a méretre csináltatott, átalakított vagy „örökölt” ruhák aránya cikkenként legfeljebb 10—30 százalék. A Szőlészeti Kutató Intézet nagysza­bású szőlőtelepítési program keretében új, eddig ismeretlen csemegeszőlőfajtákat ültetett el a tavasszal kecskeméti kísér­leti telepén, befejezve azoknak a törzs­tábláknak kialakítását, ahonnan az álla­mi gazdaságokat és termelőszövetkezete­ket elit szaporítóanyaggal látják el. Az idén már 800 hold betelepítésére elegen­dő dugványt állít elő az intézet 30 új fajtából. A raktárkészletről történő kiszolgálást elsőként az országban a Villamossági és Szerelési Cikkeket Értékesítő Vállalat ve­zette be. Egy esztendő eredményei bebi­zonyították a módszer helyességét, a többi között meggyorsult a készletek forgási sebessége, számottevően javult az anyaggazdálkodás. Július 1-én a Műszer- és Irodagépipari Vállalat és a Szerszám- és Kisgépértékesítő Vállalat is bevezette a közvetlen raktári kiszolgálást. A A gépipari termékek egyharmada 1965- ig kicserélődik, meggyorsul a gyártmány­­fejlesztés. A második ötéves terv utolsó évében a gépiparban sorozatban gyártott termékek 36 százaléka már eléri a nem­zetközi színvonalat. Új léghevítő konstrukciót dolgoztak ki a miskolci Tüzeléstechnikai Kutató In­tézetben. Az új eljárással a földgáz na­gyobb arányú felhasználása mellett 10 százalékkal csökkenthető a nagyolvasztók kokszfogyasztása. A tervek szerint az új módszert még az idén alkalmazzák a diósgyőri Lenin Kohászati Művekben. A Mezőgazdasági robotgép prototípusát mutatták be a Kertészeti Kutató Intézet törökbálinti kísérleti telepén. A beren­dezés a mezőgazdasági munkák más-más időszakában különböző feladatok elvég­zésére alkalmas. Közvéleménykutató központi bizottsá­got alakított a Gépipari Tudományos Egyesület. A bizottság feladata a szak­emberek véleményének összegyűjtése minden olyan műszaki és gazdasági kér­désben, melynek eldöntéséhez, illetve a központi intézkedések megtételéhez kí­vánatos a minél átfogóbb tájékozottság. A két új könnyűipari iskolatípusban kez­dődik meg a következő tanévben az ok­tatás. Az ősszel megalakult a Felsőfokú Könnyűipari Technikum ruha- és cipő­ipari tagozatának esti tanfolyama, a kö­vetkező évben pedig nappali tagozat is indul. Megkezdi működését a Ruha- és Cipőipari Szakközépiskola is, amely a technikumot helyettesíti. A négy évfo­lyamú szakközépiskola­ szakmunkáskép­zést ad. A Könnyűipari Minisztérium a Felsőfokú Könnyűipari Technikum hall­gatóit elsősorban ezeket az iskolákat el­végzett tanulókból választja majd ki. A Demográfia 1963. 2. számában Czer­­mak H. és Hanslawk­a H. az 1—5 éves gyermekek halandóságát elemzik Auszt­riában. Valkovics Emil az aktív kereső népesség foglalkozási megoszlásának táv­lati előreszámításával foglalkozik. Cseh- Szombathy László a KSH-nak az öngyil­kosokra vonatkozó teljeskörű adatfelvé­tele és reprezentatív vizsgálata alapján vizsgálja az öngyilkosságok előfordulásá­ban megfigyelhető törvényszerűségeket. Dr. Vincze Isván a népesség számszerű alakulásának mérésére szolgáló mutató­számok elméleti és gyakorlati problémái­val, a demográfiai modellekkel és a né­pesség alakulásának előreszámításával foglalkozik. Korszerű, nagyteljesítményű mész­­ü­zem építését kezdték meg Hejőcsa­­bán. Az 1965-ben elkészülő beruházás költségeire több, mint százmillió forin­tot fordítanak majd. Az öt, földgáztü­zelésű aknamedencével működő mész­­üzemben csaknem minden munkamű­veletet gépesítenek, a levegő tisztítására pedig portalanító berendezéseket sze­relnek fel. Az alkalmazandó korszerű technológia lehetővé teszi, hogy a jelen­legi nyolc óra helyett két és fél óra alatt égessenek ki egy tonna meszet. Az új mészüzem évi teljesítménye 100 ezer tonna lesz. A A A A A A 9 FÓR­UM Új problémák a tüzelésben Nem véletlen, hogy a vezetéssel kapcsolatos számos kérdés közül az egyszemélyi vezetés és a funkcionális vezetés az érdeklődés előterébe ke­rült. A vezetési módszerek felülvizs­gálatát indokolja a vállalatok — az összevonások révén ugrásszerűen meggyorsult a növekedése, a nagy önállósággal rendelkező szervezeti egységek megjelenése a vállalaton belül, s mindezekkel összefüggésben a vállalati szervezet átalakulása. Voltak ugyan eddig is nagy vállalataink, ame­lyek szervezete hasonlított az új ösz­­szevont vállalatok felépítéséhez. A vertikális vállalati­­forma azonban mindinkább döntővé válik iparunk­­ban; irányításuk alapjainak a megha­tározása napjaink feladata. Az egyszemélyi vezetés és funkcio­nális vezetés problémáinak megítélé­sekor abból kell kiindulni, hogy a vállalati vezetés különböző szintjei mellett a funkcionális szervek az idők folyamán azért jöttek létre, mert — a vállalatok méretei növekedtek és a vezetőknek — kis méretek mellett még szemé­lyesen (vagy személyesen irányított közvetlen beosztottakkal) ellátott — feladataikat (pl. beszerzés, eladás, munkaerőgazdálkodás, bérezés) meg kellett osztaniuk alacsonyabb szintű vezetőkkel, illetve azok alá tartozó szervekkel; — a modern iparban a végrehajtás számos korábbi funkciója vezetési funkcióvá vált (gyártmány- és tech­nológiatervezés, normakészítés, a ter­melés felső irányítása stb.); — a megnövekedett vezetési felada­tokat azok szakmai tagolódása miatt is meg kellett osztani a szakvezetők­kel. A funkcionális szervek tehát átru­házott vezetői feladatokat látnak el. Ez határozza meg az egyszemélyi ve­zetés és a funkcionális vezetés egysé­gének szükségességét. További kérdések: Adhatnak-e funkcionális szervek vezetői maguk is utasításokat és számon kérhetik-e azok teljesítését? A célszerűség a ve­zető tehermentesítését diktálja, tehát azt, hogy általában a szakvezetésnek is legyen közvetlen rendelkezési joga. Milyen vállalati részlegekre terjed ki és hogyan érvényesül a szakveze­tés rendelkezési joga? Kapjanak-e a központi funkcionális szenek közvetlen rendelkezési jogot a gyáregységi funkcionális szervek fe­lett? Mennyiben jelenti ez a szolgálati út feloldását, a központi funkcionális szervek közös vezetőjének és a gyár­egységek vezetőinek a kikapcsolását? Hogyan érhető el, hogy a központi funkcionális szervek vezetőinek ilyen jogköre sem a vállalati igazgató, sem a gyáregységvezetők hatáskörét ne csorbítsa, vezetési tevékenységét ne zavarja? Miként valósuljon meg szer­vezetileg a központi és a gyáregységi funkcionális szervek kapcsolata? Ho­gyan működjenek együtt a gyéregy­ségvezetők és a szakmailag föléjük rendelt funkcionális szervek vezetői? Végeredményben, milyen legyen az egyszemélyi vezetés és funkcionális vezetés tartalma és módszere? Időszerű probléma az is, hogy a gazdasági vezetés és a gazdasági igaz­gató, főkönyvelő milyen helyet foglal­jon el a vállalat irányításában. A ve­zérigazgató és a gazdasági igazgató, illetve a vállalati igazgató és a fő­könyvelő között milyen munkameg­osztás alakuljon ki, mi legyen mun­kájuk tartalma a gazdasági irányítás terén. Ezeket tartom jelenleg az egysze­mélyi vezetés és a funkcionális veze­tés fő és ugyanakkor a legkevésbé tisztázott kérdéseinek. Néhány általános következtetés minden esetre már most is tehető. — A szakvezetés hatáskörét növelni kell. — Elsősorban a gazdasági szakveze­tést kell új alapokra helyezni, sőt va­lójában kifejleszteni. — Az egyszemélyi vezetőknek, kü­lönösen a vállalati igazgatóknak na­gyobb lehetőséget kell kapniok szak­vezetőik, elsősorban az igazgatóhe­lyettesek kiválasztására. — A vállalati igazgatóknak és a gyáregységek vezetőinek a szakveze­tés jobb felhasználása alapján új ve­zetési módszereket kell kialakítaniok. — Minden irányító módszer helyes­ségének alapvető feltétele, hogy meg­feleljen a helyi, vállalati tárgyi felté­teleknek és a vállalati dolgozók min­den rétege egyetértéssel, helyesléssel fogadja azokat. Antal Iván A gazdasági tevékenység elemzése Érdeklődéssel olvastam a Figyelő 1963. május 29-i számában a mérleg­­beszámolókról írott cikket. A jelenle­gi mérlegbeszámoló-rendszer fogya­tékosságait — a többi között — a következőkben látom: A gazdálkodásról nem ad átfogó képet, pedig — a cikkírók kifejezését használva — a gazdálkodási tevé­kenység elemzésének „komplexnek kell lennie”. Az erre irányuló törek­vések jelentősen megnövelik a mérle­gek terjedelmét. A mérleg és az eredménykimutatások alapján az esz­közök, a jövedelmezőség és az ön­költség alakulását, a tervek teljesí­tését aránylag kielégítően lehet ér­tékelni, de a gazdálkodási tevékeny­ség egyes fontos területeire (pl. mun­kaügyi kérdések, kapacitáskihasz­náltság stb.) a mérlegbeszámolókban csak futólag lehet kitérni. A pénzügyi szemlélet miatt a gaz­daságosságot, az eszközök hatékony­ságát jelző mutatószámok háttérbe szorulnak. Elemzési módszerei elég­gé merevek, pl. a költségeik zömét csak a forgalom, a termelési érték százalékában fejezzük ki, bázisadat­ként csak egyetlen időszakot veszünk számításba. A negyedéves beszámolók elkészítése igen munkaigényes. A gyengén gépesített vállalatoknál — és ilyen sok van — a negyedév végi zárás, mérlegkészítés hajrája az elem­ző munka rovására megy. A mérleg és a statisztikai beszámolórendszer között helyenként párhuzamosság ta­lálható. Az egységes beszámolási rendszer­nek — véleményem szerint — az alábbi követelményeket kellene kielé­gíteni : — A vizsgált szerv teljes gazdasági tevékenységét fogja át. — A kötelezően előírt adatok, mu­tatók száma a vizsgáló, értékelő szerv szerepétől függően különböző legyen. — Az elemzés az operatív irányítást és a hosszú lejáratú döntéseket egy­­aránt segítse, az adatokat ne csak egyetlen „bázisidőszakkal” viszonyít­sák, hanem — a lehetőségekhez ké­pest — több év távlatában is értékel­jék. A gazdaságosságot, az eszközök ki­használtságát jelző mutatók, adatok körét bővíteni kell. Az egységes beszámolási rendszert a mérlegbeszámoló-rendszer és a sta­tisztika gazdálkodással foglalkozó ré­szeinek összevonása útján kellene ki­alakítani; főbb vizsgálati területei az alábbiak lehetnének: 1. termelési, áruforgalmi stb. tervek teljesítésének elemzése, 2. a vállalat jövedelmezőségének elemzése (eredményvizsgálat), 3. a pénzügyi mutatók alakulásának elemzése (eszközök és források vizs­gálata), 4. az állóeszközök kihasználtságának elemzése, 5. a készletgazdálkodás elemzése, 6. a munkaerő-felhasználás haté­konysága és egyéb munkaügyi kér­dések elemzése. Egyetlen szöveges beszámolóban mutatná be a vállalat egész gazdál­kodási tevékenységét. A könyvelés és a statisztika eltérő jellegéből, rendel­tetéséből következően a számszaki adatok továbbra is külön szerepelné­nek. Célszerűnek tartom, hogy az egy­séges beszámolási rendszer kidolgozá­sakor ne csak a felső vezetés szem­pontjait, hanem a vállalatok és a kö­zépfokú irányítószervek feladatait és lehetőségeit is vegyék számításba, tá­maszkodjanak javaslataikra, észrevé­teleikre.­­ Májer János közgazdász A tsz-hitelek visszafizetéséről Az országos tervek lebontása al­kalmával több szövetkezetben kide­rült, hogy nem jól mérték fel a sa­ját szövetkezeti alap évi növekedé­sét. Nem számoltak az előző évek­ben felvett közép- és hosszú lejárat hitelek visszafizetésével. A gyöngyösi járásban például, ha a hitelek visszafizetése mellett a leg­szükségesebb beruházásokat is meg akarják valósítani, úgy az összes fel nem osztható szövetkezeti alaphoz való hozzájárulást legalább 15—17 százalékra kell felemelni, az ajánlott és szokásos 10 százalékos hozzájáru­lás helyett. A járás termelőszövetkezeteinek egy része még csak gyerekcipőben jár. Ezek számára bizony szinte meg­oldhatatlan feladat a tiszta jövede­lem 15—20 százalékának a felhalmo­zása, annak ellenére, hogy a tagok kívánják a beruházást, mert megis­merték hasznosságát. Voltak olyan szövetkezetek, ame­lyek közgyűlésén, amidőn a zárszám­adásnál a tagság látta, hogy a kioszt­ható jövedelem a beruházások miatt csökkent, viták támadtak. Úgy vélem, hogy a hitelek vissza­fizetését általános elvi intézkedéssel egyensúlyba kell hozni a beruházá­sokkal és a jövedelemmel. Zarándi Vilmos (főkönyvelő: Abasárt kell-e még mangalica a szalálmigyártáshoz? Közismert tény, hogy a magyar sza­lámi világhírű, s hogy a szalámi nyersanyaga a mangalicasertés húsa. Ha tehát a mangalicasertés húsából nincs elegendő, veszély fenyegeti a magyar szalámi világhírét és export­ját. A múltban a hazai sertésállomány 90 százaléka mangalica fajta volt. En­nélfogva a szalámigyártáshoz korlát­lan mennyiségű nyersanyaggal ren­delkeztünk. A legutóbbi sertésszámlá­lás adatai szerint azonban a mangali­caállomány aránya 8­2 százalékra csökkent. Emiatt nyugtalanít a kér­dés: lesz-e elegendő mangalicasertés a jövőben a szalámigyártáshoz? Régente a szegedi szalámigyár — amelyet 50 éven át vezettem — csak­nem kizárólag szalmán pörkölt bőrű mangalicasertés húsát dolgozta fel, mert különb íze, zamatja van a pör­költ sertésnek, mint a kopasztottnak. A mai viszonyok között megfelelne az olajjal pörkölt mangalica is. Dániában minden sertést pörkölnek. Az olaszok, dánok kitűnő szalámit készítenek, de annak más az íze, sza­ga, színe, rugalmassága, mint a kiváló magyar szaláminak, főleg azért, mert nem mangalicasertés húsa a nyers­anyaguk. Vigyázzunk, mert a szomszédos or­szágok (Jugoszlávia, Ausztria) a világ­piacon a mangalicasertés-húsból ké­szített szalámit árusítanak. A pártkongresszus kimondotta, hogy a hústermelés fokozására a hússertést kell előtérbe állítani. A hússertés mellett azonban gondoskodni kell a szalámigyártás alapanyagának terme­léséről is. Kevés olyan világhírű és értékes specialitása van hazánknak, mint a magyar szalámi; vigyázzunk tehát fél­tő gonddal a színvonalra és hizlaljunk erre a célra mangalicasertést. Pick Jenő A szerkesztőség megjegyzése: Hazánkban a felszabadulás előtt a szalámigyártás maximálisan évi 200 vagont ért el. Ez a mennyiség 1961- ben és 1962-ben több mint háromszo­rosára, 650 vagonra emelkedett. Exportáltak annak idején (1938-ban) évi 50 vagonnal, 1961-ben és 1962-ben pedig évi 300 vagonnal. Az export te­hát a háború előtti mennyiség hatszo­rosára emelkedett. Belföldön eladtak a felszabadulás előtt évi 150 vagonnal, mostanában pedig 350 vagonnal, a belföldi fogyasz­tás tehát több mint kétszeresére emel­kedett. E nagy fejlődésnek természetesen előfeltétele volt a sertéstenyésztés megfelelő növekedése. A mangalicaál­lomány alakulása ebből a szempont­ból alárendelt jelentőségű, mert a mai technológiával hússertés-fajtákból és mangalica keresztezésekből is kivá­ló minőségű szalámit gyártanak — ki­sebb költséggel. Élelmiszeripari szerveink még egy szalámigyár építését tervezik a har­madik ötéves tervben, tehát a szalá­migyártás növekedni fog! A szalmigyártás miatt tehát nyugta­lanságra ok nincs. A hazai sertéste­nyésztés eddig is gondoskodott, és a jövőben is gondoskodik majd megfe­lelő sertés-alapanyagról a szalámi­­gyártás részére.

Next