Figyelő, 1965. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-06 / 1. szám
I ..... . ----.. _____ Divat és korszerűség -terv.Tz államlyon A ruházkodási szokások állandóan és gyorsuló ütemben változnak. A divat egyeduralmát azonban a mi racionális korunkban mindjobban ostromolja a célszerűség. Ez azonban nem jelenti a divat legyőzését, hanem e két tényező szorosabb kapcsolódását. A „korszerűbb öltözködést”! — jelszavával a célszerűség és a divatigények együtt hódítanak, s mivel ez az igény modern, csak korszerű textil- és ruhaipari termeléssel lehet kielégíteni. A korszerű öltözködés igénye mind szélesebb körben hódít, azonban a férfiruházat még mindig legalább két kilogrammal nehezebb, mint a nőké, akik ugyancsak nehezebb ruházatot viselnek a szükségesnél. Ebből az átlagszámításból az derül ki, hogy körülbelül 3,5 millió felnőtt férfilakosság mintegy 7 millió kilogrammal több terhet „cipel”, mint kellene, amihez hozzátehetjük: ez a 7 millió kilogramm felesleges ruhanemű ugyanennyi súlyú textil alapanyag felhasználását is jelenti a textil- és ruházati iparban... Igazságtalan lenne azt állítani, hogy textiliparunk nem fejlődött sokat az elmúlt években. A terliszter jellegű szövetek gyártása például 1960 óta megkétszereződött és a poliakrilnitrilt tartalmazó könnyű, gyűrődésmentes gyapjúszövetekből évente több mint félmillió négyzetméter készül. A korszerűsödést jelzi az is, hogy a fonodák a kötszövő ipart már el tudják látni — a korábban importált — műszálfonállal. Ezek az eredmények azonban még csak útjelző tényeknek tekinthetők, mert ha valaki például a gyűrtelenített terliszter férfiöltönyt keresi, sok üzletet járhat végig hiába. Inkább belvárosi „mutatóba”, mint közfogyasztásra jön számításba a poliuretán habbal bélelt „néger” kabát, amelyben a vazelint a selyemre rádolgozott, steppelt habszivacs réteg helyettesíti. Keresett cikk a 65 százalék gyapjú és 35 százalék poliészter szálakból szőtt ruhaszövet és más korszerű textília. Igaz, közben a konfekcióipar mennyiségben mind több ruházati cikkel látja el a lakosságot. Tavaly — januártól novemberig — csaknem 15,5 millió kész felsőruhát, kabátot és zakót gyártottak, amelyből 13 millió (85 százalék) belföldi fogyasztásra készült. Egyedül férfikabátból 24 százalékkal többet gyártottak ruhaipari üzemeink, mint 1963-ban. Nem kapható! Egy nemrég lezajlott áruházi közvéleménykutatáson mégis az derült ki, hogy sok ruházati cikk vásárlása a következő okok miatt hiúsult meg: 1. Nem kapható 37 százalék. 2. Nem megfelelő a fazon 24 százalék. 3. Nem megfelelő a méret 35 százalék. A meghiúsult vásárlások okai közül csupán 4 százalékkal szerepel a magas ár, vagy egyéb ok. A „nem kapható” kategória a legnépesebb, mert a vásárlók a korszerűt, az újat keresik, s mivel „a jó árunak nem kell cégéi”, az gyorsan elfogy. A megkérdezettek 46 százaléka magánkisiparosoknál vásárolt vagy csináltatott — esetleg éppen „állami fazonú”, de az üzletekből hiányzó modern ruhadarabokat (lásd: orkánkabát). A ruházkodásnak és a ruházati ipar korszerűsítésének alapja a textiliák korszerűsítése, az új anyagoknak megfelelő gyártástechnológiák kidolgozása. E feladat megoldásának kulcsa: a textilipari kutatás eredményessége. E kutatómunka „fellegvára” a Textilipari Kutatóintézet (TKI), amelynek most készül az 1965—66. évekre szóló tématerve. A tervjavaslat két fő forrásból tevődik össze: az az intézet 1965-re ütemezett tématerve és a vállalatok, valamint más intézmények által, a Könnyűipari Minisztérium Iparfejlesztési Főosztályán keresztül a TKI-nak eljuttatott igények. A most készülő 1965—66. évi tervjavaslatban 33 témacsoportra koncentrálva 125 kutatási részfeladat szerepel. Az 1964—65. évi tématerv 190 témájából 89 téma került át az új kétéves tervjavaslatba, amelyben új téma: 36. Ezeket az új feladatokat 336 kutatási igényből választották ki (a ruhaipar 45 igényéből 20 szerepel a tervben). A kutatás megkezdésétől az üzemi technológia kidolgozásáig eltelő átfutási idő a legtöbb témánál egy évnél kevesebb. Az áthúzódó témák közül viszont szembetűnő, hogy az új anyagok előállítását és a gyártmányfejlesztést célzó kutatások tartanak a legtovább. Íme néhány példa: Téma 8 kutatás A hazai szintetikus szálak fonástechnológiájának kidolgozása 1952 1966 10 év Polyuretán-hab szövetek feldolgozása 1983 1965 2—3 .. Felsőruha ragasztási technológia kidolgozása 1962 1986 4—5 „• Vigogne hulladékok jobb felhasználása 1960 1965 5—6 „ Ragasztott ruha E hosszú kutatási átfutási idők miatt nem elég gyors a gyártmányfejlesztés. Ezért csak helyeselhető, hogy a kutatóintézet említett tervében csökkentették a két év alatt feldolgozandó témák számát. Remélhető, hogy így több idő, illetve kutatási kapacitás jut az alapvető gyártmánykorszerűsítési feladatok megoldására. Ez pedig nemcsak a gyorsabb alkalmazkodást jelentheti a divatkövetelményekhez, hanem a textil- és ruhaipari termelés gazdaságosságának javítását is! Nézzünk erre egy-két példát: a felsőruhagyártás ragasztásos technológiája szinte évtizedre visszanyúló kutatási téma, amely az üzemekben jóval megelőzte a kutatóintézet ilyen irányú tevékenységét. A kísérletek során mintegy 50 ragasztóanyagból választották ki a legmegfelelőbbet, egy poliamid anyagot. Az új ragasztóanyag szövetbedolgozásához a Vörös Október Ruhagyárban szerkesztettek gépet, s a három üzemben folytatott sikeres kísérlet után, most már megállapítható: a várható népgazdasági megtakarítás körülbelül évi 10 millió forint. A ruhaipari gyártmányok modernizálásával hasonló volumenű megtakarítás ígérkezik a poliuretán habanyag textilipari „bevonulásával” is. Az Északmagyarországi Vegyiművek sajóbábonyi részlege megkezdte a textilre ragasztható műanyag béléshab előállítását és 1964-ben mintegy 14 ezer négyzetmétert le is szállított a Győri Textilgyárnak. E modern, könnyű bélésanyag viszonylag alacsony termelési költségét össze sem lehet hasonlítani — az ugyancsak meleg, de nehéz szőrmék előállítási költségével, pedig még csak a gyártás kezdeténél tartunk! (Eddig csak külföldi anyagokkal végezhették a poliuretánhab-bevonattal ellátott kelmék gyártáselőkészítő vizsgálatait és a próbagyártást.) Hazánkban még nem gyártott új anyaggal jelentkezett a Hazai Fésűsfonó is: rövidesen szállítja a népszerű Hágó kelméknél és könynyebb, tartósabb Tiros-szövetet, amely gyapjú- és poliészter-szálak keverékéből készül. Az új, korszerűbb és mégis olcsóbb anyagok előállításának, illetve felhasználásának is első jele a textilruházati ipar anyagköltség-szintjének csökkenése, az 1963. évi 69,3 százalékról, 68,7 százalékra 1964 első felében. S elgondolkoztató a vásárlási kedv növekedése is az állami ruhaipar termékei iránt: 1964- ban mintegy 10—12 százalékkal több férfi és női felsőruha, kabát fogyott, mint előző évben. A nemrég lezajlott VIII. textilipari gazdasági konferencián sok szó esett arról: a vállalatoknak már lehetőségük van arra, hogy bizonyos cikkekből — igénycsökkenés esetén — kevesebbet termeljenek. Sőt, a rendelés nélküli gyártás az üzemnek anyagi hátrányt jelent. A termelő vállalatok és a minisztérium azonban nem egy esetben — elsősorban a „kapacitások kihasználását” tartva szem előtt — igyekeznek az átvevő szervekkel megállapodni a kevésbé keresett cikkek átvételéről is. Mindez azért történhet, mert a termelő vállalatok érdekeltsége nem terjed ki az új gyártmányok, a modern ruházati cikkek választékának növelésére. Igaz, hogy ezt nem serkenti a minisztériumi termelésirányítás mai rendszere, hiszen a ruhaiparnak abból a méteráruból kell negyedév végéig a készárut előállítania és kiszállítania, amelyet számára ugyanannak a negyedévnek a végéig szállítanak. Az anyag és a készárutermelés ilyen egybeesése késleltetheti az új cikkek kibocsátását és ez a késés tovább gyűrűzhet a kereskedelmi forgalomban. Korszerűség — gazdaságosság Számos ilyen szervezési, tervezési tendencia akadályozza meg az ipar gyorsabb alkalmazkodását a kereskedelmi, illetve a fogyasztói igényekhez. Éppen ezért helyeselhető, hogy a TKI tématervében — az új anyagok, gyártási eljárások, technológiák kidolgozása mellett — már jelentős közgazdasági témák is szerepelnek. (Ez az összes kutatásoknak mintegy 7,4 százalékát teszi ki.) Érdemes „mutatóban” idézni egy-két témacímet: „A kétszintű tervezés textilruházati modelljének kidolgozása... A textilipari szakosítás gazdasági hatékonyságának vizsgálata...” stb. Kétségkívül sokkal könnyebb volt a textil- és ruhaipari tervezők dolga azokban az években, amikor lehetőségeink igen szűkreszabottak voltak. Napjainkban azonban a fogyasztói igények már differenciáltabbak, a minőségi és a választéki igények állandóan nőnek. Nem véletlen — de örvendetes — e korszerűségi igények találkozása a gazdaságosság szempontjaival. Az 1965. évi népgazdasági terv előírja: „biztosítani kell, hogy a termelés rugalmasan alkalmazkodjék a szükségletekhez, ezért szorosabb együttműködésre van szükség a termelők és a felhasználók között...” A ruházattal „cipelt” felesleges kilók csökkentése, a modern ruhaipari termékek nagyobb arányú gyártása nemcsak a vásárlási" nem jelentős népp' Ezért érdemes ' sítati —' ! " az pálYkás‹‘isítése» -Januári utazási útmutató • A gyógyszeripar és a K›«ST kéz- bele- időtardetejezése tama