Figyelő, 1966. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)
1966-10-19 / 42. szám
A kereskedelemnek fontos feladata, hogy tevékenységét magasfokú gazdaságossággal végezze. Ennek lényeges feltétele a megfelelő haszonkulcsrendszer. A kereskedelmi haszonkulcs a fogyasztói ár és az eddigi bruttó termelői ár közötti különbözetet fejezi ki az áruforgalom százalékában. Forintösszegben meghatározott haszonkulcsok csak kivételesen fordulnak elő (pl. a téglánál). Az áruk, árucsoportok szerint differencált és jelenleg hatóságilag rögzített haszonkulcsok tehát tárgyiak, a forgalmat lebonyolító vállalatoknál azonban mint alanyi árrések jelennek meg. A haszonkulcsok száma a kis- és a nagykereskedelemben jelenleg megközelíti a százat, a vendéglátó szakmában pedig — figyelemmel az egységek osztályba sorolására is — 27 étel- és 37 ital-haszonkulcsot alkalmaznak. A haszonkulcs biztosította árrés a kereskedelmi tevékenység ára, a fogyasztói ár kialakításának fontos tényezője. A haszonkulcsrendszer — amellett, hogy megtervezésének és funkcionálásának megvannak a sajátos közgazdasági problémái, kritériumai — elválaszthatatlan az árrendszertől és az ármechanizmustól. A mindenkori vállalatgazdálkodási rendszer, benne a jövedelemszabályozás és a jövedelemelvonás is követelményeket támaszt a haszonkulcsrendszerrel szemben. A haszonkulcsokkal szemben első követelmény, hogy nyújtsanak fedezetet az áruforgalom társadalmi költségeire. A különféle áruk költségigénye azonban igen eltérő. Sőt, ugyanazt az árut más ráfordítási szükséglettel forgalmazzák az egységek aszerint, hogy milyen a bert nagysága, profilja, vevőköre, telephelye, felszereltsége stb. Ezek a tényezők 1955. év óta, amelynek bázisán az 1959. évi termelői árrendezés során a jelenlegi haszonkulcsok kialakultak — már nagymértékben megváltoztak. Haszonkulcsaink tehát már emiatt is torzak, arányosításuk a reformtól függetlenül is időszerű. Az áraknak nemcsak a termelés, de a forgalom szférájában is kifejezésre kell juttatniuk az áruk termelésének eszközigényességét és jobban kell tükrözniük az áruk előállításának munkaigényességét. A kereskedelmi munka törvényszerű velejárója a kockázatviselés. Ennek ráfordításként való elismerése részben már a jelenlegi haszonkulcsokban is megtörtént ugyan, de a ténylegesnél kisebb mértékben és a technikai, módszerbeli javítások ellenére, még medig jórészt függetlenül a vállalati gazdálkodástól. Ez a magyarázata a többi között annak, hogy a haszonkulcsok ez idő szerint alig tesznek lehetővé önálló vállalati kezdeményezésű árupolitikát, illetve ezeket alátámasztó ármozgásokat. A kereskedelmi haszonkulcsok, egészen kevés kivételtől eltekintve hatóságilag rögzítettek és országosan egységesek, így nem adnak lehetőséget arra, hogy a kalkulált elemek változása, vagy az árukapcsolatok módosult jellege miatt a vállalatok azoktól eltérhessenek. Felelősségteljes közgazdasági munka Az új kereskedelmi haszonkulcsok megtervezése felelősségteljes közgazdasági munka. Eredményessége attól függ, mennyire sikerül a ráfordításokatés azok árucsoportok szerinti arányait számbavenni. Teljes költségfelmérésről a több mint 40 000 üzletegység miatt szóla lehet. A szabályos reprezentációt nehezíti, hogy az áruk többségét vegyes falusi bolttól kezdve a nagyáruházakig szinte minden üzlettípusban árusítják és azt, hogy árufajtánként hogyan oszlanak meg a költségek, csak közelíteni lehet. A metodikai kérdések közül mégsem a költségviselés elosztása körül alakult ki a vita, hanem abban, hogy a haszonkulcsokban az átlagos vagy a határkőitsé■ gyeket helyes-e kalkulálni. Az érvek inkább az átlagköltség figyelembe vétele mellett szóltak. Ez nem jelentheti azt, hogy az átlagosnál kedvezőtlenebb ráfordítással működő vállalatokat, földművesszövetkezeteket veszteséges működésre kényszeresük. Ennek a lakosság áruellátása, a kiszolgálás kulturáltsága látná elsősorban kárát. Helyesebb azonban, ha a vállalatok közötti különbségeket nem a legrosszabb költségek elismerésével fejezzük ki, hanem a haszonkulcsok nyereségfedezeti részének differenciálásával ellensúlyozzuk e vállalatok objektíve, jelentkező hátrányait és az adózás rendszerével vonjuk el a vállalatoktól a kedvező helyzetéből adódó nyereségrészt. A haszonkulcsok tervezésében új követelmény, hogy a ráfordítások fejezzék ki a tevékenység álló- és forgóeszközigényességét. Indokolt, hogy ez a kereskedelmi haszonkulcsokban is e népgazdaság egészére általában elfogadott mérték szerint történjék. Az eszközigényesség ágazatonként és szakmánként jelenleg igen eltérő. Ezt csak fokozták a fejlesztés során kialakult aránytalanságok, amelyek nemcsak szakmák, hanem területek, vállalatok közzött is jelentősek. A különbségeket szemlélteti a következő kis táblázat. Az állóeszköz-igényesség mutatói az áruforgalom százalékában az állami kiskereskedelemben Élelmi- Ruha- Vegyes- Áru- Összesen szerznti iparházak cikk szakvállalatok 0,35 0,18 0,19 0,40 0,28 A kereskedelem eszközállományával függ össze az a sajátos tervezési probléma, hogy a vállalatok működésüket részben idegen ingatlanokban folytatják. Ilyen körülmények között a haszonkulcsok tervezésekor arra kell törekednünk, hogy a ráfordítások között a mainál reálisabban vegyük figyelembe a bérleti díjakat, még ha ezek tényleges alkalmazására a reform bevezetésével egyidejűleg nem is kerülhet sor. Ezt szolgálná egy eszmei bérleti díjrendszer bevezetése. Az eszközigényesség reális kifejezésének további feltétele a forgóeszközök utáni járulék beépítése a haszonkulcsokba. E tekintetben is igen eltérőek a különböző árucsoportok. Az iparcikk-forgalom például jóval több készletet igényel, mint az élelmiszerforgalom. Az egyes szakmák forgóeszköz-igényessége sokszor éppen fordított állóeszköz-igényességükkel. Mindenesetre kereskedelmisajátosság, hogy 1965-ben a forgalom lebonyolításához felhasznált forgóeszközök értéke több mint kétszerese volt az állóeszköz-igénybevételnek. Minderre a pénzügyi mechanizmus szabályainak kialakításakor messzemenően figyelemmel kell lenni. A tervezés újszerű része A haszonkulcsok tervezésének további fontos problémája: a kockázati fedezet reális meghatározása. Az elmúlt évek tapasztalatai azt már igazolták, hogy a leértékelésekre, kiárusításokra, vásárokra és ezek költségeire a kockázati fedezetet árucsoportonként differenciáltan és a jelenleginél reálisabban, az átlagos színvonalon működő vállalatok szükségletének megfelelően kell megállapítani. Ez a szükséglet azonban változni fog annak következtében, hogy az új ármechanizmus gyakoribb ármozgással és így készletérték-változással fog járni. Érvényesülni kell a gazdasági verseny azon hatásának, hogy az új cikkeket bátrabban dobják piacra és hamarább igyekezzenek majd —, ha kell ármérsékléssel is — a régebbiektől megszabadulni. Ennek a fedezetét a haszonkulcsokban is meg kell teremteni. Ugyanakkor az is szempont a kockázati fedezet megtervezésénél, alapszerű kezelésénél, hogy a felhasználás mechanizmusa közvetve öszszefüggésben legyen a nyereségérdekeltségi rendszerrel. Az átlagosnál kisebb rizikóval dolgozó vállalatoknál az alapból való tartós megtakarítás a nyereséget növelje, míg a gondatlan beszerzési, készletezési, ár-, stb. politikát folytató vállalatokat a verseny arra késztesse, hogy alapjukon felül, nyereségük terhére is kénytelenek legyenek akciókat szervezni. Helyesnek látszik tehát az az elgondolás, hogy a már szinte „hagyományosan” tervezhető kockázati fedezetet a haszonkulcsok kialakításakor ráfordításnak tekintsük és a felhasználás jobb áttekintése érdekében is, a reform bevezetése utáni években is alapszerűen kezeljük. Ugyanakkor a rugalmas ármechanizmusból következő egyes hatásokat (pl. a készletérték-különbözet elszámolását) a kockázati alapszámlán regisztráljuk anélkül, hogy ezeket a haszonkulcs kialakításakor terveztük volna. A tervezőmunkának felfogásában is újszerű része a haszonkulcsok nyereségfedezeti részének kialakítása. Jelenleg csak az állami nagy- és kiskereskedelem évenként több mint 2 milliárd forintot fizet be nyereségéből a költségvetésbe. A nyereség e tisztajövedelem-forrás szerepe jelentősen csökken. E szerepet a kereskedelemben is elsősorban az eszközlekötési járulék és az illetményadó fizetése fogja betölteni. Ezek együttes öszszege számítások szerint meg fogja haladni a jelenlegi nyereségbefizetés mértékét. Megnő azonban a nyereség szerepe a vállalatok életében azzal, hogy nyeresége révén jut majd az önálló működéséhez szükséges alapokhoz, ennek alakulásától függ majd a vállalat kollektív és a dolgozók egyéni érdekeltsége, illetve jövedelme. Ezen túl, a nyereséghez kapcsolódnak majd a jövedelemelvonási szabályok, az adózási rendszer stb. A nyereség helyes számbavétele A jelenlegi haszon,kulcsokban a nyereséget az áruforgalom százalékában határozták meg. Ez helytelennek bizonyult. Jövedelmet a forgalom csak alkor hoz, ha az ehhez felhasznált eszközök és élőmunka hatékonynak bizonyult. Helyesebb tehát a nyereséget az egyes haszonkulcsokban az eszköz- és bérigénynyel arányosan számbavenni. Ezért a tervezésnél vetítési alapként az ezt legjobban kifejező ráfordításokat használjuk. A kereskedelmi vállalatoknál is úgy tervezzük, hogy a jövedelemelvonási szabályoknak megfelelő adóbefizetés után a vállalatnál visszamaradó nyereség valamilyen arányban mint felosztható nyereség: tartalékalapra, fejlesztési alapra, illetve részesedési alapra oszlik majd. E mechanizmus követelményeinek a haszonkulcsok tervezésekor a következő módon kívánunk eleget tenni. A tartalékalap tervezett nagyságát az eszközlekötési járulék és az illetményadó együttes összegének arányában helyes kialakítani. A fejlesztésialap-szükséglet megtervezésekor a második ötéves terv beruházási tényszámai és a harmadik ötéves terv előirányzatai alapján számoltunk. Az az elgondolás, hogy az amortizációs alapból, valamint a fejlesztési alapból már az átlagos jövedelmezőséggel dolgozó vállalat finanszírozhassa állóeszközeinek dinamikus szinten tartását, az átlagosnál gazdaságosabban működő vállalatok pedig a bővítést is, figyelembe véve természetesen a hitelkonstrukciót is. Költségvetési hitelből való fejlesztést csak kivételesen nagy objektumoknál (nagy szállodáknál stb.) képzelünk el. A forgóalap feltöltését is szolgáló fejlesztési alap haszonkulcsokban megtervezendő nagyságát a harmadik ötéves terv forgalom- és készletnövelési előirányzatai alapján határozzuk meg. A részesedési alap szükségletét az anyagi érdekeltségi rendszer szabja meg. A nyereségfedezeti rész tervezésének legvitatottabb kérdése, hogy a vállalatok és a földművesszövetkezetek objektíve eltérő jövedelmezőségi feltételeinek egalizálására mekkora összeget kell figyelembe venni. Az az elgondolás az uralkodó, hogy a szélsőségesen kedvezőtlen ráfordításokkal működő egységek költségeit el nem ismerő, de az objektíve jelentkező nyereségszóródást mégis honoráló összeget építsünk be. A vitázók egy része azonban még így is attól tart, hogy a falun működő egységekben az alapvető ellátást biztosító áruk forgalmazása még az ily módon képzett haszon,kulcsok mellett sem lesz jövedelmező. Ez pedig ellátási zavarokhoz vezethet. Ismeretes, hogy az árreform a fogyasztási cikkek piacán is olyan ármechanizmust kíván kialakítani, amelyben az árak többsége hatóságilag megszabott szabályok figyelembe vételével, vagy teljesen szabadon a kereslet-kínálat hatására, a piacon alakul ki. Az új ármechanizmus azonban új haszonkulcsmechanizmust is igényel. Hatóságilag rögzített haszonkulcsokkal vállalatok közötti megállapodás keretében, vagy a piacon szabadon alakuló ármechanizmust érvényesíteni nem lehet. Éppen ezért az árreform keretében kidolgozott haszonkulcsok elsősorban az induló árak kialakításához, a kereskedelmi vállalatok árrésének, költség- és nyereségszámainak átértékeléséhez és ennek alapján az új vállalatgazdálkodási szabályok kialakításához szükségesek. A reform után az új haszonkulcsok jelentős többsége irányhaszonkulcsként fog funkcionálni. Ez azt jelenti, hogy a kereskedelmi vállalat beszerzési és eladási ára közötti különbség egybeeshet a meghirdetésre kerülő kulcsok alapján számított árréssel, de attól el is térhet, lehet több, vagy kevesebb. Mire jó az új haszonkulcsmechanizmus Az, hogy milyen esetben, milyen haszonkulcsformák fognak funkcionálni, függ majd attól is, hogy egy-egy árunál, milyen árforma érvényesül. További szempont lehet az is, hogy a haszonkulcs rögzítésével nem kívánunk-e valamely áru árképzésére ezúton is befolyást gyakorolni. Azoknál az áruknál, ahol mind a termelői, mind a fogyasztói árat a hatóság rögzíti, a haszonkulcs is rögzített lesz. Ezeknél az áruknál is van azonban lehetőség arra, hogy a vállalatok a termelői, illetve nagykereskedelmi árat érintő engedmény, vagy felár nyújtásában megállapodjanak. A vállalati hatáskörben kialakuló áraknál a haszonkulcsok, illetve árrések nagyságát az árképzésre vonatkozó hatósági szabályok, illetve a piaci viszonyok fogják korlátozni, befolyásolni. Az úgynevezett szabad áraknál az árrés nagyságát a kereskedelmi vállalat beszerzési ára és a piaci lehetőségek fogják szabályozni. Az elmondottak vonatkoznak a nagy- és a kiskereskedelmi, valamint az ipari és a kiskereskedelmi vállalatok közötti kapcsolatra is. Már az induló áraknál figyelembe vett haszonkulcsok nagy- és kiskereskedelmi tagoltsága is csak a számításokhoz, a reform elindításához használt kulcsoknak tekintendők. Az új ármechanizmus és az új haszonkulcs - me - chanizmus arra fog ösztönözni, hogy a termelés és a fogyasztók közötti forgalmi útszakaszon minél kevesebb szervezet — láncszem — kapcsolódjék be. Az új haszonkulcs-mechanizmus tehát segíteni fogja az új ármechanizmus érvényesülését, azt, hogy a vállalatok képesek legyenek az árat döntéseiknél felhasználni és a piaci egyensúly megteremtésére szolgáló törekvések szolgálatába állítani. Az érvényesülő haszonkulcsok, árrések a kereskedelmi vállalatok számára jelzik majd, hogy a piac mennyiben ismeri el a kereskedelem ráfordításait, miből érdeke többet vagy kevesebbet rendelni. Ezzellétrejön a termelők és a kereskedelmet folytatók azonos érdekeltsége a keresletet ki nem elégítő árukínálat fokozására, a keresletet meghaladó termelés csökkentésére. Dr. Fenyő Imre—Rainer Gyula Korszerűbb haszonkulcsrendszer f IL Vaf a Optikai feszültségvizsgáló ülésszakot rendeznek október 20—21-én a Technika Házában. A kétnapos tanácskozáson lengyel, német, román, bolgár, szovjet és csehszlovák szakemberek is részt vesznek. • A II. vízgépkonferencia október 24-én kezdődik a Technika Házában, a Gépipari Tudományos Egyesület és a Ganz- MÁVAG rendezésében. Lengyel, csehszlovák, szovjet, osztrák, francia, jugoszláv, angol, román és német szakemberek részvételével. Az idei tanácskozásnak különös jelentőséget ad, hogy Magyarországon 100 esztendeje kezdték meg a vízgépek gyártását. Vezetési ankétot rendez október 21-én a Technika Házában a Textilipari Műszaki Tudományos Egyesület. Bárkányi Imre a vezetés hatékonyságát elősegítő szervezet kialakításáról tart vitaindító előadást. • A műanyag az Iparban című kiállítást, melyet először a BMV Petőfi-csarnokában mutattak be, vidéki körútra viszik. Az anyagot már Győrött is kiállították. A következő állomások: október 10—27: Szeged, november 11—17: Debrecen, november 23-—december 1.: Miskolc. A magyar sörárpáról rendeznek ankétot október 20-án a Magyar Országos Söripari Vállalat kőbányai gyárában a Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület rendezésében. Szervezési filmankétot tartott október 11-én a NIM Ipargazdasági és Üzemszervezési Intézet, amelynek keretében 11 filmet mutattak be. A vetítést élénk vita követte. A Nehézipari Minisztérium vállalataitól mintegy 100—100 szakember vett részt, akik sürgették, hogy a legújabb és legjobb külföldi szervezési filmeket időben mutassák be és fordítsanak gondot arra, hogy a hazai legeredményesebb szervezési megoldásokról filmek is készüljenek. A bányászati munka- és üzemszervezési szakemberek szeptember 27-én és 28-án oktatási ankét keretében megbeszélést tartottak az Ózd vidéki Szénbányászati Tröszt farkaslyuki bányaüzemének kultúrházában. Az értekezlet témája az „Üzemösszevonás szervezési kérdései az Ózd vidéki Szénbányászati Trösztnél” című tanulmány volt, melyet Simon Sándor, a tröszt üzemgazdasági és üzemszervezési osztályának vezetője írt, és a NIM Szervezési Tájékoztató 1966. évi V. különszámaként jelent meg. • KONFERENCIÁK, KIÁLLÍTÁSOK • FIGYELŐ, 1966. OKTÓBER 19.