Figyelő, 1966. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)

1966-10-19 / 42. szám

A kereskedelemnek fontos feladata, hogy tevékenységét magasfokú gazdasá­gossággal végezze. Ennek lényeges felté­tele a megfelelő haszonkulcsrendszer. A kereskedelmi haszonkulcs a fo­gyasztói ár és az eddigi bruttó termelői ár közötti különbözetet fejezi ki az áru­forgalom százalékában. Forintösszegben meghatározott haszonkulcsok csak kivé­telesen fordulnak elő (pl. a téglánál). Az áruk, árucsoportok szerint differenc­ált és jelenleg hatóságilag rögzített haszon­kulcsok tehát tárgyiak, a forgalmat le­bonyolító vállalatoknál azonban mint alanyi árrések jelennek meg. A haszon­kulcsok száma a kis- és a nagykereske­delemben jelenleg megközelíti a százat, a vendéglátó szakmában pedig — figye­lemmel az egységek osztályba sorolásá­ra is — 27 étel- és 37 ital-haszonkulcsot alkalmaznak. A haszonkulcs biztosította árrés a ke­reskedelmi tevékenység ára, a fogyasztói ár kialakításának fontos tényezője. A haszonkulcsrendszer — amellett, hogy megtervezésének és funkcionálásának megvannak a sajátos közgazdasági prob­lémái, kritériumai — elválaszthatatlan az árrendszertől és az ármechanizmustól. A mindenkori vállalatgazdálkodási rend­szer, benne a jövedelemszabályozás és a jövedelemelvonás is követelményeket tá­maszt a haszonkulcsrendszerrel szem­ben. A haszonkulcsokkal szemben első kö­vetelmény, hogy nyújtsanak fedezetet az áruforgalom társadalmi költségeire. A különféle áruk költségigénye azonban igen eltérő. Sőt, ugyanazt az árut más ráfordítási szükséglettel forgalmazzák az egységek aszerint, hogy milyen a bert nagysága, profilja, vevőköre, telephelye, felszereltsége stb. Ezek a tényezők 1955. év óta­­, amelynek bázisán az 1959. évi termelői árrendezés során a jelenle­gi haszonkulcsok kialakultak — már nagymértékben megváltoztak. Haszon­kulcsaink tehát már emiatt is torzak, arányosításuk a reformtól függetlenül is időszerű. Az áraknak nemcsak a termelés, de a forgalom szférájában is kifejezésre kell juttatniuk az áruk termelésének eszköz­­igényességét és jobban kell tükrözniük az áruk előállításának munkaigényessé­gét. A kereskedelmi munka törvényszerű velejárója a kockázatviselés. Ennek rá­fordításként való elismerése részben már a jelenlegi haszonkulcsokban is megtör­tént ugyan, de a ténylegesnél kisebb mértékben és a technikai, módszerbeli javítások ellenére, még m­edig jórészt függetlenül a vállalati gazdálkodástól. Ez a magyarázata a többi között annak, hogy a haszonkulcsok ez idő szerint alig­ tesznek lehetővé önálló vállalati kezdeményezésű árupolitikát, illetve eze­ket alátámasztó ármozgásokat. A kereskedelmi haszonkulcsok, egé­szen kevés kivételtől eltekintve hatósá­gilag rögzítettek és országosan egysége­sek, így nem adnak lehetőséget arra, hogy a kalkulált elemek változása, vagy az árukapcsolatok módosult jellege miatt a vállalatok azoktól eltérhessenek. Felelősségteljes közgazd­asági munka Az új kereskedelmi haszonkulcsok meg­tervezése felelősségteljes közgazdasági munka. Eredményessége attól függ, mennyire sikerül a ráfordításokat­­és azok árucsoportok szerinti arányait számbavenni. Teljes költségfelmérésről a több mint 40 000 üzletegység miatt szó­l­a lehet. A szabályos reprezentációt nehezíti, hogy az áruk többségét vegyes falusi bolttól kezdve a nagyáruházakig szinte minden üzlettípusban árusítják és azt, hogy árufajtánként hogyan oszlanak meg a költségek, csak közelíteni lehet. A metodikai kérdések közül mégsem a költségviselés elosztása körül alakult ki a vita, hanem abban, hogy a haszonkul­csokban az átlagos vagy a határkőitsé­­■ gyeket helyes-e kalkulálni. Az érvek in­kább az átlagköltség figyelembe vétele mellett szóltak. Ez nem jelentheti azt, hogy az átlagosnál kedvezőtlenebb ráfor­dítással működő vállalatokat, földműves­szövetkezeteket veszteséges működésre kényszeresük. Ennek a lakosság áruellá­tása, a kiszolgálás kulturáltsága látná el­sősorban kárát. Helyesebb azonban, ha a vállalatok közötti különbségeket nem a legrosszabb költségek elismerésével fe­jezzük ki, hanem a haszonkulcsok nye­reségfedezeti részének differenciálásával ellensúlyozzuk e vállalatok objektíve, je­lentkező hátrányait és az adózás rendsze­rével vonjuk el a vállalatoktól a kedvező helyzetéből adódó nyereségrészt. A haszonkulcsok tervezésében új kö­vetelmény, hogy a ráfordítások fejezzék ki a tevékenység álló- és forgóeszköz­igényességét. Indokolt, hogy ez a keres­kedelmi haszonkulcsokban is e nép­gazdaság egészére általában elfogadott mérték szerint történjék. Az eszközigényesség ágazatonként és szakmánként jelenleg igen eltérő. Ezt csak fokozták a fejlesztés során kiala­kult aránytalanságok, amelyek nemcsak szakmák, hanem területek, vállalatok köz­zött is jelentősek. A különbségeket szemlélteti a követke­ző kis táblázat. Az állóeszköz-igényesség mutatói az áru­forgalom százalékában az állami kiskereske­delemben Élelmi- Ruha- Vegyes- Áru- Összesen szer­znti ipar­házak cikk szakvállalato­k 0,35 0,18 0,19 0,40 0,28 A kereskedelem eszközállományával függ össze az a sajátos tervezési problé­ma, hogy a vállalatok működésüket részben idegen ingatlanokban folytatják. Ilyen körülmények között a haszon­kulcsok tervezésekor arra kell töreked­nünk, hogy a ráfordítások között a mai­nál reálisabban vegyük figyelembe a bérleti díjakat, még ha ezek tényleges alkalmazására a reform bevezetésével egyidejűleg nem is kerülhet sor. Ezt szol­gálná egy eszmei bérleti díjrendszer be­vezetése. Az eszközigényesség reális kifejezésé­nek további feltétele a forgóeszközök utáni járulék beépítése a haszonkulcsok­ba. E tekintetben is igen eltérőek a kü­lönböző árucsoportok. Az iparcikk-for­galom például jóval több készletet igé­nyel, mint az élelmiszerforgalom. Az egyes szakmák forgóeszköz-igényessége sokszor éppen fordított állóeszköz-igé­nyességükkel. Mindenesetre kereskedelmi­­sajátosság, hogy 1965-ben a forgalom le­bonyolításához felhasznált forgóeszközök értéke több mint kétszerese volt az álló­eszköz-igénybevételnek. Minderre a pénz­ügyi mechanizmus szabályainak kialakí­tásakor messzemenően figyelemmel kell lenni. A tervezés újszerű része A haszonkulcsok tervezésének további fontos problémája: a kockázati fedezet reális meghatározása. Az elmúlt évek ta­pasztalatai azt már igazolták, hogy a leértékelésekre, kiárusításokra, vásárok­ra és ezek költségeire a kockázati fe­dezetet árucsoportonként differenciáltan és a jelenleginél reálisabban, az átlagos színvonalon működő vállalatok szükség­letének megfelelően kell megállapítani. Ez a szükséglet azonban változni fog an­nak következtében, hogy az új ármecha­nizmus gyakoribb ármozgással és így készletérték-változással fog járni. Érvé­nyesülni kell a gazdasági verseny azon hatásának, hogy az új cikkeket bátrab­ban dobják piacra és hamarább igyekez­zenek majd —, ha kell ármérsékléssel is — a régebbiektől megszabadulni. Ennek a fedezetét a haszonkulcsokban is meg kell teremteni. Ugyanakkor az is szem­pont a kockázati fedezet megtervezésé­nél, alapszerű kezelésénél, hogy a fel­­használás mechanizmusa közvetve ösz­­szefüggésben legyen a nyereségérdekelt­ségi rendszerrel. Az átlagosnál kisebb ri­zikóval dolgozó vállalatoknál az alapból való tartós megtakarítás a nyereséget növelje, míg a gondatlan beszerzési, kész­letezési, ár-, stb. politikát folytató vál­lalatokat a verseny arra késztesse, hogy alapjukon felül, nyereségük terhére is kénytelenek legyenek akciókat szervezni. Helyesnek látszik tehát az az elgondo­lás, hogy a már szinte „hagyományosan” tervezhető kockázati fedezetet a haszon­kulcsok kialakításakor ráfordításnak te­kintsük és a felhasználás jobb áttekin­tése érdekében is, a reform bevezetése utáni években is alapszerűen kezeljük. Ugyanakkor a rugalmas ármechaniz­musból következő egyes hatásokat (pl. a készletérték-különbözet elszámolását) a kockázati alap­számlán regisztráljuk anélkül, hogy ezeket a haszonkulcs ki­alakításakor terveztük volna. A tervezőmunkának felfogásában is új­szerű része a haszonkulcsok nyereségfe­dezeti részének kialakítása. Jelenleg csak az állami nagy- és kiskereskede­lem évenként több mint 2 milliárd fo­rintot fizet be nyereségéből a költségve­tésbe. A nyereség e tisztajövedelem-for­­rás szerepe jelentősen csökken. E szerepet a kereskedelemben is elsősorban az esz­közlekötési járulék és az illetményadó fi­zetése fogja betölteni. Ezek együttes ösz­­szege számítások szerint meg fogja ha­ladni a jelenlegi nyereségbefizetés mér­tékét. Megnő azonban a nyereség sze­repe a vállalatok életében azzal, hogy nyeresége révén jut majd az önálló mű­ködéséhez szükséges alapokhoz, ennek alakulásától függ majd a vállalat kol­lektív és a dolgozók egyéni érdekeltsé­ge, illetve jövedelme. Ezen túl, a nyere­­séghez kapcsolódnak majd a jövedelem­­elvonási szabályok, az adózási rendszer stb. A nyereség helyes számbavétele A jelenlegi haszon,kulcsokban a nyere­séget az áruforgalom százalékában ha­tározták meg. Ez helytelennek bizo­nyult. Jövedelmet a forgalom csak al­kor hoz, ha az ehhez felhasznált eszközök és élőmunka hatékonynak bizonyult. He­lyesebb tehát a nyereséget az egyes ha­szonkulcsokban az eszköz- és bérigény­nyel arányosan számbavenni. Ezért a tervezésnél vetítési alapként az ezt leg­jobban kifejező ráfordításokat használ­juk. A kereskedelmi vállalatoknál is úgy tervezzük, hogy a jövedelemelvonási szabályoknak megfelelő adóbefizetés után a vállalatnál visszamaradó nyere­ség valamilyen arányban mint feloszt­ható nyereség: tartalékalapra, fejlesztési alapra, illetve részesedési alapra oszlik majd. E mechanizmus követelményei­nek a haszon­kulcsok tervezésekor a kö­vetkező módon kívánunk eleget tenni. A tartalékalap tervezett nagyságát az eszközlekötési járulék és az illetményadó együttes összegének arányában helyes kialakítani. A fejlesztésialap-szükséglet megterve­zésekor a második ötéves terv beruhá­zási tényszámai és a harmadik ötéves terv előirányzatai alapján számoltunk. Az az elgondolás, hogy az amortizációs alapból, valamint a fejlesztési alapból már az átlagos jövedelmezőséggel dol­gozó vállalat finanszírozhassa állóeszkö­zeinek dinamikus szinten tartását, az át­lagosnál gazdaságosabban működő vál­lalatok pedig a bővítést is, figyelembe véve természetesen a hitelkonstrukciót is. Költségvetési hitelből való fejlesztést csak kivételesen nagy objektumoknál (nagy szállodáknál stb.) képzelünk­ el. A forgóalap feltöltését is szolgáló fej­lesztési alap haszonkulcsokban megter­vezendő nagyságát a harmadik ötéves terv forgalom- és készletnövelési elő­irányzatai alapján határozzuk meg. A részesedési alap szükségletét az anyagi érdekeltségi rendszer szabja meg. A nyereségfedezeti rész tervezésének legvitatottabb kérdése, hogy a vállala­tok és a földművesszövetkezetek objek­tíve eltérő jövedelmezőségi feltételeinek egalizálására mekkora összeget kell fi­gyelembe venni. Az az elgondolás az uralkodó, hogy a szélsőségesen kedve­zőtlen ráfordításokkal működő egységek költségeit el nem ismerő, de az objektíve jelentkező nyereségszóródást mégis ho­noráló összeget építsünk be. A vitázók egy része azonban még így is attól tart, hogy a falun működő egységekben az alapvető ellátást biztosító áruk forgal­mazása még az ily módon képzett ha­­szon,kulcsok mellett sem lesz jövedelme­ző. Ez pedig ellátási zavarokhoz vezet­het. Ismeretes, hogy az árreform a fogyasz­tási cikkek piacán is olyan ármechaniz­must kíván kialakítani, amelyben az árak többsége hatóságilag megszabott szabályok figyelembe vételével, vagy teljesen szabadon a kereslet-kínálat hatására, a piacon alakul ki. Az új ár­­mechanizmus azonban új haszonkulcs­­mechanizmust is igényel. Hatóságilag rögzített haszonkulcsokkal vállalatok­ kö­zötti megállapodás keretében, vagy a piacon szabadon alakuló ármechanizmust érvényesíteni nem lehet. Éppen ezért az árreform keretében kidolgozott haszon­kulcsok elsősorban az induló árak kiala­kításához, a kereskedelmi vállalatok ár­résének, költség- és nyereségszámainak átértékeléséhez és ennek alapján az új vállalatgazdálkodási szabályok kialakítá­­­sához szükségesek. A reform után az új haszonkulcsok jelentős többsége irány­­haszonkulcsként fog funkcionálni. Ez azt jelenti, hogy a kereskedelmi vállalat be­szerzési és eladási ára közötti különb­ség egybeeshet a meghirdetésre kerülő kulcsok alapján számított árréssel, de attól el is térhet, lehet több, vagy ke­vesebb. Mire jó az új h­aszonkulcs­­mechanizmus Az, hogy milyen esetben, milyen ha­­szonkulcsformák fognak funkcionálni, függ majd attól is, hogy egy-egy árunál, milyen árforma érvényesül. További szempont lehet az is, hogy a haszonkulcs rögzítésével nem kívánunk-e valamely áru árképzésére ezúton is befolyást gya­korolni. Azoknál az áruknál, ahol mind a ter­melői, mind a fogyasztói árat a hatóság rögzíti, a haszonkulcs is rögzített lesz. Ezeknél az áruknál is van azonban le­hetőség arra, hogy a vállalatok a ter­melői, illetve nagykereskedelmi árat érintő engedmény, vagy felár nyújtásá­ban megállapodjanak. A vállalati ha­táskörben kialakuló áraknál a haszon­­kulcsok, illetve árrések nagyságát az árképzésre vonatkozó hatósági szabá­lyok, illetve a piaci viszonyok fogják korlátozni, befolyásolni. Az úgynevezett szabad áraknál az árrés nagyságát a ke­reskedelmi vállalat beszerzési ára és a piaci lehetőségek fogják szabályozni. Az elmondottak vonatkoznak a nagy- és a kiskereskedelmi, valamint az ipari és a kiskereskedelmi vállalatok közötti kapcsolatra is. Már az induló áraknál figyelembe vett haszonkulcsok nagy- és kiskereskedelmi tagoltsága is csak a szá­mításokhoz, a reform elindításához hasz­nált kulcsoknak tekintendők. Az új ár­­mechanizmus és az új has­zon­k­u­l­cs - me - chanizmus arra fog ösztönözni, hogy a termelés és a fogyasztók közötti forgal­mi útszakaszon minél kevesebb szerve­zet — láncszem — kapcsolódjék be. Az új haszonkulcs-mechanizmus tehát segíteni fogja az új ármechanizmus ér­vényesülését, azt, hogy a vállalatok ké­pesek legyenek az árat döntéseiknél fel­használni és a piaci egyensúly megterem­tésére szolgáló törekvések szolgálatába állítani. Az érvényesülő haszonkulcsok, árrések a kereskedelmi vállalatok szá­mára jelzik majd, hogy a piac mennyi­ben ismeri el a kereskedelem ráfordítá­sait, miből érdeke többet vagy keveseb­bet rendelni. Ezzel­­létrejön a termelők és a kereskedelmet folytatók azonos ér­dekeltsége a keresletet ki nem elégítő árukínálat fokozására, a keresletet meg­haladó termelés csökkentésére. Dr. Fenyő Imre—Rainer Gyula Korszerűbb haszonkulcsrendszer­ ­f IL V­a­f­ a Optikai feszültségvizsgáló ülésszakot rendeznek október 20—21-én a Technika Házában. A kétnapos tanácskozáson len­gyel, német, román, bolgár, szovjet és csehszlovák szakemberek is részt vesz­nek. • A II. vízgépkonferencia október 24-én kezdődik a Technika Házában, a Gép­ipari Tudományos Egyesület és a Ganz- MÁVAG rendezésében. Lengyel, cseh­szlovák, szovjet, osztrák, francia, ju­goszláv, angol, román és német szak­emberek részvételével. Az idei tanács­kozásnak különös jelentőséget ad, hogy Magyarországon 100 esztendeje kezdték meg a vízgépek gyártását. Vezetési ankétot rendez október 21-én a Technika Házában a Textilipari Mű­szaki Tudományos Egyesület. Bárkányi Imre a vezetés hatékonyságát elősegítő szervezet kialakításáról tart vitaindító előadást. • A műanyag az Iparban című kiállítást, melyet először a BMV Petőfi-csarnoká­­ban mutattak be, vidéki körútra viszik. Az anyagot már Győrött is kiállították. A következő állomások: október 10—27: Szeged, november 11—17: Debrecen, no­vember 23-—december 1.: Miskolc. A magyar sörárpáról rendeznek anké­tot október 20-án a Magyar Országos Söripari Vállalat kőbányai gyárában a Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület rendezésében. Szervezési filmankétot tartott október 11-én a NIM Ipargazdasági és Üzemszer­vezési Intézet, amelynek keretében 11 fil­met mutattak be. A vetítést élénk vita követte. A Nehézipari Minisztérium vál­lalataitól mintegy 100—100 szakember vett részt, akik sürgették, hogy a legújabb és legjobb külföldi szervezési filmeket időben mutassák be és fordítsanak gon­dot arra, hogy a hazai legeredménye­sebb szervezési megoldásokról filmek is készüljenek. A bányászati munka- és üzemszerve­zési szakemberek szeptember 27-én és 28-án oktatási ankét keretében megbeszé­lést tartottak az Ózd vidéki Szénbányá­szati Tröszt farkaslyuki bányaüzemének kultúrházában. Az értekezlet témája az „Üzemösszevonás szervezési kérdései az Ózd vidéki Szénbányászati Trösztnél” cí­mű tanulmány volt, melyet Simon Sán­dor, a tröszt üzemgazdasági és üzemszer­vezési osztályának vezetője írt, és a NIM Szervezési Tájékoztató 1966. évi V. kü­­lönszámaként jelent meg. • KONFERENCIÁK, KIÁLLÍTÁSOK • FIGYELŐ, 1966. OKTÓBER 19.

Next