Figyelő, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1971-05-05 / 18. szám

2 ‘j^^e^DOBBEiaE új gyártmányt hoztak forgalomba és 3 új állatgyógyászati készítményt adtak át kipróbálásra a mezőgazdaságnak. A fejlődő hazai automobilizmus igényeinek kielégítésére — sok más ha­zai vállalattal együtt — nagy erőfeszíté­seket tesz az Interag RT is, amely mint­egy 40 külföldi cég magyarországi kép­viseletét látja el. Egyik jelentős megbí­zójával, a Shell céggel együttműködve gyors ütemben fejleszti az Interservice­­hálózatot. Ez ma már 11 olyan egységből áll (közülük 3 Budapesten, a többi pedig vidéken van), amely az autósokat nem­csak kitűnő minőségű benzinnel és a legjobb külföldi kenőanyaggal látja el, hanem autóápolási cikkekkel és sokféle alkatrésszel is, továbbá elvégzi a szerviz­munkákat. A Shell Interservice-hálózat rövidesen új egységgel gyarapodik: a budapesti Martinéni téren befejeződik hazánk első — 8 emeletes­­— magas ga­rázsának építése. Ebben 360 gépkocsi tá­rolására lesz lehetőség, s — a komplex szolgáltatás hagyományához híven — természetesen töltőállomás és szerviz is várja az autósokat. A könnyűszerkezetes építésről nemzetközi szimpóziumot rendezett a múlt héten Budapesten az Építéstudomá­nyi Intézet, mint a Nemzetközi Építés­kutatási Tanács (CIB) tagintézménye. A tanácskozáson mintegy 100 külföldi és magyar szakember vitatta meg az ala­csony­­földszintes és legfeljebb két-há­­romszintes)­ épületek könnyűszerkezetes kivitelezésének elméleti és gyakorlati kérdéseit. Az ilyen típusú építmények (ipari, csarnokok, mezőgazdasági épüle­tek, iskolák, áruházak, stb.) világszerte a könnyűszerkezetes építésmód legtöme­gesebb alkalmazási területét képviselik, s a nálunk most kibontakozó új építési rendszernek ugyancsak elsősorban kis szintszámú építmények gyors, termelé­keny kivitelezésében van jelentősége. A magyar szakemberek számára a CIB- szimpózium sok segítséget adott a IV. ötéves tervre kitűzött könnyűszekezetes építési program részfeladatainak meg­határozásához, a legjobb technikai meg­oldások kiválasztásához. A Kőbányai Gyógyszerárugyár kiemelkedő termelési és gazdálkodási eredményeket ért el 1970-ben. Termelése tavaly az 1965. évihez viszonyítva csak­nem kétszeresére, nyeresége pedig több, mint 2 és félszeresére emelkedett. A nye­reségnek mintegy 90 százalék­a az export­ból származik, amely a vállalat kapaci­tásának ma már 80 százalékát köti le. A kőbányai üzem működésének gazdasá­gosságát jól jellemzi az az adat, amely szerint 1970-ben a költségvetésbe befi­zetett akkumuláció összege csaknem azo­­nos volt a vállalat állóeszköz-állományá­nak teljes értékével. A sikeres tevékeny­séget nem utolsósorban az intenzív, sok­irányú kutató- és gyártmányfejlesztő munka alapozza meg. Tavaly a gyár ter­melési értékének több mint fele az utóbbi 10 évben forgalomba hozott ter­mékekből származott. A múlt évben 9 Az ellenőrzés: a vezetés eszköze­i (Folytatás az 1. oldalról) belső ellenőrzési részlegek állandó jeleg­­gel műszakiakat is alkalmazzanak. A konferencia foglalkozott azzal a problémával, hogy a vállalaton belül ho­gyan lehet biztosítani a belső ellenőrzés viszonylagos függetlenségét. A hagyomá­nyos megoldás — a főkönyvelőhöz vagy gazdasági igazgatóhoz beosztott ellenőr­ző apparátus — a megváltozott körülmé­nyek között már nem bizonyult megfe­lelőnek, s célszerűbb a belső ellenőrzést szervezetileg, a vállalat igazgatójának vagy vezérigazgatójának alárendelni. Az általános problémáit mellett a vál­lalati belső, ellenőrzéssel hivatásszerűen foglalkozók néhány időszerű feladatá­val külön is foglalkoztak a fel­szólalók. Megállapították például, hogy a vállalati költséggazdálkodás szín­vonala nem kielégítő, az utalványozási rend és fegyelem romlott, a költségter­vezés és elszámolás, az árképzés és vál­lalati árpolitika helyes módszereit mi­előbb ki kell dolgozni, mert hosszú tá­von csak így lehet a vállalati gazdálko­dás hatékonyságát növelni. Többen rámutattak a költségvetési kapcsolatok belső önellenőrzésének szük­ségességére. A reformot megelőző időben a vállalati belső ellenőrzés lényegében a felügyeleti ellenőrzés szerves része volt. Ez ma már nincs így, de a vállalati ön­ellenőrzésnek alkalmazkodnia kell a felügyeleti elenőrzés szempontjaihoz, s folyamatosan vizsgálni kell a bizonylati és számviteli rend helyességét, az árbe­vételek, az alapképzés jogszerűségét, s így a vállalatot a pénzügyi revízió során nem érhetik majd kellemetlen meglepe­tések. Nagyobb figyelmet kell szentelni az ellenőrzés során a termelékenységnöve­lés emberi tényezőinek, s a vállalati lég­kör, a munkaerkölcs alakulásának. Sz. A. A mű­ falemezek növekvő jelentősége volt a témája annak az előadásnak, ame­lyet nemrég Sopronban tartott Adolf Funder mérnök, a nemzetközi hírű oszt­rák farostlemezgyáros. Az előadásra a kiváló szakembert, a Lignimpex Külke­reskedelmi Vállalat, valamint a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem hívta meg. A meghívás alapja nem utolsósorban az az együttműködés volt, amely a magyar faipar és az osztrák Funder-cég között immár hosszú ideje kialakult. (Annak­idején ez a cég szállította a Mohácsi Fa­rostlemezgyár egyes berendezéseit, s a mohácsi üzem most folyó bővítésének is az osztrák partner a külföldi fővállal­kozója.) Finder mérnök soproni előadá­sában foglalkozott a világ farostlemez- és faforgácslap-termelésének gyors fejlő­désével, a várható ártendenciával. Megem­lítette, hogy a farostlemez ma már mind­inkább terjed az autó­karosszéria gyártá­sában is, a nyugatnémet autóipar pél­dául immár havonta másfél millió négy­zetméternyit használ fel a kitűnő, nagy szilárdságú és könnyű anyagból erre a célra. A továbbiakban felhívta a magyar szakemberek figyelmét arra, hogy cége, a Lignimpex­­ felkérésére kidolgozta a magyar cserfa felhasználhatóságának módját a falemezgyártásban, s úgy vélte, a magyar szakértőknek érdemes kísérle­­tezniök más magyar fafajtáknak a le­mezgyártásba nyersanyagként való be­kapcsolásával is. 150 magyar és szlovák textilruházati szakember­ részvételével Balatonfüreden több na­pos szimpóziumot rendezett a Könnyű­ipari Szervezési Intézet és mintegy 60 ezer dolgozót foglalkoztató Slovakotex Vállalat a textilipar termelékenységnö­velésének lehetőségeiről. A tanácskozá­son Pesti Imre könnyűipari miniszterhe­lyettesünk és Bohus Havtmn szlovák ipa­ri miniszterhelyettes mondott megnyitót. A főreferátumot dr. Szabó Imre, a Könnyűipari Minisztérium iparfejlesztési főosztályának textilosztály-vezetője tar­totta, s ehhez érdekes, színvonalas kor­­referátumok csatlakoztak. A korreferá­tumokban, amelyeket a szimpózium résztvevői három szekcióban vitattak meg, szó esett a termelékenység alap­anyag-vonatkozásairól, emberi oldalairól, a termelékenységnek a gépesítéssel és a szervezéssel való összefüggéseiről, to­vábbá a végtermékek világpiaci verseny­­képességével és értékesítésével kapcsola­tos termelékenységi kérdésekről. Kovács István, a Könnyűipari Szervezési Intézet igazgatója a szimpózium záróbeszédében megállapította, hogy a tanácskozás mind­két ország ipara számára hasznosítható elgondolásokat, lehetőségeket tárt fel, s egyben jól szolgálják a szlovák—magyar textilipari együttműködést is. * (Folytatás az 1. oldalról) időtúllépést, mint inkább a kifizetett dí­jak aránytalanságát mutatják. (e díjak ugyanis sokszor megközelítik, néha meg is haladják a főállásban kapott bért). Más esetekben rövidebb időre (egy-két napra vagy hónapra) szóló mellékállá­sokért ezreket fizettek­, ki vállalataink anélkül, hogy figyelembe vették volna a korlátozást és jogosnak tartották sza­bálytalan eljárásukat. Mivel azonban maguk az állásfoglalásra hivatott szer­vek is egymástól eltérően értelmezik a havi átlagot, szükséges lenne a kérdés tisztázása. A díjazás és a végzett munka közötti aránytalanságok a másodállásoknál is nagy számban fordulnak elő. A másod­állás után fizetett díjak összegét — a népi ellenőrök tapasztalatai szerint — a legritkább esetben lehetett azonosítani a vizsgált vállalatnál az adott munkakör­re előírt bértétellel. Ezekre ugyanis a díjak rögzítésekor általában nem hivat­koztak, és sokszor túlzott díjakat állapí­tottak meg és fizettek f­i. Az esetek egy részében a díjazás ugyancsak a rendelet helytelen értelmezéséből ered, oly mó­don, hogy nem az adott munkakör fő­állású bértételének, hanem a jelölt fő­állásban elért jövedelmének a feléből m­­e­rulnak ki. Hadilábon álltak a vállalatok az elvég­zett munkák bizonylati alátámasztásá­val is, s noha feltételezhető, hogy a dí­jakat általában az elvégzett munkáért fizették ki, az ilyen eseteket beárnyé­kolja, hogy a teljesített munkát, a mun­ka és a díjazás arányosságát, az elvég­zett munka hasznosságát nem mérik fel, s erre még csak következtetni sem le­het. Emellett feltételezhető az is, hogy a másodállásokért kifizetett díjak egy ré­sze mögött inkább valamiféle viszont­­szívesség áll, mint konkrét teljesítmény. A szakértői megbízások is többször tartalmaznak másodállást, mellékfoglal­kozást, szívességet, tervező, irányító és egyéb munkát, mint szakértői tevékeny­séget. (Sajnos, igaz az az anekdotának is beillő eset, amelyben egy győri mér­nök — mint szakértő — havi 2000 fo­rintért felelősséget vállalt azért, hogy még egy hónapig nem dől össze a szombat­­helyi Savaria mozi, s erről havonta egyszer, néhány perces szemlélődés után újra és újra nyilatkozott. Az eset érde­kessége, hogy a helyi Vas megyei Tanács tervező vállalata az épület statikai álla­potával kapcsolatos felelősséget nem vállalta. Legalább ilyen furcsa az is, hogy egy szcenikai szakértő másfél évig Svédországból „segítette” szakértői te­vékenységével a győri színház tervezés­­szcenikai munkálatait.) Hasonló esetek ismétlődését megkönnyíti, hogy az ilyen jellegű munkaviszonyokról bizonylatot nem készítenek, a foglalkoztatottakról statisztikát nem vezetnek, a kifizetett díjakról a főfoglalkoztató vállalatot nem tájékoztatják. Veszélyben a lényeg A főálláson kívül létesített munka­­viszonyok szabályszerűségének vizsgála­takor is ez volt az egyik fő kifogás, már­mint a vállalat előzetes, írásbeli enge­délyének, vagy az engedély megújításá­nak hiánya, noha az engedélyezés kötele­ző feltétele a mellékes munka vállalásá­nak. A másodállások és mellékfoglalko­zások 20 százaléka engedély nélkül lé­tesült, tehát — mivel a munkaszerző­dés jogilag nem jött létre, illetve ér­vénytelen — a díjazás is szabálytalan. Az ilyen munkaszerződések eredeti rendeltetését veszélyezteti, hogy a szerző­dés megkötése előtt a vállalatok jó ré­sze nem mérlegeli kellő gondossággal az alkalmazás indokoltságát, gazdaságos­ságát, a fizetendő díjak és az elvárható teljesítmények arányosságát. Jogi szem­pontból kifogásolhatók az olyan egysze­ri, vagy hosszabb időre szóló megálla­podások is, amelyekben magánsemélye­­ket bíznak meg közületi tervezéssel, mi­vel ezt az érvényben levő rendeletek tiltják. A szabálytalan megbízások mögött gyakran az intézet kapacitáshiánya, a sürgősség, a tervező intézetek ajánlá­sa, a kedvezőbb tervezési díj található. (Egyes esz­közi önálló vállalkozások — TOVÁS-ok — például különféle létesít­mények tervdokumentációjának elkészí­tését vállalták, ezt pedig ismétlődő egy­szeri megbízás alapján, vagy másodál­lásban­­m­ell­ékfoglalkozásban magán­­személyekkel végeztették el, s ezáltal tu­lajdonképpen közvetítői szerepet játszot­tak és jogtalan „vállalkozói” haszonra tettek szert). A vizsgált vállalatok, intézmények között több olyan akadt, amelyek a tevékenységi körébe tartozó munkát — általában kapacitáshiányra való hivatko­zással — nem vállalta, ugyanakkor saját dolgozói számára engedélyezte, hogy „maszek” alapon teljesítsék a megren­deléseket. Előfordult olyan szabályta­lanság is, hogy a vállalat elfogadta ugyan a megrendelést, de egyes dolgozóinak — a lényegében munkakörükbe tartozó fel­adatokért (pl. anyagbeszerzésért), a túl­óra megkerülésére — mellékfoglalkozást létesített a megrendelővel, vagy dolgozói külön díjazást fogadtak el a partner­vállalattól. A köz- és a gazdasági élet tisztaságát talán a legszembetűnőbben sértik az olyan esetek, amikor a másodállás, illet­ve mellékfoglalkozás összeférhetetlen a dolgozó főállásával. Ilyen esetek kü­lönféle tanácsi szakigazgatási szervek dolgozóinál fordultak elő, akik a nekik alárendelt szerveknél vállaltak külön­munkát vagy kölcsönösen adtak, elfo­gadtak jutalmat. Nyilvánvalóan nem fo­gadható el, hogy egy épületet az ter­vezzen, akinek a tervet főállásában jóvá kell hagynia, s az sem, ha a KÖJÁL-ok vagy a kórházak dolgozói olyan helyen vállalnak mellékes munkát (például ét­termekben), ahol főállásuk szerint ható­sági személyként kell ellenőrizniük. Nemcsak az alá- és fölérendeltség, ha­nem a vállalatok közti — egyébk­ént ter­mészetes — gazdasági kapcsolat is le­het összeférhetetlenségi tényező (a to­vábbi jó kapcsolatok „díjazása”, hozzá­tartozók alkalmazása). Ilyen esetek azon­ban sokszor inkább csak feltételezhetők, mintsem bizonyíthatók. Nem eleve „üldözendő" Ha tehát végignézzük a vizsgálat köz­ben feltárt kritikus példákat, kiderül, hogy­­alapvetően két oka van a szabály­talanságnak: az egyik a jogszabályok szándékos vagy véletlen félreértése, a másik pedig a mellékes munkaviszony lényegének, céljának szándékos vagy ha­nyagságból eredő meg nem értése. Az okok első részének megszüntetésén sokat segít majd az a kormányhatározat, amely a munkaügyi miniszter feladatává teszi, hogy vizsgálja felül — és esetleg korszerűsítse, pontosabbá, egyértelműb­bé tegye — a m­ásodállású, mellékfoglal­kozású vagy egyszeri megbízásos mun­kaviszonnyal kapcsolatos jogszabályo­kat. Szabályozásra szorulnak az engedé­lyezés, a szerződéskötés tartalmi és for­mai követelményei, az összeférhetetlen­ség ismérvei, a munka díjazása, a szak­értői feladatok tartalma,, a fő- és a mel­lékállású munkahely kapcsolata, a főállá­sú munkahelynek a mellékes alkalmaz­tatás követelményeiről és díjazásáról való tájékoztatása. A jogszabályok kidolgozása azonban hosszabb időt igényel. Ám addig is mód van arra, hogy a vállalatok, intézmények vezetői és szakszervezeti bizottságai jól átgondolják, mikor adnak engedélyt és mikor tartanak igényt másodállású, mel­lékfoglalkozású dolgozóra vagy szakértő­re. Az intézkedések már megkezdődtek: a vizsgálat során mintegy 300 pótlólagos munkavállalásra szóló engedélyt vontak vissza, a foglalkoztatók pedig mintegy 450 másodállást, illetve mellékfoglalko­zást szüntettek meg, ami éves szinten kb. 4 millió forint bérmegtakarítást jelent. Jó néhányszor olyan másodállást szün­tettek meg, amit a főállású munkahely nem is engedélyezett. Nem maradt hatástalan a KNEB-vizs­­gálat más módon sem: tavaly­­39 esetben indult fegyelmi, 25 esetben kezdemé­nyeztek bűnvádi és szabálysértési eljá­rást, s intézkedés történt kb. 470 ezer fo­rint jogtalanul felvett összeg visszafizeté­sére, továbbá 66 ezer forint kártérítés, il­letve bírság kirovására. Ám ennél sokkal fontosabb a gazdasági vezetők azon szá­­déka, hogy helyreállítsák a törvényes ál­lapotot, illetve „a helyére tegyék” a mel­lékest. A mellék- és másodállások, a szak­értői megbízások ugyanis — s ezt nem árt hangsúlyozni —, nem üldözendők, hi­szen alkalmazásuk számottevő gazdasági eredményeket, megtakarítást hozhat, ám csakis ilyen esetekben van létjogosult­ságuk. Az pedig, hogy ez a helyes elv megvalósul-e, sem gazdasági, sem pedig politikai-erkölcsi szempontból nem mel­lékes. Sóvári Gizella A mellékesről — nem mellesleg FIGYELŐ, 1971. MÁJUS 5.

Next