Figyelő, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1971-05-05 / 18. szám

~ X­S3«?. 6X0 ti! Tervek és hitelezés A vállalati terveket 1968 ót­a nem hagyják jóvá felsőbb szervek; a vállala­tok magaik döntik el — a belső és külső lehetőségek figyelembevételével — cse­lekvési programjaikat. A legfontosabb döntések a fejlesztéssel kapcsolatosak. (Fejlesztésen nemcsek a kapacitásbőví­tést értem, hanem a gyártás- , a gyárt­mányfejlesztést, valamint a struktúravál­tozást is.) Ezek mind olyan fejlesztések, amelyekhez pénz kell. A szükséges pénzt többféle módon le­het előteremteni: — közvetlenül a fejlesztési alapból, — az állami költségvetésből,­­ a jövőben képződő fejlesztési ala­pot megelőlegező hitelből. A hitel: főszereplő Hitelre nemcsak a fejlesztéshez lehet szükség, hanem egyéb okokból is, ha a vállalatnál olyan gazdasági események következnek be, amelyekhez több pénz kell, mint amivel az adott időpontban rendelkeznek. (Például: nagyobb áru-, il­letve anyagmennyiség érkezett be, amelynek felhasználása hónapokig tart; az értékesítés nem folyamatos; a bevéte­lek ideiglenesen nem fedezik a kiadáso­kat.) A bankok és a Vállalatok hitelkapcso­latait alapjában a kormány hitelpolitikai irányelvei szabályozzák. A hitelrendszer a gazdasági szabályozórendszer fontos tényezője. Persze csak egyike a szabályo­zóknak, amelynek a vállalatok attól füg­gően tulajdonítanak kisebb vagy nagyobb jelentőséget, hogy helyzetük alapján mi­lyen kapcsolatban vannak a bankkal. A hitelezési gyakorlatnak sokféle köve­­telménynek kell eleget tennie. Ilyenek: — a népgazdaság pénzügyi egyensúlyá­nak fenntartása; — a forint értékállandóságának bizto­sítása; — a népgazdasági terv teljesítésének előmozdítása. A hitelezés funkcióinak fejlődésével főleg a ráhatás, az orientálás tekinteté­ben nőttek a követelmények. A pénzügyi egyensúly fenntartása és a tervteljesítés előmozdítása az 1908 előtti időszakban is feladata volt a hitelezésinek. Ez azonban meglehetősen mechanikusan történt; a kötelező vállalati tervfeladatok mellett a hitelezés számára neon maradt egyéb feladat, mint a jóváhagyott terv teljesítéséhez szükséges pénzellátás bizto­sítása. Ha viszont — mint jelenleg —, a vál­lalatok maguk állapítják meg terveiket, ezek alapján nem lehet automatikusan hitelezni. A vállalatoknak alapjában sa­ját erőforrásaikra támaszkodva kell foly­tatniuk a termelést (mind az egyszerű, mind a bővített újratermelést), s a hitel­eszközök a vállalati saját erőből adódó lehetőségek megelőlegezésére szolgálnak. A hitelező legyen tájékozott Ahhoz, hogy a hitel megelőlegező jel­lege érvényesülhessen, a bankoknak na­gyon jól ismerniük kell a vállalatokat, nemcsak múltbeli tevékenységüket, ha­nem terveiket is. Enélkül ugyanis nem tudnák elbírálni, hogy jó helyre (hitelké­pes, folyamatosan értékesítő, jövedelme­zően gazdálkodó, fizetési kötelezettségei­nek rendszeresen eleget tevő vállalatnak) nyújtanak-e hiteleket. A banknak minden hitelképes vállalat­nak hitelt kell adnia, de meg kell tagad­nia a hitelezést a rosszul gazdálkodó, il­letve túlköltekező vállalatoktól. A vállalati tervek ismerete tehát a hi­telezés elkerülhetetlen követelménye. Nem azért, mintha a­ bankok „jóvá akar­nák hagyni” a vállalati terveket, hanem azért, hogy folyamatosan ismerjék „adó­saik” gazdasági helyzetét és annak jövő­ben várható alakulását, azt, hogy adott gazdasági szabályozók mellett mire ké­pes, milyen lehetőségekkel rendelkezik a vállalat saját erőből, illetve — ha erre döntés van vagy várható — állami hoz­zájárulással. Az éves népgazdasági terv összességé­ben tartalmazza az ágazatok rövid távú éves feladatait, a feléjük irányuló igé­nyeket, jelzi az esetleges feszültségeiket stb. A terv végrehajtásához nem kell min­den vállalatnak vagy ágazatnak azonos mértékben fejlődnie. Egyes területek gyorsabb fejlesztését a kormány hitelpre­ferenciákkal is előmozdítja. (Kedvezmé­nyes lejárati és kamatfeltételek, vala­mint az, hogy e területek hiteligényeit a bankok a többieket megelőzve elégítik ki.) Hatékonyság és önfinanszírozás A hitelrendszer a preferenciákon kí­vül általánosságban is előmozdítja a nép­­gazdasági terv teljesítését. Először is, a hitelnyújtásnak mindig feltétele, hogy a megfinanszírozott tevé­kenység kellően hatékony legyen. Másodszor, a hitel orientáló hatást fejt ki az önfinanszírozás elvének érvénye­sítése kapcsán is. Önfinanszírozáson azt értjük, hogy a vállalatok tevékenységü­ket képesek saját pénzeszközökkel finan­szírozni,illetve pénzeszközeiket minden­kor kiegészíthetik, mivel hitelképesek. (Ha valamely vállalat nem képes az ön­finanszírozásra, ha elveszíti hitelképessé­gét, súlyos helyzetbe kerül.) Ez általában olyankor fordul elő, amikor egy vállalat rosszul gazdálkodik, ezért veszteségessé válik, vagy hibásan mérve fel lehetősé­geit, többet költött, mint amire módja lett volna. Ezért a vállalatok óvakodnak a hitel­­képesség elvesztésétől, s ez olyan érő, mely a vállalatokat megfontoltabb pénz­gazdálkodásra készteti. Harmadszor, a hitelnyújtással együtt­­járó kötelezettségek és követelmény­ek is fontos orientáló hatást fejtenek ki. • A hitelezés a gazdálkodó szervek leg­nagyobb részére hatással van. A minisz­tériumi iparban alig van néhány vállalat, amely ne állna állandó hitelkapcsolatban a MNB-vel. Ennek oka az, hogy 1968. ja­nuár 1-vel a vállalatok nem kaptak teljes mértékű forgóalap-juttatást a birtokuk­ban levő forgóeszközökre. A vállalati for­góeszközök értékének átlagosan mintegy 25 százalékát úgynevezett forgóalappótló II. hitel fedezi. Az elképzelés az volt, hogy ezeket a hiteleket a vállalatok né­hány éven belül visszafizetik, gazdálko­dásuk (ezen belül eszközgazdálkodásuk) javításával feltárt forrásokból. E folyamat a legtöbb ágazatban a ter­vezettnél hosszabbnak ígérkezik, egyrészt mert a vállalati gazdálkodás nem javult kellő mértékben, másrészt, mert­ az új irányítási rendszerre való áttérést meg­előző időszak áthúzódó terhei a számí­tottnál nagyobb mértékben terhelik a gazdálkodást. Nem mutat csökkenést az eseti hitelkapcsolatok gyakorisága (mennyisége és értéke) sem. Mindezen o­kokból a hitel szerepe, befolyásoló ké­pessége is tartósnak tekinthető. Előrelátóan, szakszeren Az előzőekben kifejtettük, hogy a jó terv és a hitel egyaránt a hatékonyabb gazdálkodás irányában tartnak. A forgó­eszközhitelek nagy része azonban éppen a gazdálkodási hiányok következménye. Sajnos, a hiteligény sok vállalatnál gyak­ran váratlanul jelentkezik. Az MNB, vál­lalatoktól szerzett információk alapján, negyedéves hitelprognózisokat készít. A tapasztalat az, hogy egyes vállalatok ma­­ még e viszonylag rövid időtartamra sem tudják reálisan felmérni várható hitel­igényeiket. Amikor viszont a pénzhiány már éget, mindent elkövetnek, hogy hitelhez jus­sanak. Ha pedig ez nem megy simán, akkor a bank „bürokratizmusát” okolják pénzhiányukért. A vállalatok nagyobbik része azonban igyekszik elkerülni a váratlan pénzhiá­nyok bekövetkezését. A hitel, mint a szabályozási rendszer szerves része, a vállalat folyamatos mű­ködésének és fejlesztésének fontos esz­köze. Persze — mint minden más esz­közzel — ezzel is tudni kell bánni. Ezért a vállalati pénz- és hitelgazdálkodásban is nagy jelentősége van a szakszerű, gon­dos, előrelátó munkának. Éva József .. : ; .. v (ec ?-;. OT ÉV ALATT 23 VIDÉKI SZÖVETKEZETI ÜZEM Április 28-án tartotta III. küldöttköz­gyűlését a Műszer- és­ Gépipari Szövetke­zetek Budapesti Szövetsége. A szövetség vezetőségének beszámolója az 1966. évi II. küldöttközgyűlés óta eltelt időszak, lé­nyegében a III. ötéves terv időszakának eredményeiről adott áttekintést. A szövetség 44 tagszövetkezetének ter­melése az elmúlt öt évben megkétszere­ződött, a mérleg szerinti bruttó nyereség pedig több min­t négy és félszeresére nőtt. A tervidőszakban a tags­zövetkezetek exportja 135,1 százalékkal bővült. A be­számolási időszakban jelentősen javult a kisipari szövetkezetek termelésének és gyártmányainak műszaki színvonala. 1966—1970 között a szövetkezetek 302 millió forintot ruháztak be, egyebek kö­zött korszerű üzemházakat és 23 vidé­ki telephelyet létesítettek. Jelenleg a tagszövetkezetek összlétszámának kb. 20 százalékát vidéki telephelyeiken­­fog­lalkoztatják. A IV. ötéves terv időszakában a buda­pesti gép- és műszeripari szövetkezetek termelése mintegy 67, az export­ 77, a mérleg szerinti bruttó nyereségük pedig kb. 90 százalékkal emelkedik. A soron következő esztendők­ben a termelés növe­kedésének mintegy 80 százalékát a ter­melékenység javulása fedezi, a foglalkoz­tatottak száma, minimális "mértékben s főként a vidéki telephelyeken növekszik. Az új tervidőszakban a korszerű ter­melési és gyártmánystruktúra kialakítá­sa, a tőkésexport növelése és a gazdasá­gi hatékonyság javítása mellett az átte­lepítési feladatokat is meg kell oldani. A 44 szövetkezetből 27-nek kell a jövő­ben a főváros ipari övezetébe áttelepül­nie. A Műszer- és Gépipari Szövetkeze­tek Budapesti Szövetsége az áttelepítés lehető leggazdaságosabb megoldására négy rajont­ — Rákospalota, Óbuda, Kis­pest, Rákoskeresztúr — jelölt ki. Ezek­ben a rajonokban a kijelölt területen több — egymással rokon profilú vagy­ termelési kooperációban álló — szövet­kezet telephelyét egyidejűleg tervezik meg, mégpedig oly módon, hogy a kom­munális és szociális s esetleg egyéb léte­sítmények — pl. a raktárak — közösek legyenek. A közös telepítéssel és terve­zéssel létesülő szövetkezeti üzemeket a közös létesítmények kapcsolják ös­sze. A szövetség terveinek megvalósítását pénz­ügyi szempontból alátámasztja, hogy az új szabályozók értelmében a szövetség­nél képződik a kölcsönös fejlesztési alap­­ — a tervidőszakban kb. 300 millió forint —, amely a népgazdasági szempontból legfontosabb műszaki fejlesztések és a koncentrált áttelepítés finanszírozására nyújt lehetőséget. A közös telepítés várhatóan kedvezően hat a szövetkezetek együttműködésére, az ésszerű és gazdaságos termelési koo­perációk kialakítására. A koncentráltan végrehajtott áttelepítés a vezetés színvo­nalának korszerűsítését is elősegíti. A budapesti műszer- és gépipari szövetke­zetek — termelésük volumenét tekintve — kis- és középüzemek, a vezetés szín­vonala azonban még nem emelkedett ugyanerre a szintre. Az azonos területre települt szövetkezetek számára lehetővé válik, hogy közösen alkalmazzanak elek­tronikus számítógépeket, ügyvitelüket, vezetési módszereiket, termelésszerveze­­tüket és információs rendszerüket kor­szerűsítsék. (e.) A Műszer- és Gépipari Szövetkezetek Budapesti Szövetsége vI. küldöttközgyűlése előtt avatta fel új klubját, amelyben egyebek között tárgyaló- és kiállítótermek állnak a szövetkezetek ren­delkezésére. A klubavatással egyidejűleg megnyílt az állandó termékbemutató-kiállítás. Üzletpolitika és tervezés A Belkereskedelmi Kutató Intézet eb­ben az évben is megrendezi a már ha­gyományos kétnapos tudományos kon­ferenciáját. Ebből az alkalomból a mi­nap Zala Ferenc, az intézet tudományos igazgatója ismertette „A kereskedelmi üzletpolitika és a vállalati tervezés’’ cí­mű konferencia programját és azokat a témaköröket, amelyeket a résztvevők részletesen megvitatnak. A konferencia témaválasztásának idő­szerűségét az adja meg, hogy jelenleg dolgozzák ki az egész népgazdaságban a vállalatok IV. ötéves terveit. Ez a keres­kedelemben újszerű feladat. A tervezéskor a vállalatok és szövetkezetek felmérik, hogy a IV. ötéves terv mit jelent szá­mukra és milyen feladatokat ró a válla­latokra. Első ízben kerül arra sor, hogy a kereskedelmi, ven­déglátó és idegenfor­galmi vállalatok, valamint fogyasztási szövetkezetek több évre előre kidolgoz­zák üzletpolitikájukat. Az üz­letpolitika kialakításának alapja az a gazdaságpolitikai koncepció, ame­lyet a népgazdasági terv összegezett és meghatározott, és amelyek nyomán­­ a Belkereskedelmi Minisztérium kidolgo­zta az ágazat irányelveit A konferencia címadó és egyben vita­indító előadását Zala Ferenc tudományos igazgató tartja. A rész­tvevők előadást hallanak majd egy nagykereskedelmi vállalat eredményes üzletpolitikái­­ kon­cepciójáról. Engel Gábor, az intézet tu­dományos főosztályvezetője előadásában beszél majd a vállalati felelősségről és az üzleti felfogásról. Megvitatják a vál­lalkozási elvek, az ÁFÉSZ-ek üzletpo­litikájában és tervében című témát, be­szélnek a piaci információk szerepéről, a kiskereskedelmi vállalat terveinek meg­alapozásában. Az V. kerületi Vendéglátó­­ipari Vállalat igazgatójának témája a gazdaságosság követelményeinek tükrö­ződése a vendéglátás terveiben. Bajnogel József, az intézet tudományos igazgató­­helyettese, vállalati irányítás — gazda­sági döntés címmel tartja meg előadá­sát. Az előadások és beszámolók után a konferencia három szekcióban folytatja munkáját, ahol megvitatják az üzletpoli­tikát, a vállalati tervet és a gazdasági döntéseket. A tájékoztatóban Zala Ferenc beszélt arról, hogy a több évre szóló üzletpoli­tika kialakítása arra készteti a vállala­tokat, hogy egész tevékenységüket ve­gyék figyelembe. Tehát ne csak az érté­kesítés és a jövedelmezőség fejlesztésével foglalkozzanak, hanem olyan témákkal is, mint a munkaerő-utánpótlás, a munka­helyi körülmények javítása, a kedvezőbb munkafeltételekről való gondoskodás. Végül a konferencia foglalkozik majd a fontosabb gazdasági döntések módsze­reivel. FIGYELŐ, 1971. MÁJUS 5.

Next