Figyelő, 1971. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)
1971-10-27 / 43. szám
MIFZP /**•_ ,rvtò: “'V'.' • • yf’· '% 43 SZÁM ,97. OKTÓBER 27_ ÁRA 2 FORINT - ■.- ■. *•-.. 0TwJBnHtr “ .r--------- -- ix-L,’ ■ m^i-i~jwK8#»«CT& 1 1 .. .. . ■ ' . . .., -hLk- . . 1 Mérce a minőséghez ?ro-nt ötven évvel ezelőtt alakult meg a Magyar Ipari Szabványosító Bizottság, amely útjára indította a szervezett és átfogó szabványalkotó tevékenységet, s húsz esztendeje annak, hogy létrejött a szabványosítás mai, hatósági rangú gazdája a Magyar Szabványügyi Hivatal. A nevezetes évfordulók a múlt héten méltó ünneplésben részesültek. A Budapesti Műszaki Egyetemen látványos kiállítás nyílt a közlekedés és a hírközlés szabványosító munkájának gazdag terméséből. A hét folyamán „Szabványosítás és gazdasági élet” címmel a Magyar Tudományos Akadémia termeiben négynapos nemzetközi konferenciát tartottak, amelyen 300 hazai szakemberen kívül 20 ország mintegy 100 képviselője vett részt, s amelyen 5 szekcióban csaknem 50 érdekes, tartalmas előadás hangzott el. A kettős jubileum kitűnő alkalom volt arra, hogy rávilágítson a szabványosítás növekvő szerepére és egyre szaporodó tennivalóira,ségeket okozva a termelőnek és a felhasználónak egyaránt. A szabványok további fajtái még szembetűnőbben szolgálják a fogyasztók érdekeit, szavatolva számukra a termékek megfelelő minőségét. Közöttük talán legfontosabbak az élet- és egészségvédelem, vagy a vagyoni biztonság követelményeit (Folytatás a 2. oldalon) I___________X (p-TD-4^ 0y Beruházási egyensúly és bankmechanizmus (3. old.) ‘9 Új utakon a nagykereskedelem (6. old.) 9 Egyensúly-problémák a külkereskedelemben (7. old.) 9 Társulások az élelmiszergazdaságban (10. old.) Mire jó a szabvány? A mindennapi életben a „szabványos” fogalmát gyakran az átlagossal, a közönségessel, közepessel azonosítjuk. Ebben a szemléletben van ugyan az igazságnak bizonyos töredéke, mégsem lehet egyszerűen egyenlőségjelet tenni a szabványok és a tűrhető középszerűség normatívái közé, hisz a szabványok ennél sokkal összetettebb hivatást töltenek be. Előfordul, hogy hatókörük nem is terjed tovább egy-egy üzem vagy vállalat falainál: a gazdasági egységek maguk szabta előírásaiként az ismétlődő munkafeladatok ésszerűen azonos, tehát tömegszerű és gazdaságos megoldásáról (anyagok, műveletek, alkatrészek egységesítéséről) gondoskodnak. Máskor azt teszik lehetővé, hogy különböző helyeken — esetleg más-más országokban — készült termékek egymáshoz illeszthetők, csatlakoztathatók legyenek, vagy egy-egy termék időnként cserélendő részei (például a lámpák villanyégői) azonos méretben — szakkifejezéssel szólva: csereszabatosan — készüljenek. Ebben a funkciójában a szabvány az országon belüli és a nemzetközi munkamegosztás elemi feltételeit teremti meg. A tipizálást szolgáló szabványok révén a különböző részegységek egy-egy gyártmányon belül cserélhetőkké válnak, illetve számuk csökkenthető, s ezzel megnövekszik gyártásuk sorozatnagysága, gazdaságossága. Az ilyenfajta szabványok egyik érdekes és hasznos csoportjában azok szerepelnek, amelyek meghatározzák, tipizálják a termékcsoportok választékát, nehogy pusztán véletlenszerűen vagy esetlegesen a szükségnél szélesebb legyen a gyártmányskála, felesleges kört GAZDASÁGI HELYZETKÉP A kormány elnökének beszámolója az országos gazdasági értekezleten Viity. Az Országház kongresszusi termében október 22-én tartott gazdasági aktívan Fock Jenő elvtárs — a kormány elnöke — tartott bevezető előadást, melyben gazdasági helyzetünk legfontosabb kérdéseit tárgyalta. Az utolsó három esztendőben a népgazdaság alapjaiban egészségesen fejlődött — mondotta Fock elvtárs —. Számos gazdasági folyamat kedvezően alakult. Javultak a tervek megvalósításának feltételei. Kedvező irányúak a strukturális változások. A gazdálkodás egészét mindinkább az jellemzi, hogy a vállalatok és az irányító szervek döntéseiben a gazdaságosság, a jövedelmezőség a korábbinál jóval nagyobb szerepet tölt be. Emelkedett a termelékenység. Megszilárdultak a szocialista mezőgazdasági nagyüzemek, jelentősen emelkedett a termékek egy részének hozama. A lakosság áruellátása, mind mennyiségét, mind minőségét tekintve, gyors ütemben javult. Az életszínvonal emelésére vonatkozó terveinket túlteljesítettük. E kedvező folyamatok ellenére a népgazdaság fejlődése néhány területen jelentős problémákat vet fel, melyek leküzdéséhez ugyanolyan egységes szemlélet és tettrekészség szükséges, mint ami az új gazdaságirányítási rendszer kidolgozását és bevezetését jellemezte. A szabályozók nem mindenhatók Az utóbbi három évben közgazdászok, gazdasági vezetők, párt- és tömegszervezeti tisztségviselők önállóan és bátran, alkotó módon foglalkoztak gazdaságpolitikai problémákkal, a fejlődés meggyorsításával, a gazdasági munka hatásfokának megjavításával, a megnövekedett lehetőségek kiaknázásával. Gazdaságirányítási rendszerünk reformjának teljes kibontakoztatása hoszszabb folyamat. A gazdasági életben időről időre jelentkező problémák részben függetlenek a kibontakozás folyamatától, de a felszínen azzal összefüggésben jelentkeznek. S ez a táptalaja számos téves nézetnek. Népgazdasági problémáink jó része a gazdaságpolitika következetlen végrehajtásából, az irányítás gyengéiből és hibáiból, különféle következetlenségekből és emberi gyarlóságokból fakad. Mintha a korábban kialakult egységes értelmezésekben az utóbbi időben, bizonyos bizonytalankodás és az azonos elveken alapuló cselekvésekben megtorpanás volna tapasztalható. Hamis nézetek alakultak ki a gazdasági szabályozók mindenhatóságáról. Mintha a szabályozókkal, mint valami varázspálcával, mindent meg lehetne oldani. Ez naivitás. A problémákat nem lehet csak a szabályozókkal megoldani. Nem lehet minden nehézséget, tehetetlenséget a szabályozók számlájára írni. A lelkiismeretes, gondos munka, a felelősségtudat, a népgazdasági érdekek szem előtt tartása, a célratörő, ugyanakkor rugalmas vezetés minden kötelező előírásnál fontosabb. A vezetés minden szintjének személyes felelősségéről szólva a kormány elnöke hangsúlyozta, hogy az ország gazdasági erőivel sáfárkodó, felelős embereknek nem szabad csak szűkebb érdekeket szem előtt tartaniuk, nemcsak azt kell nézniük, károsodik-e és milyen mértékben ágazatuk, vállalatuk az irányítás hibái miatt, hanem azt is, mit veszít mulasztásaik következtében a népgazdaság egésze. Nem ritkán találkozunk azzal a felfogással is, hogy még mindig sok a központi intézkedés — ha úgy tetszik — a megszorítás, mely gátolja a helyi szerveket lehetőségeik kihasználásában. S ebben van is némi igazság. Vannak, akik úgy vélik, hogy a helyi hatáskörök bővítése fellazuláshoz vezetett, tág teret nyitva a felelőtlenségnek, hanyagságnak, fegyelmezetlenségnek, kalandorságnak, így ez nem igaz! A Legfőbb Ügyész nemrégiben készített alapos felmérést, amely azt bizonyítja: a gazdaságirányítás reformja óta mind a társadalmi tulajdont károsító, mind a népgazdasági bűntettek száma csökkent. Beruházási feszültség és felelősség Sokféle nézettel találkozunk beruházási politikánk és gyakorlatunk megítélésében, s a tekintetben is, hogy mit kellene e téren tennünk. Bár az év folyamán fokozódott a koncentráció — több mint ötszázzal csökkent a megkezdett és több mint ezeregyszázzal nőtt az átadott létesítmények száma — még mindig tarthatatlanul magas a befejezetlen beruházások állománya. Értékük egy egész év beruházási összegének mintegy 80 százaléka. A beruházási feszültség lényegében nem csökkent és a népgazdaságban mutatkozó gondok jó része erre vezethető vissza. A beruházási nehézségek az építési anyagok árának emelkedésében, a kivitelezési határidők elhúzódásában jelentkeznek. Az építőipari vállalatok válogatnak a rendelések között, nem törekszenek az olcsóbb és jobb minőségű kivitelezésre, a vállalt határidők betartására. A beruházási problémák egyik eredője, hogy nem egyértelmű a felelősség a beruházási döntésekért. Nincs megfelelően meghatározva a funkcionális és ágazati irányító szervek felelőssége és feladata. ■ Gyakori jelenség, hogy belekezdenek kellően elő nem készített beruházások megvalósításába. Az időközben szükségszerűen fellépő többletköltségek miatt, azután fokozódik a vállalatok eladósodása. A kialakult kedvezőtlen tendenciák növelik az árfeszültséget és egyre nehezebb helyzetbe hozzák a költségvetést, rontják a külkereskedelmi mérleget. A beruházásoknál ezeket a tendeniákat — elsősorban a szemléletet — (Folytatás a 4. oldalon) /