Figyelő, 1972. július-december (16. évfolyam, 27-52. szám)

1972-09-27 / 39. szám

A fészket rakó ember­hez. Rakjuk-e saját magunk fészkünket? Érdemes? Kifizetődő? Kényelmesebb? Tény, hogy Magyarországon a lakások, családi házak tekintélyes százalékát ma­guk a leendő lakók építik. Vidéken a ka­láka-módszer dívik; a fővárosban, a na­gyobb vidéki városokban vasárnap ezrek cserélik fel a hét közben megszokott munkaeszközeiket a csákánnyal, a lapát­tal, a fandlival, a kőműveskalapáccsal. Építkeznek. Nem hobbyból, nem azért, mert különleges otthont akarnak felhúz­ni, hanem egyszerűen saját tetőt szeret­nének látni a fejük felett. ■ Amatőrök? Inkább félprofik; az építőipar a technika fejlődésével a mai napig sem tudta ki­szorítani a hagyományos technológiát, amit majd minden épkézláb ember pilla­natok alatt elsajátít, és nem is rossz mi­nőségben képes alkalmazni. A társadalmi, technikai munkamegosz­tás mai fokán semmiképpen sem fogad­ható el ez a „csináld magad” mozgalom. Csak éppen kényszer. Csodabogár az, aki saját maga bütyköli össze tv-készülékét vagy maga csiszolgatja, reszelgeti össze autójának minden alkatrészét. A vég­eredmény alacsony színvonalú, drága termék lenne. Sajnos, az építőipar mind­ezt megengedi magának, mit sem zavarja a „konkurrencia”, amelyik többnyire jó minőségben, az építőiparnál olcsóbban dolgozik. A házilagosok azonban nem konkurrensek, éppen azért, mert hiány­cikk-termelésnél versenyről szólni, azt követelni botor dolog lenne. Ha már versenyt említünk, érdemes összehasonlítani a hivatásos (állami, szö­vetkezeti) építőipar által és a há­zilagosan készülő lakások építésében rej­lő különbségeket. A jóformán csak téglát téglára rakó építési móddal készülő laká­sok olcsóbbak, a saját igényt jobban kö­vetik. De vajon megéri-e a népgazdaság­nak? Korunk szakosodott dolgozója nem tenné-e jobban, ha energiáját saját szak­májában hasznosítaná vagy kipihenné a heti munka fáradalmait? Könnyű belátni, hogy az így elkészülő, viszonylag olcsó lakások a népgazdaságnak nagyon is drá­gák. Kapacitáshiány és áremelkedés A lakásépítkezések kivitelezői sorában az állami építőipari vállalatok, az alkal­mazott technológiában pedig a házgyári lakások a legjelentősebb tényezők. Több­nyire állami­ és tanácsi értékesítésű szö­vetkezeti lakásokat építenek. Ezeknek kellene elvileg a legolcsóbbaknak lenniük, a tömeggyártással, a kézenfekvő korszerű üzem- és munkaszervezéssel. Ezzel szem­ben a házgyári lakások — bevezetésük idő­pontjában — lényegesen drágábbak vol­tak, mint a korszerűtlenebb technológiá­val épített lakások. Előállítási költségük ma azért simul a többiekéhez, mert a bekövetkezett árváltozások a „verseny­társakat” áremelésre késztették. A IV. ötéves terv átlagosan 345 ezer forintos bruttó és 248 ezer forintos nettó átlagos lakáselőállítási költséggel számolt a fővárosban a tervidőszakra. Az át­lagot már sikerült „túlszárnyalni”. Bár a nettó építési költség csak az idén szaladt túl az átlagon, a bruttó már tavaly is 35—40 ezer forinttal túl­lépte a előirányzatot. A nettó ár magára a ház felépítésére vonatkozik, míg ha bruttó adat tartalmazza a telket, a közművesítést, az esetleges szanálási költséget, a kommunális beruházások la­kásokra vetített összegeit. Hangsúlyozni kell: fővárosi lakótelepekről, házgyári la­kásokról van szó. Ha az áremelkedések mögé pillantunk, igen vegyes képet kapunk. Magának a lakásnak az építési költsége — a házgyá­ri lakásoknál *— nem a tégla, a cserép vagy a betonelemek áremelkedéséből származik, hanem olyan, mondhatni: ,,su­ba alatti” árnövekedésből, amelyről a leendő lakók keveset tudnak. Így a ka­vics köbméterének ára 37 forintról 62—66 forintra ugrott, a vízdíj négyszeresére nőtt köbméterenként, a beépítendő liftek áremelkedése 4000 forinttal drágított meg minden egyes lakást. A kivite­(Folytatás a 2. oldalon) / A népgazdasági tervezés Az Országos Tervhivatal, a Magyar Közgazdasági Társaság és a MTESZ Szervezési és Vezetési Tudományos Tár­saság a népgazdasági tervezésünk 25. évfordulója alkalmából „A tervezés ha­tékonyságának kérdései” témakörben 1972. szeptember 26—28. között, a Ma­gyar Tudományos Akadémián ünnepi tudományos ülésszakot rendezett. Friss István akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtu­dományi Intézetének igazgatója elnöki megnyitójában a többi között a követ­kezőket mondta: Majdnem pontosan 26 éve, 1946. szeptember 28-án nyílt meg a Magyar Kommunista Párt III. kong­resszusa, amelynek határozataiban a kö­vetkezők is szerepeltek: „Iparunk, köz­lekedésünk és mezőgazdaságunk újjá­építésére és fejlesztésére 3 éves állami gazdasági terv kidolgozása, saját pénz­ügyi lehetőségeink figyelembevételével, törekedve külföldi beruházási és áruhi­telekre, tőkebehozatalra.” Ez a határozat 1946. október 1-én született és — hihe­tetlen, de így volt — nem egészen há­rom hónappal később, karácsony előtt a MKP már nyilvánosságra hozta 3 éves tervjavaslatát. A hároméves tervet Magyarország dolgozói 2 év és 5 hónap alatt, 1949. végéig megvalósították. A hároméves terv készítésének idősza­kában — mondta Friss István — még nem ismertük a helyreállítási periódus­nak azt a sajátosságát, hogy a fejlődési ütem gyorsabb lehet, mint normális kö­rülmények között. Így hatalmas sike­rünket kizárólag annak tulajdonítottuk, hogy a termelőeszközök döntő részét tár­­sadalmasítottuk és a szocialista gazda­ság útjára léptünk. Semmi akadálya annak, gondoltuk, hogy az egész gazda­ságot a dolgozók, vagy legalábbis a dol­gozók nagy többsége érdekeinek megfe­lelően kormányozzuk és a leggyorsabb ütemben fejlesszük. Ezeknek a gondo­latoknak jegyében készült el I. ötéves tervünk. Mai szemmel nézve, e terv elég merész és részben feltehetően túl merész célokat tartalmazott. A terv rea­litását nem lehetett ellenőrizni, mert azt az első év tapasztalatai alapján, 1951 közepén módosítottuk, előirányzatait je­lentősen felemeltük. Friss István ezután arról beszélt, hogy az első hároméves tervet nem bontottuk le vállalatokra, általában nem tartalma­zott részletekbe menő előírásokat, csak lényeges termelési és beruházási dönté­seket. Végrehajtása során ezeket a fő elképzeléseinket tartottuk szem előtt. Nem szükséges bővebben bizonyítanom — mondotta —, hogy mai gazdaságirá­nyítási módszereink, társadalmi és gaz­dasági-műszaki fedettségünk sokkal ma­gasabb fokán, néhány lényeges vonás­ban mégis visszatérést vagy közeledést jelentenek ahhoz, amit 25 évvel ezelőtt kezdtünk csinálni. Tanultunk a hibákból Az első ötéves terv hibáit elemezve hangsúlyozta, hogy azok fő forrása a hi­bás politika és gazdaságpolitika volt. A terv kivihetetlenségét 1953-ban fel­ismertük, de a pártban széthúzás volt, tehát nem is érvényesülhetett helyes, a hibákat kijavító, a kárt felszámláló po­litika és gazdaságpolitika. Amikor pe­dig már körülbelül felismertük, mit kel­lene tennünk, túl késő volt: az ellen­forradalmárok is felismerték, hogy cse­lekedniük kell, ha nem akarnak elkés­ni, így a szükséges következtetések le­vonása csak 1956 után történt meg. Egy dolgot alaposan megtanul­tunk: a gazdaság kulcsállásainak bir­tokba vétele valóban lehetősé­get ad a társadalomnak arra, hogy tervszerűen irányítsa a fejlődést, de semmiképpen sem arra, hogy egyes ve­zetők önkényes, a társadalmi-gazdasági adottságokat és lehetőségeket figyelmen kívül hagyó elképzeléseit, vágyálmát va­lóra váltsa. Azt a magától értetődőnek tűnő, de ta­lán éppen ezért néha elhanyagolt igaz­ságot is megtanultuk, hogy helyes terv csak az olyan terv lehet, mely helyes gazdaságpolitikai elképzeléseket, szándé­kokat, elhatározásokat tükröz, ezeknek megvalósítását irányozza elő. Friss István a terv és a gazdasági irá­nyítás kapcsolatára vonatkozóan a követ­kezőket hangsúlyozta: A gazdaságpolitikai döntést nem elég a tervbe beírni, illet­ve a terv nyelvére lefordítani. Van a terv és megvalósulása között egy közve­títő mechanizmus is, amelyet nevezhe­tünk gazdaságirányítási rendszernek, mechanizmusnak vagy egyszerűen adott termelési viszonyainknak, esetleg más­nak is, s amely szükséges ahhoz, hogy az emberek, akik együtt és együttműkö­désben a tervet végül is megvalósítják, a gazdaságpolitikai döntés és a terv (Folytatás a 3. oldalon) UMó XVI. ÉVFOLYAM 39. SZÁM 1972. SZEPTEMBER 27. ÁRA: 2 FORINT A Békekölcsön-sorsolás teljes listája (14—15. oldal) A gyógyszeripar bővülő gyártmányszerkezete (4. oldal) Kereskedelmi helyzetkép (6. oldal) Kedvező tendenciák a tőkés gépexportban (7­. oldal) A tehéntartás új feltételei (11. oldal)

Next