Figyelő, 1975. július-december (19. évfolyam, 27-53. szám)
1975-07-02 / 27. szám
Lehet, hogy az SZTK-rendelőkbe sűrűn járók számára meglepően hangzik, de nálunk jobbára csak „relatív orvoshiányról” beszélhetünk. Orvosellátottságban azonos színvonalon állunk Ausztriával,Olaszországgal, a Német Szövetségi Köztársasággal, és megelőzzük például Svédországot, Svájcot és Dániát. Évente ezer fiatal orvos lép munkába (1950 és 1975 között 10 ezerről 25 ezerre növekedett a számuk). Csakhogy — s itt kezdődnek a bajok —, a frissen végzett orvosok fele a nyugállományba vonulók helyébe lép, a másik 500 számára pedig évenként 600 — volt esztendő, amikor 900 — új állást szerveztek. Egy nemrégiben lezárt KNEB vizsgálat erősen megkérdőjelezte ezt a gyakorlatot, mondván: itt feltétlenül munkaerő-gazdálkodási és szervezési hibáknak kell lenniük. A vizsgálatban részletes alapossággal feltárt hibák elemzése mondandónk szempontjából most nem lényeges. Kiegészítő megjegyzésként csak annyit, amennyit ugyanerről a témáról az egyik folyóiratban olvashattuk: „A bürokrácia útvesztői jóval nagyobb akadályt jelentenek a szocialista egészségügy útjában, mint további 4-5 ezerrel növelni az orvosok számát. Körülbelül 15—20 ezerrel több középfokú képzettségű és egyéb egészségügyi dolgozóra lenne szükség, ha ezeket a nemlétező orvosokat foglalkoztatni akarnánk ... Olcsóbb lenne a bürokrácia megfékezése” ..., hogy az orvosok jelenlegi munkaidejük jóval nagyobb részét tölthessék aktív gyógyító munkával. Meglehet: lesznek akik vitatják, de a július 1-én életbe lépett új társadalombiztosítási törvény egyik különleges jelentősége — s persze a törvényalkotók érdeme —, hogy ha nem is szünteti meg, de alaposan mérsékeli az egészségügyben már-már tűrhetetlenül elburjánzott bürokrát (Megjegyzendő: az a majd két tv- kormányhatározat és rendelet, ■unnyi miniszteri rendelet, illetve sok száz szabályzat, elvi állásjogutasítás, ami eddig szabályozta azgyintézők és általában az egészk munkáját, szükségképpen halt egymásra, s tette végül is neittekinthetővé a társadalombiztoságrendet. . s egyáltalán kell-e mondani? \f«\o£t,oX' paragrafus sem fogalmazóitok«. Vtorz gondolattal, hogy „bo- „ '\\'c hb a dolgokat”, de minden in /? ' ^v' megannyi egyéb tényezőt, társjegyeket és gazdasági lehetőség meglevő jogokat és további elkeréset, célokat kellett figyelte ven. Az új tö fény nem kevesebb, mint 500 jogszabály helyébe lép és úgy egyszerűsít, hogy közben nagyobb távlatokra is megteremti a társadalombiztosítás racionális fejlesztésének lehetőségét. Sokszoros ráfordítás Egy kis történelem: Az egységes társadalombiztosítási intézmény igazgatását az Elnöki Tanács 1950. évi 36. számú törvényerejű rendelete — a SZOT felügyelete és irányítása mellett — a szakszervezetbe tömörült dolgozókra bízta. Az igazgatási és ügyviteli feladatok ellátására megalakították a Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központot, az SZTK-t. Ugyanakkor létrehozták az Egészségügyi Minisztériumot, ennek irányítása és felügyelete alá került az állami egészségügyi szolgálat, tehát különvált a társadalombiztosítás és az egészségügyi ellátás. 1965. január 1-vel az SZTK-t átszervezték, helyette létrehozták a Társadalombiztosítási Főigazgatóságot, és tevékenységét kiterjesztették a munkaviszonyban állók mellett az egyéb dolgozó rétegek társadalombiztosítási feladatainak ellátására is, de az ügyviteli apparátust ismét a SZOT felügyelete és irányítása alá rendelték. Az állami és szövetkezeti szektorból, vagy bármilyen más forrásból származó társadalombiztosítási járulékokkal a SZOT rendelkezik, vagyis ezeket hozzá kell eljuttatni, s önállóan számol el velük az állami költségvetésnek, ott azután megtervezik belőlük az egészségügyi és szociálpolitikai feladatok ágazati költségvetését. Társadalmi fogyasztásunk évi értéke több mint 100 milliárd forint. Ebből 45— 50 milliárd forintot fordítanak a társadalombiztosításra. A biztosítottak számának növekedése mellett jelentősen befolyásolta a kiadó(Folytatás a 2. oldalon) . XIVIII . KOLLEKTÍV TEHER - EGYÉNI BIZTONSÁG A társadalombiztosítás főbb kiadásai (millió Ft-ban). Vállalati gazdálkodás 1974-ben (3. oldal) Karbantartást szorul a TMK (4. oldal) Vita az alkalmazotti létszámról (6. oldal) Miért nem öntöznek? (19. oldal) Hová lettek a vaskohászat termékek? „1975 elején annyira kevés volt az anyagunk, hogy egy-egy üzemrész munkásait kényszerszabadságra kellett küldenünk. Volt üzem, amelynek termelésével több hétre leálltunk.” (A Hajdúsági Iparművek nyilatkozata arról, hogy miért nem tud elegendő háztartási gépet gyártani.) „Az anyaghiány akadályozza terveink valóra váltását, mérsékelni kellett termelésünket, pedig igen jól jövedelmező exportfelfutásunk forog kockán. A vasműtől rendelt hideghengerel finom acéllemez mennyiségnek csupán töredékére kaptunk ígéretet, de ennek szállítása is kritikán aluli.” (Részlet egy gépipari vállalat 1975. évi tervét ismertető jelentésből.) Újságcikkekben, vállalati jelentésekben, vállalati vezetőkkel folytatott beszélgetésekben is igen gyakori a fenti idézetekben megfogalmazott panasz. Valódiságukat, hitelességüket nem lehet kétségbe vonni: néhány vállalatnál valóban előfordult 1974-ben is, 1975 elején is, hogy anyaghiány miatt szüneteltetni, vagy lassítani kellett a termelést. Az okok igazán mély feltárása valószínűleg csak későbbi gazdasági elemzések révén válik majd lehetővé, amikor már megfelelő távlatból, tárgyilagosan lehet megítélni az eseményeket. Növekvő termelés — csökkenő export Néhány tény azonban már most is egyértelműen felszínre került és ezek alapján tanulság is levonható — sajnos, mint általában mindig, ezúttal is utólag. Ez azonban nem csökkenti annak jelentőségét, hogy e tanulságokkal mégis szembenézzünk. Kiindulópontként leszögezhető, hogy az anyaghiány okát nem a termelés növekedési ütemében kell keresni. A vaskohászat termelése ugyanis általában kisebbnagyobb ingadozásokkal, de évről évre emelkedett. 1971-ben 8,2 százalékkal, 1972-ben 2,9 százalékkal, 1973-ban 5,8 Amint az adatokból kitűnik, a vaskohászat termelése általában megfelelő ütemben nőtt a hetvenes években és ez az irányzat a rendelkezésre álló adatok szerint 1975-ben is folytatódott. 1975. első negyedében a hengerelt acéltermelés 13 százalékkal, a vaskohászat termelése összesen 5 százalékkal nőtt. Az anyaghiány okait tehát feltehetően máshol kell keresni. Sokkal reálisabbnak tűnik az a feltételezés, hogy 1973-tól kezdődően igen nagy rés keletkezett a hazai és a nemzetközi árak között, és ez természetesen kedvezett a magas vaskohászati terméktartalmú cikkek exportjának, ez pedig már feltehetően inkább közrejátszott a hazai „hiányban”. (A dollár elszámolású exportban a vaskohászati értékesítési árak 1970-ben 36, 1973-ban szintén 36 százalékkal, 1974-ben 94 százalékkal nőttek az előző évi árakhoz viszonyítva. százalékkal, 1974-ben 6,6 százalékkal nőtt az előző évhez viszonyított bruttó termelési érték a vaskohászatban, (összehasonlító árakon mérve.) Az összefoglaló adatokon belül a legfontosabb vaskohászati termékek termelése is általában megfelelőképpen nőtt, amint azt az alábbi táblázat adatai is tükrözik: A tőkés exportárak még jelenleg is — a csökkenés ellenére is — mintegy 20 százalékkal magasabbak a felemelt belföldi áraknál.) Az alábbi táblázat acélexportunkról nyújt áttekintést: Az acélexport alakulása 1966—1974. években (Folytatás az 5. oldalon) Fontosabb vaskohászati termékek termelésének alakulása (ezer tonnában): Megnevezés 1970 1971 1972 1973 1974 Nyersvas 1821,7 1970,3 2014,3 2087,5 2289,* Nyersacél 3108,2 3110,8 3273,5 3327,1 3486,1 Hengerelt acél 2038,1 2062,7 2220,0 2279,9 2391,2 Rúd- és idomacél 1087,3 1080,2 1152.0 1180,7 126S,* Acéllemez 950,8 982,5 1067,9 1099,2 1121,4 ______ Az előző év év 1000 tonna százalékában 1967 792 — 1967 765 96,6 1968 698 91,2 1969 872 125,2 1970 918 105,0 1971 938 101,4 1972 1113 116,2 1973 1152 103,5 1974 914 79,3