Figyelő, 1981. január-június (25. évfolyam, 1-25. szám)
1981-01-07 / 1. szám
XXV. évfolyam, 1. szám Ara: 4 Ft, 1981. január 7. A ZÖLDÉRT vagy a lakosságért? A Budapesti Zöldért lakossági értékesítésének és a budapesti piaci felhozatal mennyiségének alakulása 1970—79 (ezer tonna) „Ki akarta nyomozni egy nettetali (NSZK) gazdálkodó, vajon mennyit fizet a fogyasztó azért az általa termelt „Glória” fajtájú burgonyáért, amit a felvásárló kereskedő mázsánként 13 márkáért vesz meg tőle. Kivájt egy szép krumplit és levelet helyezett el benne: kérte a vásárlót, értesítse, mennyiért adták neki az árut. A „krumpli-posta” célhoz ért; két hét múlva a termelő levelet kapott egy hageni háziasszonytól, aki felháborodva közölte: a burgonya kilójáért 1 márka 20 pfenninget fizetett, a kilencszeresét annak, amit a termelő kapott” — olvashattuk a hírt egyik lapunkban. Ha a mi árarányaink ettől még messze is vannak — s összességükben nem ilyenek az NSZK árarányai sem —, a termelők nálunk is gyarsan háborognak a felvásárlási árakhoz képest indokolatlanul magasnak tartott fogyasztói árak miatt. A zöldség-gyümölcs felvásárlásával, tárolásával és értékesítésével foglalkozó, a forgalom mintegy felét lebonyolító szakkereskedelmi vállalatok — jelenlegi nevükön Zöldértek — átlagos árrése a bolti árnak 40—50 százaléka, melyet még támogatás egészít ki. E támogatás különösen a szabályozórendszer 1980. évi módosítása előtti években volt hatalmas öszszeg; a Zöldért vállalatok az eszközlekötési járulék, az illetményadó és a kereskedelmi adó alóli mentességen túl különböző címeken körülbelül évi 1 milliárd forint támogatást kaptak. Csak ez utóbbi mintegy negyede volt a ráfordításoknak Ugyanakkor a zöldség-gyümölcs forgalom másik felét lebonyolító többi szervezet csak jelentéktelen összegű támogatásban részesült, s a fejlesztési támogatások is a Zöldért vállalatokra koncentrálódtak. Már most érdemes megemlíteni, hogy a kialakult helyzet nem egyszerűen a Zöldért vállalatokon múlott. Tevékenységük ugyanis szorosan összefügg azzal a közgazdasági környezettel, amely létrehozta szervezetüket, kialakította funkcióikat s aktívan figyelemmel kísérte tevékenységüket. A támogatások egy része például a termelőktől utasításra átvett, de értékesíthetetlen termékek okozta veszteséget volt hivatva ellensúlyozni, vagyis tulajdonképpen a termelők közvetett dotációját jelentette. A Zöldért vállalatoknak folyósított támogatás évi összege 1980-tól mintegy felére csökkent. Ennek hatására jelentősen mérséklődött a vállalatok nyeresége, a forgalmazott termékek árának növekedési üteme pedig 1880 első tíz hónapjában körülbelül 6 százalékkal meghaladta a piaci árak emelkedését. Sőt — mint arra Szigethi Gyula, a Belkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője egy őszi nyilatkozatában rámutatott: „1980-ban az is előfordult, hogy több termék fogyasztói ára alacsonyabb volt a köztudottan magasabb árszínvonalon dolgozó magánkereskedelemben.” E jelenség súlyát akkor érzékeljük igazán, ha azt is figyelembe vesszük, hogy mindez egy viszonylag gyenge zöldséggyümölcs termést hozó évben következett be, vagyis amikor az árverseny csak meglehetősen korlátozott mértékben érvényesült, s az értékesítés az átlagosnál kisebb kockázattal járt. Az a tény, hogy a Zöldért vállalatok által kínált áru nemcsak minőségében, de árában is veszít versenyképességéből, felveti a zöldség-gyümölcs kereskedelem működési mechanizmusa kritikai elemzésének szükségességét. Ez azért is halaszthatatlan, mivel a jelenlegi feltételek között,— az adatok tanúbizonysága szerint — a piaci kínálat is csak meglehetősen lassan növekszik. A zöldség-gyümölcs szakkereskedelem kialakítása mintegy harminc évvel ezelőtt ugyanazon séma alapján történt, mint a többi fogyasztási cikkel foglalkozó kereskedelemé. Ennek mindmáig szinte változatlan lényege a termékek központi árualapba történő begyűjtése, majd szétosztása, s az egyes vállalatok felelőssé tétele körzetük ellátásáért. Mivel e szervezet működése az olyan gyorsan romló és többnyire kisüzemi termelést igénylő termékek esetében, mint a zöldségfélék, kezdettől fogva rendkívüli nehézségekkel járt, mindvégig fennmarad(Folytatás a 6. oldalon) Budape»ti Zöldért ! Budapesti piaci felhozatal Gazdasági intézményi rendszerünk fejlődése nem tartott lépést a gazdaságirányítás többi elemének fejlődésével, és ez akadályozta a népgazdasági célok megvalósítását, a vállalati önállóság, kezdeményezés és az ezzel járó felelősségvállalás kibontakozását is. Előfordultak a termeléssel és forgalmazással (ellátással) kapcsolatos aprólékos, és összehangolatlan állami beavatkozások, amelyek gyakran — népgazdasági áttekintés hiányában — a probléma megoldása helyett újabb, olykor nagyobb problémák forrásává váltak. Intézményi rendszerünk fejlesztésében — az iparirányítás egységes szervezeti rendszerének megteremtésével összhangban — előrelépést jelent a piacszervezés és a forgalom szabályozásában a nomiativitás erősítése. Mindez szükségessé teszi a piacfelügyeletet (a piacszervezés és piacszabályozás) értelmezését, vagyis a felügyelet célját, gyakorlásának rendjét meghatározni. A piacfelügyelet a belföldi piacra, a keresletre és a kínálatra, valamint az árakra rövid távon ható tényezők folyamatos szervezeti figyelemmel kísérését, és az értékelés alapján gazdasági, valamint hatósági intézkedések érvényesítését jelenti. Ezek az intézkedések piacszervező és piacszabályozó jellegűek. A piacfelügyeleti tevékenység a szabad, többcsatornás termékforgalmazási rend keretei között történik, tehát fő szabályként a termelő és a felhasználó vállalatok közötti szabad partnerválasztás joga érvényesül. Forgalmazási rendünkben a kereskedelmi módszerek a jövőben is elsődleges szerepet játszanak. Ezért a piacfelügyeletet ellátó szervek adminisztratív jellegű eszközöket, ideértve az egyedi operatív intézkedéseket is, csak kivételesen, a jogszabályokban előírt keretek között átmeneti jelleggel alkalmazhatnak. Piacszervezésen olyan központi tevékenység értendő, amely az ésszerű gazdasági versenyt elősegítő piaci rend, formák, a gazdálkodás szervezeti kereteinek alakítására, az áru útjának rövidítésére és költségeik csökkentésére, valamint a kereslet és kínálat általános egyensúlyának biztosítására irányul. A piacszervezés során elő kell segíteni a hatékonyság növelését, az energia- és anyagtakarékossági programok megvalósulását, a monopolhelyzetek felszámolását vagy csökkentését. Olyan közgazdasági feltételek megteremtésére kell tehát törekedni, amelyek elősegítik az egészséges piaci folyamatok érvényesülését. A piacszabályozás célja a forgalmazás tervezési, piacszervezési és általános szabályozási eszközökkel át nem hidalható nehézségeinek megoldása. A piacszabályozás fő eszközének a vállalati árpolitika befolyásolását tartjuk. Ezt azonban továbbra is a szabadárak elsődlegessége mellett kell alkalmazni. A termékforgalmazás szabályozásának adminisztratív jellegű eszközei: a központi gazdálkodás, kontingens előírása, az értékesítő szerv kijelölése, a készletszint meghatározása és a szerződéskötési kötelezettség előírása. Ezek olyan kiegészítő jellegű módszerek, amelyeket akkor alkalmazunk, ha az ár- és pénzügyi szabályozással nem kerülhetők el a piaci folyamatok komolyabb zavarai. A piacfelügyelet országos hatáskörű szerve az Országos Anyag- és Árhivatal, mely irányítja és koordinálja e tevékenységet. Felelős azért, hogy a piacfelügyeleti tevékenység a népgazdaság egészében szervezetten és kellő színvonalon folyjék. Piacfelügyeletet az OÁH-on kívül egyes fontos részterületeken, így a fogyasztásicikk-kereskedelemben a Belkereskedelmi Minisztérium, a mezőgazdasági termékforgalmazással kapcsolatosan a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, az energiagazdálkodással kapcsolatosan az Országos Energiagazdálkodási Hivatal, más átruházott hatáskörben, vagyis külön jogszabály alapján más minisztérium is. A piacfelügyelet gyakorlása során felmerülő egyes kérdésekről az érdekeltek között véleménycsere történik és a leg-fontosabb kérdésekben döntéseiket egyetértésben hozzák meg. Ez a rend egyrészt biztosítja az egységes cselekvés, másrészt nagyobb operativitásra ad lehetőséget. Az OAH feladatainak bővülése: • Az Országos Anyag- és Árhivatal piacfelügyeleti hatáskörben kidolgozza és a Minisztertanács elé terjeszti a piacszervezés és -szabályozás általános elvét és működési rendjét. • Ellátja a termékforgalmazással kapcsolatos feladatokat. Ennek megalapozása érdekében számításokat végez a legfontosabb termékek termelésére, forgalmazására, ide értve az export-importot, valamint a készletek alakulását. A számítások és értékelések kizárólag a központi szerveknek szolgálnak tájékoztatóul, és nem jelentenek semmiféle beavatkozást a vállalati gazdálkodás rendjébe. • Irányítja és koordinálja a gazdálkodó szervezeteknek a melléktermék és hulladék begyűjtésére, azok ipari előkészítésére és felhasználására irányuló tevékenységét. • A termelőeszköz-kereskedelmi vállalatok ágazati irányítása mellett átveszi a megszűnt ipari tárcák (NIM, KGM, Kip. Minisztérium) felügyelete alá tartozó TEK vállalatok felügyeletét, kivéve a tröszti irányításban működő ÁFOR-t, továbbá felügyeli a MÜART és az AUTÓKER vállalatokat is. • Ellátja az állami tartalékolással és a raktárgazdálkodással kapcsolatos hatósági irányító feladatokat • Hatáskörébe tartozóan operatív jellegű intézkedéseket, és javaslatok a kormánynak a legfontosabb kérdésekben, amennyiben azt a termelés és a forgalmazás feltételei indokolják. A piacfelügyeleti tevékenység célja abban összegezhető, hogy eszközeivel elő kívánja segíteni a termelés anyaggal és energiával való ellátását, a tartalékok feltárását, a hatékonyság javulását, az ésszerű gazdálkodási rend érvényesülését. Székely Sándor Piacfelügyelet és piacszervezés MARJAI JÓZSEF Nemzeti összefogással — szenvedélyes tenni akarással (2—3. oldal) Határozat a mezőgazdasági termelés növelésére A Szovjetunióban az új esztendőben a kolhozok és a szovhozok már kevesebb központi mutatót kaptak. A termelési kedvet a felárak ösztönzik, míg a felvásárlás biztonságát az öt évre meghatározott felvásárlási tervek szolgálják. (8—9. oldal) Iparfejlesztés gyárkapun belül A Mosonmagyaróvári Fémszerelvénygyár öt év alatt hatvan százalékkal növelte a termelés volumenét, nagyarányú technikai rekonstrukciót hajtott végre és tehermentes fejlesztési alappal kezdi a VI. ötéves tervidőszakot. (7. oldal) Feltárjuk-e a tartalékokat? A szabály szerint, ha a bérfejlesztési mutató nem nő — tehát stagnál vagy csökken —, akkor a bérszínvonal adómentes növekedése legfeljebb három százalék lehet, s ennek bértömegfedezete a létszámcsökkenésből kell, hogy adódjék. Mi a célszerű vállalati viselkedés ennek ismeretében? (5. oldal) Betegítő tétlenségben? Pazarlunk az emberi értékekkel, amikor nem használjuk ki az idős korú szellemi foglalkozásúak tudását és tapasztalatát. Megfelelő rangra kellene emelni a részfoglalkozásokat. Ezek révén sok esetben a munkaerőt is hatékonyabban lehetne hasznosítani és egyúttal az idős korúak számára oly fontos mérsékeltebb igénybevétel is biztosított lenne. (4. oldal) Van-e pénz új gépekre? Lassan, vagy gyorsan amortizálni? 1980-ban e két lehetőség közül választhattak a tsz-ek. Az eddigi tapasztalatok szerint kevesen alkalmazták a gyorsított leírás lehetőségét. (11. oldal)