Figyelő, 1981. július-december (25. évfolyam, 26-53. szám)
1981-07-01 / 26. szám
XXV. évfolyam, 26. szám Ára: 4 forint 1981. július 1. KOMPLEX PROGRAM Születésnapi számvetés Június második fele a tanulók számára fontos időszak, a bizonyítványosztás ideje. Az érdemjegyek egy időszak teljesítményét tükrözik, s egyúttal arra is utalnak, miben kell a következő tanévben javítani. Jelképes bizonyítványosztásra készülnek Szófiában a KGST-országok is. Éppen tíz esztendeje annak, hogy elfogadták a szocialista gazdasági integráció komplex programját. Igaz, itt mások a „tantárgyak” és értelemszerűen másként is osztályoznak. De ami közös: az itteni „minősítés” is útbaigazít: mi az, amivel elégedettek lehetünk és mit szükséges javítani a következő időszakban. A hatvanas évek végén egyértelművé vált: a régi keretek között, a régi módon már nehezen fejleszthető tovább a KGST-országok együttműködése. Ezért határoztak úgy az 1969. évi rendkívüli ülésszakon, hogy kidolgozzák a szocialista országok gazdasági integrációjának programját, amelyet két év múlva a XXV. ülésszakon Bukarestben hagytak jóvá. Az elfogadott dokumentum 17 fejezetében megfogalmazták mit kell tenni a termelőerők gyorsabb ütemű fejlődéséért, a termelés szerkezetének korszerűsítéséért, a résztvevő országok nyers-, fűtőanyag- és energiaszükségletének fedezéséért, a korszerű berendezések, az élelmiszer-gazdasági termékek és egyéb közszükségleti cikkek iránt növekvő kereslet kielégítéséért. Konzultációkból cselekvés Az elmúlt tíz évben végzett munka eredményei közé sorolható a komplex programban előkelő helyen említett gazdaságpolitikai konzultációk megteremtése; ezek fontos döntések meghozatalát segítik elő. A szocialista országok vezetői — két- és sokoldalúan — természetesen korábban is konzultáltak a különböző időszerű gazdasági kérdésekről. Az utóbbi évtizedben azonban az ilyen jellegű és több szinten folyó tanácskozások beépültek a sokoldalú együttműködés gyakorlatába. A végrehajtó bizottságban az elmúlt években foglalkoztak például a szakosítás és kooperáció továbbfejlesztésével, valamint a tudományos-műszaki együttműködés javításával. A szakemberek ugyancsak pozitív példaként említik a hetvenes évek második felében kidolgozott öt célprogramot, amelyek előkészítéséhez a gazdaságpolitikai konzultációk, egyeztetések is nagymértékben hozzájárultak. Az ilyen jellegű tanácskozásokra a jövőben még fontosabb szerep hárul, hiszen a KGST-országoknak a 80-as években az eddigieknél sokkalta nehezebb világgazdasági helyzetben kell továbblépniük. E konzultációk egyúttal segíthetik ahetvenes évek negatív vonásainak felszámolását , mint például a nem kívánatos versenyt a harmadik piacokon. De arról sem szabad megfeledkezni, hogy a komplex program előirányzatainak megvalósításában egy sor kérdésben lemaradás van. Várhatóan határozottabban körvonalazódnak majd a valutáris-pénzügyi együttműködésben szükséges teendők. Ez feltételezi, hogy a gazdaságpolitikai konzultációk módszere is továbbfejlődjék, a konzultációkat is figyelembe vevő cselekvés irányában. Beruházás közösen jelentősen előreléptek a KGST-országok — s ez a számvetés pozitív oldalához tartozik — a tervezési együttműködésben. Elsősorban a hosszú távú együttműködési célprogramok kidolgozása volt az elmúlt időszak fontos munkája. Meghonosodott az együttműködésben a prognosztikai teA KGST-országok egymás közötti kereskedelmének aránya egyes cikkek importjában (1980) vékenység, továbbá a komplex program előirányzatának megfelelően egyes iparágakra és termékcsoportokra kísérletképpen megvalósították az együttes tervezést. A tapasztalatok alapján azonban kiderült, hogy az együttes tervezésre csak fő vonalakban kerülhet sor Például szolgálhat erre a konténerizációs program, a KGST-országok közösen mérték fel és határozták meg az áruszállítás igényeit, s együttműködtek a szabványok megalkotásában is. A gyártásban és bevezetésben azonban már az egyes országok beruházási lehetőségei szabják meg az előrehaladás ütemét. Úgy tűnik, a következő időszakban az lesz a jellemző, hogy az együttes tervezés egy-egy konkrét feladat megoldására irányul, mint például a csepeli szabad kikötő konténerterminálja, vagy a Nahodkából kiinduló és a Baltitengerig vezető konténeres irányvonal feltételeinek megteremtése. A tervezési együttműködés legrégebbi és legjelentősebb formája a tagállamok népgazdasági terveinek összehangolása. A hagyományos együttműködési forma is tovább fejlődött, tartalma gazdagabb lett. A hetvenes évek együttműködésében igen fontos és nagyrészt új együttműködési formát jelentettek az energiahorda(Folytatás a 10. oldalon) A KGST-országok néhány jellemző gazdasági mutatójának alakulása (1970—80.) GÉPIPAR Ha a nyereség, vagy a tiszta jövedelem nagyságát nézzük, az első, de ha az összes termelési tényezőre (nettó állóeszköz, készlet, bér) vetített eredményt, akkor a hatodik helyen állt 1980-ban a gépipar az ipari ágazatok között. A kilenc ágazat (villamosenergia-ipari, bányászat, kohászat gépipar vegyipar, építőanyag-ipar, könnyűipar, egyéb ipar, élelmiszeripar) sorrendjében egyébként az árbevételben is elöl áll a gépipar, s így annál feltűnőbb a komplex hatékonyság mutatója szerinti nem túl előkelő hatodik hely Ebben többek között kifejeződik az eredményt befolyásoló költséggazdálkodás színvonala is. Változó szabályozók Szélesebb értelemben a költséggazdálkodáson nemcsak az egységnyi termék előállításához felhasznált erőforrások minimalizálására való törekvés értendő, hanem minden olyan vállalati jellemző alakítása (termelés-értékesítés nagyságrendje, összetétele, eszközigényessége, irányító apparátus nagyságrendje, szervezettség, likviditási helyzet stb.), amely a ráfordításokat meghatározza. A ráfordítások előbbiek szerint megkülönböztetésének az V. ötéves tervidőszakon belül 1980-ban volt különös jelentősége, mivel — megszűnt az eszközlekötési járulék és a relációs jövedelemarányok befolyásolása céljából 1976-ban bevezetett belföldi termelési adó — 35 százalékról 24 százalékra mérséklődött a bérköltség után fizetendő járulék és teljes körben változtak az ipari termelői árak. Mindezek azt jelentették, hogy a költségek struktúrája, a termelési költségszerkezet 1980-ban a vállalati gazdálkodási színvonal változatlanságát feltételezve is jelentősen átrendeződött az előző évekhez képest. 1930-ban az energiahordozók, a nyers- és alapanyagok árainak tényleges világpiaci árak alapján történő megállapítása, a kompetitív termelési ágakban — így a gépiparban is — a belföldi árszintnek az exportárszinthez és -jövedelmezőséghez való igazítása, az eszközlekötési és bérjárulék megszüntetése, illetve mérséklése, a támogatások és külön elvonások mérséklése együttesen azt a célt szolgálták, hogy növekedjen a vállalatok költségérzékenysége, erősödjön az anyag- és energiatakarékosságra való ösztönzés, és csökkenjen a termelői árak tisztajövedelem-tartalma. Hogyan valósultak meg ezek a célok? Az összes bevételben csökkent az árbevételen kívüli tényezők aránya, a ráfordítások között pedig nőtt a költségeké, ezáltal a költségérzékenység is. Az ár- és szabályozó módosítások hatására 1980-ban az összes költséghányad a korábbi mintegy 83 százalékról 90,5 százalékra növekedett. Ez alapvetően az anyagköltségeknél, illetve fajlagosainál bekövetkezett változásra vezethető viszsza. A termelési értékre vetített anyagköltség „fajlagosa” (a termelés anyaghányada) 1976 és 1979 között 51,7 és 53,3 százalék között kismértékben ingadozott. 1980-ra viszont 7,3 százalékponttal növekedett és 59,6 százalékot tett ki. Ennél ugyan kisebb mértékben változott az öszszes költségen belül az anyagköltség aránya (62,7-ről 65,9 százalékra, azaz 3,2 százalékponttal), de a költségérzékenység, az anyagtakarékosság jelentősége a nyereségnövelés szempontjából előtérbe került. (Egy százalék feltételezett anyagköltség-megtakarítás 1979-ben az eredményt 4,1 százalékkal, 1980-ban viszont már 7,4 százalékkal növelte volna!) Az (Folytatás a 7. oldalon) Nyereségben, árbevételben az élen , hatékonyságban hátul A TARTALOMRÓL Gondolatok a pénzügyekről A vállalatok működőképessége szempontjából sok, a költségvetés számára viszont kevésnek bizonyult a keletkezett jövedelmek centralizált része. E témával kapcsolatban még az is tisztázásra vár, hogy gazdaságirányítási rendszerünk a jövedelmek mekkora hányadának decentralizálását igényli, illetve mekkora hányadának centralizálását viseli el. (3. oldal) A kórházak finanszírozása Az egészségügy irányításának reformját sürgető cikksorozat befejező része a fekvőbeteg-intézmények évi ötmilliárd forintos költségvetési ellátásának olyan „újraelosztását” javasolja, amely egyaránt szolgálná a betegellátás javítását és a gyógyítás „természetbeni” erőforrásainak jobb hasznosítását. (4. oldal) Amiért az igazgatóiknak aggódniok kell Egyes vállalatvezetőknek álmatlan éjszakáik vannak, mert nem tudják, valójában miért kell aggódniuk, mert látásmódjuk nem eléggé hosszú távú. Ez merült fel azon a tanácskozáson, amely a vállalati stratégiai tervezés helyzetével, elterjesztésének feltételeivel foglalkozott. (5. oldal) . Taksnhis export fejlesztésre és vállalkozásra A külkereskedelmi vállalatok társulása, az Interinvest egyrészt fejlesztési alap átengedésével segíti a termelők exportfejlesztési akcióit, másrészt — s ez az első számú célja —, termelő- és értékesítő vállalkozásokban kíván részt venni. Pénz, megfelelő alaptőke van, ötletek, vállalkozótársak kerestetnek. (9. oldal) A „szalmabányászat” lehetőségei Hz alternatív energiaforrások igénye világszerte növelte az érdeklődést a növények által megkötött és tárolt biomassza - ezek egyike a szalma iránt. Hektáronként 2,5 tonna olajnak megfelelő biomassza keletkezik. Ennek - kisebb-nagyobb mértékű - energetikai hasznosítását technikaitechnológiai problémákon kívül a szubjektív tényezők is akadályozzák. (13. oldal.)