Figyelő, 1982. január-június (26. évfolyam, 2-25. szám)
1982-01-13 / 2. szám
2 TELEFONÜGYELET Leltár Halló! Figyelő? Érdemes lennne kijönniük. . Itt vagyok a Jókai téren. Az autóvillamossági szaküzlet ajtaján tábla lóg: december 27-től január 20-ig leltározunk. Kérem, én régi kereskedő vagyok, de ilyet még nem láttam — több mint három hétig leltároznak. És egyidőben az öszszes Autóker alakatrészszaküzletben. Halló! Autóker? Igen, itt Balogh György gazdasági igazgató. A leltárt sajnos rövidebb idő alatt lehetetlen megcsinálni, ezért boltjaink január 15-ig illetve 20-ig valóban kénytelenek zárva tartani. Különben az autóalkatrész kiskereskedelem az Autókernek csupán egyik üzletága. Mi alapjában véve termelőeszköz-kereskedelmi vállalat vagyunk, amelyik nagy- és kiskereskedelemmel is foglalkozik. Működtetünk tehát 38 boltot, évi mintegy 3,3, milliárd forintos forgalommal, de ez viszonylag kis hányada a 18 milliárdos összforgalmúnknak. Így tulajdonképpen a leltár miatt kieső kapacitás nem döntő gazdálkodási kérdés. Igaz, hogy nálunk valamelyest hoszszabb a leltározási idő mint másutt, de ezt a készletösszetétel, a forgalom és az adminisztáció sajátosságai indokolják. Nézzük például a Zsiguli szaküzletet. 36 millió forintos készlettel, évi 140 millió forgalmat bonyolít le. 5-6 ezer féle cikkel dolgoznak. Mivel nálunk a boltokban nincs folyamatos készletnyilvántartás, ezért az előírásoknak megfelelően iker-leltárt készítünk. A készletet tehát kétszer darabonként át kell számolni és mindent írásban rögzíteni. Tovább nehezíti a feladatunkat, hogy az idén is teljeskörű az árváltozás s ennek az adminisztrációja is időigényes. Az árváltozásokkal függ össze az is, hogy miért egyszerre leltározunk mindenütt. Csak megjegyzem, hogy a vevők ezalatt más vállalatok boltjait, például az autójavítókat, a MOBIL, a KERAVILL autóalkatrész-boltjait is felkereshetik, bár igaz, hogy az ő hálózatuk nem mérhető a mienkhez. Azt hiszem érzékelhető egyébeknél, hogy a mi leltározási problémáinkat már a munka volumene miatt sem lehet egy KÖZÉRT-tel vagy egy villamossági szatuüzlettel összevetni. ★ Halló! Keravill? Igen, itt Erdős András igazgató. Ami a leltározást illeti, örömmel elmondhatom, hogy az idén a legnagyobb forgalmú boltjainkat, mint például a Kossuth Lajos utcait, vagy a Lenin körútit egyáltalán nem zárjuk be leltározás miatt. Ezt a feladatot részben az árusítással párhuzamosan, részben pedig munkaidő után, illetve a munkaszüneti napokon oldjuk meg. A többi üzletünkben is sikerült megrövidíteni a leltározási időt, s a vállalati összesített adatok szerint 1980. óta a leltározás miatti boltbezárás időigénye 35-40 százalékkal csökkent. Boltjainkat természetesen nem egyidőben zárjuk be, s a leltár egyes munkafolyamatait a kisebb boltokban is a nyitvatartási idő alatt végezzük, így végül a kieső idő csak 2-3 nap, de legrosszabb esetben is csak egy hét. A leltározáshoz a vállalat részletes hálótervet készített, s eltér a korábbi gyakorlattól az is, hogy egy ember helyett a nagyobb üzletekben egyszerre 6-7 leltárellenőrünk dolgozik. Azért vállaltuk a szervezési többletfeladatokat, mert számoltunk azzal, hogy nem vagyunk monopolhelyzetben és nem akarjuk elveszíteni vevőinket. Úgy gondoljuk egyébként, hogy a leltári idő rövidítésével felszabadított többletkapacitás egyenértékű egy 10-12 millió forintba kerülő 300 négyzetméteres új üzlettel. Ahhoz, hogy az ehhez szükséges fejlesztési alapot kitermeljük, ennek többszörösét kellene hoznunk nyereségben. A rövidebb leltározási idő szűkös fejlesztési eszközeinket pótolja. A vevők érdekeiről most nem is beszélek. — sz. a. — ★ IDEGENFORGALOM SZERVEZET ÉS HATÉKONYSÁG A kisvállalkozásokkal szemben ma még jelentős az ellenállás. Ez tulajdonképpen érthető is, hiszen a nagyméretű, agyonszabályozott, ezért nehézkes és bürokratikus szervezetek gyakran jelentős potenciális versenytársakat látnak ezekben a vállalkozásokban. De más, nagyrészt szubjektív szempontok — konzervatív szemlélet, személyi összefonódások — is akadályozzák új szervezetek alakulását. Ennek következménye valószínűleg az lesz, hogy — céljainkkal ellentétben — nem a kis- és a közepes méretű közös vállalkozások terjednek el tömegesen, hanem a magánvállalkozás kap az eddiginél lényegesen nagyobb teret. Ez pedig viszonylagos eszközszegénysége következtében csak kis mennyiségű, bár egyedi jellegű kereslet kielégítésére lesz alkalmas. A szálloda mint integráló Nyilvánvaló, hogy ha ezeket a kis- és közepes közös vállalkozásokat nem illesztjük be szervesen jelenlegi gazdasági rendszerünkbe, nem fejlődnek ki az ágazatonként szükséges mértékben. Az idegenforgalom helyzete ebből a szempontból speciális. Míg a népgazdaság más ágazataiban a nagyméretű szervezetek az uralkodóak, az idegenforgalomban éppen fordított a helyzet. Az utazási irodák és a nagy szállodaipari vállalatok a hazánkba irányuló külföldi turistaforgalomnak csak 6-8 százalékát szervezik, a többi „szervezetlenül”, túlnyomórészt a második gazdaság keretében bonyolódik le. Az idegenforgalomban tehát a kis- és közepes méretű vállalkozások elsősorban a második gazdaságból szakíthatnak ki kisebbnagyobb részt. A tanácsok által irányított idegenforgalmi hivatalok a bázisévhez képest bizonyos — minimális — forgalom és eredménynövelésben érdekeltek, hiszen a következő évben a növekményből is bázis lesz, amit esetleg évekig nem képesek túlszárnyalni. Az idegenforgalmi hivatalokban a céljutalom a tervezett eredmény elérése után a béralap 4 százaléka, túlteljesítés esetén maximum 8 százaléka lehet. Tehát egy 5000 forintos fizetésű vezető maximum 400 forint céljutalmat kaphat, akármit csinál. Lényegében hasonló a helyzet a különböző idegenforgalmi vállalatoknál is. Az idegenforgalmi szervezeteket érdekeltté kellene tenni a forgalom, illetve a nyereség ugrásszerű növelésében, és ezen belül az új vállalkozások felkarolásában. Erre két lehetőséget látok. Az egyik az, ha a szállodák vállalják, hogy integrálják az új vállalkozásokat. Gyakorlatilag ez úgy képzelhető el, hogy egy helység nagy szállodája maga köré gyűjti a környéken megalakuló, a szállodával való együttműködésben fantáziát látó üdülő-, lakás- és szobakiadó gazdasági munkaközösségeket, kisszövetkezeteket, vállalja ezek vendégekkel való töltését. Ugyanez a szálloda kialakíthat speciális idegenforgalmi szolgáltatásokra kisszövetkezeteket, gazdasági munkaközösségeket, amelyek saját igényeiken túl kielégíthetik más szervek, vagy a helyi lakosság igényeit is. Például egy város nagyobb szállodája egy személy- és kis tehergépkocsiüzemeltetőkből álló munkaközösség létrejöttét segítheti elő, olyan javító-karbantartó részleggel, amely nemcsak a szálloda vendégeinek igényeit elégítené ki, de dolgozhatna az alkalmazottak, más üzemek és a lakosság részére is. A lényeg az, hogy amikor a vendég bemegy a szálloda recepciójába, egy helyen választhasson igényeinek megfelelő szálláshelyet. Fontos, hogy a városba vezető utakon világos, több nyelvű, információt nyújtó táblák irányítsák az egyéni vagy akár a csoportos vendégeket a szálloda központi szállásfoglaló irodájához. A szállodák nagy része ma szervezetileg valamelyik budapesti székhelyű nagyvállalathoz tartozik. Ez feltehetőleg nem befolyásolja az említett feladatok ellátását. Ha mégis nehezítené az integrációt, meg kellene fontolni az egyes szállodák önálló kisvállalattá való átalakításának lehetőségét. Természetesen a helyi viszonyok döntik el, hogy a szállodák elsősorban versenytársai, vagy a közös fellépés eredményeképpen saját nyereségük növelésének lehetőségét látják-e az együttműködésben. Hivatalból vállalat A másik változat az, hogy a mai megyei szervezésű idegenforgalmi hivatalokból olyan ütőképes, de nem feltétlenül megyei szervezésű vállalatokat alakítunk ki, amelyeknek érdekük lenne a keresletnek megfelelő új vállalkozások szervezése és támogatása. Ez a támogatás nem is elsősorban anyagi segítséget, hanem információkkal való ellátást és a jelenlegi szervezeti rendszerbe való beilleszkedés megkönnyítését kell hogy jelentse. A gyakorlatban tehát a területi idegenforgalmi vállalatok meghirdetnék, hogy egy-egy helységben vagy körzetben milyen vállalkozások megalakítását javasolják, adott esetben támogatják. Tehát például, ha egy üdülésre alkalmas tó található a környéken, akkor olyan vállalkozások létrejöttét támogatnák, amelyek a tó körüli üdülőközpont kialakulását segítené elő. Az idegenforgalmi szervezet segítené a vállalkozások megalakulását, megindulását, ami ma szinte megoldhatatlan problémák leküzdését teszi szükségessé a pionír-vállalkozók számára. Elképzelhető, hogy a hatékonyan működő vállalatok integrálnák az adott területen működő szállodákat, sőt a kereskedelmi vendéglátásnak azt a részét is, amely az idegenforgalom rendelkezésére áll, így e vállalat központi irodájában találkozhatna a vendég a város, az üdülőkörzet teljes idegenforgalmi kínálatával, és szálláshelyével egyidőben kiválaszthatná milon szolgáltatásokat, melyeket ott-tartózkodása során igénybe kíván venni. E javaslatok tulajdonképpen az idegenforgalom jelenlegi szervezete megújításának szükségességét vetik fel. Ez természetesen ellenállásba ütközik, és szinte mindenki azt javasolja, hogy a jelenlegi szervezettel kell problémáinkat megoldani. A tény viszont az, hogy a jelenlegi szervezettel — idegenforgalom-politikai célkitűzéseinkkel ellentétben — a teljes idegenforgalom egyre kisebb hányadát bonyolítják le idegenforgalmi szervezeteink, noha a külföldi társasutazásban való részvételt hatósági intézkedések is elősegítik mind az aktív, mind a passzív turizmusban. A jelenlegi szervezetek nem érdekeltek a kialakult helyzet ugrásszerű javításában, bár a helyzet régóta megérett minőségi változásra. Végül, minden igyekezetünk ellenére, legális idegenforgalmi bevételeink a becslések szerint lassabban nőnek, mint a lakosság illegális bevételei. Ezt a feltételezést sokoldalúan kellene bizonyítani, én most csak egyetlen összefüggésre utalok. A fajlagos — egy turista egy éjszakájára jutó — bevételeink az 1975. évi 172 forintról 1980-ra 151 forintra csökkentek. Ugyanakkor idegenforgalmi áraink mintegy kétszeresükre emelkedtek. Vállalkozzanak a nagyok is! Az idegenforgalom jelenlegi szervezete megmerevedett, minden tiszteletreméltó eredménye és jó híre ellenére sem felel meg az országunk iránt megnyilvánuló idegenforgalmi keresletnek. Az új kisvállalkozások a jelenlegi szervezetbe beépülve, azt az igényeknek megfelelően megújítva, lehetővé teszik a mostaninál nagyobb utasforgalomnak az eddiginél sokkal hatékonyabb lebonyolítását. Ehhez azonban a „nagy” szervezeteknek is vállalkozói magatartásévá kell válniuk. Ma azonban a nagy szervezetek közgazdasági szabályozása nem teszi lehetővé a kicsikkel azonos rugalmasságot. Amíg egy kisvállalkozó a többszörösét megkeresheti egy mai nagyvállalat vezérigazgatója fizetésének, nem számíthatunk békés együttélésre. Ha az új kisméretű vállalkozások szabályozása beválik, a jó tapasztalatokat minél előbb alkalmazni kell a hagyományos vállalatoknál is. Csak akkor várhatjuk el tőlük, hogy vállalkozzanak, ha ehhez a közgazdasági feltételeket is megteremtettük. Dr. Imre János Átengedett szabadalom utáni díjfizetés Egy vállalat nyolc alkalmazottja olyan eljárást dolgozott ki, ami az azzal gyártott gépek hatásfokát növeli és így az értékesítési lehetőség jobb, kedvezőbb piaci helyzetet teremtett. A díjazásra vonatkozóan azonban szerződést nem kötöttek. Később a vállalat a gépek gyártását és forgalmazását, valamint a szabadalom felhasználását egy gyárnak átengedte. Ilyen előzmények után a feltalálók a vállalat és a gyár ellen 1 millió 400 ezer forint díj megfizetéséért pert indítottak. Végső fokon az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely ítéletében a következőket mondta ki: — A szolgálati találmány alkotóját a munkáltató — ebben az esetben a vállalat — díjazni köteles. Igaz, hogy később — a gyár részére történt átadáskor — a szabadalomról a feltalálók javára lemondott, de ez csak akkor mentesítené a díjfizetés alól, ha már eredetileg is lehetővé tette volna, hogy a szabadalommal ők rendelkezzenek. Ezzel szemben saját maga szerzett szabadalmat, ennek alapján gyártott, végül a találmányt egy gyárnak átadta. Ezért arra az időre, ameddig a találmány fölött rendelkezett, köteles díjat fizetni. Ennek alapjául tekintendő az is, hogy a gyárnak a szabadalom felhasználását engedélyezte. Kötelezettsége akkor is fennáll, ha ez térítés nélkül történt. A gyár azonban nem marasztalható el, mert találmányi díj fizetését nem vállalta, ilyen szerződést a feltalálókkal nem kötött. Csak arra volt hajlandó, hogy a vállalatnak utólag megtéríti azt az összeget, amit az feltalálói díj címén kifizet. Ami az összegszerűséget illeti, a Legfelsőbb Bíróság figyelembe vette, hogy a gépek értékesítéséből elért hasznot nem lehet teljes mértékben a szabadalomnak tulajdonítani. Bár szakvélemény szerint a találmány megoldási módja egyszerű és ismert elemek kompozíciója, de azzal, hogy korszerűbb gépek gyártására nyújtott módot, jobb értékesítési lehetőséget biztosított, tehát népgazdasági jelentősége van, ezért 8 százalékos díjkulcs alkalmazásával 700 ezer forintot ítélt meg nekik. Főszerkesztő: Dr. Garam József Főszerkesztő-helyettesek: Dr. Follinas János Dr. Varga György A szerkesztőség címe: Budapest, V., Alkotmány u. 10. Levélcím: Pf. 18. 1355 Telefon: 117-064, 311-302, 127-664, 311-564. Telex: 22-6613 Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest VIn., Blaha Lujza tér 3. 1659, Telefon: 343-100, 336-130 Felelős kiadó: Till Imre Igazgató Hirdetések felvétele a Hírlapkiadó Vállalat reklámszolgálatánál, tel: 142-654. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál IKHU Budapest V. József nádor tér 1. (1900) személyesen vagy postaudványon, valamint átutalással a KHJ 215— 96162pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 192 forint. Külföldre a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat terjeszti !Budapest 1.. Fő a 32. 81—5793. Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató Hu ISSN 0015—086 X Index: 25 283 FIGYELŐ, 1992. JANUÁR 13.