Figyelő, 1983. január-június (27. évfolyam, 1-27. szám)

1983-01-06 / 1. szám

LAKÁSELOSZLÁS Nyertesek és vesztesek „Akinek nálunk pénze van, annak jó lakása is van.” Va­lahogy így hangzik a jövede­lem és lakáshelyzet kapcsola­tát leíró, leggyakrabban hall­ható sztereotípia. Kissé ponto­sabban megfogalmazva, a köz­hiedelem szerint a magasabb jövedelem jobb lakáskörül­ményekkel jár együtt. Ez azonban csak a féligazság: az állítás ilyen formában egy­szerűsíti a valóságos hely­zetet. Lássuk először­ azt, ami az állításból igaz. Kétségtelenül van összefüggés a háztartások egy főre jutó jövedelme és lakáskörülményeinek minősé­ge között, ezt az 1976-os ház­tartásstatisztika alapján össze­állított ábra adatai is bizonyít­ják. (Az 1980. évi adatok alap­ján végzett ellenőrző számítá­sok nem változtatnak a cikk­ben foglalt megállapítások ér­vényességén.) Az ábra tíz jöve­delemcsoportba sorolja azo­kat a háztartásokat, amelyek­ben aktív korú a háztartás feje, és be­mutatja, mennyi ezekben a csopor­tokban az egy főre jutó átlagos évi jövedelem, és mekkora az átlagos lakásellátottság. Az ábra alátámasztja, hogy — csoport­átlagokat tekintve — a jövedelemszint növekedésének függvényében javulnak az átlagos mennyiségi és minőségi lakás­­körülmények.­­A háztartás-statisztika mé­ri az egy szobára jutó személyek számát és a lakás néhány minőségi paraméterét. E lehetőségek alapján kétféle mérőszámot képeztünk: a szobaszám fő és a minőségi szobaszám­ fő mutatóit. Ez utóbbi mutató egy képzetes mérőszám, ugyanis a jobb minőségű lakást „felértékeltük” — a piaci értékeléssel összhangban — a gyengébb minőségű lakáshoz képest. Ezt a hozzá­adódó minőséget nem pénzben, hanem „pótlólagos” szobaszámban fejeztük ki.) A jövedelem­hatás Most pedig lássuk az érem másik ol­dalát: mennyiben pontatlan a közhiede­lem. A pénzbeli jövedelem növekedését — a kereslet elmélete szerint — fel kel­lene erősíteni az úgynevezett Engel-ha­­uisnak, amely szerint a lakáskereslet ru­galmassága a magas jövedelműeknél na­gyobb egynél, azaz ezeknél a csoportok­nál erősebben nő a lakás iránti kereslet, mint a jövedelem. Hogy mennyire, azt a kulturális hagyományok, az adott tár­sadalom pillanatnyi értékítélete hatá­rozza meg. Itt az említett Engel-hatást tendenciájában említjük meg, mivel a tényleges,­ hazai lakáskörülmények ezt nem tükrözik. Kétszer akkora jövede­lemhez csak körülbelül kétszer annyi mi­nőségi szoba tartozik, holott a kereslet ennél nagyobb mértékben nőne a jöve­delem függvényében, ha a kínálat képes lenne azt kielégíteni. Még jobban megértjük a helyzetet, ha nemcsak összevont csoportátlagokat vizs­gálunk, hanem a legmélyebb bontásban, az egyedi háztartások szintjén, mintegy 8 ezer háztartás adatait elemezve, mérjük a jövedelem- és lakáshelyzet kapcsola­tának szorosságát. Többváltozós regresz­­sziós számítások segítségével is elemez­tük a jövedelemszint és a lakáskörülmé­nyek közötti kapcsolatot. Ezekben a mi­nőségi szobaszámot tekintettük a lakás­­körülményeket leíró függő változónak, és a jövedelmeket, a lakásra fordított kiadást, valamint a gyermekek számát magyarázó változóknak. A számítások kimutatták, hogy noha a kapcsolat a la­káskörülmények és a pénzbeli jövedel­mek között fennáll ugyan, de nem külö­nösképpen erős. A számításokban a há­rom mutató együttvéve is csak az összes szórásnégyzet 24 szá­zalékát magyarázta meg, s eb­ből a jövedelemszint mindösz­­sze 17 százalékot. Más szóval a háztartások lakáshelyzeté­ben mutatkozó különbségek számottevő része nem, magya­rázható meg a jövedelmekben mutatkozó különbségekkel. Úgy tűnik, hogy ez vizsgálatunk meglepő eredménye. A közhie­delem a kapcsolatot sokkal szorosabbnak véli. További bizonyítékként meg­említjük, hogy az előbb már ismertetett jövedelemcsopor­tokon belül nagyobb egyenlőt­lenségek mutatkoznak a lakás­helyzetben, mint a jövedelem­­csoportok között. A jövedelem­­csoportokon belüli egyenlőtt­lenséget a relatív szórás mu­tatójával jellemezve megálla­pítható, hogy a szobaszámban 42—54 százalék, a minőségi szobaszámban pedig 55—84 szá­zalékos értéket találunk, mi­közben az egyedi háztartá­sok jövedelme — a leg­magasabb jövedelemcsoportot kivéve — csak 2—8 száz­alékkal szóró­dik a csoport jövedelemátlaga körül. Az egyenlőtlenség mértéke — a mi­nőségi szobaszám alapján — a legnagyobb a legalacsonyabb jövedelműek csoportján (Folytatás a 6. oldalon) A lakásellátottság alakulása a háztartási jövedelmi csoportok szerint (1976) GAZDASÁGPOLITIKAI HETILAP XXVII. évfolyam, 1. szám Ara: 4 forint 1983. január 6. A TARTALOMBÓL ! Eszközáramlás — szerkezeti megújulás A felhalmozás aránya a nemzeti jö­vedelemben 1979 óta folyamatosan csökken. Ilyen helyzetben az eszköz­áramlásnak azok a módszerei, ame­lyek csak a növekmények elosztására terjednek ki, és a helyi konfliktusokat is kerülni kívánják, nem mozdítják elő a termelési szerkezet korszerűsítéséhez szükséges eszközáramlást (3. o­da!) Erőforrások és környezetvédelem Ha a társadalom jólétét a megter­melt javak és szolgáltatások, valamint az emberi egészségre kedvező kör­nyezettel jellemezzük és ezt óhajtjuk maximalizálni, akkor minimalizálnunk kell a javak és szolgáltatások és a megfelelő környezet „előállításának” költségeit. (5. oldal) Nem elég megtermelni... Vákuumcsomagolású fagyasztott húst lehetne exportálni, ha lenne a húsiparnak ilyen csomagológépe. De nincs! Pedig ezzel a csomagolással a darabolt marhahúsnál 15, a sertés­húsnál 10-15 százalékos ártöbbletet lehetne elérni. (11. oldal) Hitel és gazdálkodás * A hazai mezőgazdasági nagyüze­mekben a forgóeszköz felhalmozás 86 százalékát - a tsz-ekben 92 szá­zalékát - saját forrásból finanszíroz­zák. A mezőgazdasági nagyüzemek állóeszközeinek csaknem 90 százalé­kát alkotja a tehermentes saját tőke. (11. oldal) Hasznosítható term Ahhoz, hogy a külgazdasági és pénzügyi egyensúly javu­lásának tartós feltételeit megteremthessük, haladást kellene elérni a konvertibilis valutáért gazdaságosan értékesíthető, vagy ily­en termék importját gazdaságosan helyettesítő termé­kek gyártásában, a háttéripar kiépítésében, az innováció gyor­sításában és a verseny erősítésében. A kisvállalkozások bizonyos kezdeti eredményeket ugyan már elértek, de fejlődésük üteme elmaradt a szükségletektől. Ez az „önerőre támaszkodás” gyakorlatából következik, vagy­is abból, hogy a kisszervezetek az alapítók kockázatával és eszközeivel tevékenykednek. (Induló vagyon, eszközök előte­remtése stb.) A hagyományos vállalatokból hiányzik a vállalkozói kedv, és a felhalmozódott szellemi és anyagi tőke hasznosítása el­marad a lehetőségektől. Cikkem célja: olyan javaslat vitára bocsátása, mely — vé­leményem szerint — elősegítené a szétszórtan meglévő terme­lési feltételek racionális egymáshoz illesztését. E feladat meg­valósítása színvonalas szervező munkát igényel. Az összehan­golandó termelési tényezők a következők: helyiségek ter­melési, szolgáltatási és kereskedelmi célra; gépek és berende­zések­; munkaerő, mely képes a többi tényező hatékony működ­tetésére; s maga a tevékenység, a létrejött kapacitások fizető­képes, keresletnek megfelelő, gazdaságosan előállítható termé­kekkel és szolgáltatásokkal való kitöltése. E tényezők legtöbb­je adott, a hiányzók is előteremthetők. Bizonyosra vehető, hogy az országban több ezer, több millió négyzetméter alapterületű használaton kívüli vagy csak lomtárnak használt, sokak figyelmét elkerülő helyiség van. Ezek feltárása jelentősen megnövelheti a gazdálkodásba be­vonható férőhelyek számát, terjedelmét. Ideje lenne országos „lomtalanítást’’ rendezni; bizonyos, hogy meglepően sok elfek­vő érték, helyiség, anyag, eszköz kerülne elő. Az ily módon felszabaduló, illetve felszabadítható helyiségek — a területren­dezést meghatározó tanácsi­­tervekkel egyeztetetten — alkalma­sak a kisszervezetek működésének céljaira, utcai helyiségek esetén kereskedelmi, illetve szolgáltatási igények kielégítésére. Miközben a számukra fölösleges eszközöket is működtető vállalatok és szövetkezetek tevékenységét magas rezsikölt­ség terheli, mások helyiséghiány miatt nem képesek megterem­teni működési feltételeiket, és így régi és új szükségletek ma­radnak kielégítetlenül. Sok tízezer, egyébként működőképes gép, berendezés és műszer vesztegel kihasználatlanul például munkaerőhiány miatt, elfoglalva az üzemterületeket, terhelve a tulajdonosokat, miközben a megalakult kisszervezetek ennél lényegesen kor­szerűtlenebb eszközökkel kénytelenek dolgozni. Ez pazarlás. A kisszervezetekhez szükséges létszámot mindenekelőtt a vállalkozni kész dolgozók pótlólagos foglalkoztatásával lehet biztosítani. Számottevő tartalék a nyugdíjasok foglalkoztatása, valamint az újjászervezhető bedolgozói tevékenység. A rossz hatékonyságon visszafejlődő Vállalatok felszabaduló helyisé­geit, gépeit, valamint a feleslegessé váló munkaerőt is célsze­rű bevonni e programba, elősegítve a szelektív fejlesztést, más­felől e sajátos „tőkeallokációt”. A termelési feltételek összefogásához, a vállalkozások meg­szervezéséhez speciális irodák szükségesek. Ezek tevékenysé­gét a falán működő szervezetek — például a szövetkezeti ipar műszaki irodái — is magukra vállalhatják, de új szervezetek létrehozása is indokolt lehet. Ezek az irodák megbízás vagy saját kezdeményezés alap­ján feltárhatnák és összegyűjthetnék a piaci igényeket, a fel­ajánlott kapacitásokat, s javasolhatnának, illetve megszervez­hetnék az életképesnek látszó vállalkozásokat. A közvetítő irodák jutalék vagy közvetítő díj ellenében végezhetnék szolgáltatásaikat. Megbízásokat kaphatnának pél­dául háttéripari tevékenységek, gazdaságos importhelyettesí­tés, kis volumenű export- és hiánycikkgyártás megszervezésé­re, kooperációs partnerek „összehozására”, társulások létesí­tésére. Fontos feladatuk lehet a kutató- és fejlesztőintézetek eredményei alkalmazásának megszervezése vagy a hulladékok feldolgozásának elősegítése. Az irányító szervek, a bankok, a szövetkezeti érdekkép­viseleti szervek és bármely más szervezet kezdeményezhetné olyan pénzügyi eszközökkel alátámasztott programok kidolgo­zását, amelyek a létrejövő kisszervezetek kapacitását az előbb említett fő feladatok megvalósításának irányába terelik. A tanácsi szervek esetenként kötvény kibocsátásával is segíthet­nék a lakosság érdekét közvetlenül szolgáló­ szervezetek pénz­ügyi alapjainak létrejöttét. A témában kialakuló vita remél­hetően számos gyakorlatias módszert és javaslatot eredmé­nyez a ma még rejtett erőforrások hasznosítására. Békés Miklós

Next