Figyelő, 1984. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1984-01-05 / 1. szám

XXVIII. évfolyam, 1. szám­­ra: 4 forint 1934. január 5. Átalakuló községek 1950-ben, a tanácsrendszer kikiáltásakor a községnek minősülő falusi települések túlyomó többsége saját tanácsot választhatott. Az akkori 3169 község közül 2808 választott önálló községi tanácsot, 361 község pedig 170 közös tanácsot alakított. Az első tanácsválasztás alkalmával tehát 2798 községi tanács jött létre. 1963-ban 195, 1966-ban 313, 1968-ban 410, 1969-ben 510, 1970-ben 625, 1976-ban 694, 1980-ban 715 volt a községi tanácsok száma. 1980-tól 1983 augusztusáig az ország 3004 községnek minősülő települését 1394 községi tanács fogta át. Ebből 679 önálló községi tanácsként működött, a 715 községi közös tanács illetékessége pedig 2325 községi településre terjedt ki. 1610 községnek, az ún. társközségeknek tehát nem volt és jelenleg sincs helyben székelő tanácsa és végrehajtó bizottsága. A helyi közigazgatási ügy­intézést, és az ellátás szer­vezését a székhelyközségbe telepített tanácsi szervezet végzi. Az 1980. évi népszámlálás adatai sze­rint az ország 10 millió 709 ezer lakosá­ból 53 százalék városban, 47 százalék pe­dig — több mint ötmillió ember — köz­ségekben él. A községek lakossága ugyan 1970 és 1980 között több mint 600 ezer­rel csökkent, de ebből 400 ezer egyes községek várossá nyilvánításának a kö­vetkezménye. Nagyon lényeges vonása települési vi­szonyainknak, hogy az aktív keresők 59 százalékát kitevő munkások­­abszolút számban mintegy 3 millió ember) csak­nem fele községi lakos. Már ebből is kö­vetkezik, hogy hazánkban igen nagy az ingázók száma. A községben lakók között a munkások aránya 52 százalék, a szellemi foglalko­zásúaké 17 százalék, a mezőgazdasági fi­zikai dolgozóké pedig a 30 százalékot sem éri el. Vegyes háztartások A szocialista mezőgazdasági nagyüze­mekben fizikai munkát végző 565 ezer személy (91 ezer állami gazdasági, 31 ezer erdőgazdasági munkás, és 443 ezer tsz-tag) sem tekinthető már a hagyomá­nyos értelemben vett parasztnak. Az itt fizikai munkát végző személyi állomány­nak csaknem a fele nem is mezőgazda­­sági foglalkozású. Magyarországon ugyan­is a mezőgazdasági ághoz tartozóként ke­zeljük a mezőgazdaságot kiszolgáló tevé­kenységeket is, amelyeket a mezőgazda­­sági nagyüzemek melléküzemágaiban, il­letve a mezőgazdaságot kiszolgáló építő­­javító-szállító üzemegységekben végez­nek. A községekben végbement társadalom­szerkezeti változások és mobilitási folya­matok jellegzetes megnyilvánulása az egy háztartásban élő, vegyes összetételű családok nagy aránya. 1980-ban az 5 milliót meghaladó köz­ségi lakos 14 százaléka olyan családban élt, ahol nem volt aktív kereső, hanem csak nyugdíjas és eltartott, 29 százalék­nak a háztartásában pedig csak egy ak­tív kereső élt. A fennmaradó 57 százalék háztartásában két vagy több kereső dol­gozott. Ezeknek a háztartásoknak több mint fele vegyes összetételű volt. A köz­ségi lakosságnak tehát mintegy 29 szá­zaléka vegyes összetételű háztartásban élt. A munkásosztályhoz tartozó községi aktív keresőknek 49 százaléka, a szövet­kezeti parasztsághoz tartozóknak 61 szá­zaléka, a szellemi foglalkozásúaknak 47 százaléka, a kistermelőknek 53 százaléka élt olyan háztartásban, ahol rajta kívül még más kategóriába tartozó aktív kereső is dolgozott. A vázolt kép érzékelteti, hogy a községi lakosság körében bizo­nyos osztály- és réteghatárok erőteljesen elmosódtak. Részben a háztartások ve­gyes összetételével függ össze az is, hogy a községi munkások túlnyomó többsége kistermeléssel is foglalkozik. Ahol kevesen élnek Az 1980. évi népszámlálás adatai sze­rint 832 községben 500-nál kevesebben éltek, 753 községi szintű településen pe­dig 500-1000 között volt a lakosok száma. A 3004 község közül tehát 1505-nek a la­kosságszáma nem haladta meg az 1000- et. Ez azt jelenti, hogy a községek 54,4 százaléka apró- és kisközség. A népesség­csökkenési folyamatok ismeretében va­lószínűsíthető,­­hogy az ellensúlyozó erő­feszítések ellenére néhány 1000-nél na­gyobb lélekszámú község lakosságának további csökkenése következtében az ap­ró- és a kisközségek száma még tovább emelkedik. A vizsgált csoport részesedése az ország lakosságának összlétszámából természetesen elég csekély, 1980-ban mintegy 800 ezer ember — a községek la­kóinak 16 százaléka élt apró- és kisköz­ségekben. Az 500 főn aluli községek tíz év alatt lakosságuknak majdnem egyötödét veszí­tették el, és évenként több mint egy szá­zalékkal csökkent az 500—1000 lakosú községek népessége is. Ezek az átlagok néhány esetben jóval nagyobb hányado­kat takarnak. Igen sok szakember vallja, hogy az ap­rófalvas, a kisközséges körzetek adottsá­gaihoz gondosan igazodó településpoliti­kai, közigazgatási stb. intézkedésekkel ja­vítani kell az említett településeken élők, illetve élni szándékozók alapvető életfel­tételeit. Fokozatosan ellensúlyozni kell a környezetből fakadó hátrányokat. E tó­(Folytatás a 9. oldalon.) A községek népességszámának alakulása PÁLYÁZATI Vállalati „árklub” címmel a Figyelő 1983. 44. száma interjút közölt dr. Csikós- Nagy Béla államtitkárral, az Országos Anyag- és Árhivatal elnökével. Ebben — egyebek között — szó volt arról, hogy a vállalatok meghatározott körében 1984- ben az eddiginél rugalmasabb ár-, illet­ve keresetszabályozási módszerek alkal­mazására lesz lehetőség. Amint arra az államtitkár utalt, a vállalatok pályázat útján kerülhetnek be ebbe a bizonyos „klubba”. A múlt év végén az Országos Anyag- és Árhivatal, valamint az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal közös tájékoztatót tett közzé a feldolgozóipari árképzés és a vállalati keresetszabályozás pályázati felhívásairól. E szerint a vállalatok pá­lyázatot nyújthatnak be: — csak az árszabályozásban vagy — csak a keresetszabályozásban vagy — mindkét területen bevezetendő új módszerek alkalmazásá­ra. Amint arra a pályázati felhívás utal, a gazdaságirányítás fejlesztésével össz­hangban az árrendszert a piaci verseny­ár követelményeinek megfelelően kell működtetni, amikor is az árra — az ár­szintre és az árarányokra — a belső pia­ci viszonyok és a nemzetközi piacok erő­teljes hatást gyakorolnak. Az ilyen ár­rendszerben az egyes termékek belföldi FELHÍVÁS­ árai az export- és az importárak között, a hazai piac feltételeihez igazodva alakul­hatnak ki, és a különböző rendeltetésű, valamint különböző piaci értékű termé­kek árképzését az előírások nem kénysze­rítik mesterséges korlátok közé. Az ilyen árképzésre való áttérést a fel­dolgozóiparban már 1984-ben megkezdik. Az e körbe tartozó vállalatok száma a gazdasági körülmények alakulásától füg­gően, az egyensúlyi viszonyok megszilár­dulásával fokozatosan növelhető. Az ilyen árképzés azoknál a vállalatoknál vezet­hető be, ahol már kialakultak a kiegyen­súlyozott kereslet-kínálati viszonyok és a vállalatok megfelelő mértékben és szín­vonalon vesznek részt a hazai és kül­piaci v­ersenyben. Ilyen árképzés nem al­kalmazható azoknál a vállalatoknál, ame­lyek túlnyomó részben olyan termékeket gyártanak, amelyekből belföldön hiány van. A vállalati pályázat benyújtásának feltétele az általa gyártott termékek ki­egyensúlyozott belföldi piaci helyzete, to­vábbá az, hogy a vállalat exportkötele­zettségeinek eleget tesz. A vállalatnak kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy áraival a potenciális importárat (azt az árat, amennyibe a termék belföldön ke­rülne, ha azt rendszeresen konvertibilis elszámolású importból szereznék be) nem lépi túl. Az új típusú keresetszabályozási rend­szer 1984-től történő alkalmazásának cél­ja, hogy a teljesítmények növekedése ér­dekében nagyobb mozgásteret biztosítsa­nak az ezt alkalmazó vállalatok számára a bérezésben, lehetőséget teremtve a na­gyobb teljesítménnyel arányban álló na­gyobb anyagi elismerésre. E mellett az új típusú keresetszabályozás kidolgozásának és bevezetésének célja a vállalati bér- és keresetszabályozási rendszer továbbfej­lesztésének előkészítése. Az új típusú keresetszabályozásban a teljes bérfelhasználáshoz kapcsolódó adóztatás növelése mellett jelentősen mérséklődnek a keresetnövelés adóterhei. Ez utóbbi miatt fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy a keresetek növeke­dése valóban a teljesítmények növekedé­sével legyen arányos. Ennek biztosítása érdekében az új típusú keresetszabályo­zást csak azok a gazdálkodó szervezetek alkalmazhatják, amelyek belföldi ár­emelés révén a növekvő bérköltségeket nem háríthatják át a vevőre, illetve, ame­lyek nem hajthatnak végre indokolatlan áremelést a nyereség növelése érdeké­ben. A keresetszabályozás pályázati feltéte­lei lényegében megegyeznek a fentebb ismertetett pályázati feltételekkel. Az új típusú keresetszabályozás alkalmazását kérelmezhetik — továbbá — olyan vál­lalatok is, amelyeknél a költségek át­hárítását fő termékcsoportjaik hatósági­lag rögzített vagy maximált árai korlá­tozzák. ................................... A vállalati pályázatokat mindkét eset­ben egy erre a célra létrehozandó bizott­ság bírálja el, amely az ágazati minisz­térium, az ÁBMH, az OÁH, az OT, a PM, valamint a KKM képviselőiből áll. A TAN­TALOMRÓL: Két logika találkozik A belkereskedelemben a korábbiak­nál jelentősebbnek tűnő, nehezebben visszafordítható változás bontakozott ki. Az új üzemeltetési formák meg­kérdőjeleznek egyes vállalati funkció­kat, s ezzel az egész mai vállalati rendszer változatlan formában való fennmaradásának létjogosultságát. (4. oldal) Kamat és hatékonyság A hitelkamat nem tölthet be jöve­delem-újraelosztó funkciót. Az eszköz­hatékonyság és a kamatszínvonal kö­zötti összefüggéseket elemezve, a szer­ző a kamat alsó-felső határával, s a célszerű kamatmechanizmus kialakí­tásával kapcsolatos követelményeket vázolja fel. (5. oldal) Jobb kapcsolat a tanácsokkal A két és fél száz költségvetési üzemnek - melyek jelentős szerepet töltenek be a helyi szükségletek ki­elégítésében —, javítani kell a taná­csokkal való kapcsolatát, keresni kell e szervezetek irányításának hatéko­nyabb módszereit és érdekeltségi rendszerük jobb működésének lehe­tőségeit. (7. oldal) Az USA gazdasága Az Egyesült Államok gazdaságpo­litikájának jellegéről, a költségvetési és a monetáris politika közötti kon­fliktusról és ennek nemzetközi hatá­sáról nyilatkozott lapunknak a Broo­kings Intézet egyik vezető közgaz­dásza. (10. oldal) A munkaerőhiány és az export Ez ügyben végzett vizsgálatot az ÁBMH 40 vállalatnál, illetve szövet­kezetnél. A vállalatok jelzései alap­ján az derül ki, hogy bár az export­­növelésnek számos akadálya van, ezek között a sokat emlegetett lét­számhiány csak a sokadik, s nem igazán jellemző tényező. (12. oldal) Egymásra utalva A népgazdaság más ágazataihoz hasonlóan a mezőgazdaságban is csökkent az import. A korábbiakhoz képest tehát felértékelődött a hazai mezőgépgyártás szerepe, ami azon­ban nem jelenti azt, hogy a gazda­ságok minden hazai gépet megvá­sárolnak. (13. oldal)

Next