Figyelő, 1984. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1984-01-05 / 1. szám
XXVIII. évfolyam, 1. számra: 4 forint 1934. január 5. Átalakuló községek 1950-ben, a tanácsrendszer kikiáltásakor a községnek minősülő falusi települések túlyomó többsége saját tanácsot választhatott. Az akkori 3169 község közül 2808 választott önálló községi tanácsot, 361 község pedig 170 közös tanácsot alakított. Az első tanácsválasztás alkalmával tehát 2798 községi tanács jött létre. 1963-ban 195, 1966-ban 313, 1968-ban 410, 1969-ben 510, 1970-ben 625, 1976-ban 694, 1980-ban 715 volt a községi tanácsok száma. 1980-tól 1983 augusztusáig az ország 3004 községnek minősülő települését 1394 községi tanács fogta át. Ebből 679 önálló községi tanácsként működött, a 715 községi közös tanács illetékessége pedig 2325 községi településre terjedt ki. 1610 községnek, az ún. társközségeknek tehát nem volt és jelenleg sincs helyben székelő tanácsa és végrehajtó bizottsága. A helyi közigazgatási ügyintézést, és az ellátás szervezését a székhelyközségbe telepített tanácsi szervezet végzi. Az 1980. évi népszámlálás adatai szerint az ország 10 millió 709 ezer lakosából 53 százalék városban, 47 százalék pedig — több mint ötmillió ember — községekben él. A községek lakossága ugyan 1970 és 1980 között több mint 600 ezerrel csökkent, de ebből 400 ezer egyes községek várossá nyilvánításának a következménye. Nagyon lényeges vonása települési viszonyainknak, hogy az aktív keresők 59 százalékát kitevő munkásokabszolút számban mintegy 3 millió ember) csaknem fele községi lakos. Már ebből is következik, hogy hazánkban igen nagy az ingázók száma. A községben lakók között a munkások aránya 52 százalék, a szellemi foglalkozásúaké 17 százalék, a mezőgazdasági fizikai dolgozóké pedig a 30 százalékot sem éri el. Vegyes háztartások A szocialista mezőgazdasági nagyüzemekben fizikai munkát végző 565 ezer személy (91 ezer állami gazdasági, 31 ezer erdőgazdasági munkás, és 443 ezer tsz-tag) sem tekinthető már a hagyományos értelemben vett parasztnak. Az itt fizikai munkát végző személyi állománynak csaknem a fele nem is mezőgazdasági foglalkozású. Magyarországon ugyanis a mezőgazdasági ághoz tartozóként kezeljük a mezőgazdaságot kiszolgáló tevékenységeket is, amelyeket a mezőgazdasági nagyüzemek melléküzemágaiban, illetve a mezőgazdaságot kiszolgáló építőjavító-szállító üzemegységekben végeznek. A községekben végbement társadalomszerkezeti változások és mobilitási folyamatok jellegzetes megnyilvánulása az egy háztartásban élő, vegyes összetételű családok nagy aránya. 1980-ban az 5 milliót meghaladó községi lakos 14 százaléka olyan családban élt, ahol nem volt aktív kereső, hanem csak nyugdíjas és eltartott, 29 százaléknak a háztartásában pedig csak egy aktív kereső élt. A fennmaradó 57 százalék háztartásában két vagy több kereső dolgozott. Ezeknek a háztartásoknak több mint fele vegyes összetételű volt. A községi lakosságnak tehát mintegy 29 százaléka vegyes összetételű háztartásban élt. A munkásosztályhoz tartozó községi aktív keresőknek 49 százaléka, a szövetkezeti parasztsághoz tartozóknak 61 százaléka, a szellemi foglalkozásúaknak 47 százaléka, a kistermelőknek 53 százaléka élt olyan háztartásban, ahol rajta kívül még más kategóriába tartozó aktív kereső is dolgozott. A vázolt kép érzékelteti, hogy a községi lakosság körében bizonyos osztály- és réteghatárok erőteljesen elmosódtak. Részben a háztartások vegyes összetételével függ össze az is, hogy a községi munkások túlnyomó többsége kistermeléssel is foglalkozik. Ahol kevesen élnek Az 1980. évi népszámlálás adatai szerint 832 községben 500-nál kevesebben éltek, 753 községi szintű településen pedig 500-1000 között volt a lakosok száma. A 3004 község közül tehát 1505-nek a lakosságszáma nem haladta meg az 1000- et. Ez azt jelenti, hogy a községek 54,4 százaléka apró- és kisközség. A népességcsökkenési folyamatok ismeretében valószínűsíthető,hogy az ellensúlyozó erőfeszítések ellenére néhány 1000-nél nagyobb lélekszámú község lakosságának további csökkenése következtében az apró- és a kisközségek száma még tovább emelkedik. A vizsgált csoport részesedése az ország lakosságának összlétszámából természetesen elég csekély, 1980-ban mintegy 800 ezer ember — a községek lakóinak 16 százaléka élt apró- és kisközségekben. Az 500 főn aluli községek tíz év alatt lakosságuknak majdnem egyötödét veszítették el, és évenként több mint egy százalékkal csökkent az 500—1000 lakosú községek népessége is. Ezek az átlagok néhány esetben jóval nagyobb hányadokat takarnak. Igen sok szakember vallja, hogy az aprófalvas, a kisközséges körzetek adottságaihoz gondosan igazodó településpolitikai, közigazgatási stb. intézkedésekkel javítani kell az említett településeken élők, illetve élni szándékozók alapvető életfeltételeit. Fokozatosan ellensúlyozni kell a környezetből fakadó hátrányokat. E tó(Folytatás a 9. oldalon.) A községek népességszámának alakulása PÁLYÁZATI Vállalati „árklub” címmel a Figyelő 1983. 44. száma interjút közölt dr. Csikós- Nagy Béla államtitkárral, az Országos Anyag- és Árhivatal elnökével. Ebben — egyebek között — szó volt arról, hogy a vállalatok meghatározott körében 1984- ben az eddiginél rugalmasabb ár-, illetve keresetszabályozási módszerek alkalmazására lesz lehetőség. Amint arra az államtitkár utalt, a vállalatok pályázat útján kerülhetnek be ebbe a bizonyos „klubba”. A múlt év végén az Országos Anyag- és Árhivatal, valamint az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal közös tájékoztatót tett közzé a feldolgozóipari árképzés és a vállalati keresetszabályozás pályázati felhívásairól. E szerint a vállalatok pályázatot nyújthatnak be: — csak az árszabályozásban vagy — csak a keresetszabályozásban vagy — mindkét területen bevezetendő új módszerek alkalmazására. Amint arra a pályázati felhívás utal, a gazdaságirányítás fejlesztésével összhangban az árrendszert a piaci versenyár követelményeinek megfelelően kell működtetni, amikor is az árra — az árszintre és az árarányokra — a belső piaci viszonyok és a nemzetközi piacok erőteljes hatást gyakorolnak. Az ilyen árrendszerben az egyes termékek belföldi FELHÍVÁS árai az export- és az importárak között, a hazai piac feltételeihez igazodva alakulhatnak ki, és a különböző rendeltetésű, valamint különböző piaci értékű termékek árképzését az előírások nem kényszerítik mesterséges korlátok közé. Az ilyen árképzésre való áttérést a feldolgozóiparban már 1984-ben megkezdik. Az e körbe tartozó vállalatok száma a gazdasági körülmények alakulásától függően, az egyensúlyi viszonyok megszilárdulásával fokozatosan növelhető. Az ilyen árképzés azoknál a vállalatoknál vezethető be, ahol már kialakultak a kiegyensúlyozott kereslet-kínálati viszonyok és a vállalatok megfelelő mértékben és színvonalon vesznek részt a hazai és külpiaci versenyben. Ilyen árképzés nem alkalmazható azoknál a vállalatoknál, amelyek túlnyomó részben olyan termékeket gyártanak, amelyekből belföldön hiány van. A vállalati pályázat benyújtásának feltétele az általa gyártott termékek kiegyensúlyozott belföldi piaci helyzete, továbbá az, hogy a vállalat exportkötelezettségeinek eleget tesz. A vállalatnak kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy áraival a potenciális importárat (azt az árat, amennyibe a termék belföldön kerülne, ha azt rendszeresen konvertibilis elszámolású importból szereznék be) nem lépi túl. Az új típusú keresetszabályozási rendszer 1984-től történő alkalmazásának célja, hogy a teljesítmények növekedése érdekében nagyobb mozgásteret biztosítsanak az ezt alkalmazó vállalatok számára a bérezésben, lehetőséget teremtve a nagyobb teljesítménnyel arányban álló nagyobb anyagi elismerésre. E mellett az új típusú keresetszabályozás kidolgozásának és bevezetésének célja a vállalati bér- és keresetszabályozási rendszer továbbfejlesztésének előkészítése. Az új típusú keresetszabályozásban a teljes bérfelhasználáshoz kapcsolódó adóztatás növelése mellett jelentősen mérséklődnek a keresetnövelés adóterhei. Ez utóbbi miatt fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy a keresetek növekedése valóban a teljesítmények növekedésével legyen arányos. Ennek biztosítása érdekében az új típusú keresetszabályozást csak azok a gazdálkodó szervezetek alkalmazhatják, amelyek belföldi áremelés révén a növekvő bérköltségeket nem háríthatják át a vevőre, illetve, amelyek nem hajthatnak végre indokolatlan áremelést a nyereség növelése érdekében. A keresetszabályozás pályázati feltételei lényegében megegyeznek a fentebb ismertetett pályázati feltételekkel. Az új típusú keresetszabályozás alkalmazását kérelmezhetik — továbbá — olyan vállalatok is, amelyeknél a költségek áthárítását fő termékcsoportjaik hatóságilag rögzített vagy maximált árai korlátozzák. ................................... A vállalati pályázatokat mindkét esetben egy erre a célra létrehozandó bizottság bírálja el, amely az ágazati minisztérium, az ÁBMH, az OÁH, az OT, a PM, valamint a KKM képviselőiből áll. A TANTALOMRÓL: Két logika találkozik A belkereskedelemben a korábbiaknál jelentősebbnek tűnő, nehezebben visszafordítható változás bontakozott ki. Az új üzemeltetési formák megkérdőjeleznek egyes vállalati funkciókat, s ezzel az egész mai vállalati rendszer változatlan formában való fennmaradásának létjogosultságát. (4. oldal) Kamat és hatékonyság A hitelkamat nem tölthet be jövedelem-újraelosztó funkciót. Az eszközhatékonyság és a kamatszínvonal közötti összefüggéseket elemezve, a szerző a kamat alsó-felső határával, s a célszerű kamatmechanizmus kialakításával kapcsolatos követelményeket vázolja fel. (5. oldal) Jobb kapcsolat a tanácsokkal A két és fél száz költségvetési üzemnek - melyek jelentős szerepet töltenek be a helyi szükségletek kielégítésében —, javítani kell a tanácsokkal való kapcsolatát, keresni kell e szervezetek irányításának hatékonyabb módszereit és érdekeltségi rendszerük jobb működésének lehetőségeit. (7. oldal) Az USA gazdasága Az Egyesült Államok gazdaságpolitikájának jellegéről, a költségvetési és a monetáris politika közötti konfliktusról és ennek nemzetközi hatásáról nyilatkozott lapunknak a Brookings Intézet egyik vezető közgazdásza. (10. oldal) A munkaerőhiány és az export Ez ügyben végzett vizsgálatot az ÁBMH 40 vállalatnál, illetve szövetkezetnél. A vállalatok jelzései alapján az derül ki, hogy bár az exportnövelésnek számos akadálya van, ezek között a sokat emlegetett létszámhiány csak a sokadik, s nem igazán jellemző tényező. (12. oldal) Egymásra utalva A népgazdaság más ágazataihoz hasonlóan a mezőgazdaságban is csökkent az import. A korábbiakhoz képest tehát felértékelődött a hazai mezőgépgyártás szerepe, ami azonban nem jelenti azt, hogy a gazdaságok minden hazai gépet megvásárolnak. (13. oldal)