Figyelő, 1986. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1986-07-03 / 27. szám

TELEFONVITA A fejlesztés ellentmondásai , a Postámél A vitaindító cikk kapcsán felmerül a kérdés, egyáltalán miért kellene fejlesz­tési hozzájárulást fizetni olyan távközlé­si és postai tevékenységért, amely a köz­lekedés- és hírközlés statisztikai évköny­vei szerint évtizedek óta nyereséges. 198­0-ban a nyereséghányad 16,6 száza­lék volt, 1984-ben már 19,9 százalék. Miért kell olyan intézményt pótlólago­san finanszírozni, ahol az állóeszközök nettó/bruttó értékének aránya 66 száza­lékos ?! Összeférhetetlenség Mint közismert, a 4-es kóddal jelzett Szállítás-Hírközlés népgazdasági ágban a 42. kódszámú Hírközlés ágazat továb­bi alágazatokra és szakágazatokra nem bomlik, annak ellenére, hogy az három jól elkülöníthető és egymással ma már semmiféle kapcsolatban nem álló szakte­rületet fog át. Ezek a következők: klasz­­szikus postai tevékenység, vezetékes táv­közlés (távíró, távbeszélő), és vezeték nélküli távközlés (rádió-műsorszórás, te­levízió-műsorszórás, mikrohullámú táv­közlés, űrtávközlés). Nyilvánvaló, hogy az említett három hírközlési alágazat eltérő fejlesztést igé­nyel. A klasszikus postai tevékenység el­sősorban épületigényes, fogyóeszközigé­nyes, de jelentős járműparkra is szük­sége van. A vezetékes távközlés alacsony színvonalú fejlesztés esetén szintén épü­letigényes (raktárak, központok helyisé­gek, irodák). A korszerű műszaki fejlesz­tést pedig mindenütt a világon a gyor­san amortizálódó gépek és berendezések jellemzik. Tehát — ésszerű fejlesztés ese­tén — a gépek és berendezések állomá­nyának növelése a legfontosabb. A vezeték nélküli távközlés egyrészt épületigényes, másrészt fejlett műszaki berendezéseket feltételez. Helyes arányú fejlesztés esetén a gépek és berendezé­sek hányada az épületekhez viszonyítva­­növekvő tendenciájú, sőt épületekre — például átjátszó adóállomás, felügyelet nélküli adók esetén — nincs is szükség. A probléma objektív vizsgálatához mindenekelőtt be kell­­ látni, hogy a klasszikus postai tevékenység fejlesztése semmiféle kapcsolatban nem áll a má­sik két ágazat fejlesztésével. Az ágazati tagolódás hiányának felve­tése már csak azért is nagyon fontos, mert a három alágazat egy vállalatban működik, ahol a költségfelosztás alap­jául a teljesítmény mennyisége vagy a teljesítményérték jöhet számításba. A postai, a távbeszélő, valamint a rádió és televízió műsorszóró teljesítményeknek viszont nincs közös vonása. A költségfelosztás mutatóit­ ezért az egyéb gazdálkodási szempontok is befo­lyásolják (például díjtételek, eltérő élő­munka-igényesség, a statisztikai számba­vétel problémái stb.). Az egyetlen közös jellemző: a hírek térbeli áthelyezése, ami a klasszikus postánál a levelek át­helyezését, a távbeszélő-tevékenységnél pedig az elektromos áramkörök­ végpont­jain mért feszültségingadozást jelenti. Az utóbbi hatékonyságát a fény sebes­ségével lehet mérni, nem beszélve a rá­dió és televízió sugárzásáról, amelyre a rádióáramkörök végtelen száma jellemző. Összemérhetetlenség A három hírközlési­ alágazat teljesít­ményeit és költségeit tehát nem lehet összemérni. Bármiféle értékmutatókon alapuló megoldás a női cipő és a Rába gépkocsik hátsóhídjai között lehetséges teljesítmény mutatós költségfelosztási kulcsokhoz hasonlóan értelmezhető. Köztudott, hogy az 1968-ban elfogadott­ és törvényerőre emelt közlekedéspolitikai koncepció változásokat hozott a közleke­dt állóeszköz-fejlesztés összetétele egy­úttal magyarázatot ad arra is, hogy a költségként elszámolható átlagos amor­tizációs kulcs miért csak 5-5,3 százalék körül alakult. Véleményem szerint azért, mert a fejlesztések nem az aktív távköz­i posta — megítélésem szerint —­ olyan helyzetbe került, amelyben rákény­szerült arra, hogy előnyben részesítse az alacsony hatékonyságú rekonstrukciókat és a passzív eszközöket bővítő fejleszté­sekez­­dési munkamegosztásban. A posta a pos­taforgalom közútra terelését tűzte ki cé­lul. A vasút azonban nem szűnt meg, csupán néhány kisforgalmú vasútvonalat számoltak fel. A klasszikus postai tevé­kenység ellátása miatt új építkezésekre került sor. Gócüzemek, új levél- és cso­magfeldolgozó hivatalok jelentek meg szerte az országban. A postahivatalok rekonstrukcióját vidéken általában úgy oldották meg, hogy összekapcsolták a távbes­zélő - közpo­n­tokkal és más távköz­lési üzemek közös megépítésével. Az alábbi adatok jól szemléltetik a postai állóeszközállomány kedvezőtlen összeté­telét, lési eszközök körében történtek. Az ala­csony színvonalon tartott amortizációs költség egyben garancia a magas szín­vonalú nyereségre, mint ezt a közvetkező adatok is igazolják: A kritikus helyzetben lévő távbeszélő­­szolgálat a postai hierarchiában sajátos irányítás alatt áll: Budapesten két táv­beszélő igazgatóság, vidéken hat posta­igazgatóság szervezi és fejleszti a táv­beszélő szolgáltatást, illetőleg annak mű- Az állóeszközük év végi állománya (nettó érték, milliárd forint) Ingatlanok 10 507 IS 181 144,5 Gépek, berendezések 10 121 12 818 126,9 Járművek 552 418 86,5 Üzemkörön kívüli állóeszközök 35 35 100,0 összesen 21 215 28 542 134,5 A nyereség és az amortizáció alakulása (millió forint) 1980 1984 Nyereség 2 302,1 4 193,5 Amortizációs költség 1 389,0 2 149,4 A­z árukivitel idei gyenge eredménye felértékelte az idegenforgalmat, elsősorban azért, mert az ott keletkező aktívumra most különösen nagy a szük­ség. Összehasonlításul: 1985-ben a kereskedelmi mér­leg körülbelül 300 millió dolláros aktívuma mellett az idegenforgalom egyenlege 150 millió dollárt muta­tott (csak a konvertibilis­ elszámolású forgalmat te­kintve). Az 1986-os adatok eddig még nem jeleznek jelen­tős visszaesést az elmúlt évhez képest. A Danubius vezérigazgató-helyettese, Betegh Sándor úgy fogalmaz, hogy egyelőre nincs katasztrófa,, csak éppen komoly kereslet sincs a magyar üdülések iránt. A vállalat budapesti szállodái májusban 85-90 százalékban megteltek, amely annak is köszönhető, hogy például pünkösd idén erre a hónapra esett. Ez viszont azt jelenti, hogy júniusban a tavalyinál gyengébb lesz a forgalom, körülbelül 60—70 százalékban használ­ják ki a szállodákat. Augusztusban azonban a For­ma—1. autóverseny és a rákkutató orvosok nemzet­közi kongresszusa miatt ismét legalább kéthetes telt házzal számolnak a Danubius budapesti szállodáiban. A Balatonnál sincsenek nagyobb gondok,, becsléseik szerint a szállodai szobák 80—85 százaléka­­júliusban és augusztus első két hetében bizonyosan foglalt lesz. A legkedvezőbb képet a ■ hévízi egység mutatja, ahol most júniusban is 80—90 százalékos a kihasználtság. A számokkal többé-kevésbé elégedettek az Ibusz­­nál is. Aranyossy Imre, az Ibusz főosztályvezetője szerint május végén a tavalyinál több bevételt hoz­tak a nyugati turisták. Augusztus is egyértelműen jónak ígérkezik­ annak ellenére, hogy a vállalat leg­jelentősebb piacáról, az NSZK-ból már januárban jelezték, hogy a balatoni utak iránti kereslet csök­kent. Pedig akkor még nem volt Csernobil?! A terrorizmus keltette félelem, no meg a dollár gyengülése otthoni nyaralásra készteti a „költekező” amerikai turistákat. A számunkra oly fontos nyugat­európai vendégek ráadásul egyre olcsóbb árakkal, illetve nagyobb kedvezményekkel találkoznak saját országhatáraikon belül is. Természetesen az előbb említett tényezők valamennyi idegenforgalomban ér­dekelt európai országot érintik. A magyar vonzerőt azonban még tovább gyengíti jónéhány hazai „specia­litás” is. Míg például Nyugat-Európában az infláció mértéke csökkent, addig Magyarországon ennek üte­me erőteljes. Kínálati piacon viszont nem könnyű a körülbelül 10­ százalékos árnövekedést elfogadtatni, mert hogy ennyit diktált tavaly a költséginfláció. Le­het, hogy most már túl drágák vagyunk­­— mondja a Danubius vezérigazgató-helyettese —, de a fiskális terhek egyre emelkednek, a szállodák pedig gondban vannak. A m­­indeközben a reklámra, propagandára fordított kiadások évről évre csökkennek. A megtakarítás eredménye, hogy az idegenforgalmi és Propaganda Vállalat raktáraiban már hónapok óta nincs Buda­pestről és Magyarországról szóló tájékoztató, három éve pedig egyáltalán nem létezik balatoni prospek­tus. Az idegenforgalomban is megtérülő befektetés a külföldi szakemberekkel, és így a piaccal való kap­csolattartás — állítja az Ibusz főosztályvezetője. Ugyanakkor rend­eletekkel nemcsak a külföldi kiuta­zások keretszámát határozzák meg, de a szakmában jól bevált,­­ úgynevezett study-tour-ok szervezésekor is miniszteri engedélyért kell folyamodni, ha a részt­vevő külföldiek száma meghaladja a 25 főt. Az a 200 forint pedig, amelyet az érvényben levő reprezentá­ciós rendelet engedélyez egy-egy üzleti ebéd vagy vacsora­­ elköltésére, mondhatni nevetséges összeg. A vállalatok olyan sokat hangoztatott önállóságába a szakemberek szerint talán az is beletartozhatna, ha az amúgy is érdekeltségi alapot terhelő reprezentációs keret meghatározását a gazdálkodó szervezetek jog­körébe utalnák. M­íg ez utóbbi rendelet minden olyan magyar üz­­letember életét megnehezíti, aki külföldi part­nerekkel áll közvetlen kapcsolatban, addig például a magyar vízumdíjak tavalyi emelése (jelenleg az NSZK-ban 30 DM) szinte kizárólag az idegenforga­lomban érezteti kedvezőtlen hatását. Egy négytagú nyugatnémet család 120 DM-ből több napig nyaral­hat a spanyol tengerpart olcsóbb üdülőhelyein. De na csak ezért utazna oda ... (wiedermann) Hazai „specialitások" 4 A telefonhálózat nem A több telefont saját erőből című cikk felvetése (FIGYELŐ, 1986/21. sz.) misze­rint feltétlenül szükség van a­ telefon­fejlesztés pénzügyi forrásainak a bővíté­sére, tökéletesen jogos. Nem mindegy azonban, hogy ezt milyen pénzügyi konstrukcióban tesszük. A források fel­lelése ugyanis nem egyszerűen csak fi­nanszírozási tevékenység. Egyúttal bizo­nyos gazdasági törvényszerűségek is a felszínre kerülnek. Miről is van itt szó? A távközlőhálózat (vagy akár a hálóza­ton továbbított információ) csak egy erő­forrás a sok közül, akár egy szerszámgép. Márpedig a népgazdaság hatékony mű­ködését nem az segíti elő, ha van tele­fon (vagy szerszámgép), hanem az, ha olyan telefon (vagy szerszámgép) van, amely mint erőforrás, hatékonyan hasz­nálható. A telefonnal­ kapcsolatban kétféle ha­tékonyságról lehet beszélni: egyrészt a belső hatékonyságról, vagyis arról, hogy a hálózatot a Posta gazdaságosan építi és üzemelteti-e (erről Borsos Károly is írt), másrészt pedig a felhasználónál­­jelent­kező külső hatékonyságról, amit például Komár János és mások externalitásoknak neveznek. Az egyes távbeszélő-előfizetők szem­pontjából ugyanis nem azonos a telefon gazdasági jelentősége, sőt az eltérések igen nagyok lehetnek. Például sokkal gazdaságosabb a telefon egy repülőtár­saság helyfoglaló irodájában, mint mond­juk egy kertészetben. A népgazdaságnak életbevágó érdeke, hogy a szóba jöhető kevés számú telefon azokra a helyekre kerüljön, aho­l az a leghasznosabb. Így fordulhat elő, hogy a Borsos Károly ál­tal említett telefonkiépítési szükségmeg­oldások népgazdasági szinten kiemelke­dően hatékonyak lehetnek még akkor is, ha ezeknek a belső postai hatékonysága kevésbé kedvező a posta számára. Véleményem szerint azonban a Posta nem vállalhatja magára, hogy a telefon­­igényeket a népgazdasági hatékonyság szempontjából ítélje meg. Ezt csak egy életképes, pénzügyi alapokon nyugvó rendszer tudja önmagában garantálni. eladó Természetesen ezt könnyebb kijelente­ni, mint a megoldást megtalálni. Gondol­kodni kellene azonban a telefonfelhasz­nálás népgazdasági hatékonyságát jobban elősegítő olyan pénzügyi konstrukción, amely nem egyenesen a Postának juttat­ná a pénzt, hanem a telefonra vágyókat segítené hitellel vagy esetleg szabályozó­­kedvezményekkel. (A módszer a magyar gazdaságirányítás logikájától egyáltalán nem idegen: ugyanez az eset áll fenn ak­kor, amikor nem a gyermekcipő-gyártó kapja a kedvezményeket, hanem a szülő a családi pótlékot.) Valahol nagyon elhibázott az a gondo­latmenet, hogy ha a telefon kiépítése 60 ezer forintba kerül, akkor azt az előfi­zető fizesse meg. Tehát, aki tejet akar inni, az vegye meg a tehenet is. Az elő­fizető egyszerűen szolgáltatást kíván ven­ni, nem pedig telefonkészüléket. A tele­fonáláshoz ugyanis a készüléken kívül még szükség van a teljes hálózatra. A hálózatot pedig lehetetlen megvásárolni. Heller Krisztina szaki feltételeit. A gondok egyik forrá­sa, hogy a klasszikus posta és a távbe­szélő-szolgálat összefonódása vidéki vi­szonylatban általános jelenség: a távbe­szélő-központokat elsősorban a postahi­vatalokban helyezik el, vagyis közös épületekben. Több vállalat Hasonló a helyzet a távközlés egyéb üzemegységeinek az elhelyezésénél is: a szállítószolgálattal, a postai raktárakkal történő közös postai üzemek szintén épü­let- és építményigényes megoldásokat je­lentenek. A jelentkező üzemeltetési­ és fenntartási költségek — az eltérő telje­sítmények miatt — kedvezőtlenül érint­hetik a távbeszélő-szolgálatot, tekintve, hogy a költségfelosztás elvei nem töké­letesek. Lényegesnek tartom felvetni, hogy vé­leményem szerint a posta alaphiányos, ugyanis a képződő fejlesztési alapját meghaladó fejlesztéseket finanszíroz olyan külső forrásokból, amelyek sem a hitel, sem a kölcsön funkciójával nem rendelkeznek. Ez az alaphiány a posta kedvező nyereséghányada mellett­ jött lét­re, és tartós fennmaradásával számolnak. Az alaphiány létrejöttében és __ tartós "fennmaradásában közrejátszott és"közre­játszik, hogy a posta a fejlesztési forrá­saiból olyan kapacitásbővítő postai fej­lesztéseket hajtott és hajt végre, ame­lyekre nincs kereslet, és a társadalmi igény növekedése sem várható. A klasz­­szikus posta eszközállományának a fej­lesztése a szolgáltatásoknak sem volume­nében, sem minőségében nem okoz vál­tozást. . A posta fejlesztési alaphiánya égetően szükségessé teszi az ilyenkor szükséges­­Szanálás lefolytatását, vagyis a postai alágazatok pénzügyi-gazdasági újrasza­bályozását. Megítélésem szerint a postai tevékenységeket a ráfordítások elkülöní­tése miatt már a közeli jövőben legalább három vállalatnak kellene ellátnia. A je­lenlegi szervezeti formában csak a klasszikus posta marad fejlődőképes, míg a legkorszerűbb és a kor műszaki színvonalát jelképező „áramkörös” hír­közlés egyre inkább elsorvad. Herényi Gyula 1986. JÚLIUS 3.

Next