Figyelő, 1986. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1986-07-03 / 27. szám
TELEFONVITA A fejlesztés ellentmondásai , a Postámél A vitaindító cikk kapcsán felmerül a kérdés, egyáltalán miért kellene fejlesztési hozzájárulást fizetni olyan távközlési és postai tevékenységért, amely a közlekedés- és hírközlés statisztikai évkönyvei szerint évtizedek óta nyereséges. 1980-ban a nyereséghányad 16,6 százalék volt, 1984-ben már 19,9 százalék. Miért kell olyan intézményt pótlólagosan finanszírozni, ahol az állóeszközök nettó/bruttó értékének aránya 66 százalékos ?! Összeférhetetlenség Mint közismert, a 4-es kóddal jelzett Szállítás-Hírközlés népgazdasági ágban a 42. kódszámú Hírközlés ágazat további alágazatokra és szakágazatokra nem bomlik, annak ellenére, hogy az három jól elkülöníthető és egymással ma már semmiféle kapcsolatban nem álló szakterületet fog át. Ezek a következők: klaszszikus postai tevékenység, vezetékes távközlés (távíró, távbeszélő), és vezeték nélküli távközlés (rádió-műsorszórás, televízió-műsorszórás, mikrohullámú távközlés, űrtávközlés). Nyilvánvaló, hogy az említett három hírközlési alágazat eltérő fejlesztést igényel. A klasszikus postai tevékenység elsősorban épületigényes, fogyóeszközigényes, de jelentős járműparkra is szüksége van. A vezetékes távközlés alacsony színvonalú fejlesztés esetén szintén épületigényes (raktárak, központok helyiségek, irodák). A korszerű műszaki fejlesztést pedig mindenütt a világon a gyorsan amortizálódó gépek és berendezések jellemzik. Tehát — ésszerű fejlesztés esetén — a gépek és berendezések állományának növelése a legfontosabb. A vezeték nélküli távközlés egyrészt épületigényes, másrészt fejlett műszaki berendezéseket feltételez. Helyes arányú fejlesztés esetén a gépek és berendezések hányada az épületekhez viszonyítvanövekvő tendenciájú, sőt épületekre — például átjátszó adóállomás, felügyelet nélküli adók esetén — nincs is szükség. A probléma objektív vizsgálatához mindenekelőtt be kell látni, hogy a klasszikus postai tevékenység fejlesztése semmiféle kapcsolatban nem áll a másik két ágazat fejlesztésével. Az ágazati tagolódás hiányának felvetése már csak azért is nagyon fontos, mert a három alágazat egy vállalatban működik, ahol a költségfelosztás alapjául a teljesítmény mennyisége vagy a teljesítményérték jöhet számításba. A postai, a távbeszélő, valamint a rádió és televízió műsorszóró teljesítményeknek viszont nincs közös vonása. A költségfelosztás mutatóit ezért az egyéb gazdálkodási szempontok is befolyásolják (például díjtételek, eltérő élőmunka-igényesség, a statisztikai számbavétel problémái stb.). Az egyetlen közös jellemző: a hírek térbeli áthelyezése, ami a klasszikus postánál a levelek áthelyezését, a távbeszélő-tevékenységnél pedig az elektromos áramkörök végpontjain mért feszültségingadozást jelenti. Az utóbbi hatékonyságát a fény sebességével lehet mérni, nem beszélve a rádió és televízió sugárzásáról, amelyre a rádióáramkörök végtelen száma jellemző. Összemérhetetlenség A három hírközlési alágazat teljesítményeit és költségeit tehát nem lehet összemérni. Bármiféle értékmutatókon alapuló megoldás a női cipő és a Rába gépkocsik hátsóhídjai között lehetséges teljesítmény mutatós költségfelosztási kulcsokhoz hasonlóan értelmezhető. Köztudott, hogy az 1968-ban elfogadott és törvényerőre emelt közlekedéspolitikai koncepció változásokat hozott a közlekedt állóeszköz-fejlesztés összetétele egyúttal magyarázatot ad arra is, hogy a költségként elszámolható átlagos amortizációs kulcs miért csak 5-5,3 százalék körül alakult. Véleményem szerint azért, mert a fejlesztések nem az aktív távközi posta — megítélésem szerint — olyan helyzetbe került, amelyben rákényszerült arra, hogy előnyben részesítse az alacsony hatékonyságú rekonstrukciókat és a passzív eszközöket bővítő fejlesztésekezdési munkamegosztásban. A posta a postaforgalom közútra terelését tűzte ki célul. A vasút azonban nem szűnt meg, csupán néhány kisforgalmú vasútvonalat számoltak fel. A klasszikus postai tevékenység ellátása miatt új építkezésekre került sor. Gócüzemek, új levél- és csomagfeldolgozó hivatalok jelentek meg szerte az országban. A postahivatalok rekonstrukcióját vidéken általában úgy oldották meg, hogy összekapcsolták a távbeszélő - központokkal és más távközlési üzemek közös megépítésével. Az alábbi adatok jól szemléltetik a postai állóeszközállomány kedvezőtlen összetételét, lési eszközök körében történtek. Az alacsony színvonalon tartott amortizációs költség egyben garancia a magas színvonalú nyereségre, mint ezt a közvetkező adatok is igazolják: A kritikus helyzetben lévő távbeszélőszolgálat a postai hierarchiában sajátos irányítás alatt áll: Budapesten két távbeszélő igazgatóság, vidéken hat postaigazgatóság szervezi és fejleszti a távbeszélő szolgáltatást, illetőleg annak mű- Az állóeszközük év végi állománya (nettó érték, milliárd forint) Ingatlanok 10 507 IS 181 144,5 Gépek, berendezések 10 121 12 818 126,9 Járművek 552 418 86,5 Üzemkörön kívüli állóeszközök 35 35 100,0 összesen 21 215 28 542 134,5 A nyereség és az amortizáció alakulása (millió forint) 1980 1984 Nyereség 2 302,1 4 193,5 Amortizációs költség 1 389,0 2 149,4 Az árukivitel idei gyenge eredménye felértékelte az idegenforgalmat, elsősorban azért, mert az ott keletkező aktívumra most különösen nagy a szükség. Összehasonlításul: 1985-ben a kereskedelmi mérleg körülbelül 300 millió dolláros aktívuma mellett az idegenforgalom egyenlege 150 millió dollárt mutatott (csak a konvertibilis elszámolású forgalmat tekintve). Az 1986-os adatok eddig még nem jeleznek jelentős visszaesést az elmúlt évhez képest. A Danubius vezérigazgató-helyettese, Betegh Sándor úgy fogalmaz, hogy egyelőre nincs katasztrófa,, csak éppen komoly kereslet sincs a magyar üdülések iránt. A vállalat budapesti szállodái májusban 85-90 százalékban megteltek, amely annak is köszönhető, hogy például pünkösd idén erre a hónapra esett. Ez viszont azt jelenti, hogy júniusban a tavalyinál gyengébb lesz a forgalom, körülbelül 60—70 százalékban használják ki a szállodákat. Augusztusban azonban a Forma—1. autóverseny és a rákkutató orvosok nemzetközi kongresszusa miatt ismét legalább kéthetes telt házzal számolnak a Danubius budapesti szállodáiban. A Balatonnál sincsenek nagyobb gondok,, becsléseik szerint a szállodai szobák 80—85 százalékajúliusban és augusztus első két hetében bizonyosan foglalt lesz. A legkedvezőbb képet a ■ hévízi egység mutatja, ahol most júniusban is 80—90 százalékos a kihasználtság. A számokkal többé-kevésbé elégedettek az Ibusznál is. Aranyossy Imre, az Ibusz főosztályvezetője szerint május végén a tavalyinál több bevételt hoztak a nyugati turisták. Augusztus is egyértelműen jónak ígérkezik annak ellenére, hogy a vállalat legjelentősebb piacáról, az NSZK-ból már januárban jelezték, hogy a balatoni utak iránti kereslet csökkent. Pedig akkor még nem volt Csernobil?! A terrorizmus keltette félelem, no meg a dollár gyengülése otthoni nyaralásra készteti a „költekező” amerikai turistákat. A számunkra oly fontos nyugateurópai vendégek ráadásul egyre olcsóbb árakkal, illetve nagyobb kedvezményekkel találkoznak saját országhatáraikon belül is. Természetesen az előbb említett tényezők valamennyi idegenforgalomban érdekelt európai országot érintik. A magyar vonzerőt azonban még tovább gyengíti jónéhány hazai „specialitás” is. Míg például Nyugat-Európában az infláció mértéke csökkent, addig Magyarországon ennek üteme erőteljes. Kínálati piacon viszont nem könnyű a körülbelül 10 százalékos árnövekedést elfogadtatni, mert hogy ennyit diktált tavaly a költséginfláció. Lehet, hogy most már túl drágák vagyunk— mondja a Danubius vezérigazgató-helyettese —, de a fiskális terhek egyre emelkednek, a szállodák pedig gondban vannak. A mindeközben a reklámra, propagandára fordított kiadások évről évre csökkennek. A megtakarítás eredménye, hogy az idegenforgalmi és Propaganda Vállalat raktáraiban már hónapok óta nincs Budapestről és Magyarországról szóló tájékoztató, három éve pedig egyáltalán nem létezik balatoni prospektus. Az idegenforgalomban is megtérülő befektetés a külföldi szakemberekkel, és így a piaccal való kapcsolattartás — állítja az Ibusz főosztályvezetője. Ugyanakkor rendeletekkel nemcsak a külföldi kiutazások keretszámát határozzák meg, de a szakmában jól bevált, úgynevezett study-tour-ok szervezésekor is miniszteri engedélyért kell folyamodni, ha a résztvevő külföldiek száma meghaladja a 25 főt. Az a 200 forint pedig, amelyet az érvényben levő reprezentációs rendelet engedélyez egy-egy üzleti ebéd vagy vacsora elköltésére, mondhatni nevetséges összeg. A vállalatok olyan sokat hangoztatott önállóságába a szakemberek szerint talán az is beletartozhatna, ha az amúgy is érdekeltségi alapot terhelő reprezentációs keret meghatározását a gazdálkodó szervezetek jogkörébe utalnák. Míg ez utóbbi rendelet minden olyan magyar üzletember életét megnehezíti, aki külföldi partnerekkel áll közvetlen kapcsolatban, addig például a magyar vízumdíjak tavalyi emelése (jelenleg az NSZK-ban 30 DM) szinte kizárólag az idegenforgalomban érezteti kedvezőtlen hatását. Egy négytagú nyugatnémet család 120 DM-ből több napig nyaralhat a spanyol tengerpart olcsóbb üdülőhelyein. De na csak ezért utazna oda ... (wiedermann) Hazai „specialitások" 4 A telefonhálózat nem A több telefont saját erőből című cikk felvetése (FIGYELŐ, 1986/21. sz.) miszerint feltétlenül szükség van a telefonfejlesztés pénzügyi forrásainak a bővítésére, tökéletesen jogos. Nem mindegy azonban, hogy ezt milyen pénzügyi konstrukcióban tesszük. A források fellelése ugyanis nem egyszerűen csak finanszírozási tevékenység. Egyúttal bizonyos gazdasági törvényszerűségek is a felszínre kerülnek. Miről is van itt szó? A távközlőhálózat (vagy akár a hálózaton továbbított információ) csak egy erőforrás a sok közül, akár egy szerszámgép. Márpedig a népgazdaság hatékony működését nem az segíti elő, ha van telefon (vagy szerszámgép), hanem az, ha olyan telefon (vagy szerszámgép) van, amely mint erőforrás, hatékonyan használható. A telefonnal kapcsolatban kétféle hatékonyságról lehet beszélni: egyrészt a belső hatékonyságról, vagyis arról, hogy a hálózatot a Posta gazdaságosan építi és üzemelteti-e (erről Borsos Károly is írt), másrészt pedig a felhasználónáljelentkező külső hatékonyságról, amit például Komár János és mások externalitásoknak neveznek. Az egyes távbeszélő-előfizetők szempontjából ugyanis nem azonos a telefon gazdasági jelentősége, sőt az eltérések igen nagyok lehetnek. Például sokkal gazdaságosabb a telefon egy repülőtársaság helyfoglaló irodájában, mint mondjuk egy kertészetben. A népgazdaságnak életbevágó érdeke, hogy a szóba jöhető kevés számú telefon azokra a helyekre kerüljön, ahol az a leghasznosabb. Így fordulhat elő, hogy a Borsos Károly által említett telefonkiépítési szükségmegoldások népgazdasági szinten kiemelkedően hatékonyak lehetnek még akkor is, ha ezeknek a belső postai hatékonysága kevésbé kedvező a posta számára. Véleményem szerint azonban a Posta nem vállalhatja magára, hogy a telefonigényeket a népgazdasági hatékonyság szempontjából ítélje meg. Ezt csak egy életképes, pénzügyi alapokon nyugvó rendszer tudja önmagában garantálni. eladó Természetesen ezt könnyebb kijelenteni, mint a megoldást megtalálni. Gondolkodni kellene azonban a telefonfelhasználás népgazdasági hatékonyságát jobban elősegítő olyan pénzügyi konstrukción, amely nem egyenesen a Postának juttatná a pénzt, hanem a telefonra vágyókat segítené hitellel vagy esetleg szabályozókedvezményekkel. (A módszer a magyar gazdaságirányítás logikájától egyáltalán nem idegen: ugyanez az eset áll fenn akkor, amikor nem a gyermekcipő-gyártó kapja a kedvezményeket, hanem a szülő a családi pótlékot.) Valahol nagyon elhibázott az a gondolatmenet, hogy ha a telefon kiépítése 60 ezer forintba kerül, akkor azt az előfizető fizesse meg. Tehát, aki tejet akar inni, az vegye meg a tehenet is. Az előfizető egyszerűen szolgáltatást kíván venni, nem pedig telefonkészüléket. A telefonáláshoz ugyanis a készüléken kívül még szükség van a teljes hálózatra. A hálózatot pedig lehetetlen megvásárolni. Heller Krisztina szaki feltételeit. A gondok egyik forrása, hogy a klasszikus posta és a távbeszélő-szolgálat összefonódása vidéki viszonylatban általános jelenség: a távbeszélő-központokat elsősorban a postahivatalokban helyezik el, vagyis közös épületekben. Több vállalat Hasonló a helyzet a távközlés egyéb üzemegységeinek az elhelyezésénél is: a szállítószolgálattal, a postai raktárakkal történő közös postai üzemek szintén épület- és építményigényes megoldásokat jelentenek. A jelentkező üzemeltetési és fenntartási költségek — az eltérő teljesítmények miatt — kedvezőtlenül érinthetik a távbeszélő-szolgálatot, tekintve, hogy a költségfelosztás elvei nem tökéletesek. Lényegesnek tartom felvetni, hogy véleményem szerint a posta alaphiányos, ugyanis a képződő fejlesztési alapját meghaladó fejlesztéseket finanszíroz olyan külső forrásokból, amelyek sem a hitel, sem a kölcsön funkciójával nem rendelkeznek. Ez az alaphiány a posta kedvező nyereséghányada mellett jött létre, és tartós fennmaradásával számolnak. Az alaphiány létrejöttében és __ tartós "fennmaradásában közrejátszott és"közrejátszik, hogy a posta a fejlesztési forrásaiból olyan kapacitásbővítő postai fejlesztéseket hajtott és hajt végre, amelyekre nincs kereslet, és a társadalmi igény növekedése sem várható. A klaszszikus posta eszközállományának a fejlesztése a szolgáltatásoknak sem volumenében, sem minőségében nem okoz változást. . A posta fejlesztési alaphiánya égetően szükségessé teszi az ilyenkor szükségesSzanálás lefolytatását, vagyis a postai alágazatok pénzügyi-gazdasági újraszabályozását. Megítélésem szerint a postai tevékenységeket a ráfordítások elkülönítése miatt már a közeli jövőben legalább három vállalatnak kellene ellátnia. A jelenlegi szervezeti formában csak a klasszikus posta marad fejlődőképes, míg a legkorszerűbb és a kor műszaki színvonalát jelképező „áramkörös” hírközlés egyre inkább elsorvad. Herényi Gyula 1986. JÚLIUS 3.