Figyelő, 1990. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-04 / 1. szám
XXXIV. évfolyam 1. szám akban: lakossági dotációk köre az utóbbi években szűkült, mértéke is csökkent. 1988 elejétől a gyermekruházati termékek és számos élelmiszer dotációja megszűnt, s ez önmagában is jelentős áremelkedéshez vezetett. Ám ennek ellenére 1988-ban még kereken 100 milliárd forint volt a lakosságnak jutó ártámogatás. Ebből 59 milliárd a folyó fogyasztást támogatta, mégpedig a javak néhány csoportjára koncentráltan, ami kiderül a mellékelt táblázatból. További 41 milliárd forintnyi támogatás pedig a lakáshoz kapcsolódott szociálpolitikai támogatás, kamattámogatás, illetve hitelelengedés formájában. Az 1989-re várható — s pontosan még nem ismert — összeg a folyó fogyasztás támogatása esetében ugyanannyi, mint 1988-ban. Az inflálódó jövedelemhez mérve szerepe csökkenő: 1988-ban a lakossági (személyes) jövedelmek 7,4 százaléka, 1989-ben 6,4 százaléka volt. Más a helyzet a lakásberuházással kapcsolatos támogatással, ami forintértékben lévő, nagyobbrészt alacsonyan rögzített kamatozású hitelállomány (1988-ban összesen 277 milliárd forint) mellett. A támogatás növekedése meghatározóan az inflációval függ össze, a magasra szökött betéti kamatok miatt megdrágult a hitelforrás: a betétállomány és a hitelállomány átlagkamata közötti rést ugyanis a költségvetés „tömi be”. A szociálpolitikai kedvezmények öszszegének 1989. évi növekedése ugyanakkor a tavalyi változásokhoz kapcsolódik. Végeredményben a fogyasztási és a lakásberuházási támogatások együttes összege 1988-ban 100, 1989-ben várhatóan 116 milliárd forint, és mindkét évben egyformán a jövedelmek körülbelül 12,5 százalékának felel meg. Fogalmazhatunk-e úgy, hogy e támogatások megszüntetése egyenértékű lenne a jövedelmek 12,5 százalékos csökkentésével, vagy — kíméletesebben — úgy, hogy megszüntetésük kompenzálható lenne a jövedelmek egyidejű 12,5 százalékos növeléseAz 1990. január 1-jétől érvényes új áfa-törvény legnagyobb újdonsága kétségtelenül az áfafizetési kötelezettség kiterjesztése a magánimportra. Bár ez sem teljes mértékben újdonság, hiszen a személygépkocsik behozatalára már múlt év december 1-jétől hatályos az új előírás. Volt is miatta jókora szócsata, és valószínűleg az sem lesz csendes mulatság, amíg a magyarok megszokják az új rendet. Holott — a gépkocsikat leszámítva — nemigen fog nőni a behozatal pénzügyi terhe. Hogy akkor meg miért kellett módosítani a törvényt és az eljárást? Ha pedig így jó, akkor miért kellett ezzel két évet várni? Az alábbiakban a törvényalkotók érveinek összefoglalásával próbálunk választ adni ezekre a kérdésekre. Szó sincs arról, hogy az eredeti áfa-törvény kidolgozásakor a szakemberek megfeledkeztek volna arról, hogy — a nemzetközi tapasztalatok alapján — hasznos lenne mindenféle külkereskedelmi és magán-árubehozatalt áfa szempontból egységesen kezelni, vagyis ugyanazokat az árukat egyforma áfával terhelni, akármilyen módon is kerülnek az országba. (Bár Nyugat-Európában ennek csakis elvi jelentősége van, hiszen a kiegyenlített árszintek miatt nincs érzékelhető bevásárló turizmus.) Ez azonban akkoriban azért nem volt megvalósítható, mert a vámrendelkezések élesen megkülönböztették a hivatalos és a magánimportot. (Folytatás a 6. oldalon.) Áfa itt, áfa ott... A törvényekkel szabályozott három adónem közül kétségtelenül az áfa rendszere a legkiforrottabb. Az 1990. január 1 -jétől életbe lépő — törvényi és APEH kezdeményezésű — változások ugyan, legalábbis első pillantásra, mintha nem mind ezt igazolnák, de ez esetben is a rendszer egységességének, belső logikájának erősítését szolgálják. A fogadtatásuk viszont várhatóan nemigen lesz egységes. A legalacsonyabb és a legmagasabb jövedelmű népességtized részesedése az egyes támogatások összegeiből (százalékban) Tankönyv Lakás szoc.pol. kedv. Szilárd fűtőanyagok Tej Helyi közlekedés Társasház, ivóvíz, csat. Egyéb tejtermék Vaj Távolsági közlekedés Lakáshitel Lakbér Bérlakás víz, csat. Jövedelem Távfűtés Sajt Mozi, színház GAZDASÁGPOLITIKAI HETILAP A háztartások jövedelmeit és kiadásait átmeg átszövő elvonások és támogatások bonyolult szövedéke, egyes elemeiben is nehezen követhető, egészében pedig gyakorlatilag áttekinthetetlen. Az elvonási „rovatban" ott vannak a termékadók, az általános forgalmi adó, a személyi jövedelemadó, a vámok és az illetékek, a közmű-hozzájárulások, az újraelosztási rovatban pedig a fogyasztási és a lakásberuházási ár-, illetve kamattámogatások, a termelői ártámogatások és a különböző társadalmi juttatások. A kiegyensúlyozatlan állami költségvetéssel összefüggésben a kormányzat pénzügyi politikájának legfontosabb törekvése a különböző támogatások csökkentése, s az egész támogatási rendszer radikális átalakítása. E rendszer elemei közül az életszínvonallal legközvetlenebb összefüggésben elsősorban a lakossági fogyasztás, illetve a lakásszerzés támogatását célzó pénzügyi átcsoportosítások állnak. Az alábbiakban ezek körét és az életszínvonalra gyakorolt hatását mutatjuk be. A költségvetésből folyósított fogyasztási és lakásberuházási támogatások (a továbbiis és a lakossági jövedelmekhez mérve is 1989-ben jelentősen nagyobb, mint 1988-ban volt. Ez nagyobbrészt a lakáshitelek támogatásának, kisebbrészt a lakásvásárláshoz, illetve -építéshez nyújtott szociálpolitikai kedvezmények növekedéséből származik, az előbbi az 1988. évi 33 milliárd forintról 1989-ben várhatóan 45 milliárdra, az utóbbi 8-ról 12 milliárd forintra emelkedik. A lakáshitelek dotációjának 1989. évi növekedése nem elsősorban a lakáshitelezési rendszer módosításával magyarázható, hiszen a hitelek egyévi növekményének jelentősége mindenképpen eltörpül a már megyei? Rossz az efféle fogalmazás, ha szemügyre vesszük a különböző javakhoz kapcsolódó támogatások megoszlását, mivel a lakosság különböző csoportjai e javakat egymáshoz képest nagyon eltérő mértékben vásárolják, ily módon más és más mértékű támogatáshoz jutnak. A jövedelmi rétegződést tekintve a skála két szélére kell leginkább figyelni: ezeket a népesség legalacsonyabb és legmagasabb jövedelmű 10-10 százalékának — szaknyelven szólva a jövedelmi szélső deciliseknek — az összehasonlításával szokás vizsgálni (a jelenlegi helyzetben a legalacsonyabb jövedelmű népességtized gyakorlatilag egybeesik a létminimum alatt élő családokkal). A KSH várható számításai szerint 1989-ben a legalacsonyabb jövedelmű 1 millió 50 ezer személy valamivel több, mint 43 milliárd forint, a legmagasabb jövedelmű ugyanennyi személy körülbelül 190 milliárd forint jövedelemhez juthatott, előbbi csoport a jövedelemből 4,6, utóbbi pedig 20,3 százalékkal részesedett. S mi a helyzet a dotációval? A dotációkból nem egészen 9 milliárd forint jut a legalacsonyabb, és körülbelül 15 milliárd forint a legmagasabb jövedelmű népességtizedhez. Vagyis — legalábbis átlagosan és globálisan — igaz az állítás, hogy a nagyobb jövedelműek több dotációhoz jutnak, tehát az ártámogatás a szegény rétegek megsegítésének kevéssé hatásos módszere. Mégsem állítható, hogy a támogatás ne mérsékelné a jövedelemkülönbségeket, ugyanis a legalacsonyabb jövedelmű 10 százalék lényegesen nagyobb arányban részesedik a támogatásokból, mint a jövedelmekből (az előbbiekből 7,6, az utóbbiakból csak 4,6 százalékkal). Viszont a legmagasabb jövedelmű 10 százalék részesedése a dotációkból lényegesen kisebb a jövedelmi részesedésénél (12,9 százalék a dotációk, 20,3 százalék a jövedelem esetében). A mellékelt grafikon bemutatja, hogy fajtánként a támogatás hány százaléka kerül a legalacsonyabb és a legmagasabb jövedelmű népességtizedhez. A legalacsonyabb jövedelmű 10 százaléknyi népesség a tankönyvek dotációjából és a lakáshoz kapcsolódó szociálpolitikai kedvezményből jut a legnagyobb arányú részesedéshez — körülbelül 16 százalékhoz — ami érthető, hiszen egyértelmű, hogy a legalacsonyabb jövedelműek körében az átlagosnál jóval gyakoribb a többgyermekes család. (E tapasztalatok függvényében a gyermekruházati cikkek és az egyéb gyermekcikkek tavaly megszüntetett dotációját valószínűleg a szociálisan viszonylag leghatékonyabb ártámogatások közé lehetett volna sorolni!) Ezután olyan tételek következnek, amelyekből mindkét szélső csoport részesedése a 10 százalékos népességi részesedésükhöz eléggé hasonló arányú (tej, közlekedés stb.). Ezeket olyan tételek követik, amelyeknél ugyan a felső 10 százalék már érdemlegesen nagyobb arányban részesedik, mint az alsó 10 százalék, de azért még kiegyenlítő hatásúak (ugyanis a legalacsonyabb jövedelmű 10 százalékhoz jutó hányad még e dotációfajtákból is nagyobb annál a 4,6 százalékos aránynál, amennyihez e réteg a jövedelemből hozzájut). Ilyen a lakáshitel-, a lakbér-, a víz- és a csatornadíj-támogatás. Kinek, mennyit és miért? KÍVÁNCSI A VILÁGBANK A Világbank most már mindenre kíváncsi. Többek között arra is, hogy az államháztartás irányítói mit, mennyit és miért vesznek el a lakosságtól, s arra is, hogy — újraelosztásként — kinek, mennyit és miért adnak vissza? Vagyis, hogy az eladás és az újraelosztás miként érinti az alacsony és a magas jövedelmű háztartások anyagi helyzetét? Az — okkal-joggal? ... — kiváncsi Világbank kérdéseire a KSH életszínvonal-statisztikai főosztályának munkatársai válaszolnak. Ára: 16 Ft 1990. január 4.