Figyelő, 1990. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-04 / 1. szám

XXXIV. évfolyam 1. szám akban: lakossági dotációk­ köre az utóbbi években szűkült, mértéke is csökkent. 1988 elejétől a gyermekruházati termékek és szá­mos élelmiszer dotációja megszűnt, s ez ön­magában is jelentős áremelkedéshez veze­tett. Ám ennek ellenére 1988-ban még kere­ken 100 milliárd forint volt a lakosságnak jutó ártámogatás. Ebből 59 milliárd a folyó fogyasztást támogatta, mégpedig a javak néhány csoportjára koncentráltan, ami ki­derül a mellékelt táblázatból. További 41 milliárd forintnyi támogatás pedig a lakás­hoz kapcsolódott szociálpolitikai támoga­tás, kamattámogatás, illetve hitelelengedés formájában. Az 1989-re várható — s ponto­san még nem ismert — összeg a folyó fo­gyasztás támogatása esetében ugyanannyi, mint 1988-ban. Az inflálódó jövedelemhez mérve szerepe csökkenő: 1988-ban a lakos­sági (személyes) jövedelmek 7,4 százaléka, 1989-ben 6,4 százaléka volt. Más a helyzet a lakásberuházással kap­csolatos támogatással, ami forintértékben lévő, nagyobbrészt alacsonyan rögzített ka­matozású hitelállomány (1988-ban össze­sen 277 milliárd forint) mellett. A támoga­tás növekedése meghatározóan az infláció­val függ össze, a magasra szökött betéti ka­matok miatt megdrágult a hitelforrás: a be­tétállomány és a hitelállomány átlagkamata közötti rést ugyanis a költségvetés „tömi be”. A szociálpolitikai kedvezmények ösz­­szegének 1989. évi növekedése ugyanakkor a tavalyi változásokhoz kapcsolódik. Végeredményben a fogyasztási és a la­kásberuházási támogatások együttes össze­ge 1988-ban 100, 1989-ben várhatóan 116 milliárd forint, és mindkét évben egyfor­mán a jövedelmek körülbelül 12,5 százalé­kának felel meg. Fogalmazhatunk-e úgy, hogy e támogatá­sok megszüntetése egyenértékű lenne a jö­vedelmek 12,5 százalékos csökkentésével, vagy — kíméletesebben — úgy, hogy meg­szüntetésük kompenzálható lenne a jöve­delmek egyidejű 12,5 százalékos növelése­Az 1990. január 1-jétől érvényes új áfa-tör­vény legnagyobb újdonsága kétségtelenül az áfa­fizetési kötelezettség kiterjesztése a magánimportra. Bár ez sem teljes mérték­ben újdonság, hiszen a személygépkocsik behozatalára már múlt év december 1-jétől hatályos az új előírás. Volt is miatta jókora szócsata, és valószínűleg az sem lesz csen­des mulatság, amíg a magyarok megszok­ják az új rendet. Holott — a gépkocsikat le­számítva — nemigen fog nőni a behozatal pénzügyi terhe. Hogy akkor meg miért kel­lett módosítani a törvényt és az eljárást? Ha pedig így jó, akkor miért kellett ezzel két évet várni? Az alábbiakban a törvényal­kotók érveinek összefoglalásával próbá­lunk választ adni ezekre a kérdésekre. Szó sincs arról, hogy az eredeti áfa-tör­vény kidolgozásakor a szakemberek megfe­ledkeztek volna arról, hogy — a nemzetkö­zi tapasztalatok alapján — hasznos lenne mindenféle külkereskedelmi és magán-áru­behozatalt áfa szempontból egységesen ke­zelni, vagyis ugyanazokat az árukat egyfor­ma áfával terhelni, akármilyen módon is kerülnek az országba. (Bár Nyugat-Euró­­pában ennek csakis elvi jelentősége van, hi­szen a kiegyenlített árszintek miatt nincs ér­zékelhető bevásárló turizmus.) Ez azonban akkoriban azért nem volt megvalósítható, mert a vámrendelkezések élesen megkülön­böztették a hivatalos és a magánimportot. (Folytatás a 6. oldalon.) Áfa itt, áfa ott... A törvényekkel szabályozott három adónem közül kétségtelenül az áfa rendszere a legkiforrottabb. Az 1990. január 1 -jétől életbe lépő — törvényi és APEH kezdeményezésű — változások ugyan, legalábbis első pillantásra, mintha nem mind ezt igazolnák, de ez esetben is a rendszer egységességének, belső logikájának erősí­tését szolgálják. A fogadtatásuk viszont várhatóan nemigen lesz egységes. A legalacsonyabb és a legmagasabb jövedelmű népességtized részesedése az egyes támogatások összegeiből (százalékban) Tankönyv Lakás szoc.pol. kedv. Szilárd fűtőanyagok Tej Helyi közlekedés Társasház, ivóvíz, csat. Egyéb tejtermék Vaj Távolsági közlekedés Lakáshitel Lakbér Bérlakás víz, csat. Jövedelem Távfűtés Sajt Mozi, színház GAZDASÁGPOLITIKAI HETILAP A háztartások jövedelmeit és kiadásait át­­meg átszövő elvonások és támogatások bo­nyolult szövedéke, egyes elemeiben is ne­hezen követhető, egészében pedig gyakor­latilag áttekinthetetlen. Az elvonási „rovat­ban" ott vannak a termékadók, az általános forgalmi adó, a személyi jövedelemadó, a vámok és az illetékek, a közmű-hozzájáru­lások, az újraelosztási rovatban pedig a fo­gyasztási és a lakásberuházási ár-, illetve kamattámogatások, a termelői ártámogatá­sok és a különböző társadalmi juttatások. A kiegyensúlyozatlan állami költségve­téssel összefüggésben a kormányzat pénz­ügyi politikájának legfontosabb törekvése a különböző támogatások csökkentése, s az egész támogatási rendszer radikális átalakí­tása. E rendszer elemei közül az életszínvo­nallal legközvetlenebb összefüggésben el­sősorban a lakossági fogyasztás, illetve a lakásszerzés támogatását célzó pénzügyi át­csoportosítások állnak. Az alábbiakban ezek körét és az életszínvonalra gyakorolt hatását mutatjuk be. A költségvetésből folyósított fogyasztási és lakásberuházási támogatások (a további­is és a lakossági jövedelmekhez mérve is 1989-ben jelentősen nagyobb, mint 1988-ban volt. Ez nagyobbrészt a lakáshite­lek támogatásának, kisebbrészt a lakásvá­sárláshoz, illetve -építéshez nyújtott szoci­álpolitikai kedvezmények növekedéséből származik, az előbbi az 1988. évi 33 milli­árd forintról 1989-ben várhatóan 45 milli­­árdra, az utóbbi 8-ról 12 milliárd forintra emelkedik. A lakáshitelek dotációjának 1989. évi nö­vekedése nem elsősorban a lakáshitelezési rendszer módosításával magyarázható, hi­szen a hitelek egyévi növekményének jelen­tősége mindenképpen eltörpül a már meg­yei? Rossz az efféle fogalmazás, ha szem­ügyre vesszük a különböző javakhoz kap­csolódó támogatások megoszlását, mivel a lakosság különböző csoportjai e javakat egymáshoz képest nagyon eltérő mértékben vásárolják, ily módon más és más mértékű támogatáshoz jutnak. A jövedelmi rétegződést tekintve a skála két szélére kell leginkább figyelni: ezeket a népesség legalacsonyabb és legmagasabb jövedelmű 10-10 százalékának — szaknyel­ven szólva a jövedelmi szélső deciliseknek — az összehasonlításával szokás vizsgálni (a jelenlegi helyzetben a legalacsonyabb jö­vedelmű népességtized gyakorlatilag egy­beesik a létminimum alatt élő családokkal). A KSH várható számításai szerint 1989-ben a legalacsonyabb jövedelmű 1 millió 50 ezer személy valamivel több, mint 43 milli­árd forint, a legmagasabb jövedelmű ugyanennyi személy körülbelül 190 milli­árd forint jövedelemhez juthatott, előbbi csoport a jövedelemből 4,6, utóbbi pedig 20,3 százalékkal részesedett. S mi a helyzet a dotációval? A dotációkból nem egészen 9 milliárd fo­rint jut a legalacsonyabb, és körülbelül 15 milliárd forint a legmagasabb jövedelmű népességtizedhez. Vagyis — legalábbis átla­gosan és globálisan — igaz az állítás, hogy a nagyobb jövedelműek több dotációhoz jutnak, tehát az ártámogatás a szegény réte­gek megsegítésének kevéssé hatásos mód­szere. Mégsem állítható, hogy a támogatás ne mérsékelné a jövedelemkülönbségeket, ugyanis a legalacsonyabb jövedelmű 10 százalék lényegesen nagyobb arányban ré­szesedik a támogatásokból, mint a jövedel­mekből (az előbbiekből 7,6, az utóbbiakból csak 4,6 százalékkal). Viszont a legmaga­sabb jövedelmű 10 százalék részesedése a dotációkból lényegesen kisebb a jövedelmi részesedésénél (12,9 százalék a dotációk, 20,3 százalék a jövedelem esetében). A mellékelt grafikon bemutatja, hogy faj­tánként a támogatás hány százaléka kerül a legalacsonyabb és a legmagasabb jövedel­mű népességtizedhez. A legalacsonyabb jö­vedelmű 10 százaléknyi népesség a tan­könyvek dotációjából és a lakáshoz kap­csolódó szociálpolitikai kedvezményből jut a legnagyobb arányú részesedéshez — kö­rülbelül 16 százalékhoz — ami érthető, hi­szen egyértelmű, hogy a legalacsonyabb jö­vedelműek körében az átlagosnál jóval gya­koribb a többgyermekes család. (E tapasz­talatok függvényében a gyermekruházati cikkek és az egyéb gyermekcikkek tavaly megszüntetett dotációját valószínűleg a szociálisan viszonylag leghatékonyabb ár­támogatások közé lehetett volna sorolni!) Ezután olyan tételek következnek, ame­lyekből mindkét szélső csoport részesedése a 10 százalékos népességi részesedésükhöz eléggé hasonló arányú (tej, közlekedés stb.). Ezeket olyan tételek követik, ame­lyeknél ugyan a felső 10 százalék már ér­demlegesen nagyobb arányban részesedik, mint az alsó 10 százalék, de azért még ki­egyenlítő hatásúak (ugyanis a legalacso­nyabb jövedelmű 10 százalékhoz jutó há­nyad még e dotációfajtákból is nagyobb annál a 4,6 százalékos aránynál, amennyi­hez e réteg a jövedelemből hozzájut). Ilyen a lakáshitel-, a lakbér-, a víz- és a csatorna­díj-támogatás. Kinek, mennyit és miért? KÍVÁNCSI A VILÁGBANK A Világbank most már mindenre kíváncsi. Többek között arra is, hogy az államháztartás irányítói mit, mennyit és miért vesznek el a lakosságtól, s arra is, hogy — újraelosztásként — kinek, mennyit és miért adnak vissza? Vagyis, hogy az eladás és az újraelosztás miként érinti az alacsony és a magas jövedelmű háztartások anya­gi helyzetét? Az — okkal-joggal? ... — kiváncsi Világbank kérdé­seire a KSH életszínvonal-statisztikai főosztályának munkatársai válaszolnak. Ára: 16 Ft 1990. január 4.

Next