Figyelő, 1990. július-december (34. évfolyam, 27-52. szám)

1990-09-06 / 36. szám

A BHG UTOLSÓ REMÉNYE CSERBENHAGYÁS? A távközlési programban való részvétel a jelek szerint vízválasztó lehet néhány ma­gyar cég életében. Köztük van a BHG is. Kritikus pénz­ügyi helyzetének jobbra for­dulása múlik azon, mekkora szeletet tud kihasítani a digitá­lis telefonközpontok szállítá­sából. Hol van versenyelőny­ben a gyár a többiekkel szem­ben — kérdeztük Mikics Lászlótól, a BHG vezérigaz­gatójától. ► Abban, hogy már négy éve megvásárolta egy korsze­rű rendszer, a ADS licencét a Northern Telecom kanadai cég osztrák partnerétől, az Austria Telecomtól. Azóta el­végezte a rendszer bevizsgálá­sát, és adaptálta a magyar há­lózathoz. A gyártásra annyira felkészült, hogy már jövőre szállítani tud akár 100 ezer vonalnyi digitális telefonköz­pontot. Ezt szerintem egyet­len versenytársunk sem tudja megtenni, hiába áll mögöttük a Siemens, a SEL vagy a Samsung. Egyszerűen nem tartanak ott az előkészületek­ben. Csakhogy a BHG éppen ezek miatt az előkészületek miatt került kriti­kus helyzetbe. Milliárdot költött a be­ruházásra, gyártóberendezéseket vett, úgy kockáztatott, hogy nem lát­ta biztosan a piacot.­­ Én ezt egészen máskép­pen látom. Amikor 1986-ban az akkor még hatósági jog­kört is gyakorló Postával megkötöttük a keretszerző­dést az Austria Telecommal, szerintem ez a lépés maga a rendszerválasztás volt. Nem csak az ADS licencét vettük meg a hozzá tartozó know­­how-val, hanem a Posta 10 központot is rendelt 100 ezer vonallal az Austria Telecom­tól. Éppen azért, hogy referen­ciája, üzemeltetési tapasztala­tai legyenek. Ezek jók, még­sem kaptunk egy rendelést sem eddig. A Posta akkori lé­pését szerintem csak úgy le­het értelmezni, hogy a távköz­lésfejlesztési programban ezt a rendszert kívánja alkalmaz­ni. Ezért nem lehet olyan helyzetbe hozni a BHG-t, hogy miután az akkori döntés értelmében felkészült egy fel­adatra, most megrendelések híján tönkremenjen. Tehát Ön szerint már determinált a távközlésfejlesztés lehetséges mű­szaki útja? Azaz letették a voksot az ADS-rendszer mellett?­­ Annak idején nem csak az Austria Telecom jött szóba, de végül csak ez a cég vállal­ta, hogy az akkor még CO­COM tiltás alatt lévő digitális telefonközpontokra — a két évvel későbbre várt könnyíté­sekben bízva — áruszállítási és licencszerződést kössön. Azaz fejlesztéseit végül is egy kockázatos üzletre ala­pozta, persze ezt érvényesítet­te az akkori árban is. Azóta azonban már lement az árai­val is, a legutóbbi szállítások­ra már szolid ajánlatot tett. Nem látom be egyébként, hogy miért kellene lemonda­ni egy 100 ezer vonalas refe­renciáról, amely már minden­ki megelégedésére üzemel. Úgy kellene ezt a lépést ke­zelni, mintha már a főközpon­toknál alkalmazandó rend­szer ki lenne választva és a vi­déki központok rendszervá­lasztására kellene versenyt ki­írni. A fejlett hírközléssel ren­delkező országokban is két di­gitális rendszer él egymás mellett. A BHG-nek egyéb­ként van műszaki megoldása az ADS-nek a hagyományos ARM Crossbar központhoz való csatlakoztatására is. Miért függ a BHG annyira a hazai piactól, ha műszakilag ennyire fölké­szült, akkor nyugatra vagy keletre nem tudna szállítani? Ráadásul a KGST-országok egy részében a Crossbar központokat a BHG szerel­te föl.­­­ Az ADS ugyan egy elter­jedt rendszer, 40 millió vonal van belőle a világon, de min­den ország sajátos hálózatá­hoz kell adaptálni. Most nem tudunk a vállunkra venni újabb többszáz­ milliós adap­tálási költséget, miközben nincs biztos piaci hátterünk itthon. Ha ez meglenne, ter­melődne annyi nyereség is, amiből szolid fejlesztésre is jut, s akkor lehetne gondol­kodni további piacokban. Ami a kelet-európai országo­kat illeti, az NDK hagyomá­nyos piac volt, de az újraegye­sítés gondolata óta már a Sie­mens és a SEL vív konkuren­ciaharcot egymással ezen a piacon az általuk képviselt EWSD és System 12 rend­szerrel. Másik jelentősebb pi­acunkon, Csehszlovákiában szintén mostanában dől el, hogy melyik rendszert vá­lasztják! Nagy nyugati cégek ott is vegyes vállalatokat hoz­nak létre belföldi gyártókkal, hogy előnyre tegyenek szert. Ezért az NDK-ban és Cseh­szlovákiában is már csak a korábbi rendszer bővítője­­ként jön szóba a BHG. P. E. A távbeszélő-szolgálat nyereségének alakulása (millió forint, 1990. évi adatok 1989. évi árakon) Megnevezés 1985. 1990. 1990/1985. tény várható százalék Bevétel 8580 17 033 198,5 Költség 4785 11 343 237,1 Nyereség 3795 5 690 149,9 Az egy főállomásra vonatkozó adatok (forint/főállomás, 1990. évi adatok 1990. évi árakon) Megnevezés 1985. 1990. 1990/1985. tény várható százalék Bevétel 11 613 17 798 153,3 Költség 6 477 11 853 183,0 Nyereség 5137 5 946 115,7 MINIMÁLIS PROGRAM MIBŐL JÖN ÖSSZE A 84 MILLIÁRD? Siklós Csaba miniszter a közelmúltban meghirdette a távközlésfejlesztés rövid távú, hároméves programját. Ezek szerint a 84 milliárdos program révén 520 ezer új telefonfővonalat létesítenek. Miből jön össze ez a 84 milliárd? Mint tudjuk, ez a beruházási igény 1989-es áron értendő, s a korábbiakhoz képest visszafogott programnak tekinthető. A programot némileg részben a Világbank szakértőinek véleménye alapján mérsékelték. Több hazai szakember szerint egy ilyen nagyságrendű fejlesztés biztosan megvalósítható —inkább egy minimális programnak tekinthető —, de a források összetételében még jelentős a bizonytalanság. A program 1991-ben 26 milliárd, utána 31 milliárd, majd 1992-ben 27­ milliárd forintos fejlesztést irányoz elő. Közvetlen állami támogatás híján a Távközlési Vállalat döntően saját forrásra támaszkodik, amelyet tarifaemeléssel, nyereségadó-kedvezménnyel és preferenciális amortizációelszámolással kíván többek között megalapozni. Nehézség abból fakad, hogy míg korábban a külföldi tőke jelentős bevonásával számoltak, erre a mai privatizációs légkörben némiben lehet számítani a jövő év végéig. Ezért — eltérő kalkulációk szerint — az induló évre még 8—12 milliárd forint hiányzik. Ami biztos, az a 150 millió dolláros világbanki és a 100 millió dolláros európai beruházási banki hitel. Információink szerint ezen belül a világbanki hitel az időszak elején tetemesebb összeget képviselne, majd folyamatosan csökkenne, a másik hitelnél ez éppen fordítva lenne. E két forrásból az első évben 6,8 milliárd forintnyi devizahitellel kalkulálnak, 1992-ben 4,8 milliárd, 1993-ban 3,7 milliárddal. Az egyéb külföldi hitelfelvételi lehetőségek közül 1991-ben egy 200 millió márkás kötvény kibocsátását tervezi az NSZK-ban a Távközlési Vállalat. 1990. SZEPTEMBER 6. TÁVKÖZLÉS TARIFAEMELÉSRE KÉSZÜLVE A távközlésben az új digitális technikai rendszerek fejlesztése ab­szolút összegekben lényegesen na­gyobbra rúg a korábbiaknál. Kire ter­heljük a technikai áttérés költségeit, a vállalati szerepvállaláson és a pénz­intézeteken kívül? Kizárólag a táv­közlési hálózat új előfizetőire vagy azokra a régi előfizetőkre is, akik­nek egyébként megfelelne a mai ellá­tás színvonala. Nemzetközi összehasonlításban Magyarországon az előfizetési és be­szélgetési díjak alacsonyak, míg a beruházási hozzájárulás magas.(A távközlési szolgáltatások díja 1985 és 1989 között az ipari árindexszel együtt nőtt, jócskán elmaradt tehát a fogyasztói árindextől.) A tervezett fejlesztési program egyik változatá­ban igen jelentős tétel lenne a háló­zatra újonnan bekapcsolódók beruhá­zási hozzájárulása. Eszerint a mai vállalati tarifa szerint mindenki 80—90 ezer forint ellenében juthat­na a digitális hálózathoz csatlakozó fővonalhoz. Egyes számítások sze­rint a Magyar Távközlési Vállalat (MTV) így a következő évben össze­sen 18 milliárd forintnyi beruházási hozzájáruláshoz jutna. Az MTV ér­dekeltsége ebben a rendszerben töb­bek között az, hogy ma a belépési dí­jak után nem adózik. Kétségtelen, hogy ekkora árért leginkább a nagyfogyasztók tudná­nak fővonalat vásárolni, de kétséges, hogy a távközlési szolgáltatások mi­nél gyorsabb igénybevételének és ki­­terjedésének ez a legjobb útja-e. Ar­ról nem is beszélve, hogy a belépési terhek növelése változatlanul hagy­ná a korábbi privilegizált rétegeket. Minisztériumi szakemberek úgy vélik, lehetséges más finanszírozási rendszer is. Lefedőhálózat esetén, fi­gyelembe véve a távbeszélő szolgál­tatások nyereségességét, reális felté­telezés, hogy 5 év alatt a beruházási költségek háromszorosa is megtérül, így viszont nem indokolt a horribilis belépési összeg megkövetelése. Meg­felelő tarifapolitikával el lehet érni, hogy a képződő nyereségből fedez­hessék kisebb forgalmú helyeken a hálózatfejlesztést. A magasabb belépési díjak helyett inkább egy nagyobb, 2—3 ezer forin­tot is elérő előfizetési díjat kellene bevezetni, amely azonban „lebeszél­hető” lenne. Ez biztosítaná, hogy kezdetben a nagyobb fogyasztók kapcsolódnának a hálózatra, sőt ösz­tönözné a fogyasztást, melynek a le­fedő stratégia esetén már nincs kapa­citáskorlátja, így nem kell azzal sem számolni, hogy a nagy belépési díj korlátozza a potenciális fogyasztók belépését. Ez a rendszer elvileg lehe­tővé tenné, hogy a korábbi fogyasz­tók is nagyobb teherviselőkké válja­nak, azaz részt kapjanak a további fejlesztésekből. A digitális hálózatra áttérő fo­gyasztók helyére belépő, az alacso­nyabb szintű (de azért a korábbinál jobb) szolgáltatással megelégedők csatlakozásának is lehetne az előfel­tétele egy , a korábbinál magasabb előfizetési díj. (A szociális és politi­kai feszültségek miatt azonban alig elképzelhető, hogy a fekete telefon­nal rendelkezők számára konfliktus­­mentesen rendezhető az előfizetési díjak emelése.) Ehhez kapcsolódó, esetleg kiegé­szítő lehetőség a beszélgetési díjak emelése. Ha azonban erre hárul a fi­nanszírozási szükséglet előteremté­se, akkor talán túlságosan is meg­emelné a díjakat, ami szintén csök­kentheti a forgalmat. Tarifaemelésre azonban minden­képpen szükség van, az idén bejelen­tett 11—12 százalékos drágítást már megsemmisítette az infláció. A vég­leges mértéket befolyásolja az is, hogy megkapja-e a Távközlési Válla­lat a kívánt nyereségadó-kedvez­ményt három évre, ami évente 5,1 milliárd forint megtakarítás a számá­ra. Ha a költségvetés nem tud elte­kinteni ettől a bevételtől, tarifaeme­léssel kárpótolja majd magát a válla­lat. Ennek nyomán az inflációt leszá­mítva 50 százalékos, azt is belekal­kulálva 70 százalékos drágításra kel­lene számítani jövőre. Ez az emelés a beszélgetések és az előfizetés díjá­ra is vonatkozik. A RÁDIÓTELEFONVITA APROPÓJÁN A bulvársajtó nyitotta egyetlen csapáson haladt a Hungária Telecom Kft.-nek analóg rendszerű rádiótelefon létesítésére adott — jó okkal kritizált — koncessziójának vitája. Eközben kevésbé működött a kritikai érzék a rádiótelefon-piac másik szereplőjével szemben. Igaz, a Magyar Rádiótelefon Kft. nem kapott olyan koncessziós jogokat, mint versenytársa. Az elmúlt év végén, miután lehetővé tették a Magyar Távközlési Vállalat számára 49 százalék erejéig külföldi tőke bevonását, rá néhány nappal — mint a Kopint-Datorg egyik tanulmánya felhívja erre a figyelmet — bejelentették az MTV és az US West üzemeltetői vegyes vállalatának megalakítását, ,/­z erről folytatott tárgyalásokról korábban nem jelent meg közlemény és e döntést nem előzte meg nyilvános versenytárgyalás” — olvasható az említett tanulmányban. A múlt év végére ígért postai vagyonértékelés adatainak nyilvánosságra hozatala nélkül történt mindez. De némi magyarázatra szorul ez az általános sietség rádiótelefon ügyben, ha a Telecom Austria Ltd. (TAL) által a magyar távközlésfejlesztésről tavaly készített tanulmányára gondolunk. Eszerint a mobil rádiótelefon-hálózat kiépítése ne kezdődjön meg analóg cellás rendszerben, hanem csak akkor, ha már a digitális cellás rendszer elérhető lesz. Az analóg rendszer kiépítését jelentő döntéseket mégis akkor hozták meg, amikor már reális közelségbe került a korlátozó COCOM-előírások eltörlése... 31

Next