Figyelő, 1994. január-március (38. évfolyam, 1-13. szám)

1994-01-06 / 1. szám

DÖGEI IMRE Megkülönböztetve Nemrég összeakadtam egy, az ötvenes éveiben járó mezőgaz­dasági szakemberrel, aki a múlt év őszén elvégezte a munkaügyi hivatal által is tá­mogatott agrármenedzseri tan­folyamot. Később megpályázo­t­ta a Karcag, Kunmadaras és Tomajmonostora települések által közösen kiírt pályázatot, amit el is nyert. Ez év közepétől tény­kedik agrármenedzseri — magyarul amolyan szaktanácsadói — munkakörben, s legfőbb fel­adata a kisemberek agrárvállalkozásainak segíté­se. „Jó három évtizede a téeszeket szerveztem, most meg újratanítom gazdálkodni, vállalkozni a magyar parasztot” — jegyzi meg némi iróniá­val. Eddigi tapasztalatai alátámasztják a már-már közhelyszámba menő megállapítást: a közgazda­­sági környezet manapság nem ösztönöz a mező­­gazdasági fejlesztésekre, inkább lehetetlenné te­szi azokat. A legnagyobb gond a tőkehiány, amit az emberek hitelfelvétellel próbálnak áthidalni. A három településen 32 ezren élnek, a szántóte­rület 40 ezer hektár, a munkanélküliség pedig meghaladja a 25 százalékot. • Akik szaktanácsért fordulnak hozzá, azok jó­részt munka nélkül maradt fiatalok, a néhány hektárnyi, tagi jogon járó vagy kárpótlásból szár­mazó földet maguk művelik, vagy — s inkább ez a jellemző — potom pénzért bérbe adják. A nyugdíjas korhoz közel állóknak vagy éppen a nyugdíjasoknak, a „legvagyonosabbaknak”, átlag 8—10 hektár földjük van. A földet csak kis ré­szük adja bérbe, a feltétlenül gépet igénylő mun­kafolyamatok kivételével mindent maguk csinál­nak. Viszont néhány tíz-, esetleg százezer forint kellene nekik az induláshoz. A gond voltaképpen itt kezdődik. A pénzinté­zetek félmillió forint, illetve bizonyos birtokmé­ret (minimum 20 hektár) alatt nem állnak szóba az „ügyfelekkel”. Ha igen, akkor is 30 vagy 50 százalék saját erőt kérnek. Unásig ismételt a gaz­dálkodás jövedelméhez képest magas kamat; a különböző jutalékokkal, kezelési költségekkel még a „kedvezményes hitelek” utáni kamat is fel­megy 28—32 százalékra. Külön téma a nagyon nehezen teljesíthető, 150—200 százalékos fede­zetigény. A tenyészállat például önmagában nem, vagy csak nagyon magas biztosítási díjjal lehet fedezet, annál inkább örülnek a bankárok a nyugati autónak vagy a lakatlan nyaralónak. (Akinek viszont ilyenek vannak a birtokában, az miért is fordulna százezres pénzekért a hitelezők­höz?) A legtöbb fejtörést mégis az üzleti tervek ösz­­szeállítása okozza az agrármendzsernek, hiszen ezek nélkül balgaság bármely bankhoz bekopog­tatni. A kamat elszámolható költségként, a tőke törlesztése azonban csak az adózott nyereségből történhet, s ez az üzleti terv gyenge pontja. A szokványos lejárati időkkel kalkulálva ugyanis 30—50 százalékos nyereségrátát kell kihozni, ám agrárberkekben már a 10 százalék is kitűnő eredménynek számít. A banktisztviselő tehát sze­mélyesen dönt, elhiszi-e vagy sem az üzleti terv­ben foglaltakat. Az ismerős bankigazgató a kö­vetkezőket válaszolta példabeli emberünknek: „a bankok irányelvül kapták, hogy tanúsítsanak ön­mérsékletet a mezőgazdaság hitelezésénél, te pe­dig adjál mértéktartó tanácsokat”. Arra a kérdésre, hogy milyen lesz mondjuk tíz év múlva a magyar mezőgazdaság birtokszerke­zete, még a hazai agrárgazdaság jövőjéért felelős emberek is legfeljebb a sokszínű jelzővel felel­nek. Mert az aligha válasz, amit unos-untalan hallunk: a magyar agrárpolitikában (?) megkülön­böztetett szerep jut a családi farmgazdaságok­nak. Az lehet, hogy megkülönböztetett, de hogy ez sokoldalú támogatást vagy egyoldalú diszkri­minációt jelent-e, arról nem szól a fáma. A mai állapotokból következtetve ez utóbbi tűnik hihe­tőbbnek. Meglehet persze, a kilátástalanság csak a közelmúltra igaz, hiszen a kormány nemrég döntött: a termőfölddel rendelkező munkanélküli­ek 200 ezer forint kamatmentes hitelt vehetnek fel, a gazdálkodni szándékozók pedig félmillió forint támogatásra pályázhatnak!­ ­ AZ ÉV GYŐZELME A LE MONDE KARIKATÚRÁJA FIGYELŐ 1994. JANUÁR 6. 3 BECSKY RÓBERT Egy százalék és más semmi? Egy éven belül immár hatod­szor került sor a forint leérté­kelésére. A mostani egy száza­lék azonban aligha elégíti ki a leértékeléspártiakat, akik a le­értékeléstől az export jövedel­mezőségének javulását várnák és némi védelmet az importtal szemben. A forint jelentősebb leértékelése, e vé­lemények szerint, a hazai termelés dollárban mért költségének csökkentésével legalábbis lassí­taná a magyar termelők versenyképességének romlását. A legkülönbözőbb felmérések szerint a mai magyar gazdaságban igen alacsony, gyakran 50—60 százalékos kapacitáskihasználás mellett — hangzik érvelésük — a leértékelés inflációs hatása is kisebb lenne. Tekintettel a külkereske­delmi és a fizetési mérleg 3 milliárd dollár körüli hiányára, 1993-ban az erőteljes leértékelési vára­kozások nyomán az áru- és pénzpiacokon speku­lációs folyamatok indulhatnak meg. Az importő­rök előrehozzák vásárlásaikat, az exportőrök el­lenben — ha módjuk van rá — visszatartják szál­lításaikat. A leértékelési várakozások gerjesztet­te spekuláció pedig tovább ronthatja az ország külső egyensúlyi helyzetét. Egyszázalékos leérté­kelés aligha javít a magyar termelők versenyké­pességén, és ellentétben a pénzügyminiszter mi­napi rádiónyilatkozatával, a leértékelési várako­zásokat sem hűti le. Sőt, inkább jelzés a terme­lőknek, hogy további leértékelések következ­nek. De a január 3-ával hatályba lépett leértékelés azokat sem nyugtatja meg, akik szerint az export 1992 végétől-közepétől megindult visszaesésé­nek elsősorban kínálati okai vannak. Következés­képpen nem az export jövedelmezőségét kell ja­vítani a forint leértékelésével, változatlan áru­­szerkezet mellett. (Hogy például a magyar terme­lők több bérmunkát vállaljanak, ami a kivitel nö­vekedésének az elmúlt években jelentős tényező­je volt.) A kereskedelem- és gazdaságpolitiká­nak a rövid távú exportösztönzés helyett az ex­portszerkezet átalakítását célzó, a külkereskedel­mi és a fizetési mérleg esetleg átmeneti romlásá­val is járó intézkedéseket kell felvállalnia. A múlt év szeptemberében elfogadott kormányzati csomagterv is tartalmazott ilyen célokat: az ex­porthitel-, a finanszírozási és garanciarendszer ki­építését, az exportképes árualapok létrehozását segítő adó-, vám-, kamat-, és amortizációs leírá­si kedvezményeket stb. Mindezekből eddig vajmi kevés valósult meg. A magyar export-import bank részvénytársaság­ról szóló törvényjavaslatnak már a múlt év de­cemberében az országgyűlés elé kellett volna ke­rülnie. Ehelyett ismét kiújult a hatáskörökről, a szükséges források előteremtésének módozatai­ról, a szervezetről lassan két éve folyó vita. Vám-, kamatleírási kedvezményekről szó sincs, a társasági adó 4 százalékpontos csökkenése alig­ha lódítja meg a beruházásokat. Ezért változatlanul marad­ a leértékelés. NÉZŐPONTOK

Next