Figyelő, 2001. október-december (45. évfolyam, 40-52. szám)

2001-10-01 / Különszám - Top200

A légi irányító­ ­m sokan irigyelték Szarvas Ferencet, amikor ta­valy kinevezték a Malév elnökévé. A korábban a banki lépcsőfokokon lassan, de biztosan felfelé lépegető Szarvas életében az 1998-as év jelentette a döntő változást. Az 1995-ig a Corvinbank, majd ez­után 1998-ig egy időben a PKB Bank vezérigazgató­helyetteseként, illetve a Polgári Bank vezérigazgatója­ként tevékenykedő bankár akkor került a reflektor­fénybe, amikor 1998 tavaszán ő lett az Állami Privati­­­zációs és Vagyonkezelő Rt. pénz- és tőkepiaci vezér­igazgató-helyettese. A stratégiai kérdések iránt érdek­lődő menedzsernek komoly kihívást jelentett az új pozíció, hiszen nemcsak a bankprivatizáció utolsó fá­zisát felügyelte, hanem gondoskodni kellett a tartósan állami tulajdonban maradó pénzintézetek állami kontrolljáról, valamint a tőkepiacon keresztüli rész­vényértékesítési tranzakciók lebonyolításáról is. Az igazi mélyvíz azonban 2000 őszétől datálódik, ekkortól tapasztalhatta meg Szarvas a Malév elnöke­ként, hogy milyen nehéz egy döntően állami tulaj­donban lévő vállalat piackonform, versenyképes és pénzügyileg is eredményes működést biztosító átala­kítása. A 2000-es év egyébként a Malév számára ko­rántsem volt sikertörténet, hiszen a nemzetközi ten­denciák felerősítették a bajokat a nemzeti légitársa­ságnál. A kerozin ára a duplájára emelkedett egy év alatt, az euró folyamatosan gyengült a dollárhoz ké­pest, és a korábban nem teljesített helyi iparűzési adófizetési kötelezettség is sújtotta a céget. Ennek ellenére az idei év tekintetében Szarvas már kifeje­zetten bizakodó. Úgy véli ugyanis, hogy a stratégi­ai és átalakítási program, mely újdonság a Malév 50 éves történetében, gyökeres változást hoz a cég életében. A reménybeli csatlakozás valamely szö­vetségi rendszerhez - a pénzügyi konszolidációval együtt - hosszú távon biztosíthatja a Malév piaci pozícióit. „Ez egy nagyon komoly szakmai kihívás, hiszen ez az utolsó pillanat, amikor eldőlhet: a belső gyökeres megújulás után a Malév tud-e integ­rálódni a nemzetközi légi közlekedésbe” - mondja Szarvas Ferenc. • O Shell 2001. október • TOP 200 119 TOPFOK Az öltöztető­ özel húsz éve öltözteti az ország férfiait a Griff Gentlemen’s, illetve jogelődje. A gazdasági kör­nyezet időközben rettentő sokat változott, amihez a vállalkozás formája is igazodott. A tulajdonos házas­pár kisiparosként kezdte, majd átestek a gmk.- és pjt.-korszakon is, mire 1993-ban részvénytársasággá alakultak. Ám Sütő Zoltánék filozófiája, célja - az öltözködési kultúra ha­zai megteremtése, fej­lesztése, illetve az ízlés­formálás - mindvégig változatlan maradt. Je­lenlegi 15-20 százalékos részesedésükkel megha­tározóak a piacon, s a Griff Gentlemen's mint stabil, megbízható, botrányoktól mentes tár­saság­­ neve már jó ideje ismerősen cseng Magyar­­országon. Mint Sütő Zoltán el­nök-vezérigazgató mond­ja, felesége szabóként a szakmai hátteret hozta a házasságba, ő pedig a keres­kedelmi ismereteket, bár az­óta egymás szakmáját is ki­tanulták. Saját tervezésű és készítésű kollekcióikkal ele­inte azt az űrt igyekeztek betölteni, amelyet a szocia­lista hiánygazdaság keltett az igényes férfiruházat te­rén, s a multinacionális cé­gek és a világmárkák megje­lenése óta is állják a sarat. Kétéves működés után meg­nyitották első boltjukat, mert fontosnak tartották, hogy közvetlenül érintkez­zenek a vevőkkel, hogy a fej­lesztéseknél figyelembe ve­hessék a véleményüket. A következő boltjukat már a Váci utcában rendezték be, de minderre a 2500 négy­zetméteres áruházuk tette fel a koronát a Nyugati té­ren. Eközben országos bolthálózatot is kiépítettek. Törzsvásárlói klubot is működtetnek, mely ma már 14 ezer tagot számlál. Az évente 10-15 százalékos növekedést, tavaly másfél milliárd forintos árbevételt produkáló cég 200 alkalmazottat foglalkoztat, s ugyanekkora létszámú beszállítói hátteret lát el munkával. •­­ Eredmények ■ 14 saját és 4 franchise­­rendszerben működtetett üzletből ál­ló országos hálózat ki­építése ■ Évi több mint százezer vásárló ■ Az 1992., majd az 1996. évi olimpiára uta­zó magyar csapat for­maruhájának tervezésé­re és kivitelezésére kiírt pályázat elnyerése (a női ruházatot megalko­tó céggel közösen) Eredmények ■ A Malév stratégiai és át­alakítási programjának elfogadtatása ■ A veszteséges távoli desztinációk leépítése ■ A Malév szolgáltatásai­nak fejlesztése

Next