Figyelő, 2005. január-március (49. évfolyam, 1-13. szám)

2005-03-10 / 10. szám

Plutzer Tamás • 36 éves, Kecskeméten lakik. A Ker­tészeti Egyetem főiskolai karán végzett kertészmérnök szakon, ezt a Külkeres­kedelmi Főiskolán szerzett marketing­menedzseri diplomával egészítette ki. • Egy ismerősével 1992-ben alapította meg a Benedek és Plutzer Kft.-t, amely ásványvízpalackozásra szakosodott. A cég neve néhány hete Aquarius-Aqua Kft.-re változott. • Egy 4 éves és 2 éves kisfiú édesap­ja. Szeret vitorlázni és snowboardozni, hétvégén pedig saját lován lovagol­ tét. Az 580 millió literes magyarországi fo­gyasztásnak 2004-re már 15 százalékát a kft. palackozta. A muftikkal kapcsolatban Plutzernek nincsenek rossz élményei: „Megbízható, korrekt üzletfeleknek bizo­nyultak, s a fizetési határidők sem voltak olyan hosszúak, hogy likviditási problé­mát okoztak volna a kft.-nek: keményen meg kell felelni az elvárásaiknak, de meg­éri velük dolgozni”. A kapacitás az igényeknek megfelelően növekedett. A kezdeti, használtan vett gépsorokat 2002-ben, a Széchenyi Terv ke­retében elnyert vissza nem térítendő tá­mogatásból egészítették ki az első, immár új berendezéssel. A nyereség visszaforga­tásával és kamattámogatásos hitel felvéte­lével folyamatosan új gépparkot vásárol­nak, a kapacitás immár eléri a napi félmil­lió palackot. Eközben, a gépsorok auto­matizáltsága okán, a munkaerő-igény csak kismértékben nőtt. A dolgozók legna­gyobb részét munkaerő-kölcsönző cégek­től kapják, mivel az ásványvízgyártásban nagy a szezonális ingadozás. „Tamás kitartó és önzetlen, emiatt is si­keres üzletemberként” - vallja Molnár László, az ásványvízgyártó disztribúciós igazgatója, aki közelről ismeri a cégveze­tőt, hiszen rokoni kapcsolat­ban is állnak. „Egy adriai vi­torlázás során a kikötőben a mellettünk álló olasz hajó le­génysége bajba került: a kikö­téshez használt kötél felcsa­varodott a propellerre. Tamás búvárszemüveggel és egy kés­sel lemerült, s félórányi ke­mény munkával sikerült ki­szabadítania a csapdába ke­rült hajót.” A biztos termelési háttér mellett 2004- ben döntött úgy a cég, hogy új termék be­vezetésével növeli piaci részesedését. Egy szintén albertirsai, de teljesen új kútból, új márkanévvel forgalmaznak majd vizet. A márka kiépítését nem reklámügynökség­re, hanem saját belső csapatra bízták, s pi­ackutatást is végeztek. „Az élelmiszerbolt­ban vásárlók 70-80 százaléka nő, tehát a tervezésnél az ő feltételezett elvárásaik­nak akartunk megfelelni” - avat be Plutzer. A palack vékonysága lehetővé te­szi, hogy akár egy gyerek is megfoghassa, míg a formatervezés a szebbik nemet esz­tétikai úton próbálja befolyásolni. Az új márkanév, a Veritas szintén a nőkre pró­bál hatni, a választásnál azonban volt még egy fontos szempont: külföldi piacokra is megpróbálnak vele betörni. A brand építé­sében kiemelt szerepet játszik a mecena­túra. Támogatták Baumgartner Zsoltot, il­letve a holland kulturális évadot is. EZÜSTÉREM. A hazai bevezetés előtt „főpróbával” készült a csapat: az új termé­ket kivitték a párizsi ásványvíz expóra, ahol a Veritas a szénsavas kategóriában ezüstérmet nyert. „Amellett, hogy szállo­daláncok érdeklődtek unikumnak számító ásványvizünk iránt, a látogatók tömegesen vitték el standunkról a mintaként kiállított üvegeket, az utolsó napra már egy palack­­nyi sem maradt” - utal a nagy érdeklő­désre Plutzer, aki szerint a magyar ásvány­vizet kezdik világszerte elismerni. A tavalyi profit nagy részét további beru­házásokra fordítja az ambiciózus tulajdo­nos: „Bár elsősorban a hazai piac kiszolgá­lására törekszünk, külföldön is szeretnénk magunkat megméretni.” Az időzítés is en­nek megfelelően alakul: a nyári szezonban még a hazai piacra gyártanak, s ősztől ter­vezik a külföldi szállításokat. „Több ügyfél­lel is tárgyalunk, a legvonzóbbnak az arab piac tűnik” - tekint a jövőbe az ügyvezető igazgató. Ott ugyanis jelentős piaci rés mutatkozik az olcsó, illetve a prémium ásványvizek kö­zött. A magas szállítási költ­ségek miatt a további cél­pontok a környező orszá­gok lehetnek, elsősorban az osztrák, a német piac, vala­mint a balkáni régió. SIMON S. ANDRÁS ........is. -----------­ hirdetés Megfelelő embert, a megfelelő forrásból Zamborszki Andrea HUMÁN ERŐFORRÁS VEZETŐ Mil­upa, Nutricia Profession.hu: A Milupa miért választja partneréül a Profes­sion.hu-t a toborzásai folya­mataiban? Zámborszki Andrea: Elsősorban azért, mert biztosak lehetünk abban, hogy érkezik megfelelő számú és minőségű jelölt az adott pozícióra. Korábban sokszor pró­bálkoztunk más csatornákon ke­resztül elérni a jelölteket, azonban a Professsion.hu-n keresztül sike­rült a kívánt célcsoport szélesebb körét is megszólítanunk. Egészen friss tapasztalatom van az oldal hatékonyságát illetően: február 10- én meghirdettünk egy területi képviselői állást, amire a mai nap­pal bezárólag közel 500 önéletrajz érkezett be. Profession.hu: Milyen segít­séget tud nyújtani a Profes­­sion.hu ebben a helyzetben? Z.A.: Ilyenkor két lehetőségünk van, mint felhasználónak. Termé­szetesen, ha úgy ítéljük meg, hogy elegendő pályázat érkezett, azonnal le tudjuk venni a hirde­tést az oldalról. A másik az elő­szűrés. Ezzel a szolgáltatással a cég leveszi a vállunkról azt a ter­het, hogy átnézzük valamennyi pályázatot, a pontosan meghatá­rozott kritériumok alapján a Pro­fession.hu kiválogatja a valóban esélyes pályázatokat, és kizárólag azokat továbbítja nekünk. Ezzel értékes munkaidőt takarítunk meg, ami a cég gazdaságos műkö­dése szempontjából sem elhanya­golható. PROFESSION.HU A VEZETŐ ALLASPORTAL

Next