Figyelő, 2010. szeptember-december (54. évfolyam, 39-52. szám)

2010-10-01 / Különszám - Top200

Bogsch Erik­a Ésszerű patriotizmust! S­zerencsésnek mondhatják magukat a Richter vezetői és dolgozói, hiszen az állami tulajdonos a gyógyszergyár 1994-es privatizációja óta rendület­lenül fenntartotta 25 százalék plusz egy szavazatnyi tulajdonrészét a vállalatban, ami biztosította cégünk függetlenségét. Ennek is köszönhető, hogy a Richter Gedeon Nyrt. azóta regionális multinacionális nagy­­vállalattá nőhetett a gyógyszergyártás és -forgalmazás területén. Igaz, mi is adtunk, adunk az országnak: 2009-ben adók és járulékok formájában, osztalékként befizetve, illetve a beruházásra, kutatás-fejlesztésre for­dított összegeket is beszámítva összesen 71,8 milliárd forintot. Ez az összeg a magyar kórházak jelenlegi teljes adósságállományának kétharmadát fedezné. Mi, üzletemberek, legelsősorban hitelességet, kiszámít­hatóságot és stabilitást várunk az államtól. Ehhez pedig következetes gazdaságpolitikán, illetve azzal koherens ágazati szakpolitikákon keresztül vezet az út. Esetünk­ben a mindenkori egészségügyért felelős minisztériumok és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a jogszabály­­alkotás során nem igazán veszik figyelembe a hazai vál­lalatoknak fontos versenyképességi szempontokat. Sőt, a 2006-os gyógyszer-gazdaságossági törvény az elmúlt három és fél évben összesen mintegy 7,5 milliárd forintot el is vont a Richtertől, miközben a gyógyszerár-támo­gatási politika továbbra is mostohán kezeli a jellemzően hazai gyártók által forgalmazott készítménycsoportokat. Merjük végre kimondani, hogy az EU által megenge­dett kereteken belül, de patrióta , azaz a hazai döntési központú gyártó és kereskedő cégeket támogató­­ állami döntéseket szeretnénk látni! Érthetetlen, hogy a magyarországi állampolgárok és vállalatok által a költ­ségvetésbe befizetett százmilliárdokkal miért támogat­juk aránytalanul nagymértékben az amúgy is hatalmas piaci versenyelőnnyel bíró, döntően a fejlett világból érkező, gyógyszeripari óriásokat. Az állami intézkedé­sek ugyanis évek óta ebbe az irányba mutattak. Őszin­tén bízunk benne, hogy e téren a 2010 tavaszán felállt új kormány érdemi, jelentős változtatásokat visz végbe. Látva a pénzügyi szektorra váró, vagy a távközlési cégekre kivetni tervezett különadók körüli huzavo­nát, meg kell jegyeznem: a magyar gyógyszercégek 2006 óta nagyon hasonló jogcímen fizetnek komoly összegeket az államkasszába. Ráadásul gazdaságpoli­tikai stratégiai hibának tartom, hogy ilyen típusú, és ilyen mértékű elvonással éppen minket, a hatalmas innovációs potenciállal dolgozó, nagy hozzáadott értéket teremtő, termelő szektort sújtják. Az itthoni elvonások ugyanis óhatatlanul beszűkítik a Richter Gedeon nemzetközi mozgásterét is. Sok vállalatvezető hosszú évek óta joggal rója fel azt is az állami döntéshozóknak, hogy az árfolyampolitika nagyon kiszámíthatatlan. Bár a devizában eladóso­dott háztartások manapság nagyon nehéz helyzetben vannak, mégis azt kell mondjam, a devizaárfolyamok ma sokkal közelebb állnak az ország termelékenysé­géből, gazdasági teljesítményéből következő erejéhez, mint pár évvel ezelőtt. Mi, több hazai nagyvállalattal együtt, már 2002-ben jeleztük az akkor újonnan felálló kormányzatnak, hogy a magas forintkamatok hosszabb távon nagyon nagy kárt okoznak a gazdaságnak. Jó néhány család sajnos most katasztrófaként éli meg a forint gyengülését, miközben mi - erősen exportori­entált társaságként - üdvözöljük a reálisabb forintkur­zust. Reméljük, rövidesen a hazai termelő szektornak ugyancsak kedvező patrióta gazdaságpolitika konkrét, kézzelfogható intézkedéseit is üdvözölhetjük majd. Tetteket, cselekedeteket várunk a kormányzattól, és bízunk benne, hogy a gazdaságfejlesztési, versenyké­pességi és egészségpolitikai prioritások közt létrejön az összhang. Szintén szükség lenne a pályázatok, beszerzé­sek során megnyilvánuló patriotizmusra, amely ha nem is kifejezett előnyt ad a helyi szereplőknek, de legalább nem hozza a világcégeknél hátrányosabb helyzetbe a magyarországi döntési központú cégeket.­­ Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója 14 FIGYELŐ TOP200 INGJ0)

Next