Figyelő, 2016. október-december (60. évfolyam, 40-51. szám)

2016-11-01 / Különszám - Top200

A ZSŰRITAGOK ÉRTÉKELÉSEI A AZ ÉV VÁLLALATA thyssenkrupp Presta Hungary Kft. z év legeredményesebb vállalata díj odaítélésekor a Figyelő által felkért zsűri a TOP200-as lista szereplői közül választ, egy többtényezős, sok év alatt kiérlelt kritériumrendszer alapján. A szempontok között kiemelt szerepe van természetesen az eredményességi mutatóknak, de figyelembe veszik a vállalatok társadalmi beágyazottságát, a gazdaság egészében betöltött helyét is. Mindezek mérlegelésével lett az év vállalata a thyssenkrupp Presta Hungary Kft. A cég az autóipar beszállítói hálózatának kiemelt fontosságú elemeit fej­leszti és készíti, a globális piac egyik vezető cégének hazai leányvállalataként személyautók elektromos kormányrendszerének fejlesztésével és komplett futóművek összeállításával foglalkozik. Kiemelkedően eredményes évet tudhat maga mögött: árbevételét mintegy 60 százalékkal, ezen belül exportját 10 százalékkal növelte; ennek értékeléséhez érdemes figyelembe venni a hazai gépkocsigyártásban betöltött szerepét. Különösen nagyot fejlődött az eredményessége: EBITDA-mutatója 2,5 szeresére, adózott eredménye 38-szorosára nőtt az előző évhez képest. A cég tevékenységének értékelésekor nagy súllyal esett latba, hogy a hazai fejlesztőbázison gyorsan növekvő számú, jelenleg mintegy 450 magas képzettségű magyar szakembert alkalmaz, termékei az üzemanyag-fogyasztás mérséklését és a károsanyag-kibocsátás jelentős csökkentését segítik elő. A díj odaítélésével a zsűri a vállalat gyors növekedését, a fejlesztő és termelő tevékenység magas színvonalát és működési körének nagymértékű társadalmi hasznosságát egyaránt el kívánta ismerni. CHIKÁN ATTILA Akadémikus, egyetemi tanár, a Budapesti Corvinus Egyetem korábbi rektora AZ ÉV MAGYAR VÁLLALATA Unix Autó Kft. O­ lyan ez, mint a magyar vállalkozói tankönyvben a tündérmese. Alapítanak egy zöldmezős céget a rendszerváltáskor. A magyar társaság - az Unix Autó Kft. - megbízható partnerévé válik számtalan nemzetközi nagyvállalatnak. Hamar rájönnek, hogy az informatikai rendszerek világszínvonalú fejlesztése teheti csak őket versenyképessé a magyar piacra ácsingózó külföldi verseny­társakkal szemben. Pénzügyileg elég erősek, hogy a nemzetközi gazdasági válság időszakából megizmosodva, folyamataikat áramvonalasítva kerüljenek ki. Vállalati működésük elég robusztus ahhoz, hogy márkanevüket már két szomszédos országban szintén bevezessék, és jelentős piaci tényezővé váljanak Romániában és Szlovákiában is. Konzervatív pénzügyi politikát folytatnak, saját tőkéjük mára eléri a 15 milliárd forintot. Példát mutatnak abban is, hogy maradtak a kaptafánál, az elmúlt 25 évük ugyanannak az üzleti modellnek a finomításáról, optimalizálásáról szól. Keresve sem találtam a világhálón a céget becsmérlő, kritizáló kommenteket, mára nincs ennél ékesebb bizonyítéka a vevői elégedettségnek. Mondhatni rejtőzködő a cég, pedig csak teszi a dolgát. Talán kicsit az is a dolga lenne, hogy minél szélesebb körben terjessze azokat az értékeket, amelyek mentén ez a fenntartható sikertörténet megszületett. LAKATOS PÉTER A Videoton vezérigazgatója 51 F­oN­t

Next