Figyelő, 2020. április-június (63. évfolyam, 14-26. szám)
2020-05-21 / 21. szám
TÁRSADALOM í telés elvégzéséhez sem a szükséges laborkapacitás, sem a mintavételt lebonyolító stáb nem áll rendelkezésre, még akkor sem, ha a dolgozókon kívül senkit sem vizsgálnánk az országban. Ennek a projektnek nem az az elsődleges célja, hogy újabb fertőzötteket fedezzenek fel, bár természetesen a kiszűrt eseteket a járványügyi hatóság vonja a felügyelete alá, és a kontaktok tesztelése is megtörténik. Ám a vizsgálat fő iránya, hogy átfogó képet adjon a járvány lefolyásáról. Mekkora lehet azoknak az aránya, akik tünetmentesen vészelték át a fertőzést, milyen összefüggésekre lehet bukkanni a betegség enyhe lefolyása és az érintettek egyéb egészségügyi jellemzői között (ilyen kutatott terület például a vércsoport szerepe), milyen mennyiségű ellenanyag képződik a szervezetben, ha a vírus nem okozott komoly tüneteket, felismerhető-e valamilyen terjedési mintázat? A laboratóriumi elemzések mellett egy ötven kérdésből álló kérdőív kitöltését is kérték a vizsgálatban részt vevőktől. Rákérdeztek a társbetegségekre, a dohányzási szokásokra, a foglalkozásra, az iskolai végzettségre és a mindennapi tevékenységekre. Ezeknek a megválaszolása segítséget nyújthat a későbbi időkben - ha a járvány további hullámaival kell esetleg megküzdeni - azoknak az intézkedéseknek a kiválasztásához, amelyek elegendők a pandémia elfojtásához, de csak a szükséges mértékű gazdasági mellékhatással járnak. ELEGET TESZTELTEK Nos, az eddigi részeredmények azt mutatják, hogy azok tévedtek, akik a tesztek általuk elégtelennek vélt számaira hivatkozva lényegesen több fertőzöttet feltételeztek az ismertté vált eseteken kívül. A minta körülbelül felének a leszűrése után, 8276 elvégzett PCR-vizsgálatból mindössze két pozitív esetet találtak. (A PCR-vizsgálat a vírus örökítőanyagát mutatja ki a szervezetben, tehát éppen zajló fertőzést jelez.) A vérben a kórokozó ellen termelődött anyag észrevételére irányuló teszttel kapcsolatban eddig 1524 minta elemzése készült el, és kilenc esetben sikerült kimutatni az antitestet. Ha ezeket az előzetes eredményeket vetítjük a teljes mintára, akkor a fertőzöttek száma az országban 243 és 7230 fő között szórhat, a fertőzést átvészelt emberek száma pedig 22 399 és 92 624 fő között lehet. Fontos információ, hogy a mintában csak az önállóan vagy családban élők szerepelnek. Nem kerültek be a vizsgálatba az idősotthonban lakók, valamint a húszfősnél nagyobb intézményben elhelyezettek. A járványügyi hatóság vizsgálataiból az látszik, hogy az utóbbi hetekben a betegség javarészt ezekben az objektumokban terjed. A számok egyszerre biztatók és fenyegetők. A jó hír az, hogy nincsenek tömegesen fel nem ismert fertőzöttek, az élet újraindításának kicsi a kockázata. A rossz az, hogy ha lesz következő hulláma a járványnak, akkor immunológiai szempontból szinte ugyanolyan védtelenül nézünk szembe vele, mint eddig. De a védtelenség csak ebből az aspektusból áll fenn - a járványügyi tapasztalat, az egészségügyi tudás és felszerelés révén lényegesen jobb helyzetből várhatjuk az esetlegesen ismét lecsapó vírust. A lakosság is gyakorlottá vált a korlátozó intézkedések betartásában, és remélhetőleg a szerencse, amely ránk mosolygott, nem tesz óvatlanná tömegeket. A vizsgálatnak ez csak az első lépése. A járvány alakulásától függően még legalább két ismétlést terveznek, hogy az időben zajló változásokat is követni tudják. Az a segítőkészség, amelynek a megnyilvánulásait nap mint nap láthattuk a pandémia időszakában, ennél a szűrővizsgálatnál is megmutatkozott. Cégek ajánlották fel a segítségüket járművel, figyelemfelhívó plakátokkal, helyiségek rendelkezésre bocsátásával, egészségügyi intézmények szálltak be a munkába, polgárőrök, polgármesterek és háziorvosok segítik a munkát önkéntesen. FRAJNA IMRE 2020/21 FIGYELŐ 1 79