Figyelő 2. (1877)
Ferenczy József: Arany János költészete
264 Arany János költészete, emelkedést vagy hanyatlást. Nincs tehát az irodalom életében örökös status quo ; megállapodhatik ugyan egy időre bizonyos ponton, de azután ismét vagy emelkednie, vagy hanyatlania kell múlhatatlanul. A nemzet gondolkozásmódja, az uralkodó eszmék az irodalomnak más-más irányát tüntetik fel; korokat, korszakokat alkotnak az irodalomban. Magyar nemzeti irodalmunk különböző korai szintén magukon viselik a nemzet gondolkodásmódjának bélyegét; minden kornak megvolt a maga uralkodó eszméje, melynek hű kinyomata azon korok irodalmi termékeinek összege. A XIX. század első tizedeiben az ideális világnézet volt uralkodó, s azon kornak költészete legtisztább kifejezése ezen idealizmusnak. Napjainkban az ideál elvesztette már azon magasztos fényt, melyben egykor tündökölt, a költészetben úgy, mint a szépművészetekben általában a reális irány a túluralgó. Rideg materialismusba sülyedt korunk már nem emelkedik fel az ideálhoz, a szépet nem az eszményben találja fel, hanem az anyagban, korunk nem otthonos a múzsák körében, de igen a bonczteremben és laboratóriumban. Az idealismust képviselő ősök iránt megvan ugyan a kegyelet bennünk, csupán hagyományos szokásból, de ma már nem hevülünk rajtuk, rokonszenvünk a realismushoz hajol. A régi classicismus elvesztette jelentőségét, érdekessé csak a modern lehet, s legyen ez bármennyire kicsinyes, egyszerű, általános érdekeltségnek örvend, mert modern. Ez korunk ízlése, ez kívánalma korunknak. Hogy ezen ízlés ferde, hogy e kívánalom jogosulatlan, azt bizonyítanom felesleges, de minden ferdeség és jogosulatlanság dacára is fenn van, és csaknem általános, vagy nem tapasztaljuk-e, hogy egyik legkitűnőbb idealista költőnk, Berzsenyi, minden classicitása dacára korunknak nem népszerű költője ? Nem, mert idealista, mert classikus, és már Kölcsey mondta róla, hogy „antiquariusi tudományt kell szereznünk, hogy költőnket olvassuk.“ Az idealismus korszerűtlenségét, a classicismusból egy más költészeti irányba való átmenet szükségességét érezték már nagy classikus költőink, Vörösmarty és Czuczor is. — Vörösmarty a „Pétiké,“ „Laboda kedve,“ „Toldi Csepelben“ stóvel a népies irány felé hajolt, Czuczor népdalokat irt. És csakugyan az idealismus helyébe lépett a realismus, a költészet classikus irányát felváltotta a népies. Vörösmarty és Czuczor csak előzői, kezdői voltak ezen új iránynak; továbbfejlesztői és mintegy betetőzői voltak azonban Petőfi, Tompa és Arany, mely költői triás ezen új költészeti irányt elérhetlen magasságra emelte. Arany tehát a realismus költője, Arany népies költő. Tévednének nagyon, akik a fentebb mondottak után Arany realismusát kicsinylenék; nem kicsinylésre, hanem bámulásra méltó