Figyelő 9. (1880)
Porzsolt Kálmán: Petőfi "Őrült"-jéről
— tisztába jöhettünk Pereszlényi nyelvészetének tudománytörténelmi értékével is. Azt hiszem, nyelvtudományi munkásságának fennebbi elemzése után kimondhatjuk, hogy ő, habár új korszakot a magyar nyelvtudomány történelmében nem is alkothat, — mégis ő volt; régibb nyelvtanítóink közül az, ki legtöbb anyagot hordott össze a magyar grammatika épületéhez, ki a nyelv tényeit legnagyobb buzgósággal és eredménynyel vizsgálta. Dr. JANCSÓ BENEDEK, PETŐFI „ŐRÜLT“-JÉRŐL Őrültnek, esztelennek, hülyének sokat megbocsátunk, elnézünk. Mit józan embertől el nem tűrnénk, csak kacagunk vagy szánakozunk rajta, ha bolond tette, mondta. Különösen a magyar embernek van meg az a természete, hogy nem bántja az ilyen szerencsétlent; bizonyítja ezt a szt.-gáli kolostor ellen intézett rablókirándulás is, midőn a hátramaradt együgyű barátot, az eszelős Heribáldot senki sem bántja, sőt még mulatnak vele. Az őrültet a törvény sem ítéli el. Ezért aztán sok bűnös — tébolyodottnak tetteti magát, csakhogy megmenekülhessen. Ha valaki gondolt merészet és nagyot s nem akarja fejét az igazságért betöretni, — csak őrültnek mutatja magát. így tett Solon is, mikor Salamis visszafoglalását halálbüntetés terhe alatt tilos volt inditványozni; mint őrült járt-kelt az utcákon s a visszafoglalásra izgató verseket énekelt — sértetlenül. A középkor koronás és koronátlan zsarnokai nem tűrték el az igazmondást senkitől sem, de udvari bolondjaik mindig bátran szemekbe mondhattak mindent. Önkénytelenül is ily gondolatok támadnak az emberben „Az őrült“ olvasásakor, mintha ez is egy udvari bohóc volna, ki a legmerészebb s legkeserűbb igazságokat akarja az emberiség arcába vágni, egy bölcs, aki bolondnak, egy Solon, aki őrültnek tetteti magát, hogy reánk döröghesse átkait, elmondhassa merész nagy gondolatait. Nem ismerjük a költő célját, szándékát, nem tudhatjuk, vajon rhapsodiát akart e írni, s ahhoz használta egy őrült monológját, vagy egy őrült monológot szándékozott írni s ez önkénytelenül is a rhapsodia formáját ölte magára; vagy pedig azon merész, szinte bizarr gondolatokat akarta csak kifejezni, melyek a költeményben vannak s ezek képeztek aztán akaratlanul egy bolond magánbeszédet és rhapsodiát s az „Őrült“ címet