Figyelő 10. (1881)

Zalár József: Balogh Zoltán

Abafi Lajostól. 22. Köszív volt abba a férfiba Ki behozta azt módiba, Hogy ő bátran szóljon s járjon S a dáma csak kéztől várjon. 23. Ha kivalljuk, hogy szeretünk, Az ifjaktól megvettetünk, Ha meg szólni nem kivánunk , Az ördög se jár utánunk. 24. Égni kinos, szólni szégyen stb. 25. De én bizony nem bánom már, Szóljon akárki a tatár. Mégis az úrnak megvallom, Mert már a tűrést sokallom. 26. Megvallom, hogy úgy kedveltem, Hogy még helyemet sem lelem, Éltem sincs, csak nyújtózhatnám, Az úr karjára vágyhatnám. 27. Ha pedig az urat látom, Ásitozok, számat látom, Csiklandoz bennem minden rész,­­Hogy majd az eszem is elvész. 28. Álmaim is mind nehezek stb. 29. Bámulásra méltó vennem, Hogy lehet oly erő bennem, Hogy gyarló leány létemre, Halál nem jó életemre. 30. Azt sincs honnan magyaráznom Hogy benn égek, kinn meg fázom S két kerek dombocska alatt Oly nagy Etna hogy lángolhat. 31. Mert ha szivemet cserébe stb. 32. De bár kútba ugranék is stb. 33. Hanem ha tán mint szokásban stb. ABAFI LAJOS. Ennyi az, mit Ányos Lajos gyűjteményéből közölhetünk. MAGYAR ÍRÓK ÉLETE. Balogh Zoltán, dr. Balogh Pálnak, a híres homoeopatha orvos s m. tud. akadémiai rendes tagnak és a jótékonyságai, külön­­ősen az 1848/?-i sebesült honvédek önfeláldozó ápolása által neve­zetessé lett Ágoston Amáliának elsőszülött fia, a korán elhúnyt Melanie és az atyja nyomdokaiba lépett Tihamér testvére, született Pesten 1833. február hó 7-én. Iskoláit is itt kezdte, s folytatta a forradalomig; de a rendes tanulmányokon és zenén kívül, — még ugyan csak mint az apai nevelés egyik kiképzési eszközével — a festészet tanulásával is foglalkozott, mely célból a Marastoni akadémiáját több éven át szorgalmatosan látogatta, s a rajzban már is kitüntette magát. Az 1848. év egyik nyári napján anyjával a főváros utcáin sé­tálgatott, midőn e lelkes honleány — megpillantván az alvidéki táborba vonuló honvédeket — így szólt hozzá: „Szégyellek az utcán menni ily nagy fiúval, ki még nem honvéd.“ E szavak után, természetesen, még az­nap felcsapott honvédnek s egy tüzérezrednek lett közvitéze. A forradalmat végig szolgálván, mint 17 éves ifjú tiszti rang­gal Világosnál tévé le fegyverét, hol orosz fogságba esett, de nyolc nap múlva megszökvén, sok nélkülözés és viszontagság közt Bor­sod megyébe, nagyapja birtokára bujdokolt. A hosszú úton, valamint nagyapjánál is, verselgetéssel töltő 235

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék