Figyelő 17. (1884)
Salzer Béla: Az epigrammáról
Figyelő XVII. AZ EPIGRAMMÁRÓL*) „Az epigramm majd nyíl, — Talál hegyével; Majd pallos, — Talál élével. Néha meg, (így kedvelték a görögök) Egy kis rajzolat, egy sugár, — Mely leveltetik , Nem égetni csak világítani'; ezzel jellemezte Vitkovics Klopstock nyomán az epigramma lényegét, s habár e kis tanító költemény épen nem mondható epigrammának, aminek az átdolgozó tartotta, mindazáltal értékkel bír annyiban, hogy elég szabatosan előadja az epigramma két főfaját. Ámde Vitkovics önmaga a legnagyobb ellenmondásba jó, mert ezen általa tanító epigrammának nevezett kis költeményt sem nyíl, sem pallos, nem rajzolat s végre, ami az utolsót illeti, világít ugyan, de nem mint sugár. A nyugodt s állandó fény tán tisztábban világít, mint az éles, heves sugár: mindazonáltal az epigramma csak eme utolsónak sajátosságával bírhat. Hallgassuk meg, mit mond Kazinczy az epigrammáról: Szökj, epigramma, de nem mint nyíl, mely célra fut és öl, Szökj, mint csók, melyet félve lop a szerelem : Elcsattant s oda van. De az édes lányka tüzétöl Ajkaim lángolnak s e kebel égve liheg. A különbség szembeötlő. Kazinczy verseiben a művészi plasticitás, kidomborodottság, szemlélhetőség, érdekünk hirtelen *) Az epigrammára mindeddig jó magyar szavunk nincs ; olvashatók némelykor az ilyen elnevezések: élvers, villanyka (Fogarasi), amelyek azonban épen nem találók. Ép oly kevéssé lehet magyarra fordítani a németek „Sinngedicht“ elnevezését, jóllehet ez nagyon szerencsésen van megválasztva; az epigramma valóban mindig „sinnig“, csakhogy ezt „értelmes“ vagy „gondolatteljes“ által visszaadni helytelen. A kérdés tehát függőben van. A szerző: 16