Figyelő 23. (1887)

Vachott Sándorné: Rajzok a múltból XXX. Petőfi Sándor és Etelke

Vachott Sándornétól. 181 — Te, ki költőnő valál, — hiszen megjelent kis műved meglepte az olvasó közönséget, — sőt Pulszky Ferenctől kezdve, meglepte az irodalom jelen fáklyavivőit is, — hiszen halálod hírére nem hiába zendült meg önkéntelenül a költő lantja, mint az eo­hárfa, midőn részvét soraiban ily szavakkal fordult hozzám a távol­­ból, mint szüleid régi és valódi barátja, a hazaszerte ismert nevű Zalár: Amint először meglengetted Költészet lánya, szellem szárnyaid, Egyszerre oly magasra szálltál, Hogy vissza többé nem találtál: Az ég nem adja vissza csillagit. . . De nem csak művésznő és költőnő, hanem maga voltál a megvalósult szeretet, ki rövid földi pályád alatt csak nemest, jót és boldogságot hintél minden irányban, és soha életedben összhangot nem zavartál; — hogy ne volnál hát illetékes anyád mellett maradni, midőn emlékeit gyűjti, hogy örök búcsút vegyen múlt-, jelen- és jövőtől, — hogy ne volnál illetékes vigaszt és ihletést sugallani, ha megtört szívének ereje lankad, — hogy ne volnál illetékes védangyala maradni s éreztetni vele jelenlétedet.... Rózsalombok — cipruslombok lengenek felém sírodtól, — sóhajtásod, szereteted hajtja őket hozzám. . . . Rózsalombok — cipruslombok árnyékában ülök veled aszta­­lodnál s­írunk együtt. .. . Rózsalombok — cipruslombok árnyékában pihenünk meg majdan egykor, s nem szenvedünk s el nem válunk Soha többé, mind örökké ! . . . Mind­örökké, soha többé ! . . . XXX. Petőfi Sándor és Etelke. Csodálatos, változott színben tűnt föl előttem az élet s a világ, atyám halála után. . . . Mintha szép álomból ébresztett volna fel a legridegebb valóság, — mintha a legszebb tavaszi virulat után, egyszerre fagyos téli kép fogott volna körül. . . . Míg fennállt a szülői ház, az embereknek, különösen a roko­­noknak, csak mosolyát ismertem. — angyaljának képzeltem az egész világot. . .. Most vettem csak észre, hogy a mosoly gyakran éles, harapós fogakat takar, midőn anyám s nővéreim irányában oly sokaktól tapasztalok hidegséget, — midőn atyám felett az egykor hízelgők, jogosult bírákul tekintek magukat, — főkép azok, kikkel oly sokszor jót tett, kiket számtalanszor gyámolíta__ Semmi nem hatott azonban roszabbul reám, mint Tóvölgyi Lóránt magaviselete. Ez a férfiú, ki oly sok jóban részesült­­szüleim házánál, a­kinek keze a most is birtokomban lévő.

Next