Figyelő 23. (1887)
Vachott Sándorné: Rajzok a múltból XXXVI. Petőfi falun
Garay volt már künn nálunk családjával együtt, máskor is, s szép költeménye azon hatásokat adja vissza, melyeket reá sápi életünk tett. A vén kastély szürkült falán, ha az idő le nem mosta azóta, talán most is olvasható még, mit e vallásosan szelid, nemes kedélyű költő sajátkezűleg írt férjem számára egykor oda, mialatt nálunk időzött: Csöndes völgyi magány, Viruló kert tóvize mellett, Városi nagy zajtól távol is és közel is. . . Tiszta kedély, meleg érzés, Zengő lant és egy szerető hölgy : Kell-e barátom egyéb ? Garay. XXXVI. Petőfi falun. Tíz vagy tizenkét napig volt ez alkalommal Petőfi vendégünk, s úgy közénk szokott ismét, oly jól találta magát körünkben, hogy fia oly fontos nem lett volna előtte, hogy mit mond a dráma bíráló választmány „Tigris és hiéna“ című drámájára, örömmel elodázta volna még visszaindulását. Életkérdés reám nézve színművem sorsa, — hiszen ha valahol, itt örömest időzném tovább is, — viszonzá marasztásunkra, — de nem bocsátanám meg, ha vissza mernék venni munkámat — mondá dacososan — mit egyébiránt reménytem, nem is bátorkodnak tenni az atyafiak — téve hozzá fenyegetőleg. E kis kitérést nem számítva, aranyos kedve volt a lángeszű költőnek. — Jókor reggel fölkelt, hogy férjemmel körüljárja először is kertünket, s megfigyelje nagy érdeklődéssel vele együtt, hány szál új virág nyílt ki az éjjel, — »hogy reggelre meglepje az én kis Mariskámat“ — mondá férjem szokása szerint, minden szépet, kedvest és jót csak nékem, az én örömömre szánva, amit Petőfi nagyon helyeselt. . . . A virágokkal végezve, dinnye ágyainkat nézegették sorban, hogy részint megjegyezzék, részint leszedjék az éretteket. Az ilyen vendéget szeretem én, — mondá nem egyszer férjem — ki minden iránt érdeklődik — s az ember fáradsága sikerét méltányolni képes. Azután elbeszélte Petőfinek, hogy a pompás dinnyék magvait Szontágh Gusztáv kapitánytól kapta, ki azon időben hírmneves dinnyész is volt; a föld keresést, a fészkeket s egész kezelését a dinnye termesztésnek, ő írta férjem elé, s Pécelről gyakran kirándult hozzánk, megnézni, rendben van-e minden, s el volt ragadtatva, hogy útmutatása szerint, dinnyéink oly jól sikerültek.