Figyelő 26. (1889)
Erdélyi Pál: Erdélyi János levelestárából
2 Erdélyi János levelestárából Antal hagyatékából való. Legkevesebb értékű ma már az a gyűjtemény, mely a Népdalok és Mondák szerkesztése idején a különféle gyűjtők leveleiből áll, mert azok eredményei részint felhasználva, részint kiadva a Kisfaludy-Társaság első népköltési gyűjteményében láttak világot. Nagyjában vázolva körülbelül ilyen csoportokból áll az egész levelezés, melynek száma a másfél ezret jóval maghaladja. E szám nem olyan feltétlenül sokat mondó például Kazinczy Ferenc leveleinek tiszteletre méltó számával szemben, azonban mégis jelent valamit. Erdélyi életében már egészen más viszonyok között legjelentékenyebb tényezőül a folyton fejlődő, s már akkor nagyot lendülő hirlapirodalmat említem csak. Míg Széphalom központja volt a magyar irodalmi világnak, s az elszigetelt írók csak leveleik által maradhattak állandó viszonyban Kazinczyval, Pest is központ volt, de nem elszigetelt, s nem levelezés, hanem újságok által éreztette a központosítást, ami, legalább irodalmilag, Erdélyi ott tartózkodásakor már ténynyé vált. Erdélyi maga sem volt levélíró par excellence, és kora sem volt levelező. Kazinczyéknál valóságos divat volt a levélírás, akár költői, akár közönséges alakban ide kellett levelet írni. Ez hozzá tartozott a literátor külső sajátságaihoz. Az alig múltkor, melyben Erdélyi élt, nem ért rá a levélírásra, sietett, mert feladatok várták, s mindenkinek sürgős volt dolga. Kazinczyékat a szükség is arra késztette, természetük, körülményeik arra indították, így magyarázható meg az a roppant levelezés, melynek középpontja Kazinczyval Széphalmon volt. Erdélyi levelezése nem kíván amazéval még csak összehasonlíttatni sem, annál kevésbbé versenyezni, de a kettő között való feltűnő különbséget figyelem nélkül hagynom nem volt lehető. Egyébiránt a kérdés meddő, marad is meddő, hacsak arra nem gondolunk, van-e ennek a levelezésnek értéke, akár írójuk, akár korukra vonatkozva. A ki korának élt, jól és eleget élt, s ha ez a levelestár hű képet ad arról az életről és korról, melynek emléke és a melyben szerepelt, már elég joga van az ismertetésre és nincs szüksége összehasonlításra. E tekintetben az 1830-tól haláláig (1868) terjedő idő jellemzésére, az író életének kidomborítására a 38 évet felölelő levelezés megbecsülhetetlen. Sorrend szerint forgatva végig a sárguló lapokat, egymás után tűnnek föl a pataki deák életévei, melyekben édesapja, Mihály még nem neki, hanem Balogh István pajtásának címezi leveleit. Majd nevelősködése a Kolosy és Cseley családoknál, azután a berzétei tartózkodás, és végre a pesti irodalmi világ, melynek 1839-től Erdélyi már tagjául számítható magát. Amabban a mindenre kiterjedő gyermek és ifjú figyelme, ebben az irodalomba való lépés jelenségei maradtak reánk.