Fillértár mindennemű közhasznú isméretek terjesztésére 1834-1835 (1. évfolyam, 1-51. szám, Pozsony, 1834)
1835-01-31 / 49. szám
valót akarnak ellene tanúnak venni, kit ő soha sem ismert. Két ügyésze egy szomszéd szobában várta: „Uraim“ mondá nehány udvarló tisztelkedés után „én egészen az urakra bízom magamat. Úgy hiszem, csak kevés mondani valójok leend. Az én vádirományom igen jó lábon van, ’s az uraknak, a’ mennyire ítélhetem, kevés mondandójuk lesz ellene. Perem már nem húzattathatik sokáig. Hétfőn törvény elébe álljanak, kedden elitélnek, szerdán pedig mindennek vége lehetenk. Igen vagyok tudni, mint fognak az urak védelmezhetni. Kihallgattatásaimat olvasták, azokban semmi változtatni valóm nincs. Mindent úgy mondtam, mint történt, 's teljes bizodalmam van az urak’ talentomában, csak azt kérem, vétessék észre biráimmal, hogy tettemnél semmi haszonleső rugóktól nem ösztönöztettem, hanem egyedül a’ hazaszeretet, úgy értve mint én értem, hajtott ezen vétekre, mellyben lélekzem.“ — „Még van ideje,“ mondá Archambault ur, „vétkes társainak neveiket kiadni , az utolsó pillantat majd elkövetkezik , ’s jusson eszébe, hogy nem sokára a’ mindentudó biró előtt állatid, számot adni.“ Ne kérdezzenek az urak tovább, vannak e vétkes társaira, mert már igenis sokszor kellett ezen kérdésre felelnem. Ha én oly ember lettem volna, hogy pénzt elvegyek, vagy azokat eláruljam, kik szegődtettek volna, soha sem fogott bátorságom lenni, oly tett a véghez vitelére, milyet véghez vittem. Annyira távol valók valakinek titkomat felfedezni, hogy még a’ Bourbonok ellen kikelni sem engedtem meg magamnak soha. „De így még is csak meg fogja tettét bánni?“ vélte Bonnet úr. „Nem, uram,“ viszonzá Louvel, „olly kevéssé vagyon megbánásom mint vétkes társam. Én , mint tudják az urak, tettemet sokkal az előtt megfontoltam. Midőn a’ pillantat eljött, mellyben végrehajtani el valók szánva, ezt a’ könnyű felső kaputot vontam magamra, mellyben az urak látnak, ’s hogy jobban szaladhassak, ezen finom czipőket, mellyeket még viselek. Egy kis libériát is csináltattam magamnak , mint a’ királyi cselédek viselnek, hogy annál akadályozatlanabbúl közelíthessek a’ királyi családhoz. Ha azon este, mellyen a’ princzet megöltem, szerencsés lehetek elszaladhatni, haza tértem volna szokott lakásomra, lefeküdni. Bizonyosan senki sem sajditotta volna azt, én pedig folytattam volna szándékomat a’ királyi ház’ más tagja ellen. Az uralkodóval talán felfogok hagyni , mert mi a’ királyt illeti, azt hiszem, ő soha sem fogott fegyvert Francziaország ellen, pedig csak azoknak akartam veszedelmes lenni, kik ezen bűnnel megfertőztették magokat. Az egyetlen egy, mit ezen órában bánok, az, hogy igen hamar elfogattam. Egy nap a’ Boulogne erdőségben tévedezvén, hol a’ princzet vártam, forrt bennem a’ düh, ha a’ Bourbonok jutottak eszembe; de most más fordulatot vettek gondolataim, azt hittem, igazságtalan vagyok ellenök, és szemrehányásokat tettem magamnak szándékom miatt; de majd újólag visszatért előbbi fenekedésem. Tovább tétováztam egy óránál, ’s még meg nem egyeztem énemmel, midőn a’ herczeg elmene mellettem, ’s így e’ nap kiesett kezemből. Még februárius’ 13-kán is határozatlan valók, ámbár két vagy három nappal az előtt, hogy magamat szándékomban megerősítsem, a’ Père Lachais temetőben Lannes’, Massena’, ’s más generálok’ sírjait meglátogatom. Nyolcz órakor az operaházba mentem, oly czéllal, hogy a’ princzet bemenetelekor megölöm, de bátorságom ezen pillantatban megtagadá magát. A’ kocsit három negyedre tizenegy órára hallottam visszarendeltetni, azért haza mentem, erősen elhatározva, hogy lefekszem. A’ Palais royalban erősebben ébredtek fel gondolatim mint valaha. Attól féltem, hogy a’ hónap’ végével Versaillesba kell visszatérnem, ’s akkor szándékomnak kivitele hosszú időre elhalasztatnék. Tovább gondolkozván rajta, mondám magamban : Ha igazságom van , mért nincs bátram ? Ha nincs igazságom, mért nem akarnak tőlem e’ gondolatok távozni ? Ekkor elhatározáza magamat még ezen estve végrehajtani a’ tettet. Tizenegy órakor az operaház előtt voltam; egy kocsi mellé állottam, melly a’ herczegét követé, ’s közel tartózkodván a’ ló’ fejéhez, inasnak tartathattam, midőn a’ princz megjelent, újra minden bátorságomat vissza nyerém. Reá rohantam , egy gyilok kezemben lévén, másik készen azon esetre, ha első szúrásom hibázni találna. Azon pillantatban, mellyben r megsebesítém , elvesztem lélekjelenetemet; sebében hagy ám a’ gyilkot, de előbb lereszeltem volt nyelét, hogy meg ne ismertessék. így, uraim, így tettem én fel szándékomat, és így vittem ki.