Filmkultúra, 1977 (18. évfolyam, 1-6. szám)
1977-11-01 / 6. szám
napról napra, óráról órára, előbb arra a kérdésre akar feleletet adni, hogyan volt egyáltalán lehetséges ez a bűntény, miért volt lehetséges? Igyekszem itt megrajzolni az egész akkori történelmi-politikai hátteret, a társadalmi feszültségeket, a nacionalista történelem felélénkülését. Másrészről pedig, közvetlen válaszom a gyilkos autentikus monológja, aki - és ezt tudjuk a dokumentumokból — semmiféle politikai csoport utasítására sem cselekedett, nem voltak cinkosai, de nem volt őrült sem. Szóval ebben a monológban — ezt a gyikos a valóságban is elmondta annak idején a bíróság előtt . Niewhadomski nyíltan kijelenti: ha a köztársaság elnökévé Pilsudskit választották volna, akkor Pilsudskit ölte volna meg; hogy megölte Narutowiczot, bár tisztelte és ártatlan, nemes embernek tartotta; hogy mindezt azért hajtotta végre, mivel Narutowicz elnökké válva egyben bizonyos politikai körök jelképévé is vált, akiket Niewhadomski a maga elvakult politikai fanatizmusával nem tudott elfogadni. És talán éppen ez ebben a legmegrázóbb. — És ezért alkalmaztuk ezt a megoldást, a gyilkos monológjával, amely a történet egyes pontjain belevág a cselekménybe, és lassanként kiderülnek a gyilkos indítékai. Az előbb beszéltünk az „irodalmiságról,” amelytől el akartam távolodni ... Ha mindezt „azon a filmnyelven” akartam volna bemutatni, kénytelen lettem volna megrajzolni Niewhadomski alakját, jellemét, meggyőződését, reagálásait, a feleségét, gyerekeit, még azt is, hogyan issza a teát, stb. Egyszóval mindent, amiből egy ember áll - holott erre egyáltalán nem volt szükségem. Mert csak egyre van szükségem: az ő szerepére ebben a politikai drámában, gyilkos tettének politikai indítékaira. Ezeket az elemeket pedig a maguk teljességében és világosan láthatjuk a tettesnek a bíróság előtt elmondott beszédében — nem kell őket mesterségesen „átformálni” irodalmivá. A gyilkos jellemének ilyen alakítása persze a narráció szempontjából veszélyes, kockázatos játék, sőt idegesítő és agresszív is. Niewhadomskit a maga teljességében az egész film alatt csak háromszor látjuk, akkor is szinte csak véletlenül a harmadik eset az, mikor eldördül lövése a Műcsarnokban. De ezt a jelenetet is úgy mutatjuk be, mintha egy véletlen résztvevő szemével láttatnánk - és nem úgy, ahogy klasszikus film módján szokták mutatni: bejön a merénylő, közeledik, kibiztosítja a revolvert, hosszan céloz, nagyon hosszan, míg az elnök feje a célgömbre kerül... az ilyen elbeszélésmód — szintén irodalom. Mellesleg hozzátehetem: egy alak megformálása itt is nehézséget okozott. Narutowiczról van szó, az ő esetében sem akartunk játékfilm-alakot formálni. Igyekeztem mégis bemutatni Narutowicz magatartásának három szakaszát, arra vonatkozóan, hogyan viselkedett a körülötte zajló eseményekkel szemben: először vonakodott a jelöltségtől, később — mikor vihart kavartak személye körül — hirtelen határozott, makacsság vett rajta erőt, aztán a bizonytalanság pillanata jött el - végül pedig a megnyugvás. És ekkor dördültek el a lövések. Tehát az alak fejlődésének ezt a „sémáját” sem mi gondoltuk ki önhatalmúlag, ahogy Narutowicz ezekben a napokban viselkedett, az pontosan ilyen hiteles evolúcióra vall. Az elnök halála dokumentumokon alapuló film ugyan, rekonstruálja az eseményeket - de szubjektíven „látta!’. A felvétel során mozgó kamerát alkalmaztam. A kamera mindig az események közepén van, és olyan nézőre emlékeztet, aki részt vesz az eseményekben. Ezért van ennyi „svenk” ebben a filmben, ennyi hirtelen panorámakép, a kamera váratlan nézőpontja — ami végül is, úgy érzem, igen dinamikus, élő narrációt eredményez. — A filmet egy olyan személy kommentálja, aki nem szereplője a drámának, sőt nem is jelenik meg a vásznon. Ez a módszer egyrészt objektív beszámolóra késztet, hűségre a történelmi tényekkel szemben, másrészt viszont lehetővé, sőt szükségessé tesz bizonyos fajta politikai interpretációt. - Ebben a küzdelemben - különféle eszmék, különféle konvenciók találkoznak itt egy új állam létrejöttekor - melyik oldalon áll a film narrátora? - Természetesen Narutowicz oldalán, a baloldalon, az alkotmány oldalán. Ez ugye világos. De én igyekszem megvilágítani az ellenkező oldalakat is, összeütközésbe hozni a más érdekeket; összeütközést provokálok az események és eszmék között ... Ebben a történetben van valami, ami csodálatraméltóan és erősen kapcsolódik Lengyelország történelméhez. A merénylet után mintha az egész ország hirtelen felocsúdott volna, még azok is, akik Narutowiczot a legerősebben támadták előzőleg. Ez a temetési jelenet értelme ... (Kino (Varsó), 1977. 7. sz.) A rovat recenzióit készítették: Erdélyi Z. Ágnes, Nemere István, Göncz Árpád