Filmkultúra, 1984 (25. évfolyam, 1-6. szám)

1984-03-01 / 2. szám

Sándor, Dayka Margit, Horváth Sándor, Cserhalmi György, Makay Margit a 141 percben, és végül a talán mind közül leg­tökéletesebben sikerült partnerválasztása Az ötödik pecsétben: Őze Lajos, Márkus László, Bencze Ferenc, Horváth Sándor, Dégi István együttjátszatásával. És ennél a példánál meg is állhatunk egy pillanatra. Nem csupán azért, mert hábo­rúval, fasizálódással foglalkozó filmek ha­zánkban sajnos egyre kevesebb érdeklődést keltenek, ennek a filmnek mégis hosszú visszhangot kiváltó sikere volt. Már ez is rendkívül fontos tényező, hiszen csak az, hogy igen sokak érdeklődését az együtt ját­szó színészek keltették fel, már fontos a mondanivaló hatékonyságának fokozása érdekében. De Fábri itt még önmaga mér­céjével mérve is „túlteljesítette" a lehető­ségeket. Nézzük, milyen színészeket hozott itt össze a rendező. A szakmai technika, az alkotótípus épp úgy különbözik ötüknél, mint a megformálandó figurák egymástól. Persze nem ugyanabban,­öze Lajos gon­dolkodó, a cselekvő ember legbelsőbb indí­tékait kereső színészalkat, bámulatos han­gulati fogékonysággal. Márkus László ké­pes kívülről és belülről egyszerre csaknem párhuzamosan építkezni, Bencze Ferenc a belső hangulatok, belső váltások, a vissza­fogott, ki nem adott érzelmek játékának nagymestere, Horváth Sándor a történések, a cselekmények összekapcsolásának művé­sze, hihetetlen érzékenységgel partnerei já­tékára, Dégi István az intellektuális cse­lekvő típus, egyéni sajátos jegyek kiváló megfigyelője és átültetője a gyakorlatba úgy, hogy tulajdonképpen típusteremtésé­vel tökéletesen egyedi és megismételhetet­len jellemek tulajdonságait képes kibonta­ni. Ez az ötféle, de Fábri által nyilvánva­lóan jól ismert munkamódszer került itt össze, hogy együttesen, mintegy önmaguk­ból megteremtsék a történet kiválóan jel­lemzett hőseit. Ha létezik szereposztási te­litalálat, mely nem a véletlenen és annak Az ötödik pecsét (1976)

Next