Filmkultúra, 1988 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1988 / 1. szám

ember volt. Épített emberekkel, épí­tett pénzzel. Testvérei, Vince és Zol­tán viszont szerintem tehetségeseb­bek voltak. Korda Zoltánt, ha meg­nézzük, milyen filmeket csinált, a legnagyobb rendezők közé sorolhat­juk. Vince nemcsak nagyon kedves ember volt, de nagyon jó festő és kitűnő díszlettervező. Korda Sándor egy jó filmet csinált, a VIII. Henrik magánéletét. Korda Sándor a filmet nagy gambling au.vmc.v.s'­(szerencsejá­­ték-üzlet)-nek tartotta, amelyben az a fontos, hogy az emberek ne legye­nek kisszerűek. Van egy magyar közmondás: „Ha korpa közé keve­redsz, megesznek a disznók.” Korda Sándor arra tanított meg, hogy ke­veredj nagyon jó korpa közé, hogy jó, elegáns disznók egyenek meg. Ha így fogjuk fel az életet, akkor sokkal könnyebb lesz. - Londonból egyenesen hazajött filmet csinálni? - Nem, előbb Bécsbe mentem, de dolgoztam Németországban is. Szerintem, ha az ember filmet akar csinálni, ne üljön egy helyen. Sokan azért kallódtak el, mert nem mo­zogtak. Ha valaki ül az út mellett, akkor mindenki elmegy mellette. Én nem akarok az út mellett ülni, én utazni akarok azon az úton. Ne­kem mindig menni kell más és más helyekre, tanulni, tanulni. Én va­gyok a legnagyobb tolvaj, akit vala­ha láttak, én annyit lopok az élet­től. Ez a különbség egy virág, egy fa és az emberi lény között. A fának ott kell maradni, hogy éljen és kite­rebélyesedjék, az emberi lénynek pedig menni kell, hogy erősödjön, fejlődjön. - A filmtörténetből ismerjük, hogy rendkívül sok filmes járt Buda­pest és Berlin között oda-vissza. Az Ön megítélése szerint a német film­gyártás milyen hatással volt a har­mincas évek magyar filmgyártásá­ra? - Azt hiszem, hogy a magyar filmgyártás nagyobb hatással volt a németre, mint a német a magyarra. Az „arany években” Berlinben ren­geteg magyar volt. Ha valakit egy kicsit megvakartak, magyar jött ki belőle. Számos rendező, technikus, kameraman, vágó és asszisztens dolgozott kint, és sok magyar író. Az író különösen fontos, tőle nagy­mértékben függ, hogy milyen irányt vesz egy film. A harmincas évek magyar filmjeire több hatása volt a francia filmnek, mint a németnek. Többen próbáltunk francia példá­kat követni, s huszáregyenruhába bújtatott manökenek helyett igazi embereket bemutatni úgy, ahogy valóban éltek. Magyarországon melyik filmben dolgozott először? - Itthon az első filmet György Pistával csináltam, az Iglói diáko­kat. Ebben nemcsak asszisztens voltam, hanem színész is. - Melyik szerepben ? - Huszár voltam, aki áll az ab­laknál. Rettenetes volt. - Milyen emlékei vannak György Istvánról? - Ő mindig, mindenáron újítani akart. Ha például volt egy beállítás, amit egészen egyszerűen meg lehe­tett volna oldani, ő annyira túl­komplikálta, hogy a végén leesett a kamera. Mindenben ilyen volt. Más akart lenni, mint a többiek. Na­gyon jó vágó volt, s ez sokszor igénytelenné tette a rendezését. Sok hibát megengedett magának, mondván, hogy majd a vágással helyrehozza őket. Szerintem ezt nem szabad. Nem szabad nekiin­dulni egy futamnak úgy, hogy az ember előre elhatározza, hogy a vé­gét mankóval fogja befejezni. - Úgy tudom, Székely István mel­lett is asszisztenskedett a Noszty fiú esete Tóth Marival című filmben. Vele milyen volt együtt dolgozni? - Ő olyan volt, mint egy fekete gólya. Lusta volt. Leült és nem csi­nált semmit. Talán éppen ezért na­gyon sokat tanultam tőle. Hagyott dolgozni, hagyta, hogy csináljam a jelenetet. - Hogyan jutott az első rendezés­hez? - Ha jól emlékszem, a New York kávéházban ültem, Babits Mihállyal egy asztaltársaságban. Odaült hoz­zánk egy gyártó, aki éppen készülő filmjének stábját szervezte. Babits úgy mutatott be neki, mint rende­zőt. A gyártó megkérdezte,hány fil­met csináltam Németországban. Én mondtam, hogy egyet se. A gyártó nevetett. „Milyen jópofa. Milyen jó humora van” - mondta. Aztán ké­sőbb, amikor megtudta, hogy iga­zat mondtam, nagyon megijedt, de ekkor már nem volt visszaút.­­ Ez volt a Toprini nász. A téma kiválasztásába volt beleszólása? - Nem, ekkor még nem volt. Ez a film egy kulcs volt, amit felkínál­tak nekem. Én elfogadtam, megcsi­­szolgattam, és kinyitottam vele egy ajtót, ami a többi filmhez vezetett. Gyorsan, kevés pénzből csináltam meg, sikere volt, így kaptam a kö­vetkező lehetőséget. A többi ma­gyarországi filmem témáját már magam választottam ki. Nagyon nehéz volt megcsinálni például a Hat hét boldogságot. Nehezen fo­gadták el, hogy a főszereplő betörő. Hasonló volt a helyzet a Két lány az utcán című filmemmel, melyben a főszereplő gyereket szül házasság nélkül. Ugyanezt próbáltam foly­tatni Amerikában. A Pitfall című filmemben (1946) pl. házasságtörés és válás van. A Monkey on my back (1957) főszereplője morfinista. Mindezek a témák tabunak számí­tottak akkoriban Amerikában.­­ A Magyarországon készült filmjei közül melyiket szereti legjob­ban?­­ Egyiket se! Ha valaki odajut, hogy azt mondja egy filmjére: „Ez jó!”, az fejezze be! Csináljon mást! Kapáljon vagy termesszen virágot! Az ember nem lehet elégedett, mert nem lehet elég jót csinálni. Ha meg­nézem a filmjeimet, szenvedek. Csak azt látom, hogy mit kellett volna másképp csinálni. Tegnap a Filmmúzeumban megnéztem a Két lány az utcám, és szenvedtem! Nem nézem meg a musztereket sem. Ha az operatőr vagy a sminkes, vagy valaki szól, hogy itt vagy ott valami probléma van, akkor akár ötven órán át tanulmányozom, de csak úgy megnézni? Minek? Én tudom, hogy amire azt mondtam, hogy „Felvétel!”, az ott van. Látom, hogy sokan beülnek megnézni a musztereket és szerelmesek lesznek saját magukba: „Milyen jó ez! Mi­lyen remek!” Ezt soha! Negyvennyolc év után először jött haza. Találkozott valakivel a régiek közül? - Sajnos már nagyon kevesen él­nek. Nagyon szerettem volna talál­kozni Eiben Pistával. Őt nagyon szerettem és sokat tanultam tőle. Az első dolog, amit láttam belőle, egy kar volt, amint éppen kinyúlt a kamerára borított fekete lepel alól.

Next