Filmkultúra, 1989 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1989 / 5. szám
azzal, hogy a Város alatt című film kezdő képében, a Sztálin híd avatásán, az ünneplő tömegben meg akarta mutatni a hídépítő munkások kis csoportját, amely a jókedvű hangulat közepette szomorú, mert közel érzi a válást. Nem sikerült keresztülvinnie, mert a szentencia az volt, hogy a hídépítő munkások a hídavatáson nem lehetnek szomorúak, különben is, az állam gondoskodik munkáról, s már úgyis tudják, hogy hol fognak dolgozni. Amikor Szabó Pál és Bán Frigyes bemutatták az elkészült Felszabadult földet Révai elvtársnak, az megkérdezte tőlük, miért nem szerepel a filmben a földosztás? Hiszen az hozzátartozott az ábrázolt korszakhoz. Bán és Szabó elmondták, hogy a Minisztérium akkori funkcionáriusai - magasabb politikai okokra hivatkozva - egyszerűen nem engedték, hogy bekerüljön, hiába akarta az író és a rendező. Utólag kellett „belesuszterolni” a filmbe. Szavaim túlságosan egyoldalúak, gondolhatják többen, mert csak a rosszról beszélek. De én, elvtársak, most a rosszról, a hibáról, a tűrhetetlenről akarok beszélni és rendkívül sajnálom, hogy nem vagyok író, mert ha az lennék, akkor a szatíra hangján beszélnék erről, miután az most megengedett műfaj lett, s a hibákat ki szabad élezni. Tévedés ne essék, még egyszer hangsúlyozom, nem a művészetpolitikában érvényesülő állami vezetés ellen, hanem a művészetpolitikában érvényesülő állami vezetés hibái ellen beszélek. Csakis a kultúrpolitika ma már kielemzett hibái alapján lehet megérteni, miféle törvényszerűség alapján vált szükségessé, hogy egy normális gondolkodású, egészséges ítéletű, a Párthoz és a néphez hű ember abban a pillanatban, hogy kultúrfunkcionárius lett belőle, erőszakoltan, spekulatívan kezdett gondolkozni. Ezt először Szántó elvtársnál tapasztaltam. Még nem volt a filmfőosztály vezetője, amikor egyszer - már nem is tudom, melyik akkori magyar film anyagának nézése közben - ezt súgta a fülembe: „Az a baja a mi filmjeinknek, hogy agyon vannak politizálva.” Azt hiszem ebben semmi rossz nem volt. Nem filmjeink pártosságát, vagy politikusságát kifogásolta, hanem azt, ami valóban rossz! Fábri Zoltán: Életjel, 1954 42