Filmkultúra, 1989 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1989 / 5. szám

azzal, hogy a Város alatt című film kezdő képé­ben, a Sztálin híd avatásán, az ünneplő tömegben meg akarta mutatni a hídépítő munkások kis csoportját, amely a jókedvű hangulat közepette szomorú, mert közel érzi a válást. Nem sikerült keresztülvinnie, mert a szentencia az volt, hogy a hídépítő munkások a hídavatáson nem lehet­nek szomorúak, különben is, az állam gondos­kodik munkáról, s már úgyis tudják, hogy hol fognak dolgozni. Amikor Szabó Pál és Bán Fri­gyes bemutatták az elkészült Felszabadult földet Révai elvtársnak, az megkérdezte tőlük, miért nem szerepel a filmben a földosztás? Hiszen az hozzátartozott az ábrázolt korszakhoz. Bán és Szabó elmondták, hogy a Minisztérium akkori funkcionáriusai - magasabb politikai okokra hi­vatkozva - egyszerűen nem engedték, hogy be­kerüljön, hiába akarta az író és a rendező. Utó­lag kellett „belesuszterolni” a filmbe. Szavaim túlságosan egyoldalúak, gondolhat­ják többen, mert csak a rosszról beszélek. De én, elvtársak, most a rosszról, a hibáról, a tűrhetet­lenről akarok beszélni és rendkívül sajnálom, hogy nem vagyok író, mert ha az lennék, akkor a szatíra hangján beszélnék erről, miután az most megengedett műfaj lett, s a hibákat ki szabad élezni. Tévedés ne essék, még egyszer hangsú­lyozom, nem a művészetpolitikában érvényesü­­lő állami vezetés ellen, hanem a művészetpoliti­kában érvényesülő állami vezetés hibái ellen be­szélek. Csakis a kultúrpolitika ma már kielemzett hi­bái alapján lehet megérteni, miféle törvénysze­rűség alapján vált szükségessé, hogy egy normá­lis gondolkodású, egészséges ítéletű, a Párthoz és a néphez hű ember abban a pillanatban, hogy kultúrfunkcionárius lett belőle, erőszakoltan, spekulatívan kezdett gondolkozni. Ezt először Szántó elvtársnál tapasztaltam. Még nem volt a filmfőosztály vezetője, amikor egyszer - már nem is tudom, melyik akkori magyar film anya­gának nézése közben - ezt súgta a fülembe: „Az a baja a mi filmjeinknek, hogy agyon vannak po­litizálva.” Azt hiszem ebben semmi rossz nem volt. Nem filmjeink pártosságát, vagy politikus­ságát kifogásolta, hanem azt, ami valóban rossz! Fábri Zoltán: Életjel, 1954 42

Next