Filmkultúra, 1993 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1993-01-01 / 1. szám
39 A Színház- és Filmművészeti Főiskola Filmfőtanszakán külföldi hallgatókból álló film- és tv-rendező illetve operatőr osztály indult az elmúlt évben. Eddigi munkájukról, tapasztalataikról egyik vezető tanárukat, Xantus Jánost kérdeztük abból az alkalomból, hogy néhány vizsgafilmjüket január 30-án bemutatja az Örökmozgó. Hogyan szerveződött meg ez az osztály? Volt-e már korábban hasonló? Volt egy előző osztály 3-4 évvel ezelőtt. Nem tudom pontosan, hogy ezt a mostanit hogy mi hirdették meg. A Németországból, Svájcból, Amerikából, Finnországból jött diákok mindegyike más-más módon jutott el ide. Volt, aki egyszerűen idejött, és megpróbálta megtudni, indul-e osztály; volt, aki várt rá egy vagy két évet, és volt, aki magyar rokonaitól vagy barátaitól értesült róla. ■ Hányan vannak összesen? Tizenegyen, operatőrök és rendezők vegyesen. A létszámnak természetesen mindig van egy ésszerű limitje, de nem hiszem, hogy számszerűen meg lett volna határozva. Ez mindenesetre bizonyítja a főiskola elismertségét, népszerűségét külföldön. Ez egy elég jó hírű iskola, nemzetközi viszonylatban mindenképpen az első tíz között van az amerikai főiskolák, a brüsszeli, a párizsi, a londoni, a fódzi és a prágai mellett. Nagyszerű eredményei vannak. Böszörményi Zsuzsa Oscar-díjáról nyilván sokan hallottak - és ez csak a jéghegy csúcsa. Ezen túl nagyon sok díj van még, amit ennek a főiskolának a hallgatói nyertek különböző nemzetközi fesztiválokon. Úgyhogy, azt hiszem, nem állunk rosszul. Szerintem két fontos szempont van, amitől jó lehet egy iskola. Az egyik, hogy minél több filmet csinálhassanak, minél több gyakorlati munkát végezhessenek a diákok, mert ebből lehet igazán tanulni. A másik pedig - ami szintén előnye a magyar főiskolának -, hogy gyakorló rendezők tanítanak. Rengeteg olyan főiskola van - talán a többség -, ahol vagy egyáltalán nem csinálnak filmeket, vagy csak videogyakorlatokat. Nálunk már az első évben két kis 16 mm-es filmet készítettek a hallgatók. Csak beszélni - ez nem visz sehová. ■ Akkor tulajdonképpen az oktatás gyakorlati része van túlsúlyban? Annyiból van túlsúlyban, hogy mindenki érzi ennek a fontosságát. De az első két évben olyan sok elméleti órájuk van a hallgatóknak, hogy időben nem jelentkezik ez a túlsúly, hiszen reggeltől estig be vannak fogva a legkülönbözőbb elméleti tárgyakkal, és ezen kívül csinálják a filmjeiket. A tananyagot tekintve a külföldi osztály esetében van-e eltérés? Lényegében nincs. A különbség csak annyi, hogy angol nyelven folyik az oktatás. Ahogy tudom, nincs lényeges eltérés a tantárgyak között, ők is tanulnak művészettörténetet, irodalomtörténetet, dramaturgiát. Nyilván a magyar irodalomnak talán kisebb a súlya. Nagyon sok technikai tárgyuk van viszont, ami szintén fontos. Az itteni diplomát bizonyára elismerik külföldön. Igen, elismerik, de ez nem olyan szakma, ahol ha diploma van valakinek a kezében, az bármiféle biztosítékot jelentene arra, hogy a későbbiekben dolgozni fog, vagy el tud helyezkedni. Kevésbé lehet használni, mint egy egyetemi diplomát. Nagyon kevés a hely. De ha valaki kellőképpen ambiciózus és erőszakos, be tudja verekedni magát a szakmába diploma nélkül is. Úgyhogy ma egy diploma nem jelent semmit. Itt - úgy vettem észre - a hallgatók meg akarnak tanulni bizonyos dolgokat, és nem árt, ha van némi gyakorlata az embernek, vagy már csinált egy-két filmet, amikor a mélyvízbe veti magát. • Mi az, amit mindenképpen igyekszik megtanítani a hallgatóknak? Ezt így nehéz lenne megmondani. Nem tudnék semmit kiemelni. Olyan pálya, olyan szakma ez, ahol millió szempontot kell érvényesíteni és egyeztetni. Pontosan ezért fontos, hogy filmet csináljanak. Én mint Makk Károly mitfárere ebben az osztályban arra szorítkozom, hogy - ha segítséget kérnek tőlem, vagy ha számítanak rám - igyekszem segíteni minden egyes konkrét probléma megoldásában, ami az egyes filmek elkészítésekor adódik. Merthogy teljesen különböző problémák merülnek fel. Az egyik filmben egy tárgynak lehet akkora fontossága, mint egy másikban mondjuk a témának. Tehát csak a gyakorlati munka közben felmerülő sokfajta apró problémával való bánászstód együttese az, amiből végül is megszületik a film. És nagyon különböző jellegű dolgokkal kell tudni bánni. Nagyon fontos például a színész. Most egy televíziós stúdióban éppen a színészekkel való munkát gyakorolják a hallgatók. Az egyik főiskolás színészosztállyal, Zsámbéki Gábor osztályával találkoznak hetenként egyszer, és egy Molnár Ferenc darab egyes részleteit dolgozzák fel. Itt elsősorban az az érdekes, hogy megtapasztalják, mekkora tere, lehetősége vagy súlya lehet a színésznek egy ilyenfajta munkában, és hogy kommunikálni lehet és kell vele, még akkor is, ha esetleg különböző anyanyelvűek - mint ebben az esetben -, és valamilyen módon meg kell érteniük egymást. Egyébként a magyar hallgatókat is érdemes lenne kitenni egy ilyen tortúrának, ahol nyelvi nehézségek ellenére kell megértetniük magukat a munkatársaikkal. Hiszen egyre inkább nemzetközivé lesz ez a szakma, és egyre gyakoribb, hogy valaki olyan helyzetben találja magát, amelyben több különféle nyelven vagy tolmács segítségével kell kommunikálnia. Úgyhogy ők most ebből is kapnak egy kis élményt, tapasztalatot. Milyen jellegű a számonkérés? Hogyan lehet lemérni a tudást? Ez részben nagyon egyszerű. Viszont egzakt módon talán nem is érdemes próbálkozni vele - legfeljebb egy bizonyos szint alatt. De szerencsére ez egy nagyon jó osztály, nagyon tehetségesek. Itt kevés esetben merül fel olyan probléma, hogy valamiféle minimumot mégiscsak el kell várni, és annak teljesítése lehet a kérdés. A megítélés nagyon egyszerű: meg kell nézni a filmjeiket, és mindenki tudni fogja, hogy mit látott. Az az igazság, valaki megcsinál egy akármilyen kis filmecskét, az elsőmásodik többé-kevésbé nyilvános megjelenéskor pontosan át tudja élni, hogy körülbelül milyen közel lett Páneurópai Tranzit KÜLFÖLDI DIÁKOK A BUDAPESTI FŐISKOLÁN - NANTUS JÁNOS KEZEI ALATT .