Film Színház Irodalom, 1941. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1941-09-12 / 37. szám

„NE ÍTÉLJÜK MEG A SZEZONT EGY KÉT GYENGÉBB FILMBŐL“ A moziszezon megnyíltának alkalmából csúcs­interjút kértünk báró Wlassics Gyula államtitkártól, a magyar­honi filmügyek legfőbb irányítójától. Az az aggodalom űzött bennünket, ami az új szezon elején és valljuk be,­­ az első látott filmek alapján nem éppen jogtalanul, futó­tűzként terjedt el a városban, hogy tudniillik az új szezon, csakúgy, mint a többi, műkedvelő stílusban és a jövőre ke­vés biztatást nyújtva fog lezajlani. Egy hivatalos interjú persze nagyon is az adott kere­tek között mozoghat, hanem azért egyet-mást kihámozhat belőle mindenki. — Méltóságos Uram, olyan sok szó esik manapság a magyar film átállításáról, — kezdjük s rögtön konstatáljuk is, hogy innen, a minisztériumi börfotósból egészen másként fest az egész, mint a mozi szűk és kevésbé zavartalan fotójéből. — Arra szeretnénk kérni méltóságodat, hogy világítsa meg nekünk, melyek azok a pontok, ahol a magyar filmben haladás tapasztalható? — A magyar film pénzügyi keretei az utóbbi időben rend­kívül megnőttek, többet lehet költeni egy filmre, mert nagyobb a felvevőpiac s így érthető, hogy ma a filmesek jobban kiállított, szebb filmeket gyárthatnak, mint azelőtt. A filmtechnika külön­ben is mérfölden léptekkel fejlődik s egy mai filmet egy nyolc év előtti mellé állítva, világosan láthatjuk a különbséget. — Ez a haladás — a felvevőpiac növekedése — annyira kí­vülről jön és nem belülről, hogy nem hozható kapcsolatba magá­val az átállítással, éppen úgy, mint ahogy a filmtechnika fejlő­dése is független a film politikai és világnézeti állásfoglalásától. A kérdés inkább azt tartalmazza, mik azok a speciális jegyek, melyek a filmreform következtében a magyar filmen kiütköznek. — Elsősorban világnézeti természetűek. A házasságtörések filmrevitele, a könnyű erkölcsök ábrázolása, az oly divatos ön­­hasadási problémák és számtalan ilyen irányú, csöppet sem hasz­nos és nevelő gondolat kiküszöbölése az első feladat. Ez nem jelenti természetesen azt, hogy a gyártók rovására erkölcsi szem­pontok miatt veszélyeztetnék a filmek kelendőségét. Nem az a cél, hogy iskolán kívüli oktatófilmeket gyártsunk. Lehet érdekes a mese akkor is, ha nem léha.­­ A kérdést voltaképpen a szezonban eddig nyilvánosságra került néhány film sugallta, mert ezekben a nagyközönség ugyan­azokra az elkoptatott sablonokra, ugyanazokra a nevettető eszkö­zökre ismer, melyeket már igen régen ismer a magyar filmbohó­zat fegyvertárából. — Eleget prédikáltam én, hogy milyen filmet csináljanak, for­gatókönyvet azért mégsem írhatok. Természetes, hogy negyven film közül, melyet egy évben gyártunk, gyengébb is akad. Meg kell adnunk ugyanis a lehetőséget a filmgyártóknak arra, hogyha egy-egy nagyobb, komolyabb tárgyú építő, művészi filmben ki­merítik anyagi erejüket, beleköltenek apait-anyait, gyárthassa­nak egy-egy kevésbé komoly, népszerűbb filmet is, mellyel anyagi mérlegüket helyrebillentik. Ami pedig a gyengébbeknek nevezett szezonkezdő filmeket illeti, csak annyit mondhatok: ne ítéljük meg a szezont egy-két filmből. Néhány elsőrendű, pompás teljesít­ményre lehetünk elkészülve. Az új évad komoly haladást fog jelen­teni a magyar film útján ... * Tessék, tessék hát, hölgyek, urak, kezdődik a szezon! Kipattan a színre a fess, békebeli huszárönkéntes, melléje a konkurrens cég: a fehérzubbonyos osztrák főhadnagy, melléje a tányértornyokat törő lohndiner (huh, de mulat­ságos!), melléje az egyszerű, aka nemesszívű inas, melléje a gazdag, ám boldogtalan luxusvendég, melléje a könnyű­­erkölcsű, ám átállított dizőz (keresni is kell a filmgyártó­nak, nem igaz?), melléje a vadonatúj körülmények között eladósodott földbirtokos, kezdődik a szezon, kezdődik az átállítás. Minden darab­­külön be lesz mutatva, hát tessék, tessék hölgyek, urak! Megváltjuk, egészen hibás képünk volt az átállításról és egészen homályosan valami olyasfélét reméltünk, hogy egy napon csak eltűnnek a magyar vásznakról a szerény és ennivaló gépírólányok, az elegáns, de kéjvágyó bank­főnökök, meg a huszonöt évvel ezelőttről reaktivált operett­­huszárfőhadnagyok, az összes medáliákkal és a mindentudó tisztiszolgával együtt. Olyan sokat beszéltetett magáról a magyar film, hogy a propagandahadjárattól felizgatott néző kezdte azt hinni, hogy a filmreform nem csupán ad­minisztrációs ténykedések­re fog szorítkozni és nem csupán azt szabályozza, hogy kit szerződtessen a producer, hanem arra is kiterjed, hogy az illető úr, vagy hölgy ettől a perc­től fogva — remek színész és még remekebb forgatókönyv­író lesz. Bevalljuk, ilyen csodákra éhezünk inkább. A magyar filmgyártás mindjárt megújhodása kezde­tén vaskos fogalomzavart követett el. Csupán politikai ténynek fogta fel a megújhodást és nem művészinek, ami legegyszerűbb fokon abban nyilatkozott meg, hogy köte­lezte a filmgyártókat olyan propaganda kifejtésére, me­lyet egy művészet semmiképpen sem vállalhatott volna. A művészeti és politikai elemeknek ez az összezavarása a magyar film legújabb hibája a többi mellett, amelyet any­­nyian és annyiszor megírtak. Minden műfaj megküzd ezzel a nehézséggel, míg birtokába nem jut a kifejezés mód­szeres és kifinomodott technikájának. Ismeretesek a poli­tikai­­karikatúra kezdetéről származó rajzolatok, melye­ken a figurákon át a művész még nem képes kifejezni a politikai tartalmat s azt a szereplők szájából kilógó kutya­­nyelvre írja. Az erkölcsi tanulság így lóg ki a magyar film szájából. A szereplők játsszák hosszú évek óta meg­szokott kisded játékaikat, újraverklizik a mindig előkerülő humorötleteket s közben megállnak, a közönség felé for­dulnak és szótagolva ceruzába mondják a tanulságot: — ... mert a csengőnek két vége van, feleim, egy, ahol nyomják és egy, ahol csörög. Becsüld a munkát, addig üsd a vasat, míg össze nem törik, jobb ma egy dinom-dánom, mint holnap egy túzok... Ezt olyan hangsúllyal mondják, mintha a változatos­ság okából a filmgyártó érdeke azt kívánná: — Hidd el, Nyájas Néző, az Esthajnal cipőgomboló mégis a legjobb. Aztán hasraesik a kétméteres tányértoronnyal, mert ő a csengő másik végére született. És az a türelmes, nyájas néző könnyesre neveti magát a pénzéért... Papp Antal : Cosztelit LAVEN D­U LA DOROTTYA-U. VACI-U. SÍT. ISTVAM-KRT.

Next