Film Színház Irodalom, 1942. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1942-06-12 / 24. szám
BERLINBŐL, MARSEILLEBŐL. A Staatsoper plakátja a »Garmina Burana«-t hirdeti. Mellette ez áll, szerényen, apró betűkkel: »ausverkauft«. Orff komponálta, Tieffen rendezte, Manen Ehrfur és Michael Piel alakít két allegóriikus figurát, felejhetetlenül. Ez már elég ahhoz hogy megértsed, miért fogyott el minden jegy. Muzsikában a modern van az élen, míg a prózai színpadokon Grillparzer, Sophokles és Schiller szavalnak felváltva. Est Shakespeare. De azután, gyorsan, ismét Grillparzer. Magyar szemednek jólesik bekukkantani Rubik igazgató úr színházába, az Unter den Lindenen, ahol Bókay »Feleségü-et játsszák. Tavaly nyáron már játszották a »Gattin«-t és a dolog úgy néz ki, hogy a jövő nyáron jön igazán lendületbe. E pillanatban csak a négyszázadik előadáson van túl. Az Ufa-Marmorhaus-baneredeti francia nyelvű filmet pergetnek. Második hónapja fut a »Premier Rendez-vous“, Danielle Darrieux-vel. Francia művészet, francia szó, melynek varázsára Berlin megmozdult. Megmozdult! Széket ragad, odaül a pénztár elé, este, átvirrasztja az éjszakát, hogy délelőtt tízkor, pénztárnyitás órájában jegyet kaphasson a következő hétre. A Hotel Eden legfelső, ötödik emeletét egy éhes angol bomba csipkésre rágcsálta, de a német ötlet és munka egy hét alatt renovált: az ötödikre egy új emeletet épített, sőt egy luxus tetőterraszt is. A hölgyek nincsenek kifestve, de nadrágban járnak- Rászoktak a téli hidegben. És a stoppolt harisnyát is jól lehet hordani alatta. H. Orbán Gábor Pillanatnyilag Rómában mindenki, akinek lakásához terrasz is tartozik, azzal van elfoglalva, hogy ezt a terraszt tautarchikus gazdasággá alakítsa át. Róma városának vezetősége nemcsak, hogy megengedte, de nagyon ajánlja és támogatja azt az életrevaló ötletet, hogy a hangulatos terraszokat hasznosítsák és ott, ahol régebben csak vörös virágú oleander-fák és halványlila gliciniák díszelegtek, most konyhakerti növényeket termeljenek, sőt csirke- vagy baromfifarmokat létesítsenek. Ablakomból hetek óta figyelem a szomszéd terrasz tulajdonosait, kik polgári öregségükben most valóságos robinsoni hőskölteményt élnek át: egyik reggel arra ébredtem, hogy a férj, egy őszhajú, kissé totyakos bácsi, nagy kalapálásba fogott, fúrt, szögeit, drótkerítést cipelt. Néhány nap múlva aztán már állt a műremek, egy valóságos ás telivér csirkeól, melybe nemsokára egy kövér kotlóstyúk költözött tíz kiscsirkével. Tegnap még egy nyaláb kórót és ágat is hoztak, melyből valóságos kis szemétdombot raktak össze és ráeresztették a tyúkot és csirkéit, hogy legyen hol kapirgálniok... Egy másik házban az egyik lakó néhány méhkaptárt állított a terraszra, újra máshol, a tetőn házinyulak szaporodnak nagy vígan, múltkor pedig vacsora után kivezettek egy tágas terraszra, hogy megcsodáljam a gyönyörű holdfényben elterülő várost és a sötéten kiemelkedő kupolákat, amikor egyszerre két kismalac röfögése szólt bele ebbe a teliholdas hangulatba és a háziasszony nevetve mutatta be drága ápoltjait, kiktől zsírt és kolbászt remél. Persze vannak igen nagy számban olyanok is, akik kizárólag kertészi szenvedélyüknek élnek: paradicsomot termelnek, hagymát növesztenek, sőt ismerek egy merész nyilót, ki faládákba krumplit ültetett. Ezeknek a római tető-kertészeknek — csak úgy, mint a világ minden »gazdájának« — legnagyobb büszkesége, ha az asztalra kerülő ,piros retekről elmondhatják, hogy »saját termés«, vagy ebéd után megmutathatják a kapor-palántákat, melyekből a mártás készült. Így igyekszik nemcsak egész Olaszország, de a konzulok,a császárok és pápák Rómája is beleilleszkedni a mai kor autarctikus keretébe és törvényeibe, báró Doblhoff Lily Marseille a meg nem szállt Franciaország legnagyobb városa, Vichy falucska hozzá képest. Gyönyörű széles boulevardjai elragadnak. Az óriási épületek bámulatra késztetnek. De nem ez Marseille igazi arca. Minduntalan délies, sőt kissé keleties furcsaságok állanak elénk. Modern paloták és tüzet nyelő öreg matróz. Modern negyedek mellett roskadozó háztömegek. Marseille hasonlít egy kissé Barcelonához, romantikában és vérmérsékletben egyaránt. Marseille-nek mindig volt valami különleges íze, szabadossága, félelmetes hite. A kikötő, If vára, a halászcsónakok nem bilincseltek le annyira, mint a régi kikötőnegyed ínyenc látnivalói. Fehérek, négerek, arabok, asszonyok, gyerekek, macskák és patkányok: változatos gyors élet zajlik ebben a furcsa városnegyedben. Keskeny sikátorok, domboknak haladó utcák. Egy kicsiny téren zsibongó vásár. Gyanútlanul megyünk a rosszhírű negyedekben, amikor egy kéz kinyúl valahonnét és leemeli a kalapunkat. Úgy látszik, még megvan ez a marseille-i specialitás. A kalapunkat elcsend tündérek, mert hiszen ki más enyelegne velünk ilyen különös módon, rendszerint elfogadhatatlan feltételeket szabnak, ha érdeklődünk miként kaphatnánk vissza szeretett tulajdonunkat. Ha rendőrrel fenyegetődzünk, akkor a szemünkbe kacagnak. Ha gorombáskodunk, akkor kikeresnek egy tócsát, annak kellős közepébe vágják kalapunkat, majd egy rúgással labdává avatják a nyúlszőrremekeket, hogy a következő pillanatban nyomtalanul eltűnjenek a szentünk elől. Bemegyünk egy kalapkereskedésbe és néhány frankért veszünk magunknak egy baszk sapkát. Ezt nehéz lekapni a fejről és még az az előnye is megvan, hogy franciának néznek benne. Ekkor megkímél a sors további kalandoktól és elénktárja a francia élet minden báját és töretlen szépségét. Ekkor fülünkbe súgják, hol lehet kapni húst, hol árulnak gyümölcsöt, hol kaphatunk tojást vagy bort. Ekkor a szomorú Franciaországban gondtalanul sétálunk és egyetlen napi kötelességünk csupán az, hogy este megbámuljuk a tenger és a levegő színorgiáit. Holló József E AU DE LAVANDE az új híres nyári üdítő kölnivíz Kapható éj!$Le.' -nél Vráci utca 30. Telefon 185—116 . . I’radam Guidntt ünnepelték vasárnap a Vigadóban 34 éves repülői jubileuma alkalmából A »Műbarát kiállításáról. Bezerédy Lajos: Szőlőpásztor Balázs G. Árpás »l’arasztszoba a fél vidékről« című képe a »Mubarátkiállításáról