Film Színház Irodalom, 1942. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1942-06-19 / 25. szám
A FILMGYÁRTÁS HIBÁIRÓL Nagyon szeretek kijárni a filmgyárakba, ahol a gyártás székemét, technikai részét tanulmányozom. Beszélgetek rendezőkkel, színészekkel, producerekkel, szerzőkkel, belenézek forgatókönyvekbe, érdeklődöm gyártási költségek felől, mindezt főkép azért, mert ennek a minden irányba kiterjedő érdeklődésnek eredményéből szeretném megállapítani: honnan van az, hogy ennyi tehetség, ennyi munka, szellemi és anyagi befektetés nem hozza meg az esetek nagy részében az annyira kívánt erkölcsi sikert is. A magyar filmek átlagos hibáinak egyik fő oka a nyersanyag-beszerzés drágaságán múlik. Nem lehet egy-egy jelenetre méterek százait elforgatni, mert a művészi elképzeléseiért harcoló rendező mellett ott áll ceruzával a kezében a gyártásvezető, aki azt mondja: »örüljünk, hogy ezzel megvagyunk.« Ez az örökös harc a rendelkezésre álló anyaggal és a percekre rendelkezésre álló idővel minden komolyabb művészi törekvést megbénít, de ha a bajok fefonására akarnék visszatérni, el kellene mondanom azt az Odysseádát, amely a filmötlet megszületésétől a forgatókönyv végleges elkészüléséig tart és elmondani azt, hogy ki mindenkinek van beleszólási joga egy filmkönyvbe, kezdve a pénzcsoporttól, amely a finanszírozást vállalja, a cenzúráig, amely mint a filmvilág szellemi gyámhatósága, nemcsak irányt szab a készülő termékeknek, de a legapróbb részletekbe is beleavatkozik. Bizonyos, hogy a film nem egyéni munka, mint mondjuk a regény, vagy a novella és a siker nem egyetlen ember zsenialitásán múlik. De túlzásnak találom azt a tömtérdek bábát a megszületendő gyerek körül. Láttam filmtémát embrionális alakban, amely egyáltalán nem hasonlított az elkészült könyvhöz. Nemcsak a mese változott meg közben, hanem az alakok kora, jelleme, sőt neme is. (Papíron ez mindenesetre könnyebb, mint az életben.) De ezzel a sok szellemi beavatkozással rendszerint nem javul a történet. Magának a filmgyártásnak technikai lebonyolításában sok szerepe van a jó, vagy rosszindulatú véletlennek, például ami a külső felvételeket illeti, a producer helyzete körülbelül a mezőgazdáéhoz hasonló. Hiába találta meg a legjobb terepet, az időjárás szeszélye bármely pillanatban felboríthatja a munkarendet. Ezt Hollywood, vagy Neubabelsberg könnyen belekalkulálhatja az üzemi költségekbe, a magyar filmnek azonban minden csöpp eső érzékeny veszteség. Mindez megint a szegénység hibája és nem a produkcióé, mert az így keletkezett költségtöbbletet valahol le kell faragni és ez már a készülő film művészi értékének rovására megy. Utoljára hagytam a szirtészi munkát. Hallom, van egy magyar rendező, aki a szereposztás és a szerződések megkötése után társulati ülésre hívja meg a színészeket és azon nemcsak a maga művészi elgondolásait ismerteti, hanem felolvassa a forgatókönyvet is. A pesti gyakorlatban eddig ez ritkán fordult elő. A szereplők kézhez vették a kiírt szerepet, megkapták a felvételi napra szóló behívót és a filmgyárban a rendező beállítása szerint egy-kétszeri próba után odaálltak a gép elé. Innen származhattak időnként a stílusbeli egyenetlenségek, emellett persze nem is volt még mindig a szükséges fegyelem a megjelenés pontossága körül. Így most a gyártási napokon mindenkinek egyformán kora reggel kell jelentkeznie a gyárban, még akkor is, ha csak délután ötkor kerül a felvevőgép elé. Ezt a sokórás tétlenséget nem minden színész egyénisége bírja, így aztán egyesek pontatlanságáért néha az egész együttes szenved. Sajnos nincs módom összes apró jegyzeteim lapját felhasználni, így csak a leglényegesebbeket mondtam el. Végeredményben csupa olyan hibáról van szó, amit egy kis jóindulattal meg lehet szüntetni. A szegénység még nem szervi baj. Ha szabadna tanácsot adnom, azt mondanám, inkább csináljunk kevesebb filmet több költségnél, vagyis a mennyiségi termelésről térjünk át a minőségire. Csikós Rózsi: NEHÉZ DIREKTORNÉNAK LENNI! — Nahát, hogy nekem mennyi bajom van! — panaszkodott az aranyszőke Csikós Rózsi, amikor találkoztunk vele a Semmelweis utcában. — Mielőtt még elszomorodunk, — mondtuk Loki — árulja el, mit keres errefelé, ahol a madár sem jár. — Bújkálok — válaszolta meggyőződéssel. — Ki elölt — Mindenki elöl, aki protekciót kér. Erre már igazán kíváncsiak lettünk és bevonszoltuk Bézsüka asszonyt egy espressóba, ahol faggatni kezdtük a protekció felől. Megitta a feketéit, ivott egy korty vizet, aztán felsóhajtott: — Remélem, maguk nem akarnak elhelyezni a Fővárosi Operettszínházban sem portást, sem ügyelőt, sem jegyszedőt, sem villanyszerelőt, nem írtak darabot vagy zenét s nem akarnak statisztálni. Megnyugtattuk Rózsikát, hogy mindezt nem akarjuk. — Szóval azt akarja mondani, hogy nem is olyan jó dolog direktornénak témált — Fényes Szabolcsnénak jó lenni, de direktornénak nehéz, nincs éjjelem, se nappalom, folyton szól a telefon, hol ez jelentkezik, hol az. Hogy a régi barátságra való tekintettel így, hogy a régi barátságra való tekintettel úgy... Intézzem el a Szabolcsnál, hogy szerződést kapjon — »Rózsi, akkor nem ezt ígérted «, — mondják barátnőim, pedig ha tudnák, hogy az uram semmibe se enged beleszólni és már régeinkészen, van minden szervezkedéssel. Este hazamegyek felhívnak telefonon és keresik Szabolcsok Nincs otthon. Ha otthon van, letagadom, minek molesztálják szegényt, ha napi munkája után pihen. Késő éjszaka megint csak hívják, sőt a héten hajnali négykor zavartak fel bennünket. A zord úriembernek azt füllentettem, hogy Szabolcs nincs itthon, mire ő méltatlankodva mordult rám a telefondrót túlsó végén: »mondja, nagyságos asszony, maga nem féltékeny, hogy még ilyenkor sem jár haza az urak... — Mondja meg őszintén, gondolta-e volna valaha, hogy egy ilyen nagy színház igazgatónéja lesz! Csikós nagyságos asszony egy kicsit sértődötten válaszol: — De mennyire gondoltam, még különbet is gondoltam! Amikor mint kis színésznő elkezdtem a Király Színházban, mindenki agyba-főbe dicsért s én azt hittem, hogy enyém lesz a világ! Én leszek a legeslegnagyobb sztár, én leszek a Nemzeti Színház igazgatója vagy igazgatójának feleségei A világ nem lett az enyém, nem én lettem a legeslegnagyobb színésznő, nem lettem a Nemzeti Színház igazgatójának felesége. Külföldre kerültem, filmsikereim voltak és már-már egészem »kiugrottam«, amikor közbejött valami. Azt mondták, hogy nagyon sok a hazai színész és nem adták meg a játszási engedélyt. Egyáltalán mindig közbejött valami. De most egy valami sikerült! .Ez aztán százszázalékosan... — Kitalálhatjuk! — Tessék ... — A házassága ... — Ez az! — kiáltott fel Csikós Rózsi diadalmasan. út/ihm CsU&Juul^ Uj-OUL tíLcu.m »Sajnálom, az igazgató úr nincs Itthon ...« (Pejtsik—Jánosi (elv.) ■