Film Színház Irodalom, 1942. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1942-06-26 / 26. szám
Mélyen tisztelt Szerkesztő Úr! Láttam, hogy Ön ott volt az »Aranysárga falevél” főpróbáján, tisztelettel megkérdem tehát, mit szól Csortos Gyula színpadi viselkedéséhez. Mit szól ahhoz, hogy mikor a rezignálási jelenetben az ügyelő túl korán engedte be a színpadra Kiss Manyit és Latabárt, a nagy művész dühében szó nélkül belevígott a színpadon levő kofferbe, majd a koffert végigrugdalta a színpadon, mint egy centercsatár a futballabdát. Végül, mikor a fináléra került a sor, megvető mozdulattal legyintett egyet s ott hagyott csapot-papot, rizsát és Misát és kiment a színpadról. Szerény véleményem szerint, a nagy művész azért kapja a gázsiját, hogy tisztelje a közönséget és tehetsége szerint szolgálja is ki, nem pedig azért, hogy fumigálja. (Teljes név és cím.) * : Szombaton tartották vizsgaelőadásukat Rózsahegyi Kálmán növendékei a Vidám Színházban. Ráthonyi Róbert már kiforrott színészi rutinnal rendelkezik, míg a hölgyek közül elsőnek Lévay Ilonát illeti figyelem. Érdekes, színes egyéniség. Ügyes volt Mátyás Jolán, aki a XIV. René Tolnay szerepében aratott sikert, Pintér Zsuzsa kitűnő komika. Feltűnt kitűnő megjelenésével Tóth Gabriella. Különösen az »Asszonyok”-ban szerepelt jól. Rajtuk kívül Deák Rózsi nevét jegyeztük fel. * Csodálatos város ez a Pest! — Először csak felröppent a hír, később hallani lehetett róla és ma már beszédtéma a száraz arcbőr új púdera, a Hermocith-púder, amely a legszárazabb arcon is álomszerű hatást vált ki.* Jávor Pált a jövő hét végére várják Budapestre Olaszországból. A művész csak egy napig pihen majd itthon, másnap elkezdi új magyar filmje külső felvételeit vidéken, Bánky Viktor rendezésében. * Miként a sportférfinak állandóan erősíteni kell kondícióját, hogy győzni tudjon, úgy kell a hölgyeknek is ápolni szépségüket a biztos győzelem érdekében. A Wu 2 hajisjító cream a női szépségnek egyik leghatásosabb segédeszköze! * Bordy Bella lábáról levették a gipszkötést. Két hét múlva újra gyakorolhat. * Salamon Csöpit e héten tagjai sorába szerződtette a Fővárosi Operettszínház. * Hexner fest, tisztít Báthory utca 5. Telefon: 114—979.* A pesti híresség, a szívdöglesztő férfisztár vidéken vendég szeretteit. Majd megették a kis társulatnál, úgy ünnepelték. Lelkes tüntetés, bankett, autogramkörök rohama. Előadás után felkereste az öltözőjében egy kis kóristalány, a színház legifjabb tagja. Kezet csák ktt, dadogott a nagy megtiszteltetéstől, hogy ilyen férfiúval lehet szemtől-szembe, áradozott, majd végül könnyes szemekkel így szólt: — Nagy kérésem van Mesterhez! — Mi akarsz kisfiam! — kérdezte a nagyság leereszkedve. — Adja nekem emlékbe a használt szappanét. Hadd őrizzem meg azt a tárgyat, amely annyiszor érintette a kezét. Nagy művészünk ettől egy kicsit elérzékenyedett. Átnyújtotta a darab szappant és megsimogatta a kis egérke arcát. — Nesze, te kis csacsi! Vacsoránál elmesélte az esetet az igazgatónak. Hiába, jól esik az embernek ilyen csodálatos rajongás! A direktor nevetve mondotta: — Ja, ez az Ilus volt! Minden pesti vendégművésztől elkéri emlékbe a szappant. Már egész skatulyára valója van. Nem lesz gondja a télen szappanra ... Visszamegyek hozzád Visszamegyek hozzád, vissza még, de rég jártam arra, jaj de rég. Felfut-e arcodba még a vér? piros lesz-e, vagy fehér? Visszamegyek hozzád, vissza még, fehér a te arcod, óid jón ég, piros a szerelem, nem fehér, ha fehér, semmit se ér. Visszamegyek hozzád, vissza még, piros a te arcod, lánggal ég, ezt akartam látni, semmi mást, ezt a piros lobbanást! Nadányi Zoltán Nizzából jelentik, hogy Kozma József, az ismert zeneszerző, a »Grande Illusion« és az »Állat az emberben« című híres filmek komponistája, operettet írt a párisi Chatelet színház számára. Librettista: Ináig Ottó.* Bajor Gizi két napig Budapesten volt. Megszakította balatonföldvárinyaralásét, de szigorúan rangrejtve maradt. Ha megszólalt a telefon és ismerős jelentkezett, így szólt:— Hát nem olvastad, hogy Balmonföldváron vagyok! És letette a kagylót. * A Muráti—Vaszary házaspár egy duna- parti étteremben együtt vacsorázott Ajtay Andorral, aki, mint ismeretes, megválik a Vígszínháztól. Vacsora után három óráig beszélgettek hármasban. Várjon miről? Lehet, hogy — Vaszary—Muráti Színház és — Ajtay ...* Elegáns formája, kitűnő minőségű papírja tette rövid idő alatt közkedveltté a »Régiposta« levélpapírt. Több finom pasztellszínben és nagyságban Korda István papírkereskedése árulja Régiposta u. 12. sz. alatt. Nevezetes filmtalálmány bemutatására kerül a sor a jövő héten Budapesten. Egy olasz mérnök feltalálta a világosban is látható filmet. Óriási jelentősége van a találmánynak, különösen pedagógiai szempontból. Iskolákban nappali világítás mellett is lehet majd vetíteni a kultúrfilmeket és az oktató képeket, nem kell sötétet csinálni, (amikor is a nebulók nem figyelnek oda!) Olaszországban szenzációs sikert aratott az újítás és érdeklődéssel várják a budapesti bemutatót is, amit az egyik iskolában tartanak meg. * Vitéz Bánky Róbert leszerződtette Árpád Margitot az Új Magyar Színházhoz és a szegedi színházhoz. Árpád, Margit ezenkívül játszani fog a Fővárosi Operettszínházban is. Olgyay Aladár, akinek ikerfivére nemrég vette feleségül Kochanovszky Henriettet, a vőlegény. Menyasszonya a budapesti társaség egyik legszebb, fiatal hölgytagja: Darányi Erzsébet. * Vasárnap tartották meg Nagy Jenő sírkőavaltási ünnepélyét a rákoskeresztúri új köztemetőben. A Kövesy Vár teljes számmal jelent meg a kegyeletes ünnepségen. 5. A nagysikerű Vitai-krém kapható: Városi Gyógyszertár, IV., Váci-u. 34., Molnár és Moser, Petőfi Sándor u. 11., Viktória Patika, VII., Erzsébet körút 23. * Bókay Jánosnak a múlt hónapban két jelentős premierje volt Németországban. Az egyik Berlinben, ahol a Kurfürstendamm színházban a »Négy asszonyt szeretek« című darabját mutatták be, a másik Bécsben, ahol a »Komédiez-ben a »Ragaszkodom a szerelemhez« című vígjátékát hozták színre. A lapok nagy elismeréssel számolnak be a két újdonságról. " * Dr. Palló Imre, Operaházunk népszerű énekese július elsején ünnepli huszonötéves művészi jubileumát. Pallót 1917 július 1-én szerződtették az Operaház tagjai sorába. Első fellépése a »Parasztbecsület«ben volt. Figaro, Rigolettó, Háry János, Telramund... a leghíresebb szerepei. Pallót 1938-ban a Corvin-lánccal tüntette ki a Kormányzó Úr és örökös tagsági címet is kapott. Az egész művészvilág szeretettel üdvözli a jubiláló Palló Imrét. * Lény Marenbach a »Házasság adagolva« című legújabb Léna—DFE filmben mulatságos szerepet játszik. A közönség másfélórai kacagás után azzal az érzéssel hagyja el a nézőteret, hogy végre kaptunk egy, a gyakorlatba is átvihető ötletet a boldog házaséletről is. A Balatonnál már megjelentek az első művész-nyaralók. Tímár Józsefek Badacsonyban tartózkodnak s e héten kezdte meg siófoki nyaralását Mály Gerő. * Két villaépítésről hallottunk e héten. Az egyik villát Asztalos Miklós, az ismert színpadi szerző építteti a Széher-út 1. sz. alatt, a másik villát pedig Ráthonyi Ákosék. Az utóbbi a Darányi Ignác u. 20. alatt.* ,E héten kezdték meg az első magyar— bolgár verziós film elkészítését Budapesten. Címe: Alkalom. Zalabéri Horváth János a gyártás vezetője. A filmet Rodriguez Endre rendezi, a bolgár változatot Hrisan Zankoff. Négy bolgár főszereplő tartózkodik Budapesten, akik résztvesznek a felvételeken.* Egyenletesen akar lesülni! Használjon »Molbert« napolajat.* Rómából kapjuk a hírt, hogy rövidesen megkezdik a »Carmen« című film elkészítését, Prosper »Merimée« elbeszélése nyomán. A kísérő zenét Bizet művéből állítják össze. A címszerepet Viviane Romance játssza.* Július 9-én egyszerre hat budapesti premier-filmszínház mutatja be Honthy Hanna első filmjét, a »Régi nyárc-t: a Royal Apollo, az Uránia, a Scala, a Corvin, a Szittya (volt City) és az Atrium. A »Régi nyárt-nak szakmai körökben máris kitűnő híre van s bizonyos, hogy a nagyközönség tetszésével is találkozni fog. * Női kalapok Friedmannál, VI., Királyutca 10. Fiók nincs.* Körössy Paulette-et a Kamara Varieté tagjai sorába szerződtette az új szezonra. DOZVALD HÖLGYFODRÁSZ DEÁK FERENC-U. 12 T.: 181-005.