Film Színház Irodalom, 1942. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1942-09-04 / 36. szám
A DIÓSCUKORG új muskáslakóházainak felüges ünnepség keretében zajló 30-án Magyardiószegen. Az épített szép lakóházakat a Szüllő Géza m. kir. titkos hatású beszéd kíséretében az családok részére. Az ünnepi Nyitra-Pozsony vármegyék Thuróczy Károly főispána. beszédet intézett a teljes e lent munkássághoz és mél áldozatkészséget és a vettér. laksy József ügyvezetőbe a munkáscsaládokat új , a magyaros bútorokkal is nyelmes lakásokat nyomban A felavatással kapcsolatban hatósága elvállalta egy arra érdemes Nyitra-Pozsony vármegyei hadiárva felnevelésének és iskoláztatásának költségeit. A felavatott lakóházak titkos tanácsos, beszéde dr. Paksy József n. v. igazgató átadja a lakások kulcsát Dr. Paksy József ügyvezető-igazgató kormányfőtanácsos megköszöni Thuróczy Károly főispán lelkeshangú beszédét meleghangú szavak kíséretében A buldog család első napja a magyarosan berendezett lakásban A jövő nemzedék egészséges otthonában (Escher felvételei) Búcsúbeszélgetés Bubik Árpáddal a margitszigeti víztoronyban A nyári szezon lassan végetér, a szigeti szabadtéri előadások a szokatlanul meleg időjárás ellenére, máris befejeződnek. Bubik Árpád igazgató ezzel búsút vesz Budapesttől, ettől a bűvösbájos várostól, ahol minden szebb valóságos önmagánál s ahol, — különös, de így van. — még a narancsnak is bizony néha citromíze támad, ha valaki nem ismeri Pest szívómelegének titkát, ízlésének sajátos színét. A margitszigeti Víztoronyban erről diskurálunk a távozó direktorral, magasan a színpad és a nézőtér felett, sőt egy kicsit a zajló város felett is, úgy érezzük, amint Bubik Árpád enyhén mélabúsra hangszerelt szavait hallgatjuk. — Hogy került tulajdonképpen a —szakmá«bat — kérdezzük mindenekelőtt, hogy egyszer már autentikus képet kapjunk hirtelen karrierjéről. — Orosházán születtem, — felel türelmesen a kérdésre — de már tízéves koromban Pestre kerültem. A világháború után egy termelőszövetkezet igazgatója lettem, majd mikor megnősültem, — Tóth Terust, a Nemzeti Zenede tanárnőjét vettem feleségül — összeköttetésbe kerültem Dohnányi Ernővel és a művészettel. Az ő támogatásával megalakítottam 1921-ben a Magyar Művészek Szövetkezetét. 1927-ben, a Beethoven-centenárium keretében létrehoztam a békét Dohnányi és Hubay Jenő között, ekkor játszották el először együtt a Kreutzer-szonátát. Később külföldre átaíztam, előbb Olaszországba, majd Svájcba és Franciaországba. Németországba 1933-ban kerültem, akkor Paul Kemp -pel együtt szervezett stagionéval jártuk a városokat, addig amíg Berlinben véglegesen le nem telepedtem. Eleinte három színházam is volt ott, a Benaissemee, a Kleines Theater és a Theater in der Behrerstrasse, később a Bernhardt által alapított Theater unter den Linden mellett kötöttem ki. Ez még ma is megvan, hála Istennek. Majdnem minden darabot, két-háromszázszor is játszunk. — Mekkora színház a Theater unter den Binden? — Körülbelül akkora, mint a Pesti Színház, négyszáz személyen. De, ha érdekli, folytatom életem elbeszélését, mert ez után következett a sötét fordulat. Ugyanis 1939-ben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa sürgönyileg kért fel a deficites Margitszigeti Szabadtéri Színpad átvételére. Készségesen megkötöttem a szerződést öt évre és rögtön bemutatkozóul aHárom a kislány« nagy sikerét »prezentáltam« Pestnek. Ezt követte illeti kés hely felszólítása, hogy a nagy átállításban én is vegyek részt és vállaljam el az egyik színház igazgatását. Így jutottam múlt évben a Fővárosi Operettszínházhoz. Hosszasan tűnődik Bubik Árpád. Mikor újra megszólal, hangjában mélységes a rezignáció. — A továbbiakról nem beszélek szívesen. Vad honvággyal a szívemben és óriási munkakedvvel érkeztem s rögtön olyan helyekről értek szomorú meglepetések, hogy majd hanyatt estem. Fúrtak és faragtak rendületlenül. Sajnos, százharmincezer pengőmbe került a dolog. Ezért a pénzért már akár egy artézi kutat furathattam volna. Mert abból a lyukból, amit az egész szezonban a színházamban fúrtak, bizony csak bolond szél fújt. Mondom, jobb erről nem beszélni. Én szerelmes voltam a színházba, de voltak, akik a fejemre akartak lépni, hogy könnyebben elérjék sokkal kézzelfoghatóbb szerelmüket. — És a továbbiakban, — kockáztatjuk meg a kérdést — merre mutat életének iránytűje? Habozás nélkül felel. — Vissza Berlinbe. Ott megértenek, sőt szeretnek engem. Ott nemhogy elgáncsolnának, de a kezemre járnak. Sokáig leszek ott, felejteni fogok ... — Hogyan? A jövő nyárra se jön vissza? — Nem tudom ... A hangját sűrűn mélabú fátyolozza. Az intervjúnak vége, a Víztoronyba beragyog a napfény és egy-egy sugara derűsen csillan meg Bubik Árpád fáradt arcán. A. K.