Film Színház Irodalom, 1942. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1942-09-04 / 36. szám

A DI­Ó­S­­­CUKORG új mus­káslakóházainak felü­ges ünnepség keretében zajló 30-án Magyardiószegen. A­z épített szép lakóházakat a Szüllő Géza m. kir. titkos hatású beszéd kíséretében az családok részére. Az ünnepi Nyitra-Pozsony vármegyék Thuróczy Károly főispána.­ beszédet intézett a teljes e lent munkássághoz és mél áldozatkészséget és a vett­ér. l­aksy József ügyvezető­be a munkáscsaládokat új , a magyaros bútorokkal is nyelmes lakásokat nyomban A felavatással kapcsolatban hatósága elvállalta egy arra érdemes Ny­it­ra-Pozsony vármegyei hadiárva fel­nevelésének és iskoláztatásának költségeit. A felavatott lakóházak titkos tanácsos, beszéde d­r. Paksy József n­. v. igazgató átadja a lakások kulcsát Dr. P­aksy József ügyvezető-igazgató kor­­mányfőtanácsos megköszöni Thuróczy Ká­roly főispán lelkeshangú beszédét meleg­hangú szavak kíséretében A buldog család első napja a magyarosan berendezett lakásban A jövő nemzedék egészséges otthonában (Escher felvételei) Búcsúbeszélgetés Bubik Árpáddal a margitszigeti víztoronyban A nyári szezon lassan végetér, a szi­geti szabadtéri előadások a szokatlanul meleg időjárás ellenére, máris befeje­ződnek. Bubik Árpád igazgató ezzel bú­­­sút vesz Budapesttől, ettől a bűvös­bájos várostól, ahol minden szebb való­ságos önmagánál s ahol, — különös, de így van. — még a narancsnak is bizony néha citromíze támad, ha valaki nem ismeri Pest szívómelegének titkát, ízlé­sének sajátos színét. A margitszigeti Víztoronyban erről diskurálunk a tá­vozó direktorral, magasan a színpad és a nézőtér felett, sőt egy kicsit a zajló város felett is, úgy érezzük, amint Bu­bik Árpád enyhén mélabúsra hangszerelt szavait hallgatjuk. — Hogy került tulajdonképpen a —­­szakmá«­bat — kérdez­zük mindenekelőtt, hogy egyszer már autentikus képet kapjunk hirtelen karrierjéről. — Orosházán születtem, — felel türelmesen a kérdésre — de már tízéves koromban Pestre kerültem. A világháború után egy termelőszövetkezet igazgatója lettem, majd mikor megnősültem, — Tóth Terust, a Nemzeti Zenede tanárnőjét vettem feleségül — összeköttetésbe kerültem Dohnányi Ernővel és a művészettel. Az ő támogatásával megalakítottam 1921-ben a Magyar Művészek Szövetkezetét. 1927-ben, a Beethoven-centenárium­ keretében létrehoztam a békét Dohnányi és Hubay Jenő között, ekkor játszották el először együtt a Kreutzer-szonátát. Később külföldre átaíztam, előbb Olaszországba, majd Svájcba és Franciaországba. Németországba 1933-ban kerültem, akkor Paul Kemp -pel együtt szervezett stagionéval jártuk a városokat, addig amíg Berlin­ben véglegesen le nem telepedtem. Eleinte három színházam is volt ott, a Benaissemee, a Kleines Theater és a Theater in der Behrer­strasse, később a Bernhardt által alapított Theater unter den Linden mellett kötöttem ki. Ez még ma is megvan, hála Istennek. Majdnem minden darabot, két-­háromszázszor is játszunk. — Mekkora színház a Theater unter den Binden? — Körülbelül akkora, mint a Pesti Színház, négyszáz sze­­mélyen. De, ha érdekli, folytatom életem elbeszélését, mert ez után következett a sötét fordulat. Ugyanis 1939-ben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa sü­rgönyileg kért fel a deficites Margit­szigeti Szabadtéri Színpad átvételére. Készségesen megkötöttem a szerződést öt évre és rögtön bemutatkozóul a­­Három a kis­lány« nagy sikerét »prezentáltam« Pestnek. Ezt követte illeti kés hely felszólítása, hogy a nagy átállításban én is vegyek részt és vállaljam el az egyik színház igazgatását. Így jutottam múlt évben a Fővárosi Operettszínházhoz. Hosszasan tűnődik B­ubik Árpád. Mikor újra megszólal, hangjában mélységes a rezignáció. — A továbbiakról nem beszélek szívesen. Vad honvággyal a szívemben és óriási munkakedvvel érkeztem s rögtön olyan he­lyekről értek szomorú meglepetések, hogy majd hanyatt estem. Fúrtak és faragtak rendületlenül. Sajnos, százharmincezer pen­gőmbe került a dolog. Ezért a pénzért már akár egy artézi ku­tat furathattam volna. Mert abból a lyukból, amit az egész sze­­zonban a színházamban fúrtak, bizony csak bolond szél fújt. Mondom, jobb erről nem beszélni. Én szerelmes voltam a szín­házba, de voltak, akik a fejemre akartak lépni, hogy könnyeb­ben elérjék sokkal kézzelfoghatóbb szerelmüket. — És a továbbiakban, — kockáztatjuk meg a kérdést — merre mutat életének iránytűje? Habozás nélkül felel. — Vissza Berlinbe. Ott megértenek, sőt szeretnek engem. Ott nemhogy elgáncsolnának, de a kezemre járnak. Sokáig leszek ott, felejteni fogok ... — Hogyan? A jövő nyárra se jön vissza? — Nem tudom ... A hangját sűrű­n mélabú fátyolozza. Az intervjúnak vége, a Víztoronyba beragyog a napfény és egy-egy sugara derűsen csillan meg Bubik Árpád­ fáradt arcán. A. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék