Film Színház Irodalom, 1942. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1942-11-13 / 46. szám

Muráti Lilihoz voltunk í meghíva ■vala­melyik nap délután kettőre, ebédre*. Sem a hölgy, sem a férje nem voltak még otthon s ennélfogva jó félórát egyedül szemlélődtünk, nézelődtünk a lakásban. Kellemesen be volt fűtve, s a konyha felől ínycsiklandó illatár kacérkodott az orrunkkal. A ház Ilonkája, — amint később kiderült, — finom, betegnek való ragout-levest és ritka­ságszámba menő bőrös sertéskarajt készí­tett ebédre mindenféle gum­irunggal, töb­bek között pirított grízzel, amit nagyon szeretek. Két óra felé Ilonka már nem bírta türelemmel a dolgot és felhívta tele­fonon az Andrássy Színházat. Megtudta, hogy Lilinek énekórája van, d­e mindjárt végez és ahogy végzett, azonnal jönnek haza a férjével együtt Kimentem tehát az óriási erkélyre — Lili-lesre ... Az óriási napozóerkély nagy változáson ment idő­közben keresztül, amennyiben Liliké átala­kította a majorságudvarrá. Tíz-tizenkét darab szebbnél-szebb csirke, tyúk, kakas és toppan garázdálkodik a nagy napozóterra­­szon, csak lábujjhegyen és nagyon óvatosan lehet járkálni tőlük. Megjelenésem nagy riibilliót keltett: elkezdtek rohangálni fel és alá és köziben kotkodácsoltak, csipogtak, kukorékoltak, hangosan szidalmazta­k, az egyik gyönyörű sárga kakas vezénylete alatt »akiről« megtudtam Ilonkától, hogy »Tottsiusnak hívják és úrnőjének kedvence. Neki egyedül be szabad menni még a la­kásba is... Közben némi akadályokkal megérkeztek Liliiék is. Észrevettem ugyanis, mint­­a ter­­raszról lenéztem, hogy mintegy száz méter­rel a házuk előtt hirtelen leálltak, Lili ki­szállt a volán mellől, Jani a kocsiból és — tolni kezdték a kocsit a ház felé. »Ahú, — gondoltam magamban — »elfogyott a benzin.« De nem az volt a baj. Miután nagy lélekreleszakadva felérkeztek a liften, közölték, hogy­­ a benzincső eldugult... Lili rögtön telefonált a garázsba, hogy jöjjön ki egy szerelő és igazítsa mag­á ha vári­át. A szerelő kijött és megigazí­totta. Amíg behozták a levest, M. L. nagy »rajesur«-t rendezett a majorsággal a ter­ra szón és e ténykedésével végleg kiérde­melte a »csirkefogó" epith­eton­ ornansot, ÉNEKELNI TANUL, DRÁMÁRA KÉSZÜL amint a mellékelt ábra mutatja. Jani epi­­kureus mosollyal és bölcs szenvtelenséggel figyelte neje sokadozását és hemzsegését az ebéd és a csirkék körül, majd szóba ke­­rült a delikát kérdés, hogy »várjon Muráti Lili résztvesz-e a színház igazgatásában, — avagy távoltartja magát az igazgatói iro­dától?« , M. L. lelkendezve tiltakozott: — Eszem ágába sem jut ilyesmi. Nem az én dolgom, a Jani dolga. Jani most három napig nem volt itthon és ez alatt a három nap alatt a színemet sem látták az irodában, — nemhogy beleszóljak valamibe. Csak nem képzeli, hogy kiteszem magam annak, hogy a kollégák megszólja­nak, hogy — a direktornét játszom?! Is­ten ments! Én a színháznak csak egy sze­­rény tagja vagyok, — ha maliciózus akar­nék lenni, hozzátehetném, hogy — rosszul fizetett szerény tagja, de nem vagyok ma­liciózus és nem teszem hozzá... — Miért tanul énekelni! A legközelebbi darab zenés darab lesz! — Ah, szó sincs róla. De ha már erről van szó, annyit elmondok, hogy a követ­kező szerepembe­n szerelmes vagyok. Na­gyon tetszik nekem. Jani írta, címe: »Egy nap a világ~. — Miről szól? Lili belekezd a mesébe, de Ádámon és Éván kezdi, mire Jani veszi át a szót. Lili közbeszól, majd­ ádáz éberséggel figyeli, hogy jól mondja-e el a történetet. Miután mind a kettem nagyon megkértek, hogy ne áruljam el a tartalmát a publikumnak, ezt nem is teszem, de egy kis »Auftakt«-ot azért mégis adjotó a darabtól. Tessék ide­figyelni: Éppen légiriadó van, zúgnak a szirénák, egy óvóhelyen vagyunk, amelybe ömlenek be az álmukból felriasztott emberek, köz­tük Dili is. Kis szünet után belép egy em­ber szmokingban, piros szekfűvel a gomb­lyukában és panaszkodik, hogy éppen a Moulin Rouge-ba akart menni, ezt a ter­vét akadályozta meg a légiriadó. Muráti rátámad, hogy micsoda haszontalan, léha, könnyelmű fráter lehet, milyen komoly­talan, hogy ilyen időkben azon jár az esze, hogy Moulin Rouge-okba járjon dorbézolni, nincs benne semmi komolyság, s leszidja a sárga földig ott az egész óvó­pince közönsége előtt. A szmokingos fia­talember kicsit fennhéjázóan megkérdi: — Miért ilyen fölényes? Maga mivel ve­szi ki a részét a mai áldozatos időkből? — Én önkéntes ápolónő vagyok — feleli a lány. A férfi elhallgat. •— Az más — mondja. — De, ne haragud­jon, én páncélos százados vagyok, ma dél­ben érkeztem a frontról tizennégynapi szabadságra és a menyaszonyommal van randevúm a Moulin Rouge-ban, a meny­asszonyommal, akit hat hónapja nem lát­tam ... A — Az más — feleli most már a leány, s ezzel az első képnek vége is van. Így indul a darab, amely izgalmas és érdekes fordulatokon jut el a végkifejlés­­hez, nem várt akadályokon keresztül, mert közben az történik, hogy másnap a lány éppen a vőlegényét várja, hogy elmenje­nek moziba vagy valahová, amikor meg­jelenik a páncélos tiszt, aki elmondja, mikor látogatásának célja felől érdeklőd­nek, hogy búcsúzni jött. Ő ugyanis nem veszi igénybe a tizennégynapi szabadsá­got ,máris utazik vissza a frontra, a meny­asszonya ugyanis időközben elhagyta, nincs semmi célja a szabadságának s per­sze, kutyául el van keseredve. Fuccs a Moulin Rouge-nak, fuccs a szép pesti na­poknak, nincs semmi értelme az egész­nek ... A leány elérzékenyedik s így szól hozzá: — Tudja mit? Én elmegyek ma magával a Moulin Rouge-ba, vagy ahová akarja, oda, ahol maga a menyasszonyával olyan boldog volt. Akarja? A fiú nagyon is akarja és elmennek együtt­­ szórakozni, így indul a cselekmény, amely végül is természetesen nagyon is szívbemarkoló és könnyfakasztó körülmények között össze­hozza a két embert. Ahogy nekem a témát Jani, a szerző végigmondta,­­ nekem is nagyon tetszett. Benne vibrál a háborús idők minden aktuális és lebírhatatlan iz­galma, a mai élet és a mai szerelem renge­teg problémája: az az erőfeszítés, amely­­lyel két ember igyekszik megoldani azt a nagyon is nehéz dolgot, hogy ma, amikor élet és halál kérdései úgyszólván hajszá­lakon múlnak, amikor nyugalom, boldog­ság, bizalom, hőség és szerelem végered­ményben megannyi ásatag és féligm­eddig értelmetlen, illetve meg sem érthető foga­lom, hogyan találhatnak mégis egymásra és hogyan tudják az életüket továbbélni egymással és egymás mellett? ... Muráti játssza az önkéntes ápolónő-úri­­rán­yt, Páger a páncélos tiszteit. Ahogy Muresi mondta, Páger is odavan a darab­tól ... Nekem is tetszett Van rá tehát némi valószínűség, hogy a­­ publikumnak is fog tetszeni . .. (Darun al Rasid) Lili meséli feketézés közben a darabot. Jani telefonál Lili telefonál és Jani mesél.. . (Eschar belv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék