Film Színház Irodalom, 1942. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1942-07-10 / 28. szám

A NAGY SZÍNÉSZI ALAKÍTÁSOK MEGŐRZÉSÉRŐL Sokszor gondolkoztam már azon, hogy a nagy szí­nész miért népszerűbb jelensége a társadalomnak, mint a nagy írói A kétféle megítélés titka — úgy gondolom — a két művész belső természetében rejlik. A színész mindig a közönség előtt van, az író csak különleges esetekben lép a közönség elé. Éppen a könyvnapon figyeltem meg, hogy egyes írókkal szemben bizonyos esetekben kiült az emberek arcára a csalódottság érzése: a valóság, amit kaptak, sehogyse vágott össze azzal a képpel, amit kedvenc írójukról festettek maguk­nak. De a kétféle népszerűség oka mégsem egészen ez lehet. Az igazi író az idők végtelenségének dolgozik, a színész pedig a mának. Neki még halandó életében le kell aratni azt, amit az író néha csak halála után kap meg: a sikert és az elismerést. A színész művészete bizonyos idő múlva már csak a kritikák tükrében és a kortársak emlékeiben él tovább. Később csak üresen csengő nevek maradnak meg a köztudatban: tudjuk, hogy volt valaha egy Jászai Mari, Blaha Lujza, Hege­dűs Gyula, Varsányi Irén, de művészetük szívét, illatát, ízét elmosta a könyörtelen idő. A modern technika némileg segítségére jött a színészeknek. A fénykép megőrzi az arcot, a gramofón a hangot s a kettőnek összetétele: a film a mozgást, alakot és hangot az utó­kor számára. A film kétségkívül sokat tett a jó színészek halhatatlanságáért. Bár ugyanekkor halha­tatlanná tette azokat a gyengébb, vagy jelentéktele­nebb színészegyéniségeket is, akikért egyébként egy centiméternyi nyersanyagot sem volna érdemes áldozni. Másik fogyatékossága az, hogy nem mindig az igazi nagy színészek kapnak filmszerződést, hanem a diva­tosak. Ilyenformán egy későbbi nemzedék nem fog tel­jes képet kapni a mai színházi és filmművészetről. Hiába is állítanánk föl egy filmmúzeumot, amelybe — a­ múzeumi könyvtár mintájára — minden elkészült filmből el kellene helyezni egy példányt. Ezen a gon­dolatmeneten át jutottam ahhoz az ötlethez, amelyet itt szeretnék felvetni: létesítsen a Színészkamara egy filmkönyvtárat, amely a nagy színpadi alakítások egy­­egy részletét örökítené meg az utókor számára. Vala­hogy úgy képzelem a dolgot, mint ahogy a Vojnich­­díjat kiadják évenként az irodalmilag legsikerültebb színpadi szerzőnek, vagyis a Kamara keretében ala­kulna egy bizottság, amely az idény végén elhatározná, hogy Bajor Gizi »Bolond Asvayné«-jának egy meghatá­rozott jelenetét, vagy Somlay Arthur »Naplemente«­­jének egy részletét hiteles színpadi beállításban ss a megszokott partnerekkel föl kell venni filmre és el­helyezni a Kamara múzeumában. Sokszor olyan nagy­szerű színészi alakítás maradna meg így, amiről koráb­ban csak reménytelen sóhaj kíséretében szoktunk meg­emlékezni. »Emlékszel — mondjuk mi szemtanúk egy­másnak — Pethes Cyranójáb­a. * A még korábbi nem­zedék így idézte szavakban Ujházy Ede »Crampton mesternét, Jászai Mari «Elektra -ját, Márkus Emilia »Kaméliás hölgy­­ét, Blaha Lujza *Török bíróné«-ját, Náday Ferenc »Nők barátja*-t etc. Ma már mindez csak halvány ködkép, vagy annál is kevesebb: üres szó, amely semmit sem takar. A technika most segítsé­günkre jött, hogy eltegyük a jövőre legszebb és leg­megrázóbb színházi élményünket. A fiatal és kiforrat­lan tehetséges színészek között évenként ösztöndíjakat osztanak ki, s a nagy színészek külön jutalma legyen ez az intézmény, a halhatatlan alakítások tára. £cLdn4WM.Ji­uiou- Zilv— NÉGY TESTŐR TOSCA A Legjobb amerikai és francia vígjá­tékokkal veszi fel a versenyt a hosszú idők után ismét exportképes dán film­gyártás legújabb al­kotása. Négy pompás humorú fiatalember körül bonyolódik az ötletes, friss, egész­séges humorú törté­net. A film kará­csonyikor n­e megállná helyét. Ezután az Ízelítő után biza­lommal ülhetünk be a moziba, ha dán filmet adnak. MEGNÉZZÜK. Okvetlenül és azonnal. A FEHÉR NŐVÉR A szegény, jó kis­lányról szól a film, aki beleszületik a gazdagságba, a jó­létbe, minden körül­mény amellett szól,­­­ sutti-ta, hogy okvetlenül bol­­dognak kell lennie és gyönge !­ mégsem az_ Gazdag ROSSZ bankárnak a leánya, de apját meggyilkol­ják, őt magát tönkre­teszik, mindenéből ki­csalódik az emberek­ben, megutálja az életet és a ko­lostorba vonul. Itt végre meg­találja lelkének nyugalmát, forgatják, MEGNÉZZÜK? Ha már a többi nyári filmet is megnéz­zük ... Sardou halhatatlan drámája elevenedik meg a filmen. A na­póleoni kor Rómája, a Palazzo Farnese pompája, az Angyal­vár félelmetes pince börtönei. Puccini híres operafigurái kelnek életre, de nem az opera modoros stílu­sában, hanem egy ke­­rekmeséjű, jól felépí­tett drámában. Michel Simon játssza Scarpiát, *'az aljas bű­nöst*. Szenzációsan. Külön meg kell dicsérnünk a gyönyörű fel­­vételeket* MEGNÉZZÜK! Nézzük meg, de az Operaházban is. BÜKK GYÖNGYE: LILLAFÜRED — Szépen fotografált 7' \ kultúrfilm, melynek /n.r\ nyomán újra újabb és újabb szépségét fedezzük fel a tün­dér­ Lillafürednek. Jó képei a legsikerül­tebb magyar kultúr­­filmek sorába emelik ezt a kisfilmet, mely Kalmár Tibor fülbe­mászó muzsikájával_ még önmagában is megállná a helyét. Orbók Attila kísérőszövege egy ifjú színésznő. Bartha Jolán előadásában színt, értéket nyer. MEGNÉZZÜK1 Jó nagy em­­mel jó este lesz. . (KITŰNŐ­­JÓ KÖZEPES GYÖNGE ROSSZ

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék