Film Színház Irodalom, 1943. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1943-01-22 / 4. szám

Hivat­ fasti: MIBEN KÜLÖNBÖZIK A MAI NŐ A RÉGITŐL? Dr. Révay József az ókori iroda­lomnak­­és történelemnek, a lat­iri olasz kultúrának, nagy­nevű tudósa kapta meg a Baumgarten-alapítvány háromezer pengős dí­ját. Csöndben és áhítattal dolgozott egész életé­ben, a reklám, a siker nem érdekelte. Tudomá­nyos körökben évtizedek óta elismerik munkájá­nak jelentőségét, latin és görög műfordításainak, kitűnő írásainak művészi értékét, de a bestselle­rek útvesztőjében­ botorkáló úgynevezett nagyi kö­zönség csak alig egy két­ éve barátkozott meg nevével. Első komoly »közönség-sikere« az »Ókori író — mai olvasói című kis könyvének volt, amely körülbelül egy évvel ezelőtt jelent meg. Nemrégiben lefordította Marnom hatalmas mű­vét, a Jegyesek­et és Apulieus Aranyszamarát, ezzel a munkájával az olvasókat olyan felfedező körútra vitte, amely eddig a legtöbb ember szá­mára hozzáférhetetlen volt. Néhány héttel ezelőtt jött haza Olaszországból, a római Istituto Ungherese di Cultura per­­ Ita­­lia-na­k, a magyar kultúrpropaganda intézetének a megnyitásán tartott előadást Magyarország ró­­mai vonatkozásairól. Firenzében és Bolognában is megismételte előadását, amelynek sikerét és jelentőségét részletesen, méltatták az olasz újsá­gok. Révay József munkáinak és témakörének hir­telen kerekedett és időszerű népszerűsége nem a véletlen. Szerte a nagyvilágiban általános tünet, hogy az emberek nagy érdeklődéssel fordulnak az óskor felé. Egyre-másra fordítják le élő nyel­vekre az ókori írók műveit, sok új művészettör­téneti könyv is jelenik meg a régi görög és ró­mai kultúra feltárásával. Mi ennek az okai Mit keresgélünk, mit hajszolunk az eltemetett korok távoli kriptájában. Mi a kapcsolata a mai em­bernek az ókorival! Révay József azt mondja: — Az emberek a tizenkilencedik század máso­dik felében csodálatos nyugalomban éltek. Még századunk elején is az a jóleső, kövér béke ural­kodott, a húsosfazék-korszak, amikor mindenki azt hitte, hogy örökké Ferenc József lesz el ki­­rály és XIII. Leó a pápa. Aztán jött az első vi­lágháború és most a második. Az emberek meg­rendültek elvesztették az iránytűt, mindenben Haladtak és most visszafelé keresgélnek. Stílus­ban, életformában, divatban egyaránt. Végül csak az ókorban találják meg azt a szilárd és időtálló világot, amelynek a problémái csodála­tosképen azonosak a maiakkal. — Vagyis a problémák nem változtak! — A külsőségek, a díszletek változtak csak, de az emberi lélek, a magatartás ugyanaz, mint év­ezredekkel ezelőtt volt. Sikerült-e legyőznünk a fájdalmat! Vagy a szegénységet! Vagy a nagyra­vágyóét! Ugye nem! Az ókorral való foglalko­zásban éppen az az izgalmas, hogy mindennek megtaláljuk mai mását. — Melyek a legérdekesebb dokumentumok! — Az írók munkáján kívül a római sírfelira­tok. Ezek őszinték és megdöbbentően egyéniek. Főként ezekből tudjuk azt is, hogy a köztársa­ság idejében a rómaiaknál a házasság­ legalább olyan szilárd és tiszta volt, mint egy mai ko­moly családban. Augustus törvényt hozott a kö­telező házasságról. Birodalmi politikájának a család az alapja és ez megmaradt később a ró­mai császárság idejében is. Sok ember számára ez rendkívül meglepő, mert az irodalom révén az Agrippinákat és a Mussalinákat ismerjük több­nyire csak és róluk következtetünk az akkori er­kölcsökre. Ez éppen olyan, mintha a modern francia vígjátékok hősnőjének alakjából akarnak megismerni a­ francia nőt. Más az irodalom és más az élet. A római család éppen olyan zárt sejt, mint a francia. — A szerelem! — Platon gyönyörű mítosza arról szól, hogy az ember valakikor kétnemű lény volt és ami­óta ez a két nem különszakadt egymástól, azóta folyton egymást keresik. Nos, Platon óta semmit nem változott a férfi és a nő egymáshoz való vi­szonya. A boldogtalan szerelemnek pedig Catul­lus óta nincs új hangja. — Milyen volt a női divat! — Az úgynevezett felsőbb tízezer és a felsőbb középosztály nője sokkal nagyobb fényűzést fej­tett ki, mint a mai. A római nagykereskedők egész utcákban szolgálták ki a fényűzést, keleti selymeket, illatszereket és ékszereket árultak. Ha a mai nő estélyiruhának hordaná a régi római nő ruháját, nem hatna nevetségesen. Sőt még azt sem hinnék, hogy stílruhát visel. Rán­cos, bugy­gyos, öves ruháik voltak, minden félre formában és színben, esők rövid ruháit nem viseltek. Ezek a ruhák ma megfizethetetlenek volnának, mert valódi kínai selyemből készültek. A kereskedő­hajók elmentek Kínába a selyemért és Indiába az­­­ranyékszerért, az elefántcsontért, meg a kü­lönféle illatszerekért. A nők nemcsak a virág illatot kedvelték, hanem fantasztikus állati par­­fümökkel is éltek, amelyek a pézsma állat és a mólusz zsírmirigyeiből készültek. Ezek az illat­szerek mérhetetlenül drágák voltak. Nagy sze­repe volt akkoriban a kozmetikának is, a nő fes­tette és krétaporral kente az arcát, körmét a ke­zén is, a lábán is festette, de nemcsak vörösre, hanem aranyszínre is. Csodálatos ékszereket vi­seltek. A borostyánt a Keleti-tengerről hozták Habar­ián, vagyis Szombathelyen keresztül, amely akkoriban a kereskedésnek fontos állomása volt. A borostyán tudvalévőn gyanta és sokszor egy kis fényeshátú bogár, kis pincér szorult bele. Ez volt a régi római nő legkedveltebb ékszere. A nő nagy gondot fordított hajviseletére is. Kr. e. az első században parókát viselt, mert a fekete déli nő a szőkeségre áhítozott. Érdekes, hogy abban az időben mindazokat a fésülködési ravaszságo­kat tudták már, amelyeket ma ismerték a gön­dörít­és, a tartós hullám titkát is. — A művészetben milyen emlékei maradtak meg ennek! — A császári ház nőtagjai mellszobrot min­­táztattak magukról. A Krisztus utáni első szá­zad vége felé új divat kezdődött. A szobrokat úgy mintázták, hogy a frizurát külön levehették róluk. Amikor a hajviselet divatja megváltozott, modernizálták a szobor frizuráját. A szobor mo­dellje gyakran már évtizedek óta halott volt, de mihelyt a divat megváltozott- azért gondosan kicserélték frizuráját. — Melyik volt az igazi régi római nőtípus! — Nem az a divatbáb, akiről az imént beszél­tem. A római családanya, a férfiak anyja, a Gracchusok anyja, a római paraszt asszony, ő volt a rómaiság gyökere. Gyermekeket nevelt, fejt, szőtt és font. Az ókori nő egyszerűbb és őszintébb volt a mainál. Ma az utcán, nem tud­juk megkülönböztetni­­a gépírólényt a hercegnő­től. A római nő nem vállalta a fényűzést, ha nem az volt az életformája. Nem hazudta az előkelő­séget. — Hány éves korukban mentek férjhez! — Tizenhárom-tizennégy éves korukban. A hu­szonöt éves nő már öreg volt Az esküvő előtt való napon a lány elment a templomba és az istennő elé helyezte játékait, ezzel búcsúzott lányságától. Az akkori menyasszony az esküvőn vörös fátyolban jelent meg otthonában. Az eske­­tés a szülők és rokonok jelenlétében történt és egyszerű kijelentés volt. A válás ennél sokkal bonyodalmasabb volt, különösen Augustus óta. — És a Vesta-szűzek! — Negyven-negyvenkét éves korukig nem me­hettek férjhez. A Vesta-szűzek a mai apácák elődjei. Az volt a feladatuk, hogy a szent tüzet ápolják, és szítsák. Elevenen temették el azt a Vesta-szüzet, aki el­hagyta aludni a tüzet vagy megszegte tisztasági fogadalmát. Vesta-szűzek a legelőkelőbb családokból kerültek ki és önként vállalták hivatásukat. Nagy hatalmuk volt­ Pél­dául tilos volt kivégezni azt a halálraítéltet, aki Vesta-szűzzel találkozott az utcán. — Miben különbözik legjobban a mai nő élete a régitől! — A mai nő sokkal szabadabb, mint a régi volt. Az ókori nő a férj korlátlan hatalma állt a házasságban, mindig a férfi akarata érvényesült. A női méltóságot a kereszténység szerezte meg. Addig alsóbbrendű lény volt. Ma már nem csupán felcscolnázott használati tárgy, hanem egyen­rangú ember is. A mai ember viszont őszintétle­­nebb, mint a régi Ha bűnösök vagyunk is, kifelé megjátsszuk Catót. Minél több ruhát veszünk tes­tünkre, annál jobban beburkoltuk lelkünket is. De azért ne keseregjünk és idézzük az örökké aktuá­lis Senecát, aki azt mondta: »Rosszabb a mi ko­runk, mint a régi volt, amiatt már őseink is pa­naszkodtak és panaszkodnak majd késői utó­daink is.”

Next