Film Színház Irodalom, 1943. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1943-01-22 / 4. szám
Hivat fasti: MIBEN KÜLÖNBÖZIK A MAI NŐ A RÉGITŐL? Dr. Révay József az ókori irodalomnakés történelemnek, a latiri olasz kultúrának, nagynevű tudósa kapta meg a Baumgarten-alapítvány háromezer pengős díját. Csöndben és áhítattal dolgozott egész életében, a reklám, a siker nem érdekelte. Tudományos körökben évtizedek óta elismerik munkájának jelentőségét, latin és görög műfordításainak, kitűnő írásainak művészi értékét, de a bestsellerek útvesztőjében botorkáló úgynevezett nagyi közönség csak alig egy két éve barátkozott meg nevével. Első komoly »közönség-sikere« az »Ókori író — mai olvasói című kis könyvének volt, amely körülbelül egy évvel ezelőtt jelent meg. Nemrégiben lefordította Marnom hatalmas művét, a Jegyeseket és Apulieus Aranyszamarát, ezzel a munkájával az olvasókat olyan felfedező körútra vitte, amely eddig a legtöbb ember számára hozzáférhetetlen volt. Néhány héttel ezelőtt jött haza Olaszországból, a római Istituto Ungherese di Cultura per Italia-nak, a magyar kultúrpropaganda intézetének a megnyitásán tartott előadást Magyarország római vonatkozásairól. Firenzében és Bolognában is megismételte előadását, amelynek sikerét és jelentőségét részletesen, méltatták az olasz újságok. Révay József munkáinak és témakörének hirtelen kerekedett és időszerű népszerűsége nem a véletlen. Szerte a nagyvilágiban általános tünet, hogy az emberek nagy érdeklődéssel fordulnak az óskor felé. Egyre-másra fordítják le élő nyelvekre az ókori írók műveit, sok új művészettörténeti könyv is jelenik meg a régi görög és római kultúra feltárásával. Mi ennek az okai Mit keresgélünk, mit hajszolunk az eltemetett korok távoli kriptájában. Mi a kapcsolata a mai embernek az ókorival! Révay József azt mondja: — Az emberek a tizenkilencedik század második felében csodálatos nyugalomban éltek. Még századunk elején is az a jóleső, kövér béke uralkodott, a húsosfazék-korszak, amikor mindenki azt hitte, hogy örökké Ferenc József lesz el király és XIII. Leó a pápa. Aztán jött az első világháború és most a második. Az emberek megrendültek elvesztették az iránytűt, mindenben Haladtak és most visszafelé keresgélnek. Stílusban, életformában, divatban egyaránt. Végül csak az ókorban találják meg azt a szilárd és időtálló világot, amelynek a problémái csodálatosképen azonosak a maiakkal. — Vagyis a problémák nem változtak! — A külsőségek, a díszletek változtak csak, de az emberi lélek, a magatartás ugyanaz, mint évezredekkel ezelőtt volt. Sikerült-e legyőznünk a fájdalmat! Vagy a szegénységet! Vagy a nagyravágyóét! Ugye nem! Az ókorral való foglalkozásban éppen az az izgalmas, hogy mindennek megtaláljuk mai mását. — Melyek a legérdekesebb dokumentumok! — Az írók munkáján kívül a római sírfeliratok. Ezek őszinték és megdöbbentően egyéniek. Főként ezekből tudjuk azt is, hogy a köztársaság idejében a rómaiaknál a házasság legalább olyan szilárd és tiszta volt, mint egy mai komoly családban. Augustus törvényt hozott a kötelező házasságról. Birodalmi politikájának a család az alapja és ez megmaradt később a római császárság idejében is. Sok ember számára ez rendkívül meglepő, mert az irodalom révén az Agrippinákat és a Mussalinákat ismerjük többnyire csak és róluk következtetünk az akkori erkölcsökre. Ez éppen olyan, mintha a modern francia vígjátékok hősnőjének alakjából akarnak megismerni a francia nőt. Más az irodalom és más az élet. A római család éppen olyan zárt sejt, mint a francia. — A szerelem! — Platon gyönyörű mítosza arról szól, hogy az ember valakikor kétnemű lény volt és amióta ez a két nem különszakadt egymástól, azóta folyton egymást keresik. Nos, Platon óta semmit nem változott a férfi és a nő egymáshoz való viszonya. A boldogtalan szerelemnek pedig Catullus óta nincs új hangja. — Milyen volt a női divat! — Az úgynevezett felsőbb tízezer és a felsőbb középosztály nője sokkal nagyobb fényűzést fejtett ki, mint a mai. A római nagykereskedők egész utcákban szolgálták ki a fényűzést, keleti selymeket, illatszereket és ékszereket árultak. Ha a mai nő estélyiruhának hordaná a régi római nő ruháját, nem hatna nevetségesen. Sőt még azt sem hinnék, hogy stílruhát visel. Ráncos, bugygyos, öves ruháik voltak, minden félre formában és színben, esők rövid ruháit nem viseltek. Ezek a ruhák ma megfizethetetlenek volnának, mert valódi kínai selyemből készültek. A kereskedőhajók elmentek Kínába a selyemért és Indiába azranyékszerért, az elefántcsontért, meg a különféle illatszerekért. A nők nemcsak a virág illatot kedvelték, hanem fantasztikus állati parfümökkel is éltek, amelyek a pézsma állat és a mólusz zsírmirigyeiből készültek. Ezek az illatszerek mérhetetlenül drágák voltak. Nagy szerepe volt akkoriban a kozmetikának is, a nő festette és krétaporral kente az arcát, körmét a kezén is, a lábán is festette, de nemcsak vörösre, hanem aranyszínre is. Csodálatos ékszereket viseltek. A borostyánt a Keleti-tengerről hozták Habarián, vagyis Szombathelyen keresztül, amely akkoriban a kereskedésnek fontos állomása volt. A borostyán tudvalévőn gyanta és sokszor egy kis fényeshátú bogár, kis pincér szorult bele. Ez volt a régi római nő legkedveltebb ékszere. A nő nagy gondot fordított hajviseletére is. Kr. e. az első században parókát viselt, mert a fekete déli nő a szőkeségre áhítozott. Érdekes, hogy abban az időben mindazokat a fésülködési ravaszságokat tudták már, amelyeket ma ismerték a göndörítés, a tartós hullám titkát is. — A művészetben milyen emlékei maradtak meg ennek! — A császári ház nőtagjai mellszobrot mintáztattak magukról. A Krisztus utáni első század vége felé új divat kezdődött. A szobrokat úgy mintázták, hogy a frizurát külön levehették róluk. Amikor a hajviselet divatja megváltozott, modernizálták a szobor frizuráját. A szobor modellje gyakran már évtizedek óta halott volt, de mihelyt a divat megváltozott- azért gondosan kicserélték frizuráját. — Melyik volt az igazi régi római nőtípus! — Nem az a divatbáb, akiről az imént beszéltem. A római családanya, a férfiak anyja, a Gracchusok anyja, a római paraszt asszony, ő volt a rómaiság gyökere. Gyermekeket nevelt, fejt, szőtt és font. Az ókori nő egyszerűbb és őszintébb volt a mainál. Ma az utcán, nem tudjuk megkülönböztetnia gépírólényt a hercegnőtől. A római nő nem vállalta a fényűzést, ha nem az volt az életformája. Nem hazudta az előkelőséget. — Hány éves korukban mentek férjhez! — Tizenhárom-tizennégy éves korukban. A huszonöt éves nő már öreg volt Az esküvő előtt való napon a lány elment a templomba és az istennő elé helyezte játékait, ezzel búcsúzott lányságától. Az akkori menyasszony az esküvőn vörös fátyolban jelent meg otthonában. Az esketés a szülők és rokonok jelenlétében történt és egyszerű kijelentés volt. A válás ennél sokkal bonyodalmasabb volt, különösen Augustus óta. — És a Vesta-szűzek! — Negyven-negyvenkét éves korukig nem mehettek férjhez. A Vesta-szűzek a mai apácák elődjei. Az volt a feladatuk, hogy a szent tüzet ápolják, és szítsák. Elevenen temették el azt a Vesta-szüzet, aki elhagyta aludni a tüzet vagy megszegte tisztasági fogadalmát. Vesta-szűzek a legelőkelőbb családokból kerültek ki és önként vállalták hivatásukat. Nagy hatalmuk volt Például tilos volt kivégezni azt a halálraítéltet, aki Vesta-szűzzel találkozott az utcán. — Miben különbözik legjobban a mai nő élete a régitől! — A mai nő sokkal szabadabb, mint a régi volt. Az ókori nő a férj korlátlan hatalma állt a házasságban, mindig a férfi akarata érvényesült. A női méltóságot a kereszténység szerezte meg. Addig alsóbbrendű lény volt. Ma már nem csupán felcscolnázott használati tárgy, hanem egyenrangú ember is. A mai ember viszont őszintétlenebb, mint a régi Ha bűnösök vagyunk is, kifelé megjátsszuk Catót. Minél több ruhát veszünk testünkre, annál jobban beburkoltuk lelkünket is. De azért ne keseregjünk és idézzük az örökké aktuális Senecát, aki azt mondta: »Rosszabb a mi korunk, mint a régi volt, amiatt már őseink is panaszkodtak és panaszkodnak majd késői utódaink is.”