Film Színház Irodalom, 1943. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1943-05-07 / 19. szám
TAMÁSI ÁRON, BARANYAI LIPÓT ÉS KODÁLY ZOLTÁN AZ AKADÉMIA LEGÚJABB JELÖLTJEI Beszélgetés Voinovich Gézával A Magyar Tudományos Akadémia májusban tartja úgynevezett összes üléseit és ezeken dől el, hogy kiket választanak be a „halhatatlanok“ közé. Rendszerint nagyon érdekes a jelöltek névsora. Az Akadémia iparkodik kiválóságainkat maga köré gyűjteni. Az idén különösen érdekes az Akadémia teljes ülése, mert szellemi életünknek olyan exponensei szerepelnek a jelöltek között, mint Tamási Áron, Baranyai Lipót és Kodály Zoltán. Különös pikantériája van Kodály Zoltán újból való jelölésének, aki tudvalévően tavaly már szerepelt a jelöltek listáján és az osztályülésen majdnem egyhangúlag elfogadták Kodály jelölését, ellenben az Akadémia teljes ülése nem hozta meg Kodály számára a szükséges kétharmad szavazattöbbséget. Tamási Áron jelölésével a magyar irodalom egyik különlegesen érdekes és prominens alakja felé hajol az Akadémia. Nem rég választotta tagjai sorába Tamásit a Kisfaludy-Társaság, ami az első látható jele volt annak a nagy elismerésnek, amely Tamási irodalmi jelentőségének visszhangja. A Magyar Színpadi Szerzők Egyesülete is sietett Tamásiban a drámaírót ünnepelni, mikor alelnökévé választotta. És Tamási Áron most szellemi életünk legmagasabb hivatalos fóruma, a Tudományos Akadémia invitálja a kiváló erdélyi írót tagjai közé. Baranyai Lipót, a Nemzeti Bank volt elnöke őszinte rajongója a klasszikus műveltségnek és annak népszerűsítése és elterjesztése érdekében igen aktívan tevékenykedett. Elnöke a Parthenon Társaságnak, mely ezt a célt szolgálja és bár a közönség keveset tud működéséről, mégis igen praktikusan szolgálja a klasszikus kultúrát. Kétnyelvű kiadványai eléggé ismeretesek, a Parthenon-kiadásban jelent meg például Babits Mihály Oedipusa és nemrégiben Szent Ágoston vallomásai. Ennek az az érdekessége, hogy röviddel a megjelenés után az utolsó példányig elfogyott a teljes kiadás. Az Akadémia május 14-i összes ülésén programmba vett választások kérdésében dr. Voinovich Géza akadémiai főtitkárhoz fordultunk. — Kiket jelöltek az osztályok akadémiai tagságra? — A szépírók között Tamási Áront. Ennek a jelölésnek különös jelentőséget az ad, hogy az osztály tagjai Áprily Lajos, és Alszeghy Zsolt vezetésével majdnem teljes számban aláírták az ajánlást. Általában Tamási Áront igen nagy rokonszenv fogadta Tamási Áron jelölésével ugyanis ez a gesztus az Erdéllyel való „szellemi uniót is kívánja szolgálni. — Mikor történt a jelölés? — Február végén. Az osztályülésen, a megbeszélésen nemcsak egy ajánló szólalt fel Tamási jelölése ügyében, hanem az ülésterem különböző pontjairól többen is azonnal reagáltak, mikor felmerült Tamási neve. — Hogyan történik egy ilyen jelölés? — Az osztályok jelölő ülésén felmerül egy-egy név, a tagok egymás között megbeszélik, vájjon jelölhető-e, nincs valami kifogás ellene és amikor megállapodnak egymással, írásban beadják a jelölt ajánlását. Ez az ajánlás leírja az iletők munkásságát, részletesen felsorolva műveit és azok méltatását. Ezt az ajánlást azután kinyomatjuk és szétküldjük az összes tagoknak. Ennek a nyomtatott ajánlásnak az alapján szavaznak azután először az osztály tagválasztó ülésén és ha itt a jelölt a kétharmad szótöbbséget megkapta, akkor kerül az Akadémia teljesülése elé. A tagság elnyeréséhez itt is kétharmad szótöbbség szükséges. — Baranyai Lipótot melyik osztály jelölte? — A történelem, jog és gazdaságtudományokkal foglalkozó második osztály. Baranyai jelölésénél egyébként csak az volt vitás, hogy melyik osztályba kerüljön, mert a nyelvészek is szerették volna maguk közé választani. — Milyen tag lesz Baranyai ? — Eddig igazgatósági tag volt, most a tiszteleti tagság vár rá. — Kodály Zoltánt kik ajánlották ? — Ravasz László, Pukánszky Béla, de rajtuk kívül az osztálynak majd minden tagja aláírta az ajánlást. Reméljük, hogy teljesedik az ajánlóknak az a kívánsága, hogy a tavalyi szavazások alkalmával el nem ért kétharmad többség most meg lesz. B. A. Hermon Kostelli Special KéMiU B mi Mwdfa ARfsimR OQsztdiUa AftFÉMÉHIÁ KBAN ÉS A M 0 L N A R & M 0 S E R DROGI'ISTÁK ÜZLETEIBEN ÖRÖKÖS TAROK KÖZRENL Vasárnap délignt tartották az Operaház és a Nemzeti Színház örökös tagjai évi közgyűlésüket. Az ülésen Walter Bözsi és Závodszky Zoltán mondott székfoglaló beszédet. A tárgysorozat legfőbb pontja az volt hogy a kolozsvári Nemzeti Színházat is Inkaicsolgák a budapesti állami színházak nyugdíjrendszerébe. Dr. Székelyhidy Ferenc elnök, A kolozsvári Nemzeti Színház Závodszky Zoltán és vitéz vezetői: Mihályi Béla, báró Garamszeghy Sándor Kemény János és a kuluszminisztérium képviselője, báró Wlassich Gyula Rózsahegyi Kálmán és Tolnay Uray Tivadar, Igron Gábor Pál és mögötte Rubányi Vilmos (Escher felv.)