Film Színház Irodalom, 1943. július-december (6. évfolyam, 27-51. szám)
1943-10-08 / 41. szám
Utolsó beszélgetés Raoul Francéval Két nappal ezelőtt jártam Raoul Francé-nál, hogy új munkájáról beszélgessek vele. fis most, amikor azt a cikket írom. ■nem él már .. A nagy tudós kedvesen fogadott és mintegy háromnegyed óra hosszat elbeszélgetett velem. Szellemének ruganyos volta, mondanivalóinak eredetisége és gazdagsága, mint már annyiszor, most is magával ragadott. A betegségnek nyomát sem láttam rajta. Amikor azt mondtam neki, boldog vagyok, hogy ilyen jó színben van, tiltakozott: — Ez látszat csak. Beteg vagyok kínoz a malária és a tüdőm sincs rendben. Hetvenéves vagyok, az öröklött betegség ellen küzdők tizenhétéves korom óta. Szüleim mindkét ágon nemzedékekre visszamenően tüdőbetegek voltak. Én fiatalkoromban kihevertem a bajt és be akartam bizonyítani, hogy ha az ember ismeri és tiszteletben tartja a természet parancsait, kikerüli az öröklési törvényen alapuló halálos ítéletet. Sohasem dohányoztam, nem iszom alkoholt és a családalapításról is lemondtam, nehogy betegségre hajlamos utódaim legyenek. De most érzem, hogy beteg vagyok ... Szavai szomorúan hangzottak, de valahogy nem hittem neki. A professzor szeme fiatalosan csillogott. Közben arra is figyeltem, hogy milyen választékosan beszél magyarul. Legújabb munkáját is magyarul írja. Hindig büszkén hangoztatta magyar voltát. Távoli ősei franciák voltak, — innen franciacsengésű neve — ő maga Bécsben született, de tízéves korában Magyarországra került és itt végezte iskoláit. A magyaróvári gazdasági akadémián szerzett oklevéllel ment Németországba, mivel akkoriban még nem volt nálunk természettudományi tanszék. Húsz évig volt Münchenben egyetemi tanár, az utóbbi évek legnagyobb részét azonban Ragusában töltötte, ahol a német állam megbízásából értékes biológiai kutatásokat végzett. Néhány héttel ezelőtt érkezett feleségével Budapestre, hogy új művének kiadását előkészítse. Nálunk az utóbbi egy-két évben népszerűségének és sikerének valóságos renaissance-át élte. Tudományos művei a laikus számára is élvezetesek és könnyen hozzáférhetők, mert költői lendülettel írta meg őket. ötvenkét művét a világ minden nyelvére lefordították. Ahová könyv, betű és kultúra eljutott, mindenütt tisztelték és tudományos munkásságát nagyrabecsülték. Felesége: Annie Francé-Harrar, a kiváló német írónő. Nevét és regényeit nálunk is jól ismerik. Odaadó munkatársa és rajongó felesége volt az urának. Harmónia és boldogság sugárzott róluk, amikor egymásra néztek. Raoul Francé, legújabb munkájáról beszélt: »Az állat a történelemben című új könyvemen dolgozom. Mélyreható vizsgálatok során megfigyeltem, hogy háziállataink nagyban befolyásolják az ember életét és a történelem alakulását. A legjobb példa erre Anglia sorsa. A szigetország a középkorban juhtenyésztő állam volt,éghajlata is erre predesztinálta. A XVI— XVII. században Anglia látta el gyapjúval egész Európát. A Henrikek — a VH. és VOT. — nemcsak vérengzésükről voltak nevezetesek, hanem arról is, hogy kitűnő kereskedők. Rájöttek arra, hogy ha juhank szép gyapját otthon dolgozzák fel, a külföldnek posztót adhatnak el. A posztó szállításához és eladásához hajókra volt szükség. Építettek. VII. Henrik idejében nagyban virágzott a posztóbavitel és az angoloknak az egész kontinensen mindenfelé voltak úgynevezett irodáik, vagyis lerakataik. Ezeket a lerakatokat őrizni és védelmezni kellett, ennélfogva akereskedelmi hajókon kívül hadiflottát is építettek. — Volt-e egy másik háziállatnak is ilyen nagy szerepe életünkben! — Hogyne. Elsősorban a lónak. Az antik időkben mellőzték és nem szerették a lovat. Egyiptomban alig ismerték és se a görögöknél, de a rómaiaknál neon volt fontos. A római zsoldos lovasok tulajdonképen németek voltak. A ló előszörizsia szívében a hunoknál kapott jelentős szerepet. A lovasnép mozgékony volt, ennek következtében tört olyan rettenetes erővel nyugat felé. Attilán kezdve a bessenyők, a kunok, a magyarok, a mongolok, a tatárok, a törökök, mind lóháton támadtak és győztek. Az ő idejükben az európai népek közül egyetlen egy sem volt lovasnép. A »Ritter«, a vértes lovag, 1000 körül született meg Németországban. Szent István volt az első uralkodó, aki belátta, hogy a lovasság egyedül nem elég a győzelemhez, mert nyugaton Ritterek állnak velünk szemben. Elgondolása az volt, hogy vagy visszamegyünk Ázsiába, vagy átvesszük a nyugati népek szokásait Keresztény lett és a magyar lovasságot páncélos lovagokká, alakította át. Ez volt az első lélzés az európaiasodás felé. • Juranoé elgondolkozott: — Ha az embernek az állattal való kapcsolatát figyeljük, izgalmas részleteket fedezünk fel. Az ember az állatból rabszolgát csinált, de az állat is harcol az ember ellen. Bosszút áll a sérelmekért. A kis véglények, a vérben élő amőbák, a szúnyogok révén terjesztik a maláriát Ez a szörnyű betegség ma is tombol minden meleg országban. A mai orvostudomány megállapította, hogy négyszázmillió ember pusztult el maláriában. Ez az oka annak, hogy a trópusokon fehér ember nem tut élni. Ezért lakatlan és kultúrálatlan a trópus. Ha legyőzzük a maláriát, akkor a világkultúrának a trópusokon lesz a helye. A malária eltűnésének nagy történelmi hatása lesz. Európa csak kis függeléke lesz a világ kultúrájának. — Professzor úr, a természettudós szemével milyennek látja ma az emberiséget! — Az emberiség mindig egyforma. Ha ismeri munkámat, talán tudja, hogy milyen meggyőződéssel harcolok a darwinizmus elen. Cáfolom azt az elképzelést, hogy a majmoktól származunk. Finomlelkű ember számára végtelenül lehangoló az a brutális darwinizmus, amely a természetben csak a kegyetlenséget, a harcot, az ellenség megsemmisítését látja. Én azt vallom, hogy e földön több az irgalmasság, az ész, a kölcsönös alkalmazkodás, mint az egymás ellen való kíméletlen harc. Ha erre gondolok, biztosság és erő tölti el a szívemet A modern biológust nem a materializmus hajtja, hanem a természetben felfedezett titokzatos mozgató erők varázsa. Ebből a varázsból születik meg a hit és ezen az úton jut el a biológus Istenhez. Felesége közbeszól: — Fejezzék már be az Interjút, az uramnak pihennie kell. Francé szelíden mosolyog: — Majd legközelebb folytatjuk a beszélgetést. Egyikét értékes dolgot mesélek még. Telefonáljon egy-két nap múlva,... Telefonáltam, de a kagylót már senki sem emelte fel... G.M. Utolsó kép Raoul Francéról