Film Színház Irodalom, 1943. július-december (6. évfolyam, 27-51. szám)

1943-10-08 / 41. szám

Utolsó beszélgetés Raoul Francéval Két nappal ezelőtt jártam Raoul Francé-nál, hogy új mun­kájáról beszélgessek vele. fis most, amikor azt a cikket írom. ■nem él már .. A nagy tudós kedvesen fogadott és mintegy háromnegyed óra hosszat elbeszélgetett velem. Szellemének ruganyos volta, mon­danivalóinak eredetisége és gazdagsága, mint már annyiszor, most is magával ragadott. A betegségnek nyomát sem láttam rajta. Amikor azt mondtam neki, boldog vagyok, hogy ilyen jó színben van, tiltakozott: — Ez látszat csak. Beteg vagyok kínoz a malária és a tüdőm sincs rendben. Hetvenéves vagyok, az öröklött betegség ellen küzdők tizenhétéves korom óta. Szüleim mindkét ágon nemzedé­kekre visszamenően tüdőbetegek voltak. Én fiatalkoromban ki­hevertem a bajt és be akartam bizonyítani, hogy ha az ember ismeri és tiszteletben tartja a természet parancsait, kikerüli az öröklési törvényen alapuló halálos ítéletet. Sohasem dohányoztam, nem iszom alkoholt és a családalapításról is lemondtam, nehogy betegségre hajlamos utódaim legyenek. De most érzem, hogy beteg vagyok ... Szavai szomorúan hangzottak, de valahogy nem hittem neki. A professzor szeme fiatalosan csillogott. Közben arra is figyel­tem, hogy milyen választékosan beszél magyarul. Legújabb mun­káját is magyarul írja. Hindig büszkén hangoztatta magyar vol­tát. Távoli ősei franciák voltak, — innen franciacsengésű neve — ő maga Bécsben született, de tízéves korában Magyarországra került és itt végezte iskoláit. A magyaróvári gazdasági akadé­mián szerzett o­klevéllel ment Németországba, mivel akkoriban m­ég nem volt nál­unk természettudományi tanszék. Húsz évig volt Münchenben egyetemi tanár, az utóbbi évek legnagyobb ré­szét azonban Ragusában töltötte, ahol a német állam megbízásá­­ból értékes biológiai kutatásokat végzett. Néhány héttel ezelőtt érkezett feleségével Budapestre, hogy új művének kiadását elő­készítse. Nálunk az utóbbi egy-két évben népszerűségének és sike­rének valóságos renaissance-át élte. Tudományos művei a laikus számára is élvezetesek és könnyen hozzáférhetők, mert költői lendülettel írta meg őket. ötvenkét művét a világ minden nyel­vére le­fordított­ák. Ahová könyv, betű és kultúra eljutott, minde­nütt tisztelték és tudományos munkásságát nagyrabecsülték. Felesége: Annie Francé-Harrar, a kiváló német írónő. Nevét és regényeit nálunk is jól ismerik. Odaadó munkatársa és ra­jongó felesége volt az urának. Harmónia és boldogság sugárzott róluk, amikor egymásra néztek. Raoul Francé, legújabb munkájáról beszélt: »Az állat a történelemben című új könyvemen dolgozom. Mélyreható vizsgálatok során megfigyeltem, hogy háziállataink nagyban befolyásolják az ember életét és a történelem alakulását. A legjobb példa erre Anglia sorsa. A szigetország a középkorban juhtenyésztő állam volt,­­éghajlata is erre predesztinálta. A XVI— XVII. században Anglia látta el gyapjúval egész Európát. A Henrikek — a VH. és VOT. — nemcsak vérengzésükről voltak nevezetesek, hanem arról is, hogy kitűnő kereskedők. Rájöttek arra, hogy ha juhan­k szép gyapját otthon dolgozzák fel, a kül­földnek posztót adhatnak el. A posztó szállításához és eladásához hajókra volt szükség. Építettek. VII. Henrik idejében nagyban virágzott a posztóbavitel és az angoloknak az egész kontinensen mindenfelé voltak úgynevezett irodáik, vagyis lerakataik. Ezeket a lerakatokat őrizni és védelmezni kellett, ennélfogva a­­kereske­delmi hajókon kívül hadiflottát is építettek. — Volt-e egy másik háziállatnak is ilyen nagy szerepe éle­tünkben! — Hogyne. Elsősor­ban a lónak. Az an­tik időkben mellőzték és nem szerették a lo­vat. Egyiptomban alig ismerték és se a görö­göknél, de a rómaiak­nál neon volt fontos. A római zsoldos lova­sok tulajdonképen né­metek voltak. A ló először­­izsia szívében a hunoknál kapott je­­lentős szerepet. A lo­vasnép mozgékony volt, ennek következ­tében tört olyan ret­tenetes erővel nyugat felé. Attilán kezdve a bessenyők, a kunok, a magyarok, a mongo­­lok, a tatárok, a törö­kök, mind lóháton tá­madtak és győztek. Az ő idejükben az európai népek közül egyet­len egy sem volt lovasnép. A »Ritter«, a vértes lovag, 1000 körül született meg Németországban. Szent István volt az első ural­kodó, aki belátta, hogy a lovasság egyedül nem elég a győzelem­hez, mert nyugaton Ritterek állnak velünk szemben. Elgondolása az volt, hogy vagy visszamegyünk­ Ázsiába, vagy átvesszük a nyugati népek szoká­sait Keresztény lett és a magyar lovasságot páncélos lovagokká, alakította át. Ez volt az első lélzés az euró­­paiasodás felé. • J­uranoé elgondolkozott: — Ha az embernek az állattal való kapcsolatát figyeljük, iz­galmas részleteket fedezünk fel. Az ember az állatból rabszolgát csinált, de az állat is harcol az ember ellen. Bosszút áll a sérel­mekért. A kis véglények, a vérben élő amőbák, a szúnyogok ré­vén terjesztik a maláriát Ez a szörnyű betegség ma is tombol minden meleg országban. A mai orvostudomány megállapította, hogy négyszázmillió ember pusztult el maláriában. Ez az oka annak, hogy a trópusokon fehér ember nem tut­ élni. Ezért lakat­lan és kultúrálatlan a trópus. Ha legyőzzük a maláriát, akkor a világkultúrának a trópusokon lesz a helye. A malária eltűnésének nagy történelmi hatása lesz. Európa csak kis függeléke lesz a világ kultúrájának. — Professzor úr, a természettudós szemével milyennek látja ma az emberiséget! — Az emberiség mindig egyforma. Ha ismeri munkámat, ta­lán tudja, hogy milyen meggyőződéssel harcolok a darwinizmus e­len. Cáfolom azt az elképzelést, hogy a majmoktól származunk.­­ Finomlelkű ember számára végtelenül lehangoló az a brutális darwinizmus, amely a természetben csak a kegyetlenséget, a har­cot, az ellenség megsemmisítését látja. Én azt vallom, hogy e föl­dön több az irgalmasság, az ész, a kölcsönös alkalmazkodás, mint az egymás ellen való kíméletlen harc. Ha erre gondolok, biztosság és erő tölti el a szívemet A modern biológust nem a materializ­mus hajtja, hanem a természetben felfedezett titokzatos mozgató erők varázsa. Ebből a varázsból születik meg a hit és ezen az úton jut el a biológus Istenhez. Felesége közbeszól: — Fejezzék már be az Interjút, az uramnak pihennie kell. Francé szelíden mosolyog: — Majd legközelebb folytatjuk a beszélgetést. Egyikét értékes dolgot mesélek még. Telefonáljon egy-két nap múlva,... Telefonáltam, de a kagylót már senki sem emelte fel... G.M. Utolsó kép Raoul Francéról

Next