Film Színház Irodalom, 1943. július-december (6. évfolyam, 27-51. szám)

1943-07-09 / 28. szám

ILYEN POGÁNY MARGIT, A VÍGSZÍNHÁZ ÚJ TAGJA Baján, a Sugovica partján találkoztunk Pogány Margittal, a Vígszínház új felfedezettjével, aki most ebben a kis bácskai városban vendégszerepel a pécsi színtársulattal. Csinos barna asszony, csillogó kék szemekkel. Kérdéseinkre elmondotta, hogy hol élt, hol játszott és dolgozott addig, míg végre most, — mint ő mondja — véletlen szerencse folytán a Vígszín­házhoz került. — A színi iskolát Pesten végeztem, s utána rögtön vi­dékre kerültem. Hat esztendeig jártam az országot, voltam Debrecenben, Kolozs­várott, Szegeden és Pécsett, minden sze­repkörben játszottam a tragikától a komi­káig, operettől a drá­máig. A vidéken tanultam­ a m­eg azt, hogy mi a színpad! A fiatal színésznők alig hogy elvégzik iskoláikat, már Pesten akarnak játszani. Ez helytelen, mert a vidéki gyakorlat nagyon fontos. Közbe akarunk szólni, de még lélegzetet sem vesz, úgy foly­tatja egy szuszra: — Én sohasem hajszoltam a sikert, mert tudtam, mint ahogy egy jó művésznek tudnia kell, hogy mindennek eljön a maga ideje. Azt sem számoltam, hogy hány évig kell gürcölnöm a kü­lönböző színtársulatoknál. Az idő nem számít a művész életében... — Milyen érzésekkel indul Pestre! — kérdezzük. Kicsit gondolkozik. — Azt hiszem, hogy a pesti közönség jó szívvel fogad majd. Nem akarok olyan nagy csiha­­drattával megérkezni, mint a vi­dékről si­került elődeim,­­mert az mindig rossz vért s­ül. Én a művészetemmel akarok érvénye­sülni, mentesen a propaganda tób­b na­pokban voltam­­ Va­lón, s amikor néhány színésznő ki akart oktatni, hogy hogyan kell egy pesti mű­vésznőhöz méltóan stílusosan élni. Meg­magyaráztam nekik, hoigy az igazi művész nem pózol, nem fitog­tatja magát, hanem legjobb tudása sze­rint játszik, — de csak a színpadon. — Gondolja, hogy sikere lesz a Vígszínházban ! !— Nem gondolok és nem szá­mítok semmire, továbbra is a művészi életelvemet kívánom megvalósítani, hiven szolgálni a magyar színpad nemes és nagy tradícióit Akik láttak vidéken, azok azt mondják, hogy tehet­séges vagyok. Ezt a dicséretet akarom kiérdemelni a Vígszínház színpadán is és az itt elérhető siker lesz életem legszebb iga­zolása. Csak ezt akarom bebizo­nyítani, semmi mást__ (k.v.) ■ V NE KERESD A PÁROD! mert úgyis a nyakadba »f akad (Időálló, rozsdamentes operett, cserélhető alkatrészekkel, bármely évadban kielégítő eredménnyel használható. Zenéjét a közönség diszkrét dúdolása nyomán dirigálja: a szerző.) I. FELVONÁS. (Kültelki kávéház a kőkorszakban.) Vendég: Pincér! Egy órája ülök már itt! Komikus (mint pincér): Na, mi kő! Vendég: A zsemlye is kő, maguknál, szemtelen kö­lyök! (Ezek után saját jól felfogott érdekében elmenekül.) Komikus és Szahrett (utóbbi, mint kenyereslány): Jobban is teszi ha elpupod ionon! Örüljön, hogy zsemlyét kap! Vagy nem tudja! Kőkorszakba csuda jó kávé, tea kapható Nem kell itten kenyérjegy Nekünk aztán, de jól megyt (Tánc) Bonviván: Bizony jó nektek, mert szeretitek egymást! Hej bezzeg én... de inkább eléneklem. (Cigányzenével.) Hej, dehogy aszongya: Bú rágja a szivemet ! Hejde mer ő nem szeret Aszongya! Kegyed innét elmehet. Nem kedveltem kegyedet, Ihajla! Hejszen ropnék én most olyan csárdást csak vóna mán föta láivá, a kikeserves!__ Szubrett: Ne lógjon hát az ória. Komikus: Fel, gyerünk el a bronzkorba! (Hiúd táncolva el.) Primadonna (mint copfos, szőke leányka, befut naivul a színre): Palikám ... Csak azért jöttem, hogy megmondjam ... Ö! Nincs itt! Elhagyott, pedig most akartam megmondani, hogy__(lilafényben 3S kőkorbeli görl kíséretével énekli): Ó, ki tudja, hogy miért fáj úgy a szivem? Önök közül mindenki — ezt el is hiszem! A szívembe új tavasz sem hoz soha mást. Éppen ezért lássuk a második felvonást/ (Zokogva leborul. Több kőzet elolvad a meghatottságtól.) IS FELVONÁS. (Nagyhercegi palota a bronzkorszakban. Estély.) Vendégek kara: Hogy mit csináljunk, nincsen kunsztunk Bemutatjuk hát minden kunsztunk Kom­lik­álunk itt rogyásig: Elvégre ezért kapjuk­­a gázsit! Bonviván (mint nyalka adjutáns, búsan, de stramm bronz­­sarkantyúpengetéssel): Fenségednek alázatosan jelentem: meg­jelentem! . . Nagyherceg: Kedves fiam, ön nagyon bús! Mondja el atyai barátjának, mi nyomja a szívét Vagy, ha nagyon buta dolog, akkor biztonság kedvéért inkább énekelje el! Bonviván: A haja éppen olyan, mint ez a kor: bronz! Nem csoda, ha a szívem mindig oda vonz! Primadonna (mint kőkorbeli primadonna, élethűen belép, hátulról, meglepetésként) Várom egyre, hogy egyszer karjaidba fonsz Nincs nálad édesebb, gyönyörű Alfonz! (Körülbelül félóráig tangóznak. Miután jól kitáncolták magukat.) Bonviván: Hah, hűtelen, már a nevemet sem tudod! Én nem Alfonz vagyok, hanem... (El.) Primadonna (Zokogva): De hiszen csak a rím kedvéért mond­tam! Elmentél, te gőgös! Jó hát egye fene, akkor az öné leszek, nagyherceg! (El.) ÜL FELVONÁS: (A régi jó Budapest, a Maleniumtól a második világháborúig.) Komikus: Csak tudnám, hogy miért pont ide jöttünk! Szubrett: Mert minden operettfigura vagy innen indul, vagy ide jön vissza. Ez egy olyan régió Innen jön a régi jó Operett! Kőkor, bronzkor aletánc Vagy akár a reneszánsz is lehet! (Tánc, bandázs nélkül a végkimerülésig.) Primadonna és Bonviván (adott jelre két oldalról gyorsvonati sebességgel egymás karjába szaladnak): Hát mégis! Nagyherceg (békebeli egyenruhájában, finom melankóliával): Naná, majd nem! Görlök, botok és személyzet: Ne siess a ruhatárba, ne kérj botot, kesztyűt! Tapsolj inkább és ha tapsolsz, rögtön újra kezdjük! Függöny (elragadtatásában megtagadja a lehullást).

Next