Film Színház Irodalom, 1944. január-április (7. évfolyam, 1-16. szám)
1944-01-06 / 2. szám
a „Egy édes, álmos medvebocs... Beszélgetés Koréh Endrével Fül- és szemtanúi voltunk legutóbb annak, hogy Koréh Endre, Operaházunk kiváló énekművésze komoly hangversenyen énekelt Schubert-, Brahms- és Schumanndalokat, de a közönség a koncert végén egyhangúan kiáltotta feléje: — A medvebocsok Koréhnak a »medvebocs« olyan népszerű száma, mint amilyen Lucienne Boyer-nek a »Parlez mel d’amours ...« vagy Paul Aubcsonnak, a világhírű néger énekesnek az »Old man river ... ,« esetleg hogy nagyot mondjunk, Saljapinnak az »El uhnyem ... «Minden kivánsághangversenyen ezt énekli, rengeteg hanglemezt adtak el ezzel a felvétellel. — Három évvel ezelőtt, — mesélte nekünk Koréh Endre, — egy este nálunk vacsorázott néhány vendég, köztük Zakál Dénes, a nemrég elhunyt tehetséges zeneszerző. Megpendítettem előttük, hogy szeretnék egy jó zeneszámot, amellyel koncerteken szerepelhetek. Zakál leült a zongorához és így született meg az »Egy édes álmos ráncos medvebocs« című dal. Nem vagyok jazzénekes de nagyon örültem a számnak és bizony valahányszor kérik, elénekelem. Koréh a legkomolyabb művészek egyike. Egyformán nagy sikere volt »Don Carlos« Fülöp-jében, a »Parsifal« Gurnemans-ában, az »Istenek alkonya« Hagen-jében, a »Szöktetés a szerályból» Ozminjában. — Csaknem valamennyi műsoron levő darab basszus-szerepét tudom, — mondta aztán. — Most tanulom Ochs szerepét a »Rózsalovag«-ban, majd nemsokára utazom Bécsbe. A bécsi Operaház szerződtetett le huszonöt estére. Márciusban kezdem meg a vendégjátékomat és felváltva énekelek Budapesten és Bécsben. Beethoven »Fidello«-jában Rocco szerepét fogom énekelni. — Van még egy medvebocsszerű száma? — Igen. A »Mély pincében ...« Könnyű neki, olyan mély hangja van, mint az orgonának. Szerintünk a medvebocsnak azért van olyan nagy sikere, mert ez a remek művész, noha igen elegáns úriember, mégis mulatságos, ha a medvebocsról énekel. Koréh ugyanis igazi nagy darab ember... „Vidéken mindenki ismer minket, Pesten a kutya sem...“ Vidám úttecfa a tientsi Maqifati-duóval Vasárnap a rádióban előadtak egy mulatságos tréfát arról az emberről, akit elhagyott a menyasszonya, mert nem akarta elhinni neki, hogy őnagysága a fogorvosnál volt a mamájával. Attól kezdve mindent a világon elhitt, sőt fogadott is, hogy nem lehet neki olyat mondani, amit nem hinne el. (Persze a végén elveszti a fogadást, mert azután mégsem hajlandó elhinni, hogy az egyik trafikban a partner kapott száz szimphóniát.) A tréfát Hegyi Péter és Magyari Tibor a népszerű komikuspár adta elő, akik a rádió állandó szereplői. — Öt éve jegyeztük el egymást a könnyű műfajjal, — mesélik nekünk. — Azóta kabarézunk, noha nincs Pesten irodalmi kabaré és így főleg rádió-színészek vagyunk. Nagyobbrészt vidéken vendégszerepelünk. És mondhatjuk, hogy ott mindenki ismer bennünket, de Pesten egy kutya sem ... Hegyi elmesél egy történetet vidékről. — Néhány héttel ezelőtt egy vidéki városban léptünk fel. Menedzserünkkel bementünk egy trafikba cigarettát venni. A trafikosnő nézett, nézett bennünket. »Talán ismerős ez az úr, — kérdezte az impresszárió, — hogy úgy nézni tetszik. Ez Hegyi Péter színművész ...« A trafiküzlet tulajdonosnője mosolyogni kezdett: »Hja úgy, tudtam, hogy valahonnan ismerem ezt a hangot, nagyon örvendek, hogy végre megismerhettem önöket, maguk játszák azt a nagyszerű süket néma darabot a rádióban» amit olyan sokszor hallgattam... már a könyökömön nő ki. . .« Magyari veszi át a szót, aki egy másik történetet mesél: — Utazunk a vonaton, vidékre vendégszerepelni. A fülkében egy házaspár ül velünk szemben egy kisgyerekkel. Mosolygó szemmel néznek ránk. Mi feszengünk. Nyilván megismertek bennünket, összesúgnak, majd a férj megszólal : *Bocsánat, nem az urak voltak tavaly Keszthelyen? .. .« Válaszolunk : »De. ott is voltunk. Ott is játszottunk*. Az asszony diadalmasan vág közbe : »Ugye nekem volt igazam, hogy ez a gördörhajú a tavalyi keszthelyi dobos ...« Minden színben, minden alkalomra Arat P 7.50 betét: P 3.81