Film Színház Muzsika, 1957. július-december (1. évfolyam, 8-33. szám)

1957-07-05 / 8. szám

Egy varázslatos júliusi éjszaka Nagyszabású kerti ünnep­ségre készül az Állami Ope­raház és az Országos Filhar­mónia szakszervezeti bizott­sága. Két legnagyobb zenei intézményünk első közös rendezése, a Július 15-i gar­den party a Központi Tiszti­ház nyári helyiségében (volt Park-klub), nagyszabású mű­vészi és társadalmi esemény­nek ígérkezik. A garden party külsőségei­ben is imponáló lesz. Csakis meghívott vendégek vehet­nek részt az ünnepségen, amelynek rendezőbizottsága két elnököt választott és kért fel: dr. Palló Imrét és dr. Bozsó Ernőt, az Operaház, illetve a Filharmónia igazga­tóját. Háziasszonyok és házi­gazdák az Operaház művé­szei lesznek. A kerti ünnepségen négy zenekar fog szerepelni: az Állami Hangversenyzenekar, amely Mozart Divertimento­­ját adja elő — a tervek sze­rint korhű öltözékben, — a Rádió kisegyüttese, amely az énekeseket kíséri, és két ki­váló tánczenekar: Turán László is Holéczy Ákos együttese. A garden party tiszta jöve­delme a Gyermekvárosé lesz. HADAS HARRER GYŐZŐ írja a Film Színház Muzsiká­nak: „Hat heti sikeres Jugo­szláviai vendégszereplés után ru­i — a Budapest Vokáltrió, a Hadas—Szász kettős és Gerle Mária táncosnő — Szófiába érkeztünk, s itt ugyancsak sikeresen szere­peltünk. Szófiából a bolgár tengerpartra, majd Törökor­szágba utazunk. Rajtunk kí­vül jelenleg a Danóczy— Nagypál táncospár, a Né­­gyessy-balettegyüttes és a magyar Ifjúsági Cirkusz tur­nézik Bulgáriában. Még egy érdekes hírem van: június 20-án volt a szófiai operett­színházban a „Csárdáskirály­nő” premierje. A fordítás az új Békeffy—Kellér szöveg­könyv alapján készült. A HÚSZRA „GYI, BABA” című operettjét Stephányi György rendezésében Ma­­leczky Oszkárral a címsze­repben bemutatják a Csaj­kovszkij Park színpadán. Ugyanez az együttes játssza majd az Állatkerti Színpadon is a kedvelt operettet. * A VARSÓI OPERETT SZÍN­HÁZ augusztus közepén Bécsből visszafelé jövet Buda­pesten megszakítja az útját és néhány napon át az Állat­kerti Színpadon vendégsze­repel Gilbert „Ártatlan Zsu­zsa” című operettjével. GREGUSS ZOLTÁNNAK — aki az „Egerek és emberek” című darabban Lennie alakí­tásával az évad egyik legna­gyobb sikerét aratta, — ér­dekes meghívást kézbesített a posta. Az egyik legjelentő­sebb Tel Aviv-i színház fel­kérte a darab rendezésére. Gregu­ss Zoltán még e hó kö­zepén elutazik Izraelbe, hogy eleget tegyen a megtisztelő meghívásnak.* HÁRFA-EGYÜTTEST ala­kított az operaházi zenekar öt tagja: Thürr István (fuvo­la), Dömötör Tibor (hegedű), Vámos László (mélyhegedű), Spitzer Tamás (gordonka), Rohmann Henrik (hárfa). Művészi vezetőjük: Rékai Miklós hárfaművész, főisko­lai tanár a következőket mondja céljaikról: „A hár­fának jelenleg túlnyomórészt francia irodalma­­m. Újsze­rű együttesünk amellett, hogy a kamarazenének sze­retne új híveket szerezni, re­mélhetően ösztönzést ad majd a magyar komponisták­nak is hasonló művek írásá­ra. Ezt nemcsak nálunk, ha­nem — mondhatom — világ­szerte szívesen fogadnák. A hárfások világszövetsége — ilyen is van! — például pá­lyázatot hirdet új művekre. Remélem, hogy a jövő idény­ben már új magyar szerze­ményekkel is a közönség elé léphetünk". " Lehoczky Éva nagy sikerrel­­ szerepelt a belgrádi rádió­­­IV. Könnyűzenei Fesztiválján. A Színház- és Filmművészeti Főiskola növendékei vizsga­­előadáson bemutatták a „Lóri” című egyfelvonásos szín­művet

Next