Film Színház Muzsika, 1957. július-december (1. évfolyam, 8-33. szám)
1957-08-14 / 14. szám
igazín a népi lélek, íz, és humor. A címszerepet és Joris Yvens mellett — a rendezést Gérard Philipe vállalta magára. Úgy ismerjük őt, mint romantikus színészkaraktert, a jellemfestés nagy művészét. Rendezőként is ilyennek akart mutatkozni. Ám kitűnik, hogy gyenge filmrendezőnek, de még színésznek is abban a filmben, amelyet maga rendezett. A koprodukció sem használt a filmnek, — habár örülnünk kell a francia és demokratikus német filmművészek együttműködésének —, feloldódott benne a gall szellem könnyedsége. Mégis: ha van film, amelyet haladó, tiszta, szabadságszerető törekvéséért becsülni lehet, akkor ez a film az. Gérard Philipe már sokszor tanúsította, hogy a béke és a szabadság oldalán áll, s gyűlöletes számára minden önkény és elnyomás. Ha e meggyőződése ezúttal nem is érlelt sikerült alkotást, ez a friss csalódás nem csorbíthatja iránta táplált szeretetieket. Sas György Kisemberek és nagy művés®*k,""kommunisták és pártonkívüliek, a francia nép tíz és tízezrei harcoltak a német fasiszták ellen a megszállás szörnyű éveiben. Ezek közül állít emléket néhánynak a „Gyilkosság a Dante utcában”. Nehéz és merész vállalkozás: szovjet művészekkel alkotni meg egy Franciaországban játszódó és franciákról szóló filmet. Ezt az alapvető nehézséget a film íróinak: Jevgenyij Gabrilovicsnak és Mihail Rominnak, s rendezőjének, Mihail Romnak nem sikerült teljesen leküzdenie. A kis francia falu bisztrójában iddogáló parasztok, a lakodalmas násznép, a filozofálgató apa, a színésznő és impresszáriója — nem eléggé, nem igazán franciák. Ebből a szempontból talán legjobban a fiú, Charles figurája sikerült. Külsőre, játékra franciának hat. Vele kapcsolatban a forgatókönyv adósunk marad némi magyarázattal. A néző ugyanis befejezett tényként tudja meg, hogy a német fasisztákat gyűlölő anya, a nagy színésznő fia, németekkel cimboráló áruló lett, aki a film végén saját anyjára emeli fegyverét. Hogyan, miért, milyen tényezők hatására — ez meglehetősen homályban marad, pedig az anya és fiú konfliktusa döntő a filmben. Ettől a hiányosságtól eltekintve a konfliktus világosan és megdöbbentően bontakozik ki a nézők előtt. Az anya, élete kockáztatásával, a színpadról rálő a páholyban tartózkodó SS tisztekre. Menekülés közben tudja meg a kétségbeejtő bizonyosságot: rajongásig szeretett fia gyilkos, francia hazafiak gyilkosa. És az anyának, aki mindenkit elvesztett, akinek csak a gyermeke maradt életben , van ereje a fiúval szembeszállni, van ereje nem megbocsátani, de már késő. A fiú cinkosai lelövik. A film cselekményes, olykor talán túlságosan az, túl hosszú időszakot is ölel fel ahhoz, hogy állandó feszültséget teremthessen. De meggyőzően, frázismentesen mutatja be a német fasiszták ellen harcoló egyszerű pártonkívüli franciákat, a bajban eggyé váló kis falut. A film főszereplője, a színésznőt alakító Kozírjava hitelesebb, életszerűbb az anya, mint a színésznő szerepében. Gyilkosság a Dante utcában Az anya — a fiú szobájában, az apával P. Zs.