Film Színház Muzsika, 1957. július-december (1. évfolyam, 8-33. szám)

1957-12-20 / 32. szám

V/ KODÁLY ZOLTÁN /7)annak mesterek, akik magas kort megérve — már életükben klassziku­­­­sokká válnak. Alkotópályájuk, művészetük oly határozottan bontako­zik ki a kortársak szemében és ítéletében, hogy alakjuk, alkotásuk fölébe emelkedik a hétköznapok változandóságának. Ilyen mester Kodály Zoltán is, aki több mint 50 esztendeje kezdte feltárni a magyar zene „artézi forrásait", hogy megtermékenyítő, éltető vizével megteremtse, s virágzóvá tegye a magyar zenekultúrát. Nemzedékek munkáját vállalta magára: a népdalgyűjtő, a tudós, a nevelő, az új zenei nyelvet teremtő zeneszerző hivatását. „Az egész világ kultúrájából azt akarjuk felszívni, ami nekünk használ, ami minket táplál, erősít” — mondja egyik írásában, s műveinek ez adja kettős arcu­latát: „régibb századokba nyúlnak vissza gyökerei” és „messzi jövőbe sugárzik ki’’. A 76. életévébe lépő mester — aki közöttünk él és dolgozik — tanúja lehet munkálkodása eredményeinek. Művei a magyar kultúrának elidegeníthetetlenül szerves részévé váltak. Amit Reinitz Béla 1910-ben megjósolt, ma már tetté vált valóság: „Kodály neve egyike a legszebb magyar neveknek, együvé került a kultúra komoly harcosainak nevével" DÍSZHANGVERSENY A ZENEAKADÉMIÁN A Zeneakadémia zsúfolt nagytermében díszhangver­seny köszöntötte születés­napján a 75 éves Kodály Zol­tánt. A Magyar Állami Hangversenyzenekar és a Budapesti Kórus közös est­jének műsorán szereplő Concerto, Galántai-táncok, s a Psalmus Hungaricus Ko­dály művészetének három régiójába, különböző világá­ba vezette el a hallgatót, hangsúlyozva ugyanakkor az egységes kodályi életmű alapvető gondolatát is: az igaz magyarság és a legma­gasabb rendű európai zenei tradíció találkozását. Az 1988-ben komponált, s a csikágói szimfonikus zene­karnak ajánlott Concerto a barokk­ zenének kedvelt mű­faját idézi fel, s tölti meg magyar szellemű mondani­valójával. Kodály stílus­­teremtő művészetének klasz­­szikus tökéletességű leszűrő­­dése, amelyben magyar nép­dal, verbunkos melódia, ba­rokk ritmus, modern harmó­nia világ nem egymástól ide­gen, heterogén ezem többé, hanem immár elválaszth­atat­lanul egy, a teremtő akarat formáló erejéből. A Galántai táncokban egy, hősi lelke­sedésben lobogó kor zené­jéhez, hosszú ideig a köztu­datban a magyarságot egye­dül jelentő verbunkos muzsi­kához fordul Kodály, hogy újra fogalmazza — mának szóló érvénnyel — a híres galántai cigányok hegedűjén megszületett dallamokat. Az 1923-ban bemutatott Psalmus, a Magyar Zsoltár pedig szin­te jelképe annak, amire Ko­dály bennünket tanított, a történelmi múltban gyökere­ző, egész magyarságunkat kifejező, csodálatos remek­műve a század zenéjének. Kristályosan tiszta megvaló­sulása annak, amit Bartók mondott Kodály zenéjéről: „Ha azt kérdezik tőlem, mely művekben ölt testet a magyar szellem, azt kell rá felelnem, hogy Kodály mű­veiben. Ezek a művek, hit­vallomás a magyar lélek mellett. Külső magyarázata annak az, hogy Kodály zene­szerzői tevékenysége kizáró­lag a magyar népzene ta­lajában gyökerezik. Belső oka pedig Kodály rendíthe­tetlen hite és bizalma népé­nek építő erejében és jövőjé­ben." A hangversenyt az angliai hangverseny­ körútjáról nem­rég hazatért Ferencsik Já­nos vezényelte, a Psalmus tenor szólóját Röster Endre énekelte ... Az Állami Operaházban a Háry János előadásával ünne­pelték a 16 éves Kodály Zoltánt. A kimagasló sikerű elő­adást több külföldi rádióállomás is közvetítette. Képün­kön Kodály Zoltán az előadás szünetében Palló Imré­vel, Háry alakítójával és Ferencsik főzeneigazgatóval

Next