Film Színház Muzsika, 1957. július-december (1. évfolyam, 8-33. szám)
1957-12-20 / 32. szám
V/ KODÁLY ZOLTÁN /7)annak mesterek, akik magas kort megérve — már életükben klasszikusokká válnak. Alkotópályájuk, művészetük oly határozottan bontakozik ki a kortársak szemében és ítéletében, hogy alakjuk, alkotásuk fölébe emelkedik a hétköznapok változandóságának. Ilyen mester Kodály Zoltán is, aki több mint 50 esztendeje kezdte feltárni a magyar zene „artézi forrásait", hogy megtermékenyítő, éltető vizével megteremtse, s virágzóvá tegye a magyar zenekultúrát. Nemzedékek munkáját vállalta magára: a népdalgyűjtő, a tudós, a nevelő, az új zenei nyelvet teremtő zeneszerző hivatását. „Az egész világ kultúrájából azt akarjuk felszívni, ami nekünk használ, ami minket táplál, erősít” — mondja egyik írásában, s műveinek ez adja kettős arculatát: „régibb századokba nyúlnak vissza gyökerei” és „messzi jövőbe sugárzik ki’’. A 76. életévébe lépő mester — aki közöttünk él és dolgozik — tanúja lehet munkálkodása eredményeinek. Művei a magyar kultúrának elidegeníthetetlenül szerves részévé váltak. Amit Reinitz Béla 1910-ben megjósolt, ma már tetté vált valóság: „Kodály neve egyike a legszebb magyar neveknek, együvé került a kultúra komoly harcosainak nevével" DÍSZHANGVERSENY A ZENEAKADÉMIÁN A Zeneakadémia zsúfolt nagytermében díszhangverseny köszöntötte születésnapján a 75 éves Kodály Zoltánt. A Magyar Állami Hangversenyzenekar és a Budapesti Kórus közös estjének műsorán szereplő Concerto, Galántai-táncok, s a Psalmus Hungaricus Kodály művészetének három régiójába, különböző világába vezette el a hallgatót, hangsúlyozva ugyanakkor az egységes kodályi életmű alapvető gondolatát is: az igaz magyarság és a legmagasabb rendű európai zenei tradíció találkozását. Az 1988-ben komponált, s a csikágói szimfonikus zenekarnak ajánlott Concerto a barokk zenének kedvelt műfaját idézi fel, s tölti meg magyar szellemű mondanivalójával. Kodály stílusteremtő művészetének klaszszikus tökéletességű leszűrődése, amelyben magyar népdal, verbunkos melódia, barokk ritmus, modern harmónia világ nem egymástól idegen, heterogén ezem többé, hanem immár elválaszthatatlanul egy, a teremtő akarat formáló erejéből. A Galántai táncokban egy, hősi lelkesedésben lobogó kor zenéjéhez, hosszú ideig a köztudatban a magyarságot egyedül jelentő verbunkos muzsikához fordul Kodály, hogy újra fogalmazza — mának szóló érvénnyel — a híres galántai cigányok hegedűjén megszületett dallamokat. Az 1923-ban bemutatott Psalmus, a Magyar Zsoltár pedig szinte jelképe annak, amire Kodály bennünket tanított, a történelmi múltban gyökerező, egész magyarságunkat kifejező, csodálatos remekműve a század zenéjének. Kristályosan tiszta megvalósulása annak, amit Bartók mondott Kodály zenéjéről: „Ha azt kérdezik tőlem, mely művekben ölt testet a magyar szellem, azt kell rá felelnem, hogy Kodály műveiben. Ezek a művek, hitvallomás a magyar lélek mellett. Külső magyarázata annak az, hogy Kodály zeneszerzői tevékenysége kizárólag a magyar népzene talajában gyökerezik. Belső oka pedig Kodály rendíthetetlen hite és bizalma népének építő erejében és jövőjében." A hangversenyt az angliai hangverseny körútjáról nemrég hazatért Ferencsik János vezényelte, a Psalmus tenor szólóját Röster Endre énekelte ... Az Állami Operaházban a Háry János előadásával ünnepelték a 16 éves Kodály Zoltánt. A kimagasló sikerű előadást több külföldi rádióállomás is közvetítette. Képünkön Kodály Zoltán az előadás szünetében Palló Imrével, Háry alakítójával és Ferencsik főzeneigazgatóval